“Valami bűzlik Dániában”; erőpróba Helgolandnál

Ahogy az már blogunkon is többször szóba került, az Osztrák-Magyar Monarchia (lánykori nevén Habsburg Birodalom, Osztrák Császárság stb.) sosem lett igazi tengeri nagyhatalom, bár vitathatatlanul jelentős tengerészeti múlttal rendelkezik. A tengerészet egészen a 18. század végéig meglehetősen elhanyagolt területnek számított; az 1780-as évek közepén viszont II. József – Kaunitz kancellár noszogatására – létrehozta az állandó haditengerészetet, amelynek célja már ekkor is inkább a defenzíva, az adriai partvidék és a saját kereskedelmi hajózás biztosítása volt. Persze ez utóbbi nem zárt ki nagyobb távolságú műveleteket, amelyek a 19. század második felétől egyre gyakoribbá váltak. Mérföldkő volt emellett az 1864-es schleswig-holsteini háború is, ahol a birodalom haditengerészei először bizonyíthattak élesben az Adrián kívül.

Használható haditengerészet fenntartása ma sem tartozik a legolcsóbb mulatságok közé, és ez nem volt másképp 200 évvel ezelőtt sem, így a császári haditengerészet életét is végigkísérték a pénzügyi viták. A garasoskodás több esetben – például mai történetünk során is – komolyan veszélyeztette a flotta működését, bár igazi hátulütői csak az első világháborúban bukkantak elő. A 19. század első felében főleg olaszokból álló, és javarészt Velencében állomásozó tengerészetet súlyosan érintette az 1848-as forradalmi hullám; a március 22-én kikiáltott Velencei Köztársasághoz csatlakozott a flotta jelentős része, és nem csak az ottani egységek. A dalmát partokon is sok talján tengerész érezte úgy, hogy csatlakozna a forradalmakhoz, és hogy megkíméljék magukat a gyaloglás fáradalmaitól, hajóstul tették ezt.

Mindezek ellenére az osztrák tengerészet hamar talpra állt; nem egész két évtizeddel később már a dalmát partoktól több száz, vagy akár több ezer kilométerre is képes volt hadműveletek végrehajtására. Az első ilyen erőpróba az 1864. május 9-én lezajlott helgolandi ütközet volt, amely bár nem tekinthető jelentős összecsapásnak, több szempontból meghatározó fontossággal bír.

hms-warrior.gif
A jövő hírnöke: a brit HMS Warrior. Ma múzeumhajó, aki Portsmouthba látogat, ki ne hagyja!

A 19. század derekán számos fontos történelmi folyamat vette kezdetét, amelyek közül most csak a jelen írás szempontjából legfontosabb kettőt emeljük ki. Az első a haditengerészet (és önmagában a hajózás) forradalma; az ókor óta meghatározó fa hajó + vitorla kombó mellett ekkoriban kezdtek megjelenni a gőzhajtással (is) felszerelt, lapátkerekes vagy csavaros hajók; bár ezek a gépek nem voltak a leghatékonyabbak, annak a jelentőségét, hogy a mozgás függetlenné vált a széltől, nem kell részletezni. Emellett a brit Warrior 1860-as szolgálatba állításával megkezdődött a fémépítésű hajók kora. A fa hajótest és az ágyúk harcának végkimenetele persze már évszázadok óta ismert volt; a több tucat lövegből kellően közelről leadott sortüzek elképesztő pusztítást vittek végbe az ellenséges hajókban, amelyet csak fokozott a palánkozás repeszhatása. Az egyre pontosabb, nagyobb hatótávolságú és tűzerejű hátultöltős és/vagy huzagolt csövű lövegek megjelenésével a mérleg még inkább a tüzérség felé billent.  A hajóépítési technika nem sokkal később érte el azt a szintet, hogy elég nagy hajókat lehessen fémből, vagy fából, de páncélborítással építeni (ez utóbbi vonalat a franciák vitték tovább egy darabig), amelyek ráadásul a szélcsendnek és az árbocokat ért találatoknak sincsenek kiszolgáltatva. A régi vitorlások, illetve a fából készült, de már vegyes meghajtású hajók persze még évtizedekig szolgálatban maradtak, jelentőségük ugyanakkor egyre inkább visszaszorult.

danish_steam_frigate_jylland.jpg
A dánok büszkesége, a 44 ágyús Jylland fregatt

A gőzhajtású hajók fölényét kiválóan mutatta az amerikai polgárháború; a déliek Merrimack nevű páncélosa (ironclad) 1862. március 8-án különösebb erőfeszítés nélkül elsüllyesztette az északiak két vitorlását, és egy harmadikat is gajra tett, úgy, hogy azok semmilyen kárt nem tudtak benne tenni, mígnem a következő napon összefutott a Monitorral, amely végül – bár az összecsapás döntetlennel zárult – a déliek orrára koppintott.

monitor-merrimac.jpg

Fent látható Harper’s Weekly beszámolója az 1862. március 8-9-i eseményekről. A felső képen a Merrimack éppen felölkleli az északiak Cumberland fregattját, de ő maga sértetlen marad, alul pedig híres összecsapása látható a Monitorral. Megfigyelhető, hogy egyik hajó sem rendelkezett vitorlázattal, amit nagyrészt az is indokolt, hogy mindkettőt csak partközeli bevetésekre szánták. Kisegítő vitorlázattal a jóval később épült hajók, például a Szigetvár cirkáló is rendelkezett még.

A jövő végül az északiakat igazolta: a hagyományos lövegfedélzetes hajók még egy darabig – kazamatahajókként – funkcionáltak, de hamarosan a forgatható lövegtornyokban elhelyezett  ágyúké lett a főszerep.


A másik fontos esemény(sorozat) pedig a német egység, pontosabban annak egy szárnyvonala, az 1864-es második schleswig-holsteini, avagy német-osztrák – dán háború. A német egység kialakulásának részletesebb ismertetésétől ezúttal eltekintünk, dióhéjban annyit, hogy a század nemzeti ébredése az addig kisebb-nagyobb hercegségekben, grófságokban és városokban élő, egymással hol hadakozó, hogy lazább szövetségekbe tömörülő németeket is elérte. 1848-ban még arról ment a vita, hogy az egyesülést Ausztria vagy az akkoriban egyre jelentősebbé váló Poroszország vezényelje-e le; a végszót egy kicsit később, Königgraetznél mondják majd csak ki a porosz tüzérek. A forradalmi hullám elülésével a nagynémet vagy kisnémet egység kérdése is a háttérbe került, egy darabig pedig úgy tűnt, hogy a két dudás mégis csak megfér egy csárdában. Ennek a megférésnek az egyik oka Schleswig és Holstein hercegségei voltak. A Dániával perszonálunióban levő (papíron független) tartományok német identitásuk miatt sokkal inkább szimpatizáltak a poroszokkal; ennek az 1849 és 1852 között lezajlott első schleswig-holsteini háborúban tanúbizonyságát is adták, sőt utóbbi hercegség korábban még a Német Szövetségbe is belépett.

schleswig-holstein_historic_map.PNG
Schleswig és Holstein térképen: Észak-Schleswig ma is Dániához tartozik

A dán uralkodókat persze bosszantotta a “rebellis tartományok” viselkedése, főleg azt követően, hogy Dániát is elérte a nemzeti ébredés szele, és homogén nemzetállam kialakítását tűzték napirendre; IX. Keresztély (akit amúgy Viktória brit királynőhöz hasonlóan a legtöbb mai európai uralkodócsalád nyugodt szívvel szerepeltethet családfáján), az előző háborút lezáró egyezményt megszegve 1863-ban meg is szállta a tartományokat és megkezdte azok dánosítását, kiváltva ezzel Bismarck rosszallását, ami a porosz hadsereg mozgósításában öltött alakot. Bár Ferenc József eleinte vonakodott csatlakozni a poroszokhoz, később mégis beszállt az 1864. február 1-jén megindult háborúba. Ezt tette egyrészt azért, hogy kiküszöbölje a korábbi itáliai bénázása okozta csorbát (a dániai hadjárat végkimenetele nem lehetett kétséges), illetve hogy a németség egészének megmentőjeként léphessen fel a porosz király mellett. És hogy kerültek képbe az Adrián ekkor még békésen vitorlázgató haditengerészek? Bár Poroszország szárazföldi hadseregének ekkor már nem igazán akadt párja Európában (ezt két évvel később Ferenc József, 1870-ben pedig III. Napoleon is megtapasztalhatta), hadiflotta terén igen csehül álltak, tengerészetüket mindössze néhány kisebb ágyúnaszád és egyéb hajó alkotta. A későbbi nagy flottaépítő, Tirpitz admirális ekkoriban még az iskolapadot koptatta az újabb és újabb csatahajótervekkel sokkolt pénzügyesek idegei helyett.

dybbol_skanse.jpg
Harcok a Dybboel-i sáncoknál: Suenson tengernagy a szárazföldiek itteni hősiességével buzdította tengerészeit. Az itteni erődök védői 1864 április közepéig hősiesen kitartottak a túlerővel szemben.

Dánia, mivel flottája (4 felfegyverzett gőzös, egy gőzmeghajtású sorhajó, 4 gőzfregatt, 3 gőzkorvett, sok kisebb gőzhajó és számos vitorlás hajó) végig fölényben volt, blokád alá vonta a német kikötőket; a poroszok, miután március 17-én sikertelenül próbálták áttörni a zárat, inkább az osztrákokhoz fordultak. Bécs Wüllerstorf-Urbair tengernagy parancsnoksága alatt ki is különített egy hajórajt, amely a Kaiser sorhajóból (a császárság utolsó fahajója), a korszerű Don Juan d’Austria páncélos fregattból, egy korvettből, két ágyúnaszádból és egy futárhajóból tevődött össze, azonban pénzügyi okok miatt a kötelék felszerelése (a kor szokása szerint télen-tavasszal jóval kevesebb hajó volt hadrafogható állapotban) nagyon vontatottan haladt. A poroszok azonban mégsem maradtak szövetségesük hajói nélkül. Erről így ír Veperdi András:

“Szerencsére Wilhelm Tegetthoff parancsnoksága alatt a levantei vizeken cirkált a Schwarzenberg csavaros gőzfregatt és a Seehund ágyúnaszád. 1864. március 2-án Tegetthoff parancsot kapott, hogy a lehető legnagyobb sebességgel hajózzon az Északi-tengerre. A Radetzky csavaros gőzfregatt útközben fog hozzá csatlakozni, Lisszabonban pedig be kellett várnia Wüllerstorf-Urbair hajórajának megérkezését. Ennek a hajórajnak az indulása azonban késett, és miután április 4-én a Radetzky Lisszabonban csatlakozott, a kis kötelék Brestbe indult. Onnét szénvételezés céljából az angliai Downs on Dealbe hajóztak. Itt az angolok igen ellenségesen viselkedtek, és fenyegető magatartásukkal akarták megfélemlíteni Tegetthoffot. Diplomáciai úton megtiltották, hogy a kis hajóraj befusson a Balti-tengerre, így Tegetthoff csak az Északi-tengerre mehetett.”

364px-wilhelm-von-tegehthoff-1866.jpg
Wilhelm Tegethoff, immár ellentengernagyként 1866-ban

Mivel a dánok a Balti-tengerre koncentrálták fő erőiket, az Északi-tengeren csak három hajó, a Niels Juel és a Jylland csavaros gőzfregatt, valamint a Heimdal csavaros gőzkorvett tartotta fent a blokádot. Az erőviszonyokat rontotta, hogy április közepén a Seehund egy balesetben megrongálódott, és kiesett a további hadműveletekből; a májusban, a hollandiai Texelben csatlakozó három porosz ágyúnaszád, félelmetes neveik ellenére semmiféle gyakorlati harcértékkel nem bírtak. A Veperdi kapitány által összeállított táblázatból jól láthatóak az erőviszonyok, és az is, hogy az eredetileg tervezett kötelék (benne a Kaiserrel, amely egymagában 92 ágyút hordozott, nem beszélve a Don Juan páncélosról, amellyel szemben igen kevés esélye lett volna a hagyományos faépítésű vitorlásoknak) elindítása önmagában garantálhatta volna a sikert.

 

 

 

sms_schwarzenberg.JPG
A Schwarzenberg egy régi fényképen, mögötte balra egy korszerű páncélfregatt
A dán hajóraj (Edouard Suenson)
Hajók Lövegek Személyzet Hajótípus Parancsnok
Niels Juel 42 422 Gőzfregatt Gottlieb
Jylland 44 327 Gőzfregatt Holm
Heimdal 16 260 Gőzkorvett Lund
Összesen: 102 1023
A császári-királyi (osztrák)-porosz hajóraj (Wilhelm Tegetthoff)
Hajók Lövegek Személyzet Hajótípus Parancsnok
Schwarzenberg 51 498 Gőzfregatt Tegetthoff
Radetzky 37 372 Gőzfregatt Jeremiasch
Preussischer Adler 4 110 Lapátkerekes gőzhajó Klatt
Basilisk 3 66 Ágyúnaszád McLean
Blitz 3 66 Ágyúnaszád Schau
Összesen: 98 1102
1280px-insel_helgoland_1.JPG
Helgoland kies szigete; balra a háttérben a még kopárabb Düne.

A két kötelék végül 1864. május 9-én délelőtt 10 óra körül, az akkor brit birtokban lévő Helgolandtól (a szigetet 1890-ben cserélték el a németekkel Zanzibárra, így történhetett, hogy Freddy Mercury brit és nem német állampolgárnak született) nem messze észlelte egymást; bár Tegethoff tudta, hogy az ellenség túlerőben van, azonnal megtámadta a dán köteléket. Mivel a dánok biztosra vették, hogy hamar elbánnak a tapasztalatlan és gyengébb kötelékkel, emellett pedig több huzagolt, korabeli szóhasználattal vontcsövű löveggel is rendelkeztek, Suenson tengernagy sem habozott sokat, hanem e szavakkal buzdította tengerészeit:

“Emberek! Ott vannak az osztrákok! Bízom benne, hogy éppen olyan bátran fogunk küzdeni, mint hős bajtársaink a dybboeli csatában!”

terkep.jpg
A csata lefolyása

Ezt követően mindkét kötelék oszlop alakzatot vett fel, és így közelítettek egymáshoz: az első lövést a Schwarzenberg adta le 13.45-kor, 3800 méteres távolságból. Érdekességként említhető, hogy ez a távolság Nelson idejében még legfeljebb pár száz méter volt, és a spanyol-amerikai, valamint az orosz-japán háború alatt sem nőtt 7-8 kilométer fölé. A tűzpárbajba hamarosan a többi egység is bekapcsolódott, és a Niels Juel alaposan helybenhagyta a Schwarzenberget, amelyen az egyik, a lövegfedélzetet ért találat 14 tengerész halálát okozta. A távolság 2000 méter körülire csökkent, amikor a két  kötelék elhaladt egymás mellett: a dánok a Schwarzenbergre összpontosították tüzüket, a porosz naszádok pedig  jócskán lemaradva csak szemlélték az összecsapást.

danish_steam-frigate_nils_juel_during_the_battle_of_helgoland_on_9_may_1864.jpg
A Niels Juel tüzérei akcióban. Jól látható, hogy milyen veszélyeket rejtett magában a nyílt ütegfedélzet; fedezék alig, a felhalmozott lőszer pedig igen könnyen felrobbanhatott. A háttérben égő hajó valószínűleg a Schwarzenberg, azért integetnek olyan lelkesen a dán matrózok.

“Miután a két kötelék elhaladt egymás mellett, a dánok jobbra fordultak, hogy megkíséreljék elvágni a még mindig az ágyúik lőtávolán kívül lévő ágyúnaszádokat. Tegetthoff azonnal észrevette a veszélyt és egy 180 fokos fordulatot hajtott végre (a térképen 3). A két hajóraj ekkor egymástól kb. 900 méteres távolságban egymással párhuzamosan haladt déli irányba (a térképen 4). A dán kötelék kissé jobbra fordult és ezzel mintegy 400 méterre csökkentette a távolságot. Mialatt a Jylland és a Heimdal a Radetzkyre koncentrálta a tüzét, a Niels Juel a Schwarzenberggel vívott elkeseredett tűzpárbajt. Ebben hamarosan nyilvánvalóvá vált a dán ágyúk fölénye. A becsapódó lövedékeknél is nagyobb veszteségeket okoztak a szilánkokra szakadó fából készült alkatrészek, melyektől sok tüzér elesett vagy megsebesült. Tegetthoff zászlóshajója kétszer is kigyulladt. Az első tüzet gyorsan eloltották, de a másodikat, mely a lőporkamra feletti vitorlaraktárban keletkezett, csak nagy nehezen sikerült megfékezni. A dán hajókat is komoly sérülések érték, különösen a Jylland szenvedett sokat. Egy lövedék behatolt a lövegfedélzetére és a 9. sz. ágyú mellett robbant, megölve vagy megsebesítve annak kezelőszemélyzetét. Az ágyúhoz máshonnét vezényeltek tüzéreket, és az hamarosan újra tüzelt.”

A császári hajók tüzelése egyre gyengült, fél 4-kor pedig találatot kapott a Schwarzenberg előárboca is; a zászlóshajót fenyegető tűz miatt Tegethoff a Helgoland környéki semleges vizek felé vette az irányt. Suenson egy darabig üldözte ellenfeleit, de a Jylland kormányának sérülése ezt nagy mértékben megnehezítette, bár csak a “házőrző” brit HMS Aurora megjelenésekor adott parancsot a visszafordulásra.

helgoland_genealogie_schwarzenberg.jpg
Az égő Schwarzenberg, háttérben a dán hajók

Ezt követően mindkét fél igyekezett győztesnek beállítani magát: a dánok kétségkívül taktikai győzelmet arattak, elzavarták a támadókat, ugyanakkor nekik is vissza kellett vonulniuk, ugyanis mindhárom hajójuk hosszabb javításra szorult, így a blokád megszűnt, vagyis Tegethoff köteléke elérte célját.Az összecsapásban Veperdi András kutatásai szerint az osztrákok 37 halottat és 92 sebesültet vesztettek, a dán hajókon elesett 14 fő, 54 pedig megsebesült. Csonkaréti Károly az összecsapásról azt írja, hogy

“Az elkeseredett, nagyon jól vezetett tengeri csatában a császári-királyi kötelék győzött, a dánok feladták a blokádot. Az ütközet hevességére jellemző, hogy a győztes hajókon 130-an, a dán hajókon 68-an estek el.”*

heligoland_alex_kirchner.jpg
A Radetzky fedezi a Schwarzenberg visszavonulását

Tegethoff ezt követően Cuxhavenbe hajózott, ahová 9 héttel később befutott az eredeti kötelék is, de jelentősebb tengeri műveletre már nem került sor; ezt a dánok sem erőltették, akik három javításra szoruló hajójuk és a második raj megérkezése miatt sokszoros hátrányba kerültek. Ezek ellenére a dánok a mai napig nagy győzelemként tartják számon a helgolandi ütközetet, május 9-e lett náluk a haditengerészet napja is.

officers_of_the_danish_steam_frigate_jylland_after_the_battle_of_helgoland.jpg
A Jylland tisztjei és a fedélzeti eb a csata után

Az összecsapás emellett önmagán túlmutató jelentőséggel is bírt; bebizonyosodott, hogy a Habsburg Birodalom tengerészete képes hazai kikötőitől hatalmas távolságban is tevékenykedni, és hajóik nem, vagy nem sokban maradnak el a régi tengeri hatalmak azonos kategóriájú egységeitől. Ami még fontos volt, hogy a tisztikar és a legénység is megállta helyét. Helgolandnál mutatkozott meg első alkalommal Tegethoff merész, kockázatvállaló vezetési stílusa, amely két évvel később, Lissánál döntő jelentőséggel bírt a jóval erősebb olasz flotta legyőzésében. Említésre érdemes, hogy ez volt az utolsó tengeri csata, amelyben kizárólag fa építésű hajók vettek részt; ez a tény önmagában jól mutatta a tengeri hadviselés éppen zajló forradalmát. Az összecsapásban részt vett hajókat mára egy kivétellel mind elbontották, egyedül a Jylland tekinthető meg.

1994-03-057-web-jylland.jpg
A Jylland Ebeltoftban. Aki arra jár, tudja mi a dolga!

Az ütközet amúgy semmilyen befolyással nem volt a háború menetére: május 12-én a felek tűzszünetet kötöttek, a június 29-én megindított szövetséges támadás viszont pár nap alatt elsöpörte az amúgy is vesztésre álló dánokat, elfoglalva a teljes Jütland-félszigetet. A háborút lezáró békét október 30-án írták alá; ez Ausztriának juttatta Holsteint és Poroszországnak Schleswiget, IX. Keresztély pedig lemondásra kényszerült. Ferenc József azonban nem sokáig örülhetett új szerzeményének, amely két évvel később a porosz-osztrák háború kirobbanásának egyik ürügyévé vált.

450px-hamburg_denkmal_helgoland1864_wmt.jpg
A csata osztrák hősi halottainak emlékműve Hamburgban és Suenson tengernagy emlékoszlopa Nyborgban.

* Csonkaréti 37. o.

Források:

Csonkaréti Károly: Ha tengeren veszek, ki sirat meg engem Kornétás Kiadó, Budapest 2012.

Veperdi András: Helgolandi ütközet 1864. május 9-én. Az első három idézet és a táblázat innen származik.

A nyitóképen a helgolandi ütközet Josef Carl Püttner festményén

Facebook Kommentek

További írásaink