“Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk!”

Jó eséllyel legtöbb olvasónk számára ismert a már blogunkon is említett A tanú című film ikonikus jelenete (melyik nem az?), amelyben elhangzik a mai poszt címét adó mondat. Bár a tíz évig “pihentetett” film jelenete, a politikailag alulképzett, de ennek ellenére a Narancskutató Intézet élére kinevezett Pelikán Józseffel és a citromba magyar narancsba harapó Bástya elvtárssal nagyon abszurdnak hat, alapja valós, ugyanis a Szovjetunió példáján felbuzdulva az 1940-es évek végén Magyarországon is bősz citrustermesztésbe kezdtek, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mai posztunkban néhány, a Magyar Nemzetben és a Népszavában a hazai narancs és citromtermeléssel kapcsolatos újságcikket mutatunk be.

Az 1945 után szépen lassan terjeszkedő, majd három év alatt diktatúrát kiépítő kommunisták az élet legtöbb területén gyökeres átalakulást hozott, itt elég csak a tulajdonviszonyokra és az egypártrendszerre gondolni. A példakép szinte mindenben a Szovjetunió lett, és utánzás közben néha sikerült felülírni a racionalitást is. Erre jó példa a Néphadsereg (a név is új) szovjetizálása során átvett gimnasztyorka, amelyet az anyag színének fakulása miatt (csak a mosást nem bírta) “fagylaltos ruhaként” emlegettek, vagy a különféle, őshonosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető növények termesztése.

Ezek egyike a gyapot volt, amelyet “érésekor” a sajtófotókon több helyen vattával helyettesítettek, egy másik legendás történet szerint pedig a Balatonból (vagy legalább is jó részéből) rizsföldet csináltak volna. Ez utóbbinak a környezeti és egyéb hatásait nem kell részletezni, bár tény, hogy megvalósulása esetén e sorok írója szegényebb lenne azzal a kellemetlen élménnyel, hogy éjszakai horgászat közben egymás után két teljes szereléke is beszakadjon valahol a Zamárdi – Tihany vonalon.

174567-004-900033a3.jpg
Narancsliget ideális körülmények esetén

A különféle környezetátalakítási és növénytermesztési próbálkozás közül kiemelkedik a citrusfélék meghonosítására irányuló kísérlet. Mivel környezeti adottságaink  miatt – kánikula ide vagy oda – még ma is messze vagyunk attól, hogy citrusféléket exportáljunk és az irreális elvárások, határidők és tervszámok erőltetése miatt az ország citrustermelésre alkalmasnak tartott területein közel sem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt a vezetés elképzelte. Érdekesség, hogy az 1951-től teljes erővel beindult termesztést komolyabb “sajtókampány” előzte meg: az országos napilapok rendszeresen tudósítottak kazahsztáni, tádzsikisztáni és hasonló TSZ-ek hatalmas citrusterméseiről. Az addig rendben van, hogy egy újság nem jelenhet meg üresen, de ez valami olyasmi lehetett, mintha a Magyar Nemzet, a Népszabadság (UPDATE: az már nem) és a Magyar Hírlap (és persze az internetes portálok is) rendszeresen közölnék a bergeni halfogásokat, lelkesen kampányolva a Tisza-tavi heringhalászat beindítása mellett.

Hosszas egyeztetések, és persze infrastruktúra-fejlesztés után az első nagyobb szállítmányok 1951 tavaszán érkeztek meg Magyarországra, ahol elsősorban Fertődön, illetve több Balaton-környéki településen ültették el őket, kísérleti gazdaságok földjein. A Magyar nemzet 1951. április 12-én adta hírül, hogy

Citromtermelés. Szerdán háromezer citrusoltvány érkezett a Szovjetunióból repülőgépen a Ferihegyi repülőtérre. A fertődi kísérleti gazdaság a szovjet tapasztalatok felhasználásával hosszabb ideje eredményes kísérleteket folytat a citrusfélék – citrom, narancs, mandarin – meghonosításával. A citrom és narancsfákat szovjet példára egy méter mély és 160-180 centiméter széles árokban nevelik. A kétéves oltványok nagy részét Fertődön, a többit Akaliban, Tihanyban, Keszthelyen és Villányban ültetik el. A szovjet szállítmány lehetővé teszi, hogy jövőre már 30 ezer darab oltvány álljon rendelkezésre, s ezzel meginduljon az állami gazdaságokban és termelőcsoportokban a citrom, narancs, és mandarin nemcsak kísérleti, de nagyüzemi termelése is.” [1]

megerkezes.png
A Népszava 1951. április 12-i cikke

Ugyanerről a szállítmányról beszámolt a Népszava is, kicsit bővebben.

“A Szovjetúnió (sic!) ismét tanujelét (sic!) adta annak, hogy mennyire szívén viseli a népi demokráciák erősödését és fejlődését.

– olvashatjuk mindjárt a cikk elején olyan hangsúllyal, mintha citrustermesztés nélkül nem is létezhetne fejlett demokrácia vagy bármilyen más államberendezkedés. A tudósítás többi részéből megtudhatjuk, hogy Moszkva

a Magyarországhoz hasonló éghajlatú vidékeiről származó, kitűnő fajtájú citrom-, narancs- és mandarin- oltványokat küldött. Ezek a fák a Szovjetunióban évenként 250—300 gyümölcsöt is hoznak. Van olyan is közöttük, amelyik 12 fokos fagyot is kibír.” [2] 

Ez utóbbival csak annyi volt a probléma, hogy akkoriban telente rendszeresen (és sokáig) volt ennél ennél alacsonyabb hőmérséklet, bár mutatta azt is, hogy a citrustermelés nem volt teljesen légből kapott ötlet, ugyanis árkos műveléssel még jobban kiküszöbölhetők a környezeti hatások. Erről már a Népszava április 15-i számából szerezhetünk tudomást, egy kedves történettel felvezetett cikkből;

“Este 10 óra volt. A vita ekkor már vagy négy órája tartott a magas mennyezetű teremben, ahol már csak a cirádás ajtók és a két aranyozott váza emlékeztetett arra, hogy ez a kísérleti intézet »herceg« Eszterházy  (sic!) egykori kastélya volt. Két tudós vitatkozott egymással, egy sovány, őszhajú, mozgékony ember és egy szikár, magas homlokú kutató. Beszéd közben az őszhajú tudós, aki nem volt más, mint Baranov, a híres szovjet kutató, váratlanul így fordult Porpáczi Aladárhoz, a fertői kísérleti telep vezetőjéhez:
— Vannak unokái?
— Remélem, lesznek — válaszolta meglepetten a magyar kutató. — De nem értem, hogyan tartozik ez a citromtermesztéshez?
— Nagyon is összeillik — így hangzott a válasz —, mert úgy látszik, az unokái ehetnek csak citromot.
— Nem helyes, hogy mi a fagyálló citromot akarjuk elérni?
— Nagyon helyes! Láttam a kísérleti parcellákon, hogy jól halad ez a munka. De a csepeli és debreceni dolgozóknak most kell citrom és nem 40 év múlva. Helyes, hogy kísérletezik a fagyálló citrom megteremtésével, de a fősúlyt nem erre kell helyezni. Grúziában és Ukrajnában már jól bevált az árkos rendszerű citromtermelés. 100—150 citromot is hoz évenként egy fa. Néhány órával ezelőtt itt a fertődi telepen azt láttam, hogy ennek a módszernek magyarországi megvalósítása is sikerrel járt. Ezt a bevált árkos rendszert kell továbbfejleszteni, hogy mielőbb magyar citrom jusson el minden dolgozóhoz. Ez a beszélgetés nem múlt el nyomtalanul. Porpáczi Aladár, a fertőéi kísérleti intézet vezetője sokat gondolkodott ezeknek az egyszerű szavaknak az igazságán. S nem csak gondolkodott, hanem cselekedett is, ezt látjuk lépten-nyomon, ha a telep laboratóriumaiban vagy a kísérleti parcellákon járunk.”[3]

otthonra_talalt.png
Fertődön otthonra talált a citrom; részlet a Népszava 1951. április 15-i cikkéből

Érdemes megfigyelni, hogy a cikkből nem maradt ki egy kis oldalvágás az arisztokrácia felé – haszontalan kastélyukban most már a hasznos növénykutató intézet működik – és az a megállapítás, hogy megérkezése után mindössze három nappal már “Fertődön otthonra talált a citrom”. A tudósítás beszámol arról is, hogy az első világháború után hazatérő hadifoglyok közül sokan hoztak haza citrompalántákat, amelyek Sopron környékén szobanövényként meg is maradtak, ahogy az sem maradt ki, hogy árkos művelés ide vagy oda, rengeteg gondot jelent a hőmérséklet-ingadozás, és az, hogy sokszor akár 8 fok különbség is kialakult a növény szára és lombkoronája között.A tudósításból kiderül a hazai citromtermelés egy másik nagy előnye is:

“A magyarországi citromtermelésnek van még egy jelentősége. Mégpedig az, hogy 50 százalékkal magasabb a vitamintartalma, mint a külföldről behozotté. Olaszországban ugyanis még éretlenül szedik le a fákról a citromot, hogy a vagonban útközben meg ne romoljon. Viszont nálunk ráérünk ősszel leszedni, akkor, amikor legdúsabb a vitamintartalma.[4]


Id. Porpáczy Aladár (1903-1965) Kossuth-díjas növénynemesítő, kertészmérnök, a korszerű magyar gyümölcsnemesítés alapítója. Kertészinasként kezdett, majd 1927-ben a mosonmagyaróvári Gazdászati Akadémián diplomázott, ezt követően pedig a fővárosi Kertészeti tanintézetben dolgozott és képezte magát. 1931-től ért Fertődön, ahol az Esterházy uradalmak kertészeti vezetője volt. 1945-ben szervezte meg a kísérleti intézetet, amelyet egy évvel később a kastély egyik szárnyában kialakított szakiskola követett. Elsősorban bogyós gyümölcsök nemesítésével foglalkozott, nevéhez köthetőek többek között az Eszterházi óriás, Eszterházi korai és Eszterházi export szamócák. 1957-ben az egyesített fertődi és sopronhorpácsi Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézet élére került, és ő vezette az Intézet gazdaságát is.A budapesti Kertészeti és Szőlészeti Főiskola, majd egyetem Gyümölcstermesztési Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára volt 1959-1963 között.

id_porpaczy_aladar.jpg


A példa ragadós volt, ugyanis 1952. június 29-én már arról tudósít a Népszava, hogy Kárpát-Ukrajnában (sic!) – amely hét évvel korábban csatlakozott Szovjet-Ukrajnához – is fellendülőben van a citrusfélék (és egyéb haszonnövények) termesztése.

“A meleg éghajlatot kedvelő növények — búza, szőlő és gyümölcsök — egyre nagyobb területeket hódítanak el a hegyektől. A Tisza és Latorca völgyében citromot, teát, babért termesztenek. A terület kolhozainak több mint egyharmada milliós jövedelemmel rendelkezik.”[5]

nsz520629.png
Azért a Kárpár-Ukrajna megnevezés nem volt gyakori az 50-es évek hivatalos sajtójában

Bár a kezdeti 3000 tő hamarosan megsokszorozódott, a várt sikerek – nem úgy, mint Pelikán elvtársnál, aki fáradozása jutalmaként a Csárdáskirálynőt is megnézhette – elmaradtak, és Magyarország továbbra is főleg importból biztosította citrom-, narancs-, és mandarin-szükségletét. Vagy legalább is annak egy részét, hiszen még a 70-es évekből is rendszeresen olvashatunk híreket néhány tíz vagonnyi mennyiségek érkezéséről, ami azért az ország lélekszámához viszonyítva akkor sem sok, ha feltételezzük, a fogyasztás jóval alacsonyabb volt a mainál. 1957 áprilisának elején például

“120 vagon citromot, 40 vagon narancsot és 3 vagon fügét is jeleztek húsvétra”[6]

ami szokatlanul nagy mennyiségnek számított, bár így is rendszeresen kellett sorban állni az egzotikus gyümölcsökért (is).

Hogy az 50-es években mekkora ritkaságnak számított a citrom, de még inkább a narancs, jól szemlélteti egyik családi történetünk. Egyik anyai dédapám jól menő kereskedő volt Nyíregyházán még a két háború között, így nagyanyám fogyasztói minőségben rendszeresen találkozott (importált) citrusfélékkel, azonban a háború és az államosítás után erre nem igazán volt lehetősége. Több év után sikerült először narancshoz jutnia, amit nagyapámmal boldogan vittek haza pár éves anyámnak. Mivel azonban a gyümölcs igen csak keserű volt (arról nem szól a fáma, hogy hazai termés volt-e), anyám először Bástya elvtárhoz hasonlóan reagált, de a későbbiekben sem enyhült meg, hanem nagyszüleim szörnyülködése közepette nemes egyszerűséggel a padlóra köpte a drága narancsot. Hogy ez a ma mindennaposnak számító történet egyáltalán megmaradt, nagyon jól mutatja, hogy citrusfélékből bizony még ünnepnapra sem jutott mindig és mindenkinek.

unnamed.jpg
Citrusféléknek kialakított árkok Balatonakalinál

Ennek ellenére a lelkesedés nem hagyott alább, sőt több cikk foglalkozott a citrommal, mint szobanövénnyel, remélhetőleg nem azzal a hátsó gondolattal, hogy aki citromot akar enni, az termelje meg otthon. Mindenesetre a “néhány éven belül ezek a fák is termést hoznak” kitétel akár utalhat erre is…A lentebb látható, 1953. december 8-án megjelent cikkből emellett azt is megtudhatjuk, hogy Pécsen és Villányban, az ország erre talán legalkalmasabb vidékén is folyik már a termesztés, bár az, hogy Cserszegtomajon csak tíz fa fordult termőre, nem igazán számított jó eredménynek. A komlói bányászok ugyanakkor jól jártak, ugyanis nekik elsőként szállítottak le 60 növényt. Hogy mekkora kincsnek számított a a citrom és narancs, jól mutatja, hogy azokat sokáig a jólét egyik szinonimájának tartották, és egyfajta jutalomként adtak narancs és citrom kiutalásokat is.[7]

citromfacska.png
Haszon és szobanövény egyszerre: a citromfácska

Nem egész egy évvel később, 1954 augusztusában egy, a Balaton környékét bemutató cikk már úgy ír a Badacsony melletti citromültetvényekről, mintha azok jelenléténél mi sem lenne természetesebb.

“A lépcsőzetesen emelkedő hajlatokon terül el a Szőlészeti Kutató- intézet hatalmas badacsonyi telepe. Mint katonák a díszszemlén, olyan pontos sorközzel áll itt a szőlőkarók végeláthatatlan regimentje — dúsfürtű »egyenruhájában«. A nap heve és a vulkanikus hegyi talaj érleli bogyóikban a patinás hírű badacsonyi nedűt. A szőlősorokat ezután bazalttal kifalazott árkok váltják fel. (…) Az árkokban a Szovjetunióból hozott citrom– és narancspalántákat honosítottak meg. A fiatal, kényes növények kicsiny lombozata szinte gyűjtőlencseként vonzza maga felé a nap sugarait. Néhány év múlva már felnőnek, virágzanak és gyümölcsöt is teremnek majd.”[8] 

 

Citrom vagy narancs? Mikor melyik…(részlet a Tanú című filmből)

Azonban semmi sem tartott örökké; az 1950-es évek közepére, főleg Rákosi visszább szorítása után némileg észszerűsödött a gazdasági szerkezet, és ekkora már legvaskalaposabb vezetők számára is nyilvánvalóvá vált, az itteni éghajlat nem alkalmas kültéri citrustermelésre: hiába voltak az árkok, a növények megfáztak, ha pedig náddal takarták le őket, a fényhiány miatt elszáradtak, emellett pedig az egerek körében is népszerűek voltak a kis fák. A projekt irracionalitása annak fényében, hogy a néhány termőre fordult növényhez milliós ráfordításra volt szükség, közben pedig kenyérgabonából behozatalra szorult az ország, még érthetőbb. 1957-től (akkori mércével mérve) gúnyos cikkekben köszöntek vissza a korábban “ajnározott” narancs és citromültetvények. Bár 1957. április végén a Népakaratban (ex- és később megint Népszava) a bombasztikus “155 citrom egy fáról” címmel találkozhatunk, a rövidhírt elolvasva kiderül, hogy

Tizenharmadszor hozott termést Kiskőrösön Gáspár Endre fogorvos megyeszerte híres citromfája. A négy méter magas, egész szobát betöltő 28 éves fa az idén rekordtermést adott: 155 citromot számolt meg rajta tulajdonosa. A gyümölcsök minősége is kitűnő.”[9] 

A lényeg a két nappal későbbi válaszcikk, amelyet lentebb teljes terjedelmében is megtekinthetünk. A pár mondatos kis élc a kiskőrösi citromfa esetét figurázza ki, mondván ha ilyen fája lenne a szerzőnek, megoldódna minden gondja, sőt igazi úrrá válna – akármennyire is képzavar ez egy szocialista rendszerben – legalább is amíg a készlet tartana.[10]  

vasarnapi.png
A modern hétszilvafás, akarom mondani citromfás úr

De minden gúnyolódás ellenére a citrusfélék ázsiója egy cseppet sem csökkent, amit jól mutat Toracz Sándor és “bűnbandájának” esete, ahol a citrom- és narancsfogyasztás egyenesen súlyosbító körülményként merült fel. A tudósítás szerint Toracz 1956. november 2-án szabadult a komlói kényszermunkatáborból, majd Budapestre jött, ahol a vádak szerint részt vett több élelmiszerbolt kifosztásában, majd

“a banda tagjai a női szálláson nagy lakomákat rendeztek, étel, ital bőven volt, a Fürj-féle vendéglőből szerezték be. Folyt az ürmös, a konyak, a palackozott bor, de volt citromuk, narancsuk, csokoládéjuk is. A banda mulatozásaira a karhatalmi egységek is felfigyeltek, több razziát tartottak, amelyek során fegyvereket foglaltak le. Több előállítás is történt, mire a banda tagjai szétszéledtek. Néhányan disszidáltak, többen vidékre menekültek. Toraczot a rendőrség Komlón fogta el. A társaság tagjai – a nyomozás szerint – 250 000 forintnál nagyobb kárt okoztak a népgazdaságnak. Ügyükben a nyomozás még folyik, hamarosan bíróság elé kerülnek.”[11] 

unnamed-2.jpg
Citromszüret az 1950-es évek elején (Luczák Viktor archív)

Az ezen időszakban született, és a forradalommal bármilyen kapcsolatban lévő ítéleteket azért érdemes szőr mentén kezelni; Sem Toracz, sem társai nem tagadták, hogy élelmiszerraktárakat törtek fel, bár ezt azért tették, hogy társaikat és a lakosságot élelmezzék. A feltörés általában az illetékes vállalat képviselője jelenlétében történt, pecséttel, jegyzőkönyvvel, az eladásból befolyó összeget pedig átadták az Élelmiszeripari Vállalatnak. Annyi mindenesetre vitathatatlan, hogy az újságíró szemében a citrusfélék birtoklása (persze ürmössel és könnyűvérű hölgyek társaságával vegyítve) egyenlő volt a féktelen mulatozással és az elhajlással, és ezt a tényt is a vádlott még rosszabb színben való feltüntetésére használ(hat)ták fel. Még messzebb ment az a szerző, aki egy újfajta kukoricatermesztési módszer bevezetését sürgetve komoly kormányzati ellenállással találkozott.

“De ha már hivatalos körök ilyen ódzkodva fogadták a javaslatot, helyes, ha a sajtó megveri mellette kissé a dobot. Legalább annyira, mint néhány évvel ezelőtt, amikor az újságolvasó embernek szinte a könyökén jöttek ki a gyapotföldekről, a citrom- és narancsligetekről, meg a gumipitypang-ültetvényekről összelelkendezett újságcikkek. Elvégre itt most egy egészséges, hasznos újítási javaslatról van szó. Kezdjünk csak hozzá szaporán.” [12] 

A korban szokatlanul kemény hangvételű cikkből következtethetünk arra, hogy a citrusfélék nagyüzemi termelésének ekkorra már bealkonyult. A projekt a hangzatos szólamok ellenére (elsősorban környezeti, meteorológiai okok miatt) elhalt, a narancs és citrom, noha sokáig megmaradt még a vágyak tárgyának, termesztése visszaszorult a nappalik és panelteraszok világába. Az meg külön érdekesség, hogy bár a korábbi hírek szerint a Szovjetunió dúskált a citromban és narancsban, Magyarországra – legalább is a hírekben olvashatók alapján – zömmel olasz citrusfélék érkeztek. 

olasz.png
Hirdetés hat vagon olasz citrom érkezéséről. A rizs azért hazai. Mivel a hirdetés kedden jelent meg, a legtöbben jó eséllyel csak a citromos ládák maradványait láthatták a kirakatokban (Népszava 1958. december 2., 4. o.)

És mi mással is zárhatnánk a posztot, mint a fentebb már említett jelenettel, ami a magyarországi citrom és narancstermesztés mellett a kommunista diktatúra abszurd vonásait is kiválóan bemutatja, és a végén (spoiler) Bástya elvtárs arca is felderül!

Aki kedvet kapott a citromtermesztéshez, annak egy kis segítség itt található. Aki pedig szívesen olvasna többet az 1950-es évek magyarországi környezetátalakítási kísérleteiről, annak jó szívvel ajánlom Borvendég Zsuzsanna és Palasik Mária Vadhajtások A sztálini természetátalakítási terv átültetése Magyarországon 1948–1956 (Napvilág Kiadó, Budapest, 2015) című könyvét.

Források

[1] Magyar Nemzet 1951. április 12.

[2] Népszava 1951. április 12., 6. o.

[3] Népszava 1951. április 15., 6. o.

[4] uo.

[5] Népszava 1952. június 29., 8. o.

[6] Népakarat 1957. április 9., 1. o.

[7] Népszava 1953. december 8., 1. o.

[8] Népszava 1954. augusztus 10., 1. o.

[9] Népakarat 1957. április 26., 4. o.

[10] Népakarat, 1957. április 28., 6. o.

[11] Népakarat, 1957. április 17., 8. o.

[12] Népakarat, 1957. április 11., 3. o.

id. Porpáczy Aladár – Magyar Életrajzi Lexikon

Kollányi Gábor: A fertődi kutatóállomás története az alapítástól napjainkig

A nyitóképen Bástya elvtárs (Both Béla) és a magyar narancs találkozása a Tanú című filmből.

Facebook Kommentek

További írásaink