Hitler helyzetértékelése 1941 szeptemberéből

1941. szeptember 8. és 10. között került sor Magyarország hadba lépését követően az első Horthy-Hitler találkozóra Hitler főhadiszállásán, Rastenburgban. Habár a találkozóról tudásunk máig sem teljes – a találkozóról készült jegyzőkönyvek eddig még nem kerültek elő –, Szent-Iványi Domokos kéziratban lévő külpolitika történetén kívül,[1] Hóman Bálintnak a Szálasi-perhez csatolt naplójában olvashatunk részletes leírást a tárgyalásokról. A találkozó alapvetően három téma köré összpontosult: a Honvéd Vezérkar új főnökének, Szombathelyi Ferencnek a bemutatkozása a német politikai és katonai elit előtt; döntés a Gyorshadtest és a Kárpát-csoport hazahozataláról, illetve megszálló dandároknak a keleti frontra küldéséről, illetve a galíciai határmódosítási terv.[2] Jelen tanulmányomban nem célom, hogy rekonstruáljon a tárgyalás menetét, csupán azt mutatom be, hogy a Hóman-napló alapján a kezdeti sikereket követően hogyan értékelte Hitler a háború menetét.[3]

 

Hitler-Horthy találkozó a korabeli filmhíradóban

„Az általános helyzetet illetőleg mind a Führernél, mind a hadvezetőségnél, mind pedig – némileg túlzott formában – Ribbentropnál is a legteljesebb nyugalommal, nyugodt optimizmussal találkoztak. Minden nagyhangú szólam és fogadkozás mellőzésével a leghatározottabban bíznak a győzelemben. Oroszországgal még ez év őszén le fognak – meggyőződésük szerint – számolni s e meggyőződésben megerősíti őket a teljesen elhibázott orosz taktika. A szovjet ugyanis, szakítva a Kutuzov-féle klasszikus orosz hadvezetés szellemével, nem használja ki a nagy tér rendkívüli lehetőségeit. Arcvonalának visszavonása és távoli harcvonalak kiépítése helyett minduntalan ellentámadásokba kezd s a bekerített seregrészek gyors visszavonultatása helyett a végsőkig való embertelen kitartás rendszerét alkalmazza, millióit kergetve a halálba saját katonáinak. Evvel szemben Hitler minden felesleges áldozatot kerülve, a nyugati hadszíntérről ismert, de itt óriási méretűvé nőtt bekerítésekkel és folytonos fésüléssel bontja szét a tízmilliós hadsereget. Eddig egész komolyan négymillióra becsüli az orosz halottakat. Szentpétervárott kb. három és fél-ötmillió terjedő polgári és katonai személy van körülzárva, akiket nem kíván harccal megsemmisíteni a német hadvezetőség, hanem kiéheztetéssel, úgy hogy ez a küzdelem a világtörténet eddig ismert legnagyobb méretű várcernirozása. Azért is tart tovább a háború, mint sokan hitték, mert ezek a bekerítések teljes biztosítás mellett folynak s a bekerítő sereg mögött sorakozik föl mindég a továbbhaladásra szánt új hadsereg. A legközelebbi jövő nagy eseménye – úgy látszik – a kievi milliós orosz sereg körülzárása lesz. Ennek sikere esetén a háború körülbelül el is dőlt, délen, a Ribbentrop meg van róla győződve, hogy ezután szabad az út a Kaukázus olajig, annál is inkább, mert a Don vidékétől kezdve az ország lakossága már nem szláv, legalábbis nem tiszta szláv.

(…)

Az oroszországi győzelem esetére Hitler részleges leszerelést tervez, mivel az európai háború evvel véget ért. Betörést Amerika részéről lehetetlennek tart. Általában túlságosan sok blöfföt látnak Rooseveltnél. Úgy ítélik meg, mint annak idején Wilson szerepét, diktálni akar végső alkalommal. Japánban teljes bizalom, éppen ez az, ami miatt Amerikát ma nem tartják oly ellenfélnek, mint 25 évvel ezelőtt volt. Anglia láthatólag kevésbé érdekli a Führert, mint gondolni lehet. Ma sem az angolokat, hanem a zsidókat tartja a háború mozgatóinak s meggyőződése, hogy ha Angliában és Amerikában kikapcsolódnának az államvezetésből, a megértést rövidesen létre lehetne hozni. A zsidókérdés tekintetében határozottabban áll, mint valaha régi álláspontján, mely szerint minden népnek joga van a maga életterében a független berendezkedéshez és élethez s ezért az áthasonulásra képtelen zsidó népnek is meg kell adni valahol a maga életterét, ahol államot alkothat és élheti a sajátos életét. Ezért kivándorlási probléma az, ami a zsidóvonalon érdekli.

A háború ellenére Hitler állandóan foglalkozik az európai újjárendezés nagy kérdéseivel, úgy látszik, az orosz hadjárat befejezése után át akar térni tervei realizálására.[4]

1941 szeptemberére jelentős váltást találhatunk a német célok tekintetében. Habár a német csapatok mélyen benyomultak a Szovjetunió európai területein, a Vörös Hadsereg várt hat héten belüli összeomlása elmaradt, így a néhány hetes Blitzkrieg nem teljesült. A Wehrmacht főparancsnokságának Hitlerhez küldött 1941. augusztus 26-i emlékirata már kifejtette, hogy a német hadsereg eddigi leghosszabb hadjáratát a háborúban 1941-ra nem tudják befejezni. Miközben a tárgyalások során zajlott a világtörténelem addigi legnagyobb bekerítő hadművelete Kijevnél, ez inkább harcászati-hadműveleti, s nem hadászati sikert hozott a tengelyhatalmak számára.

A Szovjetunió elleni háború első heteire vonatkozó cikkünket lásd:

„INKÁBB ÉSSZEL DOLGOZTAK, MINT ERŐVEL” – A NÉMET PÁNCÉLOS ERŐK 1941. NYÁRI SIKEREINEK OKAI A SZOVJETUNIÓBAN”

Kijev elfoglalásának legtragikusabb következményéről cikkünket lásd:

UKRAJNA LEGSÖTÉTEBB ÓRÁI: ROBBANTÁS KIJEV BELVÁROSÁBAN ÉS A BABIJ JAR-I MÉSZÁRLÁS

A keleti front 1941. szeptember elején
A keleti front 1941. szeptember elején

Az idézett forrás érdekessége, hogy jól rámutat az 1941-es keleti fronti hadműveletek meghatározó csatáinak, a katlancsatáknak néhány jellegzetességére. Miközben a különböző történeti összefoglalók az 1941 júniusától októberig vagy decemberig tartó hadműveleteket gyakran egy egységes csataként kezelik, valójában több százezer vagy millió ember részvételével zajló nagyobb csaták sorozatáról beszélhetünk. A csaták méreteit mutatja, hogy az öt legnagyobb bekerítő hadművelet során közel 2 millió szovjet katona esett hadifogságba.

Katlancsaták

Foglyul ejtett szovjet katonák száma

Białystok–minszki csata (1941.06.22.-07.09.)

320.000

Szmolenszki csata (1941.07.06.-08.05.)

300.000

Umani csata (1941.07.15.-08.08.)

103.000

Kijevi csata (1941.08.23.-09.26.)

665.000

Vjazma-Brjanszki csata (1941.09.30.-10.30.)

663.000

Kenyérosztás a vinnyicai hadifogolytáborban. 1941. július 28. (Bundesarchiv, Bild 146-1979-113-04)
Kenyérosztás a vinnyicai hadifogolytáborban. 1941. július 28. (Bundesarchiv, Bild 146-1979-113-04)

A Hitler által propagandisztikusan felvázolt katlancsaták leírásának érdekessége, hogy felismerhetőek azok a strukturális problémák, amik a Vörös Hadsereg jellemezték. Habár ezek az intézkedések valószínűleg közrejátszottak különböző alakulatok kitartásában, a nagy terrort követő félelemmel teli légkört csak tovább fokozták ezek az intézkedések. Így azontúl, hogy a tisztek gyakran alulképzettek, a gyakori áthelyezések és előléptetések miatt saját beosztásukat alig ismerő katonák voltak, parancs ellenében cselekedni sem mertek. A merev struktúrában mire egy-egy információ feljutott a vezérkarhoz vagy magához Sztálinhoz, gyakran már elavult, s mire meghozták a döntést egy-egy alakulat kivonására, addigra pedig gyakran késő is volt. A németekkel szembeni kitartó védelem gyakran nem vezetett eredményre, hiszen a vonal merev tartásával a szovjet csapatok saját mobilitásukat ásták alá, ami végzetes egy, a páncélos hadviselésre alkalmas terepen. Így a bekerítések általános lefolyása az volt 1941-ben, hogy a szovjet védelmet páncélos ékekkel áttörve a németek bekerítették azokat a szovjet csapatokat, amik a meglévő parancsok alapján állásaikat mereven tartották ahelyett, hogy a megfelelő ellenintézkedéseket megtették volna. A bekerített szovjet erők a bekerítésre általában késve reagáltak, az egyébként is feltöltetlen alakulatok utánpótlását a német páncélos ékek elzárták, a Luftwaffe légi fölénye pedig gátolta a szovjet csapatok mozgását. Ebben a helyzetben a kétségbeesett szovjet csapatok parancsnokai gyakran éltek azzal, az első hetekben is katasztrófával járó taktikával, hogy a német csapatok letámadásával próbáljanak saját helyzetükön javítani.

Német Pak 35/36-os a Dnyeper partján Kijevnél, 1941. szeptember. (Bundesarchiv, Bild 183-L29208)
Német PaK 35/36-os a Dnyeper partján Kijevnél, 1941. szeptember. (Bundesarchiv, Bild 183-L29208)

Német részről viszont a szovjet veszteségek rettenetes mértéke ellenére is a Barbarossa-hadművelet kudarcát vetítették előre ezek a csaták. Az eredeti tervek szerint „ha berúgjuk az ajtót, összedől a ház” logika alapján képzelték el a Szovjetunió elleni háború menetét, tehát néhány hét alatt a szovjet egységek döntő hányadának megsemmisítésétől mind a Vörös Hadsereg, mind a szovjet állam összeomlik (mint az történt Franciaországgal kapcsolatban). Máig történeti vita tárgya az, hogy miért nem sikerült elérni stratégiai céljait a Wehrmachtnak. Az 1950-es évek német tábornoki memoárjaitól kezdve gazdag irodalma van annak, hogy Hitler milyen stratégiai hibáinak köszönhető a támadás megakadása. Egyesek a balkáni hadjárat miatt kiesett hetekben, mások a Barbarossa-tervben a meghatározó kiemelt stratégiai cél hiányában keresik a kudarc okait. Utóbbi tényező kapcsán különösen vitatott Hitler augusztusi döntése, amikor is a Közép Hadseregcsoport két páncélos csoportját délre küldte von Rundstedt megsegítésére. A valódi okokat valószínűleg abban láthatjuk mégis, hogy Hitler és a Wehrmacht vezetése alapvetően lebecsülte a szovjet haderő nagyságát. Amint azt Franz Halder, az OKH főnöke augusztus 11-én megfogalmazta:

„…az általános helyzet arra enged következtetni, hogy alábecsültük az orosz kolosszust. (…) A háború kitörésekor kb. 200 orosz hadosztállyal számoltunk. Mostanra 360-ról tudunk.”[5]

Miközben a bekerített szovjet erők megsemmisítése jelentős fegyvertény volt, hamar halálos győzelmekké (Totsiege) váltak a németek számára. Ugyanis minden egyes bekerítés lassította az előrenyomulást, jelentős emberanyagot vont el az előrenyomuló ékektől, a katlanba szorult katonák pedig jóval később adták meg magukat, mint arra számítani lehet. Az Ostheer veszteségei szeptember végére már meghaladták a félmillió főt, egyes alakulatok vesztesége elérte az 50 százalékot, s itt még nem vettük számba, hogy az egyébként is rögtönzött, megfelelő pótalkatrész-ellátással nem rendelkező járműállomány mennyire megsínylette a szovjet útviszonyokat. Így fordulhatott elő, hogy miközben a Brjanszknál és Vjazmánál lévő szovjet csapatok körülkerítésével a Közép Hadseregcsoport egységei Moszkva közelébe értek, a hadseregcsoportnak mindössze 30 százaléka tudott kelet felé nyomulni, hiszen a haderő héttizede a katlanok felszámolásával, a szárnyak és a mögöttes területek biztosításával volt elfoglalva. A katlancsaták nem várt következménye még, hogy a több ezer négyzetkilométeres területen kóválygó szétvert szovjet részek, és a területen hagyott és szétdobált fegyverek tömege a partizánháború egyik alapjául is szolgált.[6]

Hitler kifejtette a magyar küldöttség előtt Leningrád kiéheztetésének tervét. Már a háború megindítását megelőző megbeszélések több tízmillió ember éhenhalásával számoltak a megszállt területeken, ugyanis elsődleges cél volt a terület mezőgazdasági termékeinek átvétele, és a lakosság számának csökkentése. Különösen igaz volt ez a városok lakosságára, ami azontúl, hogy a társadalmi, kulturális elitek központjai voltak, feleslegesnek is tartották azok a német tervek, amelyek mint mezőgazdasági kiegészítő térségként tekintettek a szovjet területekre. Halder naplója szerint már július 8-án elhatározta Hitler, hogy Moszkvát és Leningrádot leromboltatja és elpusztítatja annak érdekében, hogy a télen ne kelljen a lakosságot élelmezni. A szeptemberi találkozót megelőző napokban von Leeb csapatai be is kerítették a várost, viszont annak elfoglalására már nem kapott erőforrásokat, sőt páncéloserejének döntő hányadát át kellett adnia a Közép Hadseregcsoportnak. Szeptember 10-én a Wehrmacht parancsnokságának élelmezési szakértője azt jegyezte le naplójába, hogy Leningrádot “tudományosan megalapozott módszerekkel kell megsemmisíteni.” Ennek “megoldására” számtalan ötlet felmerült, melyek közül a valószínűleg a legbrutálisabb az volt, hogy a várost vegyék körbe elektromos kerítéssel annak érdekében, hogy a városból menekülő civilek ne érjék el a német csapatokat. Végül Hitler mondta ki a végső szót október 7-én, amikor megtiltotta, hogy Leningrád vagy Moszkva kapitulációját elfogadják a német parancsnokok.[7] Az 1944 januárjáig tartó blokád áldozatainak számát a szakirodalom 700.000 és 1.500.000 halott közé teszi.

Nővérek segítenek az első Leningrádot ért bombatámadás sérültjein. (RIA Novosti archive)
Nővérek segítenek az első Leningrádot ért bombatámadás sérültjein. (RIA Novosti archive)

Érdemes további elemzés tárgyává tenni Hitler kijelentését a „zsidókérdésről”. A wilsoni elvek alapján megteremtendő zsidó élettér elképzelését a nemzetiszocialista rendszerre jellemző cinikus eufemizmusnak tekinthetjük, viszont azzal érdemes foglalkozni, hogy jelentett-e valós alternatívát a zsidók kitelepítése.

1941 ősze kulcsfontosságú a holokauszt történetében, ugyanis mind a keleti fronton, mind Németországban rendkívül gyorsan radikalizálódott a zsidópolitika. 1941. június 22-én a csapatok mögött „tisztogató” feladatokat ellátó Einsatzgruppe alakulatoknak nem volt még arra parancsa, hogy minden zsidót kivégezzenek a keleti megszállt területeken, az elsődleges áldozati kategóriát a zsidó párttagok, katonák, szélesebben értve a férfiak jelentették. Viszont a nyár alapján a helyi parancsnokok radikalizálódása révén a meggyilkolandók köre kiterjedt az hadászati szempontból inaktív – nők, öregek, gyermeket – lakosságra is, és augusztus végén a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosságokkal megkezdődtek a több mint tízezer áldozatot követelő tömeggyilkosságok. Szeptember 18-án elrendelték a Cseh-Morva Protektorátus zsidómentessé tételét, október 15-én pedig elindultak az első német szállítmányok keletre.

Bielefeldi zsidók deportálása Rigába, 1941. október 24. (Stadtarchiv Bielefeld, Bestand 300,11/Kriegschronik der Stadt Bielefeld 1941, Bd. 2, Nr. 20. URL )
Bielefeldi zsidók deportálása Rigába, 1941. október 24. (Stadtarchiv Bielefeld, Bestand 300,11/Kriegschronik der Stadt Bielefeld 1941, Bd. 2, Nr. 20. URL )

Az 1970-es, 1980-as évek holokauszt történetírásának fókuszát a funkcionalista-intencionalista vita határozta meg, míg az ezt követő két évtizedben arról folyt a vita a történészek között, hogy mikor született döntés az európai zsidóság teljes megsemmisítéséről. A vita jelenlegi állása alapján aligha meghatározható az Endlösung elrendelésének pontos időpontja, valószínűleg nem is létezett egy ilyen központi döntés, csupán döntések sorozata, mindenesetre erre valamikor 1941 utolsó hónapjaiban kerülhetett sor.

A zsidókérdés kapcsán Hitler a magyar vezetésnek felvázolt elképzelés 1941 szeptemberére már nem élt. 1939-1940-ben két olyan kitelepítési terv szerepelt a náci vezetés részéről, amely a zsidóság kitelepítésével számolt némi zsidó önigazgatással. Viszont a Madagaszkár-terv a britekkel folytató háború aligha lehetett realitása, míg a lublini zsidórezervátum terve pedig csupán élelmezési, higiéniai problémát jelentett a Főkormányzóság számára. A Szovjetunió megtámadása két szempontból is váltást jelentett a náci kitelepítési politikában. Egyrészt az új kitelepítési célok – Pripjaty-mocsarak, Jeges-tenger, Szibéria – már nagyobb népirtó maggal rendelkeztek, hiszen a zsidó lakosság nagy részének halálával számoltak. Másrészt – valószínűleg a központi terveket ismerve – a náci bürokrácia helyi vezetői, és több szövetséges állam – így Magyarország és Románia – is deportálásokat kezdett vagy szorgalmazott a keleti területekre. Tehát 1941 szeptemberében erősen kétséges, hogy Hitler még abban gondolkodott volna, hogy a Szovjetunió 1941-es összeomlásával a zsidóság szovjet területekre való kitelepítése jelentené a náci megoldást.[8]

Román katonák részvétele a zsidók szovjet területekre való deportálásában. 1941. július 17. (Bundesarchiv, B 145 Bild-F016206-0003)
Román katonák részvétele a zsidók szovjet területekre való deportálásában. 1941. július 17. (Bundesarchiv, B 145 Bild-F016206-0003)

Különösen fontos kihangsúlyozni, hogy a szeptemberi Führer monológban ismét előkerült a világháborút kirobbantó zsidó összeesküvés képe. A történészek egy része központi szerepet fedez fel Hitlernek a háborúban közreműködő zsidó összeesküvésről mondott szavai, és holokauszt elrendelése között. Egyrészt a hitleri világnézet alapvetően egy folytonos háborúban gondolkodott, ami alkalmas a programpontjainak megvalósításához. Különösen jól mutatja ezt az eutanáziaprogramot elrendelő führeri rendelet, ugyanis az 1939 októberében meghozott rendeletet visszadatálták 1939. szeptember 1-jére. Másrészt 1939-ben megfogalmazott egy olyan fenyegetést, melyet Hitler 1941 végén be is kívánt váltani:

“Ha itt Európában és azon kívül a nemzetközi zsidó finánctőkének ismét sikerülne egy világháborúba taszítani a Föld népeit, az eredmény nem a világ bolsevizálódása lenne, azaz a zsidók győzelme, hanem a zsidó faj eltörlése Európában.” (1933. január 30.)[9]

“Itt a világháború, amelynek szükséges következménye kell hogy legyen a zsidók elpusztítása.” (1941. december 12.)[10]

Habár a Führer a háború minél előbbi végét várta, az elkövetkező időszak sem hozta meg a döntő áttörést, csupán a háború további brutalizálódását. 1941 szeptemberében több német katona esett el a keleti fronton, mint az 1940-es franciaországi hadjáratban. A Szovjetunió elleni háborúval párhuzamosan Hitler az általa kreált “nemzetközi zsidóság” elleni hadjáratát is radikalizálta. Ezt mutatja, hogy szeptemberben több mint kétszer annyi zsidót öltek meg szovjet területen, mint az azt megelőző hónapban.


Jegyzetek

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár  K 63 473. cs. 75/a t. – Szent-Iványi Domokos: Csonkamagyarország külpolitikája 1919. júniustól 1944. március 19-ig.

[2] A tárgyalásokról lásd: Dombrády Lóránt: Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944. Kossuth, Bp., 1986. 257-259.; Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919-1945. Kossuth, Bp., 1988. 272-274.; Kaló József: Szombathelyi Ferenc a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar élén. Doktori disszertáció. Debreceni Egyetem BTK, 2010. URL 47-50.

[3] Hóman Bálint nem volt jelen a tárgyalásokon, viszont a hazatérő Bárdossy László részletesen beszámolt neki az ott elhangzottakról.

[4] Budapest Főváros Levéltára XXV.1.a. 293/1946 7497-7498. Hóman Bálint naplója, 1941. szeptember 13.

[5] Robert Kershaw: Háború virágfüzérek nélkül. A Barbarossa-hadművelet, 1941-42. Gold Book, Debrecen, 2000. 128.

[6] A hadműveleti értékelés alapja: Kershaw i. m.; Szabó Péter-Számvéber Norbert: Keleti hadszíntér és Magyarország 1941-1943. Puedlo, Debrecen, 2000.

[7] Götz Aly: Hitler népállama. Rablás, faji háború és nemzeti szocializmus. Atlantisz, Bp.,  2012. 222-225.; Kershaw i. m. 134-135.

[8] A holokausztról való gondolatmenet alapja: Kádár Gábor-Vági Zoltán: A végső döntés. Berlin, Budapest, Birkenau 1944. Jaffa, Bp., 2013.; Karsai László: Holokauszt. Pannonica, Bp. 2001.;

[9] Hitler beszéde a Reichstag (A német parlament) előtt. In: United States Holocaust Memorial Museum

[10] Kádár-Vági i. m., 56.

Borítóképen: Hitler eligazítása, 1941. október. Bundesarchiv Bild 101I-771-0366-02A

Facebook Kommentek

További írásaink