Nyelvtársak – Mátyás király és a lingvicídium meséje

Perényi Károly

Történt, hogy 1459. februárjában magyar főurak egy Mátyással szemben kritikus csoportja III. Frigyesnek tett hűségesküt. A német-római császár felvette a magyar királyi címet, majd serege nemsokára a Dunántúl nyugati peremén nézett farkasszemet Mátyáséval. Ennek eseménytörténeti részletei jól feltártak,[1] diplomáciai háttere is jól ismert, akárcsak a konfliktust lezáró 1463-as bécsújhelyi egyezmény pontjai.

A fenti összecsapásnak akad egy igen érdekes aspektusa: adott egy követjelentés, mely a XIX. század végétől az 1960-as évekig látványos karriert futott be. Eszerint Hunyadi Mátyás az 1459-es összetűzés apropóján

„Fridriket bitorlónak, a »magyar faj és magyar nyelv ellenségének« nyilvánította; s »a magyar név« megoltalmazása végett közfelkelést hirdetett.”[2].

Ha nem tudnánk, hogy az idézet a kiváló történész és mellesleg meggyőződéses aulikus Fraknói Vilmos műveiből való, a századforduló korabeli történetírás romantikus túlzásának tudhatnánk be – mindenesetre a fenti tudósítást hitelesnek vélte Acsády Ignác történész,[3] Deér József középkorász,[4] a filológus, irodalomtörténész Kardos Tibor,[5] illetve a legkülönbözőbb szerzők hivatkoztak az idézetre Elekes Lajostól[6] Molnár Erikig. Szerencsénkre Fraknói felfedi forrását, egy velencei követjelentést. Petrus Thomasi, a Budán tartózkodó velencei követ 1459. március 14-én kelt levelében arról értesítette a dózsét, hogy Hunyadi Mátyás szerint a császár a magyar nyelv megsemmisítésére tör. A számunkra fontos részlet a következő:

“Per dicte ultime mie dixi ala Suhlimita Vestra parendome conferir ale cosse occurente, quanto io sentiva de la disposition et objecti de la Imperial Maesta [III. Frigyes – P. K.], la qual dixi la Suhlimita Vestra poter tegner per certo non esser per conferirse ala Dieta del Romano Pontefice, et sforzandome per piu e piu rispecti parlar in dicta matéria mancho potesse, hora, benche mi renda certo per la via delFontego la Suhlimita Vestra circa la dicta dispontion avanti el ricever de queste piu oltra havere intesoniente de meno per debito gli significo, in questi proximi zorni ala prefata Maesta esse conferiti el magnitico Nicolo Vajvoda [Újlaki Miklós erdélyi vajda – P. K.] et algun altri Baroni Regnicoli emuli de questo Serenissimo Signor Re Mathia, e quella haver electo in Re de questo Reame et in Cittanuova [Németújvár – P. K.] solenemente de la sacra Corona di questo Regno, quale come sa la Celsitudine Vestra, havea in mano suo, haverse coronato, e cussi si intitula in suo lettere, di la qual cosa questi Ungari et presertim i popoli menuti ne monstrano stare molto attoniti. Questo Signor Re Mathia a null’altro attende, che a condur gente d’arme si da cavallo, chome da piedi et fornire fortezze d’ogni canto. Ha scripto preterea per tutto el regno, che disponando l’imperador abolire la lingua Ungara, tuti clie pono portar arme, ala festa de Sanct Zorzi prossimo debia esser in arme sulla campagna de di Peste, pero che dispone personaliter conferirse a difesa del nome Ungaro, e serive al Summo Pontefice, over ali suoi Ambasadori, segnificandoli le condition de le chosse presente, et li apparati del turcho quodammodo protestando: si che como habiano a succeder le cosse de Christiani ala Suhlimita Vestra che e sapientessima lasso considerare.”[7]

Mit árul el számunkra a venetói nyelven[8] írt levélrészlet? Jól ismert a levél datálása, a benne fölsorolt események is keltező értékűek. A jelentés azt követően íródott, hogy Újlaki Miklós németújvári várában III. Frigyest magyar királlyá választotta a Garai–Újlaki liga (1459. február 17.), melyet Mátyás érthetően felháborodva fogadott. Izgalmas kérdés, hogy sor került-e a Fraknói Vilmos tolmácsolásában szereplő közfelkelésre. Tudjuk, hogy 1459. februárjában tanácskozott az osztrák határ mellett Mátyás főúri ellenzéke, míg a királyi had április 7-én ütközött meg Körmenden III. Frigyes seregével és az őt támogató, Mátyással szembefordult urakkal. Jelen sorok írója az akkori hetekből nem tud olyan körleveléről, hadba hívó parancsról, melyet Mátyás adott volna ki. Ráadásul a XV. századi logisztikai, közlekedési viszonyok ismeretében értelmetlen lett volna a magyar nemességet mozgósítani, két hónap alatt csekély töredékük ért volna a nyugati határszélre (nem is beszélve a harcértékükről)! Hunyadi János fia a sereg összlétszámánál fontosabbnak tarthatta a gyors reagálást és a fellázadt bárókkal való megegyezést.

execute_order_66.png
A császár kiadja a parancsot a magyar nyelv megsemmisítésére (képünk illusztráció)

Tanulságos, ahogy az 1459-ből való kútfő ürügyén a középkori nemzetfogalmat, a Hunyadiak korában megélt nemzettudatot tárgyalták. A dualizmus kori, illetve két világháború közötti közhangulat az idegen erőkkel szembeszálló nemzeti királytól nem is várt kevesebbet – ellenben nem sokan tették fel a kérdést, hogy mondhatott-e ilyet Mátyás, akárcsak az, hogy mi lehetett a követjelentés kontextusa. Tény, hogy a tárgyalt dokumentumban magyar nyelvről esik szó, de fajról nem – utóbbi, vélhetően nemzetet jelentő szócska Fraknói Vilmos hozzátoldása. Alapvetően nem történeti munka, kordokumentum jellege miatt mégis említést érdemel Bajcsy-Zsilinszky Endre 1939-es könyve: a szerző szó szerint idézte Fraknóit, amikor a Mátyás korabeli magyar–német (!) viszonyról értekezett.[9] A második világháború után, különösen 1956-ot követően megsokasodtak a magyar nemzeteszmével szembeni bírálatok. A marxista történetíró Molnár Erik egy időben bírálta a nemesi történelemszemléletet és Mátyás teljesítményét:

„Hunyadi Mátyás, aki apai ágon román, anyai ágon délszláv eredetű volt, a német III. Frigyest »a magyar fajta és a magyar nyelv ellenségének« nyilvánította. Ez magyar nemesi nacionalizmus volt, amely a nemesi Magyarország hatalmának kiterjedésére törekedett.”[10]

Megmosolyogtatónak találjuk, ahogy a marxista Molnár is átvette Fraknói Vilmos 1896-ban papírra vetett sorát, egyedül a „magyar faj” helyébe kerül a politikailag korrekt „magyar fajta” kifejezés. A képzeletbeli műferdítői pályázat nyertese, Klaniczay Tibor irodalomtörténész ellenben egyenesen nemzetiszocialista reminiszcenciákat ébreszt: szerinte Mátyás „a magyar faj és vér ellenségének” nevezte Frigyest,[11] ami – valljuk be – igencsak távol áll az eredeti forrástól…

varm-nyitra-436.jpg
Fraknói Vilmos

Tény az is, hogy a 19. század óta nem akadt kutató hazánkban, aki eredetiben tanulmányozta volna a Thomasi-féle jelentést. Deér József 1936-os kiadványa felelt meg leginkább a szakmai, tudományetikai szempontoknak, hisz kézbe vette az általunk is forgatott forráskiadványt. Igaz, Deér téved, amikor a lingua szót a nemzet megfelelőjének tekinti: a lingua Ungara valamennyi szövegkörnyezetben magyar nyelvet jelent.[12]

Veszélyben forgott-e a magyar nyelv pozíciója? A XV. század derekán a Magyar Királyságban a diplomáciai, a liturgia és a szépirodalom nyelve nyilvánvalóan a latin, míg számos városban jelen van a német írásbeliség. Tény az is, hogy Mátyás korából maradt fenn az első históriás ének, továbbá a XV. század második felében öltött jelentős méreteket a magyar nyelvű kolostori irodalom. Már a Jagelló-korban nyert teret a nemesség tömegeiben a szittya ideológia, melyet a Csáti Demeter ferences szerzetesnek tulajdonított Ének Pannonia megvételéről is jelez. Vagyis a nyelvhasználat terén kimutathatóak bizonyos trendek, de azok sok esetben függetlenek az éppen hatalmon lévő dinasztiától. Miközben az uralkodóházak esetében az etnicitás és a nyelvhasználat kevésbé lényeges: III. Frigyes német, V. Károly császár francia anyanyelvű, utóbbi hispániai leszármazottai magától értetődően spanyolul beszélnek.

210px-hans_burgkmair_d_005.jpg
III. Frigyes 1468-ban

Ugyanakkor a középkori Magyarország számára oly meghatározó utolsó évtizedekben megnőtt a politikai propaganda jelentősége – a technikai feltételek, a befogadó közönség és az irányadó személyiségek (elsősorban Mátyás) jelentősen kiterjesztették annak horizontját. A magyar trón iránti aspirációtól sem függetlenül a Habsburgok előszeretettel éltek a nyomtatott röplapok felhasználásával, amiben Hunyadi Mátyás sem maradt el mögöttük.[13] Ha jelzésértékűen is, de foglalkoznunk kell azzal a ténnyel, hogy Mátyás és III. Frigyes vetélkedése a művészetekben is visszaköszönt. Összegezve: Mátyástól nem vitathatjuk el a műveltséget és taktikai érzéket. Bizonyos identitáselemek vitathatatlanul léteztek, s Mátyás helyesen ismerhette fel a „mi” és „ők” megkülönböztetésében, a magyar nemesség németellenességében rejlő mozgósító erőt. Elképzelhető (de nem bizonyítható), hogy a leleményes király ismerhette a huszita idők ugyancsak idegenellenes propagandáját. A Frigyessel szemben megfogalmazott vádra emlékeztet (bár suta párhuzam), ahogy Jan Žižka, a híres huszita vezető „Zsigmond magyar király”, a „cseh nyelv elpusztítója” ellen szót emelt. Žižkától távol állt minden finomkodás, a katolikus plzeňi szövetséghez intézett levelében (1421) így fogalmazott:

“[…] a halálos bűnöket meg kellene szüntetnetek és megvetnetek, de sajnos ezekhez segédkezet nyújtotok. Először is Zsigmond magyar királynak (králi Zigmundovi uherskému), az eretnek királynak, az Úristen és Szentírása árulójának, szüzek és asszonyok meggyalázójának, gyilkosnak, gyújtogatónak, a cseh nyelv elpusztítójának (zhoubci jazyka českéhoa) s vele együtt Svamberknek és a Svihovskyaknak, Henrich Elstreberknek, a Kolovratoknak, e főurak segítettek szembeszállni az Úristennel és a Szentírással és az isteni rendeletekkel és parancsolatokkal.”[14]

110_tv05matyas_kiraly_kep1_matyas_kiraly.jpg
Mátyás király korabeli portréja

Írásunk természetesen nem teljes, hisz nem ismerhetjük történetünk két főszereplőjének, Hunyadi Mátyásnak és Habsburg Frigyesnek a gondolatait. Egyelőre bizonyíthatatlan, hogy a velencei követjelentésben lévő mondat Mátyás szájából is elhangzott. Anekdotikus érvelésnek tűnne, ha egy-két írott forrásból próbálnánk levezetni a rendi nacionalizmus elterjedtségét vagy a késő középkori Magyar Királyságban össztársadalmi szinten létező patriotizmust. Ugyanakkor azt is megtanulhattuk, hogy egy nyelvet nem lehet végképp eltörölni…

HA TETSZETT A CIKK, KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!

Felhasznált irodalom:

[1] Veszprémy László: Mátyás serege Körmendnél 1459-ben. In: Rex invictissimus. Hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Szerk.: Veszprémy László. Budapest, Zrínyi, 2008. 153–160.

[2] Fraknói Vilmos: A magyar nemzet története IV. A Hunyadiak és a Jagellók kora. Budapest, 1896. 196.; Fraknói Vilmos: A magyar királyválasztások története. Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2005. 89.

[3] Acsády Ignác: A magyar birodalom története a kútfők alapján a művelt közönség számára, 1. kötet. Budapest, Athenaeum, 1903. 654.

[4] „A nemzeti hovatartozásnak az államkerettől és a rendi állástól való világos elhatárolása arra késztet, hogy a kor tudatában a magyar nemzet és a magyar nyelv között keressünk összefüggést. […] Natio és nyelv tényleg igen sűrűn szerepelnek egymás társaságában, egészen egymásrautalt szinonimaszerű használatba. A velencei követ 1459-ben arról tudósítja a dogét, hogy Mátyás király III. Frigyes ellen hadbahívta nemeseit, mégpedig azzal az indokolással, hogy a császár meg akarja semmisíteni a magyar nyelvet.” Deér József: A magyar nemzeti öntudat kialakulása. Kecskemét, Magyarságtudomány kiadása, 1936. 14.

[5] Kardos Tibor: Stílustanulmányok Mátyás király kancelláriájából. Pécs, 1933. Kritikája: Waldapfel Imre: A humanizmus újabb irodalma. Egyetemes Philologiai Közlöny LVIII. (1934), 180–184., 181.

[6] Elekes Lajos: Mátyás és kora. Budapest, 1956. 33.

[7] Nagy Iván – B. Nyáry Albert: Magyar diplomacziai emlékek Mátyás király korából 1458–1490., I. kötet. (Monumenta Hungariae historica.) Budapest, MTA, 1875. 44. old., 31. számú.

[8] Ennek eklatáns példája, hogy a levélíró a Giorgio személynév helyett a Zorzi névalakot használja.

[9] Szerinte Mátyás „bitorlónak bélyegezte Frigyest, a »magyar faj és nyelv« ellenségének, a magyar név védelmére pedig közfelkelést hirdetett.” Bajcsy–Zsilinszky Endre: Mátyás király. 1939. 31.

[10] Molnár Erik: Válogatott tanulmányok. Szerk.: Ránki György. Budapest, Akadémiai, 1969. 395.

[11] Klaniczay Tibor: Marxizmus és irodalomtudomány. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1964. 11.

[12] Vö. Beatrix királyné egy 1486, augusztus 3-án kelt levelével („che habia da imparare la lingua Ungara”)! Nagy Iván – B. Nyáry Albert: Magyar diplomacziai emlékek Mátyás király korából 1458–1490., III. kötet. Budapest, MTA, 1877. 152. old, 102. számú.

[13] Kubinyi András: Politikai vitakultúra a Mohács előtti Magyarországon: Bácsi Ferenc szózata a hatvani országgyűléshez (1525), valamint egy latin verse. In: Studia professoris–professor studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Szerk.: Almási Tibor. Budapest, MOL, 2005. 169–170.

[14] Magyar Történelmi Szöveggyűjtemény 1000–1526. Szerk.: Bertényi Iván. A szerkesztésben közreműködött Dreska Gábor, Thoroczkay Gábor. Budapest, Osiris, 2000. 397. A zárójelbe tett eredeti, cseh nyelvű szöveg itt olvasható: Výbor Z ceské literatury doby husitské, Sv. 1. Havránek, Bohuslav – Hrabák, Josef – Daňhelka, Jiří. Praha, 1963. 448–449.

A nyitóképen Mátyás király kolozsvári szobra

Facebook Kommentek

További írásaink