Magyarország egy rejtett történelmi kincse – A fenyőharaszti Podmaniczky-kastély

Magyarországon a török kiűzése után számos pompás főúri rezidencia épült, és ez a „kastélyépítési láz” kitartott egészen a XIX. század második feléig. A legnagyobb és legjelentősebb kastélyok – mint például a keszthelyi Festetics-kastély vagy a fertődi Esterházy-kastély – története viszonylag ismert, de a kisebb vidéki kúriák sorsa sok esetben homályba burkolózik.

A mai írásunkban egy ilyen „kisebb” kastélyt mutatunk be, a Podmaniczky család egykori fenyőharaszti rezidenciáját. A Hatvan és Verseg között található uradalom, Fenyőharaszt, a XVIII. században került a Podmaniczky család birtokába, a környék többi földjével együtt. A birtokon a 103 (!) évet élet hóbortos báró, Podmaniczky János (1780–1883) kezdett gazdálkodni, és hozzá fűződik a későbbi kastély alapját képező gazdasági épületek építtetése is. A birtok a családon belül többször is gazdát cserélt („jótékonysági” vásárlás, csere és valószínűleg kártyanyereség útján), míg végül a magának való Podmaniczky Levente báró (1839–1913) örökölte meg. Levente nem rendelkezett jelentős vagyonnal, de annál nagyobb álmokat dédelgetett, fel akarta építeni saját kastélyát a kíváncsiskodó szemek elől elzárt pusztán. A megvalósításban segítségére volt felesége, és egyben első unokatestvére, Podmaniczky Magdolna (1831–1903). Magdolna elvált asszony volt, első házassága valószínűleg a bárónő meddősége miatt ment tönkre. A második azonban jobban sikerült, Leventével közel negyven évig éltek boldog házasságban. Magdolna jelentős vagyont – és számos műkincset – örökölt apjától, így a házaspár megvalósíthatta álmát és 1866–1868 között felépíthették neoklasszicista kastélyukat, amelyről a szakirodalom is elismerően ír:

„A pesti nagy mesterek művészetétől ihletett emlékek közül megemlítjük a versegi Podmaniczky-kastélyt, amelynek hatoszlopos fínom arányú felhajtója egyszerű, régebbi épületekhez csatlakozik. A teljesen ismeretlen építéstörténet meggátolja a pontosabb szerzőmeghatározást, de a kastély nagyvonalúsága kétségtelenül jelentős mester kezére vall.”

kastely_1868_honlaprol.jpg

A fenyőharaszti kastély egyetlen ismert korai ábrázolása 1910-ből, Borovszky Samu vármegyeleírásában

Az uradalom csakhamar megtelt élettel, de lakói többségét nem az emberek adták ki. A birtok személyzete 80–120 fő között mozgott, de ennél jóval nagyobb számban voltak az állatok. Podmaniczky Levente korának ismert és elismert állattenyésztője volt, méneséből az ország legjobb vadászlovai kerültek ki, emellett ő rendelkezett a környék egyik legkiválóbb agárfalkájával, ráadásul Magyarországon szokatlan módon még beagle kutyákat is tenyésztett. Az 1880-as, 1890-es években Hatvan és Aszód környéke vadászatairól volt híres, Podmaniczky Levente – bár borzalmas céllövő volt – pedig mindegyik megmérettetésen részt vett lovaival és kutyáival. Unokatestvérével, a közeli kiskartali birtokon élő Podmaniczky Gézával (1839–1923) vezetői voltak a vármegye vadász- és sportegyesületeinek, így minden évben közösen rendeztek nagyszabású vadászatot, amelynek zárásaként az ország minden területéről érkező főurak Fenyőharaszton tartottak bált.

 A vadászat mellett Podmaniczky Levente rendszeresen versenyekre és bemutatókra vitte lovait és kutyáit, amelyek eladásai a báró fő bevételi forrásai közé tartoztak. Időközben a kastély is tovább szépült, kiépült az országos díjakat is elnyerő díszkert, a falakon belül pedig jelentős, ezer kötetes könyvtár, fegyver és porcelángyűjtemény kapott helyet. A legjelentősebb műkincsek azonban azok a grafikák voltak, amelyeket Podmaniczky Magdolna apja, Podmaniczky László (1792–1865) gyűjtött össze európai körútjai során. A gyűjtemény jelentőségét mutatja, hogy később ez lett a Szépművészeti Múzeum grafikai állományának az alapja, a műalkotások között pedig a korszak híres angol, francia, német és olasz művészeinek munkái mellett megtalálhatóak voltak Barabás Miklós egyes rajzai is.

Podmaniczky Magdolna 1903-ban hunyt el, Levente ez után 1913-ban bekövetkező haláláig szinte teljesen visszavonultan élt kastélyában. Mivel gyermekük nem született, a birtokot unokahúgaik örökölték, akik hamarosan eladták azt Hatvany-Deutsch Endrének (1892–?). Endre báró a magyar arisztokrácia egyik különleges tagjának számított. A zsidó származású család tagjai csak a XIX. század legvégén szerzett főúri rangot gazdasági tevékenységük következményeként, így a magyar arisztokrácia nem is fogadta be őket teljesen. A család vagyonának elsődleges alapja a Hatvani Cukorgyár volt, a fenyőharaszti birtokot is ennek célgazdaságává alakították át. Endre nem élt a birtokon, de azt az ország egyik legfejlettebb gazdaságává alakította. A felfejlesztésben nagy szerepe volt az első világháborúnak, ugyanis Endre báró a hadifoglyok révén gyakorlatilag ingyen munkaerőhöz jutott, miközben a császári és királyi hadsereg egyik legfontosabb beszállítója lett. Fenyőharaszt egészen a második világháború végéig prosperáló uradalom maradt, de ekkor már nyoma sem volt az egykori főúri pompának.

A kastély történetében a hanyatlás a második világháború végén kezdődött, előbb a német, majd a szovjet hadsereg vette birtokba az uradalmat. Nagyobb pusztítást az utóbbi végzett. 1946 októberében az egykori pompás kastélyról már a következő leírás készült:

„A múltkori szélvihar által okozott hiányosságok a tetőn feltétlenül az őszi esőzések beállta előtt rendbehozandók. A kúpcserepek több helyen ugyancsak megigazítandók. Az esőcsatornák vízszintes részei sürgősen kitakarítandók a belehullott lombtól és szeméttől, mert ellenkező esetben a csapadék zápor esetén a csatornán keresztül, illetve annak tetején át folyik le a falakon s ezeket tönkreteszi. A csatornák kitisztítását a teljes lombhullás után meg kell ismételni. A csatornák függő részeit kivétel nélkül ellopták, ellenben megmaradtak a függőcsatornák csonkjai. Ezek kivétel nélkül 1–1 méteres darabbal megtoldandók, hogy a víz ne a fal tövébe, hanem attól távolabb folyjon le s szivárogjon el. Ellenkező esetben a fal komoly rongálásnak van kitéve. Lövések által kilyuggatott csatornarészeket ugyancsak meg kell sürgősen javítani.
A kastély bejárati ajtajai egyébként el vannak falazva, oda bejárni nem lehet s kívülről csak annyi állapítható meg, hogy az ablakok kivétel nélkül hiányoznak.”

kastely_01.jpg

A lepusztult fenyőharaszti kastély az 1950-es években

Hatvany-Deutsch Endre, aki leleményességének és vagyonának köszönhetően túlélte a vészkorszakot, hamar rájött, hogy a lassan kialakuló kommunista rendszernek sem lehet haszonélvezője. Kiváló érzékkel sikerült úgy kezelnie vagyonát és birtokait, hogy elkerülte földjeinek feldarabolását a földosztás idején, és megmentette ezek egy részét az államosítástól is. A fenyőharaszti birtokot például bérbe adta a Magyar Magtenyésztési Rt.-nek, de mindezt úgy, hogy előtte meghamisította a földtani jelentéseket, hogy a valós bérleti díj többszörösét kérhesse el. Összegyűjtött vagyonával 1948-ban külföldre távozott, életének további sorsáról csak annyi ismert, hogy bár hivatalosan Svájcban telepedett le, levelezését Tangerből intézte.

Ezt követően a fenyőharaszti uradalom ismét a Hatvani Cukorgyár célgazdasága lett, majd 1961-ben megkapta a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, amely diákotthont létesített az omladozó kastély falai között. Azonban az épület az 1970-es évekre már lakhatatlan lett, ezt követően a lehető legváltozatosabb módokon használták fel: volt növényvédőszer-raktár, majd sertéshizlalda. De hiába a próbálkozások, a penészes falak között nem lehetett vegyszereket tárolni, 1975 és 1979 között pedig a sertések száma is 3%-kal csökkent, az MSZMP Pest Megyei Pártbizottságának legnagyobb bánatára. Hiába, a disznók nem tudták kellően értékelni, hogy egy történelmi kastélyban lettek elszállásolva…

kastely_montazs_1987.jpg

A kastély állapota az 1987-es felújítás előtt

A pártállami rendszer utolsó évtizedében zajlott le a kastély egyes részeinek talán legmeghökkentőbb hasznosítása: a Magyar Televízió kiöregedett cirkuszi állatainak alakítottak ki „nyugdíjas otthont”. A fenyőharaszti kastély szomorú története eddig általánosnak mondható, hiszen kisebb vidéki kastélyok tucatjai jutottak hasonló sorsra: hosszas virágzás után gazdasági tényezővé váltak, majd a második világháború és a kommunizmus évtizedei alatt az enyészeté lettek.

Amiben azonban Fenyőharaszt kivételes lett, hogy a rendszerváltás időszakában, a kastély szempontjából az utolsó pillanatban, megmentésre került. 1987-ben megvette a Chemolimpex vállalat, amely 1990-ig Ferencz István Ybl-díjas építész vezetésével teljesen felújította és helyreállította a kastélyt, amely 1994-ben máig működő kastélyszállóvá alakult át. A megmentett kastélyban manapság vendégek százai töltik szabadidejüket, és fiatal párok kötik össze életüket. Sajnálatos, hogy a vidéki magyar kastélyok többségének sorsa ennél sokkal szomorúbban alakult.


Források:

Forster Központ, Tudományos Irattár, Fotótár, Tervtár Fenyőharasztra vonatkozó dokumentumai

Szépművészeti Múzeum Irattára, Podmaniczky grafikai gyűjtemény, 1914.

Magyarország vármegyéi és városai. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. I–II. kötet. Szerk.: Borovszky Samu. Országos Monographia Társaság, Budapest, 1910.

Mezey Alice: Verseg-Fenyőharasztpuszta volt Podmaniczky kastély kutatása, 1987. Kézirat, 1987.

Zádor Anna – Rados Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon. MTA, Budapest, 1943.

Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon. I. kötet. Pest megye kastélyai és kúriái. Perfect Project, Budapest, 2000.

Facebook Kommentek

További írásaink