“Felkelő nap” az Égei-tengeren; japán rombolók császári és királyi tengeralattjárók ellen

Már több alkalommal írtunk a Császári és Királyi Haditengerészet korai és első világháborús szerepéről is. Esett szó a helgolandi és lissai csatákról, felfedezőutakról, kannibálokról, elsüllyedt csatahajóról, elfogott francia tengeralattjáróról és éjjeli közelharcban remekelő rombolókról is. A nagy háború során a flotta sikerrel hajtotta végre feladatát, vagyis megvédte a partokat, és a hatalmas túlerő ellenére kisebb-nagyobb támadó vállalkozásokra is futotta erejéből, amelyeket az Adrián kívüli vizeken tengeralattjárók hajtottak végre. 1917-től, a gazdasági helyzet romlása mellett az ellenséges fölény is tovább növekedett; így fordulhatott elő, hogy az őfelsége egyik búvárnaszádja japán rombolókkal került szembe!

Japán, a feltörekvő nagyhatalom az első világháborúban igen korlátozott mértékben vett részt, az antant oldalán. Legnagyobb hadműveletük a kínai német város, Csingtao ellen zajlott, ahol osztrák-magyar tengerészekkel is találkozhattak. A Kaiserin Elisabeth cirkáló legénysége ekkor már több mint két éve japán hadifogolytáborokban élt – a második világháborús, Híd a Kwai folyón című klasszikusból is ismert táborokkal ellentétben normális körülmények között. A japán haditengerészet ugyanakkor – nyilván kíváncsiak voltak a legújabb hadviselési módozatokra – messzire is elkalandozott; a Földközi-tengeren, Málta központtal 1917 áprilisától 14 rombolóval képviseltette magát a felkelő nap országa. Az ázsiai tengerészek rámenősnek, keménynek bizonyultak, akik arányaiban több időt töltöttek bevetésen, mint brit és francia társaik. Ennek ellenére császári és királyi tengeralattjárót – a búvárnaszádok megsemmisítése volt a kötelék fő feladata – egyet sem sikerült elkapniuk, az U-27-es ugyanakkor megtorpedózta a Sakaki rombolót.

sm_u-27_austria-hungary.jpg
Az U-27-es vízrebocsátása 1916. október 19-én

Erről a bevetésről (illetve az U-27 több akciójáról) is beszámolt Hardy Kálmán (később a Magyar Királyi Honvédség altábornagya), aki ekkor fiatal tisztként a búvárhajó torpedótisztjeként szolgált. A 250 tonnás, tehát nem túl nagy hajó új volt, 1916-ban bocsátották vízre, és 1917 februárjában állt szolgálatba Robert Teufl von Fernland sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt. Hardy májusban csatlakozott a legénységhez, a hajó addigra már több sikeres bevetésen volt túl. Az újabb küldetés május 19-én vette kezdetét, és már az az első fázis, vagyis az otrantói záron való átjutás is igen kalandosra sikerült. Miután egy repülő megtámadta őket, inkább alámerültek azzal, hogy az éj leple alatt felemelkedve kísérlik meg az áttörést a közben riadóztatott – de amúgy is állandó készültségben lévő – őrhajók, főleg felfegyverzett, hálókat vontató halászhajók között.

“Holdfény nem volt, és egy U-hajó árnyképe még csillagos éjszaka is oly kicsi és alacsony, hogy gyakorlott szem sem fedezi azt fel gyorsan és könnyen. Amellett, jó idegzetű hajósok lévén, úgy számítottunk, hogy a legjobban begyakorolt tüzérség sem tud fényszóróvilágításba és tűzbe venni egy percen belül bármilyen célt, és ha eldördül is a nem valószínű lövés egy perc múlva, nem biztos, hogy talál, és mi a riasztástól számított 27-ik másodpercben már 15 m mélyen lehetünk, s még 33 másodpercünk maradt a csaknem 50 m-es mélység elérésére. (…) Amikor felmerültünk, oly közel voltak az őrhajók jobbról-balról, hogy láttuk, amint az angolok pipára gyújtottak. (…) A háború után megismerkedtem egy angol tengerésztiszttel, akit érdekelt, mint csúsztunk át az otrantói záron, mert egy halászhajó-csoport parancsnoka volt. Amikor elmondtam neki a fentieket, annyit mondott: “Gosh, you had nerves!” (A mindenit, voltak idegeik!).” [1]

ferland_robert_teufl_von.jpg
Robert Teufl von Fernland sorhajóhadnagy (1885-1945)

Az U-27-es ezt követően napokig az afrikai partok közelében cirkált, majd Görögország felé vette az irányt. Június 9-én a peloponnészoszi partoktól délre, Küthéra szigeténél (akkor Cerigo) fogták el a Roland nevű francia vitorlást, amelyet – miután személyzete csónakba szállt – felrobbantottak. Bár radar, illetve nagy hatótávolságú légi járőrök sem voltak ekkor, az elsüllyesztett hajók legénységének jelentéseiből jól meg lehetett határozni egy U-hajó útvonalát, illetve működési körzetét, így egy-egy csapás után sokszor hosszabb szünetet tartottak, lapultak, főleg, ha értesültek a megindult hajtóvadászatról. Az U-27-es azonban keletre, a görög szigetvilág felé fordult. Június 11-én itt, Krétától észak-északkeletre, az Antiküthéra (akkor Cerigotto) és Milos (akkor Meles) között, utóbbihoz közelebb találkoztak a japán kötelékkel, amelynek tagja volt a Kaba osztályú Sakaki is.

“A szorosba érkezve, lehetőleg az egész magas partok árnyékában húzódtunk meg. Úgy látszik, hogy a captain ezúttal jól sejtette (korábban egy támadást téves romboló-észlelés miatt fújt le – GyS), mert június 11-én, pont délben hirtelen gyors hajóközeledést jelentett megfigyelőnk. Támadásra készen azonnal lemerültünk és rövidre rá, 400 méterről a híd magasságában telibe találtuk a Shakaki több mint 1000 t-ás japán torpedórombolót, a nyilván ellenünk küldött kis flotta vezérhajóját. Rögtön elfordultunk 180°-kal, mélyebbre mentünk és máris megindult az ellenünk dobott U-bombák sorozatos robbanása. Egy-egy rövid szünetben a parancsnok megint feljebb merészkedett, hogy lássa, süllyed-e a japán? A hajó első harmada teljesen hiányzott, így a parancsnok joggal jelenthette, hogy a Shakaki valószínűleg elsüllyedt.”[2]

1456452675942.jpg
A Sakaki próbaúton Sasebónál 1915-ben

Az első világháborús rombolók – bár primitív fülelőkészülékek már léteztek – sokkal kevesebb eséllyel vehették fel a harcot a búvárhajókkal, mint későbbi társaik, amelyeken már radar és többféle, gyorsan üzembe helyezhető elhárító fegyverzet is helyet kapott. Ekkor, ha a romboló (vagy más felszíni hajó) nem látta meg a tengeralattjárót, jóformán védtelen volt (mikrofonokból nem jutott minden hajóra), és legfeljebb a torpedó útját visszakövetve folytathattak bármilyen ellentevékenységet; dobhattak vízibombát, tüzelhettek a lövegekkel, leereszthették a sárkányt (egy robbanószerrel töltött hálót), vagy le is gázolhatták a búvárnaszádot. A visszaemlékező annyiban téved, hogy a Sakaki nem 1000, csak 820 tonnás volt; így is nagyobb a császári és királyi flotta rombolóinál. Más források szerint a japán hajó egy konvoj kíséretébe volt beosztva, nem pedig tengeralattjárókra vadászott: ez a valószínűbb, ugyanakkor erről Hardy és társai nyilván nem tudhattak. Az első két kémény között becsapódó torpedó pont az ebédosztásra váró tengerészek között robbant, ezért volt annyi áldozat. A japán hajó ugyanakkor nem süllyedt el – Hardy is leírta, hogy erről egy pár héttel későbbi közleményből értesültek – bár legénységének jelentős része, a hivatalos 92 főből 68 tengerész nem élte túl a támadást. Bár látszólag menthetetlen volt, a Sakakit sikerült Pireuszba vontatni, ahol kijavították, és egészen 1932-ig szolgált.

roads_sakaki.jpg
Egy különleges kép a Sakakiról; a japán hajó az 1917. május 4-én megtorpedózott brit Transylvaniáról közel 1800 katonát mentett ki.

A nehézségek az osztrák-magyar tengerészek számára sem értek véget, a kötelék többi hajója ugyanis szabályszerű körvadászatba kezdett, ami ellen csak a mélység nyújthatott valamennyi védelmet.

“Rövid szünet után csaknem megszakítás nélkül robbantak körülöttünk a bombák. Feljebb-lejjebb, jobbra-balra tértünk ki. A helyzet minden volt, de nem kellemes. Kialudt a világítás, lazult tömítéseken víz csurgott be. A Kreisel kompasz leállt, és szivattyúzni – nehogy eláruljuk hollétünket – nem lehetett. A vizes hajófalon imbolyogtak személyzetünk árnyképei. Dante infernónak mondta volna, amit láttunk és átéltünk. (…) Magam először nemigen kényelmesen éreztem magamat, de azután – a változatlan helyzet ellenére – hirtelen azt éreztem: nem érhet baj. Leheveredtem az ágyamra és egy villamos zseblámpa fényénél egy akkor divatos orosz regényt, úgy emlékszem a Sanint kezdtem el olvasni.”[3]

1_1.png
A torpedótámadás helye mai térképen. Kapsali Küthérán, Chania pedig Krétán található, a kettő közötti fehér folt Antiküthéra.

Estére elvonult az ellenséges csoport, így az U-27-es végre felemelkedhetett: az átszellőztetés mellett ez amiatt is fontos volt, mert akkumulátoraikat csak a felszínen tudták feltölteni. Miután kicsit rendbe szedték a hajót is, amely a papíron garantált 50 méteres merülési mélységnél többet, 80-85 métert is gond nélkül bírt, Otranto felé vették az irányt, és másfél napos (ezúttal eseménytelen) utat követően befutottak a cattarói kikötőbe. Az U-27-es a háború alatt összesen 36 hajót rongált meg/süllyesztett el (köztük persze egész kicsiket is), 15 816 tonna űrtartalommal. Ezek között volt a HMS Phoenix romboló, az egyetlen olyan brit hadihajó, amelyet a Császári és Királyi Haditengerészet süllyesztett el (1918. május 14.). A tengeralattjáró az összes ellenséges támadást megúszta, ezért is nevezték sokan a Monarchia “legszerencsésebb hajójának”.

hms_phoenix_1911.jpg
A HMS Phoenix, az U-27 legnagyobb trófeája még 1911-ben

Hardy Kálmán az év végig szolgált a hajón, ekkor azonban egy betegség – amelyben nagy szerepe lehetett a tengeralattjárósok stresszes életének – miatt hosszabb kezelésre szorult. Ezt követően, mivel aktív szolgálatra továbbra sem volt alkalmas, oktatótiszt lett a tengeralattjáró-tanfolyamon, majd torpedók műszaki ellenőreként dolgozott. A háború végén kinevezték egy még épülő modern tengeralattjáró parancsnokának, de az összeomlás miatt beosztását már nem vehette át. A háború után sem lett “partravetett hal”, sikeresen nyergelt át a szárazföldi hadsereghez, ahol volt Horthy kormányzó szárnysegéde, csapattiszt és katonai attasé is, majd 1942-től a nyilas hatalomátvételig a folyamerőket vezette. A nyilasok halálra ítélték, de kivégzésére már nem maradt idő.

638226.jpg
Hardy Kálmán, már altábornagyként visszaemlékezése borítóján

[1] Hardy 125. o.

[2], [3] hardy 128. o.

Források

Hardy Kálmán: Az Adriától Amerikáig Kairosz Kiadó – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2008. A jegyzeteket írta: Bonhardt Attila, Számvéber Norbert, Szabó Péter, Pollmann Ferenc.

Timothy D. Saxon: Anglo-Japanese Naval Cooperation, 1914-1918

www.uboat.net

A nyitóképen  az U-27-es és a Phoenix összecsapása

Facebook Kommentek

További írásaink