A kastély, mint az emlékezet tárgya – A második világháború utáni állami kastélykezelés

A korábbi cikkemben, a kastélyok Magyarországi elhelyezkedéséről és eloszlásáról írtam, annak bevezetéseként, hogy a háború után a 20. század során hogyan alakult az épületek sorsa. A következőkben pedig azt mutatom be, hogy közvetlenül a háború után milyen azonnali mentési akciók voltak, elsősorban az értékek mentésére. Ezek az akciók nemcsak jó szándékból voltak nélkülözhetetlenek, hiszen a kisajátítások során ezekhez vissza lehetett nyúlni.

A konszolidációs időszak

„Mert a kastélyban, mint történelmi termékben, egy egész nemzet régi élete is lecsapódik, rajta hagyják nyomukat az évszázadok; gazdagságot, pompát, fényt, sajátos ízlést, alkotni  vágyást, majd pusztítást, bukást, a harcok nyomait is megmutatja; mindazt mit egy nép névtelen tagjai éltük munkájával összehordtak s miből urai monumentumot róttak egybe emlékeztetőnek.”[1]

11553
A nagycenki Széchenyi-kastély 1951-ben. GÖNGYI / FORTEPAN

A második világháború után a kommunista politikai berendezkedésnek ideológiai szempontból is választ kellett adnia az úgynevezett feudális múlt emlékeihez való viszonyra. Azt a vezetőség mindenképpen helyesen mérte fel, hogy fontos a múlt értékeit kellő indokkal megőrizni. A magángyűjteményeket elsősorban a múzeumok kincseiként mutatták be, a kastélyok és kúriák pedig közhasznú feladatokat láttak el. A következő részben bemutatott hivataltörténet arra ad választ, hogy törvényes és állami keretek között hogyan történt ezeknek az épületeknek a hasznosítása. A kommunista szellem hozzáállására jó példa az 1960-ban megjelent Ferenczy Károly tanulmánya, amelynek a bevezetőjében az elmaradhatatlan ideológia szólamai tűnnek fel, úgy, mint a feudális világ osztályharcai, annak káros vonatkozásai. Megjelenik azonban az is, hogy a kastélyok és azok értékei a nép művelésére és gazdagítására is alkalmasak, hiszen a kultúra házaiként igen hasznosak lehetnek.[2]

1945 tavaszán megalakult az Országos Gyűjteményügyi Bizottság, ami egy körlevélben hívta fel a figyelmet arra, hogy komoly veszélyben vannak nemzeti kincseink szétszóródva az ország területén, kitéve azokat minden féle haramiának.

“Háború szántotta végig az országot, nyomában irtóztató pusztulás járt most is, mint annyiszor történetünk folyamán. Felbecsülhetetlen nemzeti kultúrkincseink mentek tönkre az események viharában, megfizethetetlen és pótolhatatlan levéltárak és könyvtárak lettek a tűz martalékává és világraszóló műkincsek pusztultak el vidéki kastélyainkban. Sok helyütt még most is ott hevernek ezek a kincsek az udvarokon, istállókban és pajtákban. Kisgyerekek játszadoznak az utca porában régi pecsétekkel, könyvtáblákkal ragasztanak be ablakokat és híres képekkel pótolnak istállóajtókat. Sok műkincsünk orgazdáknál lapul s várja a jótékony feledést, sok kerül a zugkereskedelem piacára s megy ki az országból, pedig minden képpel, minden bútorral, s minden könyvvel mi magunk leszünk szegényebbek. Meg kell menteni a magyar kultúrának ezeket a hányódó, lappangó s a biztos pusztulásnak kitett értékeit. Nem szabad megengednünk, hogy az őszi eső rothadásig áztassa levéltáraink megmaradt anyagát, vagy hosszú téli estéken középkori kéziratokkal fűtsenek be azok, akik nem gondoskodtak tüzelőről. A mentés nem egy osztály, nem kaszt és nem párt kérdése, a mentés az egész magyar társadalom, s főként a magyar kultúra vidéki munkásainak a feladata, melyet megoldva az egész nemzet vagyonát őrizzük meg, elhanyagolva pedig az egész nemzet veszít. A most megalakult Országos Gyűjteményügyi Bizottság éppen ezt a feladatot akarja megoldani, ami még menthető, amíg nem késő. A bizottság kéri ezért minden vidéki tanár, pap, lelkész, sőt minden vidéken élő értelmiségi segítségét. Segítsetek, hogy megakadályozhassuk a pusztulást. Jelentsetek minden elhagyott, vagy pusztuló műkincset, kúriát, kastélyt, minden antik bútort, minden régi könyvet, minden régi iratot a Bizottságnak. Jelentsétek akkor is, ha csak hallottatok róla, ha nem is láttátok. A Bizottságnak szakemberek állnak rendelkezésére és megfelelő műszaki felszerelés, hogy védelmet találjon részükre. Ki segítsen nehéz munkánkban, ha Ti, a magyar kultúra vidéki munkásai nem segítetek?”[3]

Mint az idézetben is olvashatjuk a háború vége után még az ideiglenes vezetőség körében is igyekeztek hamar elejét venni annak, hogy a műkincsek ebek harmincadjára jussanak, vagy, ami sokszor valószínűbb volt, elpusztuljanak. 1945. július 7-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány 4450/1945. M.E. számú rendelete biztosította a magángyűjtemények védelmét. Az úgynevezett „repülő bizottságok” felállítását Sebestyén Géza[4], a Vallás- és Közoktatás Minisztérium egyik első tisztviselőjeként kezdeményezte és vette ellenőrzése alá. Az első jelentések alapján a nyugati országrész felmérésére indította Sebestyén Géza a bizottságokat, hiszen a visszavonuló német hadsereg és a szovjet csapatok felvonulása elsősorban ezt a részt érintette. 1945. augusztus 2-án indult el az első bizottság Szombathelyre. A Vas megyei levéltár felmérése után következtek a kastélyok és más intézmények gyűjteményei. A nyugat-dunántúli régió azért is vált kiemelt jelentőségűvé, mert az orosz hadsereg ekkor kezdte el a katonák beszállásoltatását, ami elsősorban a kastélyok kiürítését, és használatba vételét jelentette. A szovjet hadsereg tagjai az udvarokon szórták szét és gyújtották fel a magánlevéltárakat. A bútorokat sokszor a helyi lakosság hordta el az épületekből, de a szovjetek is komoly rongálást hajtottak végre. Erre emlékezik vissza a következőképpen Polcz Alaine: A kastélyt az oroszok a németeknél is kevésbé becsülték meg” – írta egy szemtanú utóbb.

„Nem jöttek rá, hogyan kell fűteni a sárgaréz lábakon álló, domborműves fajanszkályhákat, vagy nem volt kedvük kitapasztalni – pedig ezekkel a kályhákkal nagyon jól lehetett fűteni, másnapig tartották a meleget. Az ablakokat, ha véletlenül épen megmaradtak, betörték, aztán bedeszkázták, egy kis vaskályha csövét kivezették egy nyíláson, és úgy fűtöttek a kastély termeiben, mint egy putriban. A parkett tönkrement, füst volt, csípte a szemüket, szalmát szórtak a földre, lefeküdtek a földre. A majolikakályhákat szétverték, apró darabokra.”[5] A szovjet katonák távozását követő állapotokra a következő jelentés is bár szűkszavúan, de utal: „Alulirott Rónafő telepes község telepfelügyelője közlöm, hogy az oroszok a kiskastélyból kiköltöztek. A kiskastélyba a tanitók költöznének be, de az olyan állapotban van, hogy kultur emberek lakásául nem szolgálhat. Kérném annak legalább egy részét kirenováltatni.”[6]

13199
Forgách kastély (korábban Gross), Szécsény, 1955. GYÖNGYI / FORTEPAN

A „repülő bizottság” jelentései már a legtöbbször az orosz hadsereg jelenlétét jegyezték fel, ami azt jelentette, hogy az adott épületbe nem lehetett bemenni és leltárt készíteni. A jelentésekben és a visszaemlékezésekben azonban nevesítve csupán a német hadsereg rongálásai szerepelnek, a szovjet csapatok „idegen katonákként” kerülnek említésre. Ez jelenik meg Fügedi Erik jelentésében is, amikor 1946-ban a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Biztosságának működéséről írt összefoglaló beszámolót a kultuszminisztérium számára.[7] A helyi gondnokok segítségével, ennek ellenére is igyekeztek képet kapni a háborút követő állapotokról. A Batthyány-Strattmann körmendi kastélyba Kőszegi János helyi tanító csempészte be a szemle tagjait, aki az oroszok megjelenését követően a szétszórt iratokat igyekezett összegyűjteni.[8] A mentést az egykori kertész és az iskola diákjai is végezték, együttműködve a kastélyban dolgozó kényszermunkásokkal. A barbárságot jól mutatja például, hogy a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosságának vezetője 3 darab kezeslábas beszerzésének engedélyezését kérte, hiszen a körmendi levéltár kb. 2000 középkori oklevelét emberi fekáliából kellett kiszedni.[9] A szemle tagjai számára a műkincsek, főleg berendezési tárgyak, kisebb értéket képviseltek, mert azokat sokszor az ízléstelenség eszközeiként látták. Természetesen egy-egy régebbi darab kiemelt értéket képviselt, de számukra elsősorban a nemesi családok levéltárainak iratai és könyvtárainak ritkaságai voltak felbecsülhetetlenek.

Maga a repülőbizottság a gyors helyzetjelentésen kívül nem sokat tehetett, hiszen maga a kiszállás is nehézséget jelentett. Nem volt megfelelő jármű, üzemanyag, így még a menthetőt sem tudták összegyűjteni. A VKM[10] 1945 szeptemberében a Magyar Nemzeti Múzeum keretein belül létre hozta az Országos Gyűjteményi Bizottságot, amely feladata a nemzeti jelentőségű műtárgyak felkutatása és begyűjtése volt. Egészen decemberig igyekeztek történészek, levéltárosok, helyi vezetők fellelni a menthetőt, de a technika és az anyagi lehetőségek hiányában ez a Bizottság sem tudott sok eredményt felmutatni. 1946. február 18-án a Bizottság tagjai a személyes beszámoló alkalmával beadták a felmondásukat, amit a gépjármű hiányával támasztottak alá. 1946. február 18-án a bizottság tagjai egyértelműen kijelentették, hogy

 „gépkocsi hiányában a Bizottság működése elégtelen, s ilyen körülmények között nem vállalhatják az utókor előtt azon könyvtárak, levéltárak és műgyűjtemények pusztulásának súlyos felelősségét, melyek a felszabadulást követően megmaradtak, és gépkocsi rendelkezésre bocsátása esetén megmenthetőek lettek volna.”[11]

18087
Kastély Hotel Üdülőszálló, Balatongyörök, 1955. MAGYAR RENDŐR / FORTEPAN

A minisztérium ezt követően két miniszteri biztosságot hozott létre: Köz- és Magángyűjteményekből Elhurcolt Művészeti Alkotások Miniszteri Biztosságát, és a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosságát. A Köz- és Magángyűjteményekből Elhurcolt Művészeti Alkotások Miniszteri Biztosság élére Jeszenszky Sándort nevezték ki, aki elsősorban az elhurcolt műkincsek visszahozásával és azok jogi helyzetével foglalkozott. Ennek a Biztosságnak a munkáját 1949 júniusában a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága vette át. A Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága élére először Domanovszky György[12] kapott kinevezést, majd 1947. január 1-jétől Fügedi Erik[13] vezette, egészen addig, amíg kinevezést nem kapott a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjában.[14]

A műkincsmentés mellett az Elhagyott Javak Kormánybiztossága már sokszor a kiutalásokat is megkezdte, amiről a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztossága vezetőjét nem is értesítette. Ez a kormánybiztosság az Ideiglenes Nemzeti Kormány 727/1945. M.E. sz. rendelete alapján a miniszterelnökség keretén belül létesült. A kormánybiztosság iratainak nagy része az 1956-os ostrom során a levéltárban keletkezett tűzben pusztult el.

A Földbirtokpolitikai Főosztály keretein belül 1946-tól kezdve az 1945. évi VI. tc. által törvényerőre emelt 600/1945. M.E. sz. rendelet végrehajtása során megváltott, elkobzott lakóépületek /kastélyok/ felhasználására a beadványokat kezelte.

„A házhelyek, valamint a közérdekű telkek juttatásáról szóló 2.400/1945 F.M. sz. rendelet 12. §-a lehetővé teszi, hogy az 1945:VI. törvénycikkel törvényerőre emelt 600/1945 M.E. sz. rendelet alapján megváltott, vagy elkobzott lakóépületet /kastélyt/ és az ahhoz tartozó kertet, (parkot) valamely országos érdekű szociális, művészi, tudományos, vagy irodalmi célra kijelöljem. Ilyen kijelölés esetében a községi földigénylő bizottság, illetőleg a megyei földbirtokrendező tanács a kijelölt ingatlanra vonatkozólag felhasználás tekintetében való rendelkezést mellőzni köteles.”[15]

Az igényelt ingatlanok hasznosítását és szükségességét meg kellett mindenkinek indokolnia, aki a kiutalások során elhagyott épületet szeretett volna bérelni. Úgynevezett kérdőívet kellett beküldeni a földbirtokpolitikai osztályra, amihez megfelelő hivatalos iratokat is mellékelni kellett, úgy, mint például a tulajdoni lapot, illetve 1:200 méretarányú alaprajzot. Az indoklásban be kellett mutatni, hogy milyen közcéllal kívánják működtetni az ingatlant, az üzembe helyezési terv és az üzemeltetési költségek bemutatása pedig a hasznosítás hosszútávú működtetésének lehetőségét támasztotta alá. 1946. júliusában érkezett beadványban a Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének kérelme a következőképpen szólt:

„[…] egy vidéki kastélyt, a hozzátartozó földdel és mezőgazdasági felszereléssel kiutalni szíveskedjenek […] segítőalap bázisát, azonkívül jövedelme és termékei hozzásegítenének, ahhoz, hogy a jóvátételben és újjáépítésben kimagasló eredményt elérő mérnökök és technikusok részére üdülésre lehetőséget biztosítani.”[16]

A Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete gr. Festetics Sándor dégi kastélyát szerették volna ekkor üdülőnek megkapni. A főosztály munkája során igyekezett a közcélú és szükséges hasznosítást szem előtt tartani, amelynek elveihez Gerevich Tibor[17], a Műemlékek Országos Bizottságának vezetője, több levele is hozzásegített. 1946 márciusában több levélben is megkereste Gerevich Tibor a főosztályt, hogy a kastélyok értékét tartsák szem előtt a hasznosítások során, amihez a szakemberek véleményét is vegyék igénybe.[18] Ez mégsem volt teljesen kielégítő, hiszen Ferenczy Károly 1960-ban írja tanulmányában, hogy „rá kell döbbenni arra, hogy kastélyainknak cca. 15-20%-ánál történt szakszerű beavatkozás, illetve ügyintézés.”[19] Az igénylések leggyakoribb szándéka iskola, népiskola, kollégium létesítése, valamint üdülő biztosítása volt. Az oktatási célok mindig előnyt élveztek, ezért ha egy épület esetében több igénylés is érkezett a bizottsághoz, akkor az iskola kapta meg azt. 1946. február 21-én érkezett jelentés szerint az Országos Földhivatal statisztikai ügyosztály 1150 nagyobb lakóépületet számolt, ami megváltás alá került, mai szóhasználattal élve, az állam saját kezelésébe vette. Ezek közül a kisebbek a 2400/1945 F.M. sz. rendelet 8. §-a értelmében kerültek felhasználásra. A miniszteri szándék szerint a nagy kastélyokat országos érdekű intézményeknek szerették volna juttatni, ami 1946-ra már 38 kastély esetében meg is történt. A problémát az országos jelentőségű intézmények meghatározása is jelentette, illetve, hogy ezekre a célokra mennyire használhatóak az épületek. 1945. november 19-én kelt javaslatban az is tisztázásra várt, hogy a kastélyokat tulajdonba, örökbérletre, haszonbérletre, vagy megváltási áron utalja ki a bizottság. Fehérvárcsurgó igényére vonatkozó kérvény 1946-ban érkezett a hivatalhoz. Eszterháza lovászházába pedig 1946 februárjában érkezett az iskola és internátus használatára vonatkozó kérelem. Komoly károkat szenvedett kastély esetében olyan beadvány is érkezett, ami az épületet, mint bontási anyagot szerette volna hasznosítani.[20]

Az egykori tulajdonosok közvetlenül a háború után, az átmeneti időszakban még otthonuk egy részét megtarthatták, vagy az állam cserét ajánlhatott fel számukra. Levelek község esetében a kastély tulajdonosai a 11 szobából kettőt életük végéig használhattak, a hozzá tartozó mellékhelyiségekkel együtt.

A kálozi Szécsényi-kastélyt özv. gr. Szécsenyi Györgyné szül. gr. Zichy Anasztázia az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politikai Bizottságának határozata[22] alapján 300 kataszteres holdig megtarthatta, valamint az ebbe a területi határba eső birtokrészt is. A Földművelésügyi minisztériumba érkezett panaszlevél szerint a Szakszervezeti Tanács jelentkezett a kastély birtokba vételére. Az igénylés meg is van az iratok között, tanonc és ifjúmunkások számára szerettek volna a kastélyból és annak parkjából üdülőt létesíteni. A visszaélésekre jó példa ez, hiszen a Szakszervezeti Tanács 1946 májusában benyújtott kérelmében a kálózi kastélyt lakatlannak és üresnek nevezte, holott Széchenyi Györgyné igazolni tudta, hogy az épületet a háború alatt nem hagyta el.

12356
Kálóz. Képeslap. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest, ltsz: 7432

„A leveleki Molnár örökösök közös tulajdonát képező Levelek községben fekvő kb. 11 szobás kastélyt a hozzátartozó kb. 10 holdas parkkal szintén megváltás alá vonja az Országos Földbirtokrendező Tanács azzal, hogy a kastélyból 2 szobát és a hozzátartozó mellékhelyiségeket, valamint ehhez tartozó 600 négyszögöles kertet élete végéig özv. leveleki Molnár Gusztávné és özv. Jászay Szilágyi Pálné részére életük végéig tartó és személyes, másra át nem ruházható haszonélvezetet biztosít. A kastély többi részét és a hozzátartozó parknak gyermekotthon részére való juttatására az Országos Földbirtokrendező Tanács a Magyar Földművelésügyi Miniszter Úrnak a kijelölés iránt javaslatot tesz.”[21]

„Alulírott Független Kisgazdapárt Káloz községi vezetősége özv. gróf Széchenyi Györgyné Káloz belmajori lakós kérésére igazoljuk, hogy özv. gr. Széchenyi Györgyné és családja az 1944 év decemberében kezdödö és márciusig tartó többszörös frontváltozások alatt is itt tartózkodott és el nem menekült.”[23] 

12345
A leveleki Molnár-kastély 1945 előtt. Országos Széchenyi Könyvtár

Az átmeneti időszak példája Füzérradvány is, ahol az első államosítást, 1946 tavaszán Friedman ügyvéd segítségével Károlyi István „ellenállási érdemeire való tekintettel” visszavonták, így 1946 nyarán újra kinyithatott a szálloda. A gróf karhatalmi segítséggel igyekezett összegyűjteni a faluból a lakosság által széthordott tárgyakat. A kastély erdészeti célokra kisajátított erdős parkjának használatára Károlyi haszonbérleti szerződést kötött a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemekkel, azzal a feltétellel, hogy „a kezére bízott ingatlanokat megfelelően rendbehozni, rendben tartani, megmunkálni és idegen használatoktól megóvni tartozik.”[25] A Károlyi család vállalkozása azonban a Rákosi rendszer megerősödésével végleg lehanyatlott, mert 1949. április 8-án 24 óra alatt Károlyi Istvánnak és családjának el kellett hagynia az ország területét. Az összeszedett, és megmaradt műtárgyakat a közeli sárospataki Rákóczi-várban helyezték el, illetve az Iparművészeti Múzeum vette kezelésébe.
A minisztérium a panasznak helyt adva visszavonta a tanácsi kiutalást és újra rögzítette, hogy az egykori birtok melyik része, hogyan kerül használatba a földosztásban részesültekkel együtt.[24]

A kastélyok belső berendezései az itt állomásozó katonák jelenléte mellett, a helyi lakosság hozzáállása miatt is pusztulhattak, vagy elhurcolva a mozdítható tárgyakat otthonaikba kerülve tűnhettek el. Az iratok között arra is van példa, hogy az állam utalta ki a tulajdonába került kastély berendezését. Martonvásárán a volt Dreher-kastély két sérült cserépkályháját a községháza számára igényli a helyi bíró.

 „[…] az Agrár Tudomány Egyetem tulajdonát képező martonvásári volt Dreher-kastélyból 2.drb. megrongált cserép kályhát, községháza hivatali helyisége részére átengedni, vagy amennyiben ez nem lehetséges két évi használatra kölcsön adni.” [26]

Az igénylők között az egyház is igyekezett ingatlanhoz jutni. Az evangélikus egyház gyermekek nyaraltatására, népfőiskola céljára igényelt váci ingatlant.[27] Sok esetben a kérelmezők a dolgozóik számára szerettek volna kastély épületet üdültetés céljára szerezni, ilyen példa a Nemzeti Segély akció igénye, akik a Vantsay-féle Alapi kastélyt szeretnék megkapni 1946-ban. A bizottság ezen kérelmet elutasította, hiszen nem tartották szükségesnek ezt a funkciót, ezért a kastélyt helyi célok használatára bocsátották.[28]

1149
Cziráky kastély, Lovasberény, 1950. FORTEPAN

Az itt idézett kastély felhasználási kérelmek jól mutatják azt, hogy közvetlenül a háború után milyen irányba ment végbe ezen ingatlanoknak a hasznosítása. A műkincsek begyűjtése és a kastélyok államosítása valóban komoly feladatot jelentett az alakuló vezető hatalomgyakorlók számára, ami mind a mai napig hatással van a sorsukra.


Borítóképünkön: A Festetics-kastély helyén épült Stern-kastély, Egyed, 1955. KOTNYEK ANTAL / FORTEPAN

Források és jegyzetek

[1] Biró József: Erdélyi kastélyok, Új Idők Irodalmi Intézet kiadása, Budapest, 7. o.

[2] Ferenczy Károly: Kastélyok felhasználása és helyreállítása. In: Magyar Műemlékvédelem 1949-59, (Országos Műemléki Felügyelőség kiadványai I., Budapest, 1960), 55-64. o.

[3] Bajzik Zsolt: A vas megyei kastélyok és műkincsek sorsa 1945 után. In: Vasi Szemle, 1998. LII. évf. 1. sz., 15. o.

[4] Sebestyén Géza a Nemzeti Múzeum alkönyvtárosaként vett részt a háborúban, aki 1944 decemberében átjutott a front vonalon és Debrecenben az alakuló ideiglenes kormány munkájában részt vett. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban vállalt feladatot, így kapta megbízását a magántulajdonok védelmére vonatkozóan.

[5] Polcz Alaine: Asszony a fronton. Pont Kiadó, Budapest, 2002. 50. o., 103. o.

[6] Rónafő, 1947. június 10-én kelt levél. Földművelésügyi Minisztérium VII./alügyosztálya MNL. XIX-K-1-y, 217. doboz

[7] Keresztes Csaba: Műkincsek ebek harmincadján. Veszélybe került műtárgyak Magyarországon 1944-1949. http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/mukincsek_ebek_harmincadjan.html?oldal=2

[8] Balázs Péter: A VKM „repülő bizottságának” szemleútja 1945 augusztusában a nyugat-dunántúli könyvtári, levéltári és muzeális értékek háborús kárának felmérésére és védelmének megszervezésére. In: Levéltári Szemle, 41. (1991), 1. sz., 63. o.

[9] Bajzik Zsolt: A Vas megyei kastélyok és műkincsek sorsa 1945 után. 291-292. o. MOL VMMB 236/1946

[10] VKM= Vallás- és Közoktatási Minisztérium, a továbbiakban rövidítve szerepel

[11] Keresztes Csaba: Műkincsek ebek harmincadján.

[12] Domanovszky György (1909-1983), művészettörténész, néprajzkutató. A Néprajzi Múzeum igazgatója volt.

[13] Fügedi (Filipek) Erik (1916-1992), történész, levéltáros, könyvtáros.

[14] Keresztes Csaba: Műkincsek ebek harmincadján. Veszélybe került műtárgyak Magyarországon 1944-1949. http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/mukincsek_ebek_harmincadjan.html?oldal=2

[15] MNL. XIX-K-1-y. 216. doboz

[16] MNL. XIX-K-1-y. 216. doboz

[17] Gerevich Tibor (1882-1954), 1934-ben nevezték ki a Műemlékek Országos Bizottsága élére.

[18] 1946. MNL. XIX-K-1-y. 216. doboz

[19] Ferenczy Károly: Kastélyok felhasználása és hasznosítása. In: Magyar Műemlékvédelem 1949-59. 62. o.

[20] Heréd község kérelme az egykori Radvánszky kastély bontási anyagként való hasznosítására érkezett be a bizottsághoz, 1946-ban. MNL.

[21] Levelek község határában fekvő szántóknak legelővé való átalakítása, erdőknek egyéni juttatása és alföld fásításra kijelölt területeken szőlő és gyümölcsös létesítése. 1946. VIII. 12. MNL. XIX-K-1-y, 216. doboz

[22] A nemzetgyűlés politikai bizottságának 1945. évi július 25-én kelt 633/1945. sz. határozatával 300 kat. hold kiterjedésű mezőgazdasági ingatlant nevezett részére az 1945:VI. törvénycikkel törvényerőre emelt 600/1945. M.E. sz. rendelet 15. §-a alapján.

[23] 1946. július 28. MNL XIX-K-1-y, 217. doboz

[24] 1946. augusztus 5-én érkeztetett beadvány. MNL. XIX-K-1-y, 217. doboz

[25] Alföldy Gábor: A füzérradványi Károlyi-kastély parkja. Mágus Kiadó, Budapest, 2015. 71. o.

[26] MNL. XIX-K-1-y, 217. doboz

[27] 1946. május 4. Vác, Csákányi Marx Jenőné, Vácrátót, gr. Zichy Dezső, Sződ, Szalachy Béla egykori kastélyai közül az egyiket szeretnék megkapni. MNL. XIX-K-1-y, 217. d.

[28] MNL. XIX-K-1-y, 216. d.

Facebook Kommentek

További írásaink