Magyarország háborúja

Márciusban már említettük Miloš Kobr Hungary’s War című pamfletét Kánya Kálmán magyar külügyminiszter kapcsán. A mostani bejegyzésben az írás részletesebb bemutatása következik, amelynek célja volt, hogy az olvasó számára felvilágosítást adjon, hogy Magyarország miért is vesz részt a második világháborúban. A nézőpont a csehszlovák emigráns kormányé volt,  amely így azt is be tudta mutatni a művön keresztül, hogy mit gondol Magyarországról, illetve milyen a saját világlátása.

Az összesen 56 számozott oldalból álló műről általánosságban elmondható, hogy mint szerző, Miloš Kobr széles látószöggel rendelkezett, amely diplomata múltjának is köszönhető. Emellett a magyar belpolitikát igen alaposan ismerte, amely csehszlovák követként Budapesten töltött éveinek a lenyomata, nem is beszélve arról, hogy már fiatalon, bécsi évei alatt ismeretségbe kerülhetett Ballhausplatz magyar munkatársaival. Mindamellett cseh nemzetiségűként, a prágai külügy diplomatájaként, a londoni csehszlovák emigráns kormány szemszögén keresztül mutatta be Magyarország háború felé vezető útját, a helyi politikumot, valamint az országra jellemző korszellemet, ideológiát. A  szerzőnek arra is volt gondja, hogy Magyarország más országokkal való kapcsolatait röviden vázolja, így tágabb kontextust tudott adni írásához.

kobrlanghans
Miloš Kobr a Langhans Fotószalon képén 1928-ban – Forrás: Langhans.cz

Kobr a pamfletet az Osztrák-Magyar Monarchiával kezdi, amelyet anakronisztikus formációnak titulál, mivel a megfelelő reformokat nem hozták meg: Magyarországon véleménye szerint csak Károlyi Mihály miniszterelnöksége-államfősége idején történt kísérlet a rendszer megjavítására, azonban a volt budapesti követ szerint ezzel a “Vörös Gróf” elkésett, a későbbi Tanácsköztársaság és a Horthy-rendszer pedig nem ezt az utat folytatta. [1] Nem véletlen, hogy Kobr így fogalmaz, mivel a csehszlovák állam létrejöttének fontos alapkövetelménye volt, hogy a Monarchia felbomoljon, magával Károlyival pedig Edvard Beneš már 1920-ban jó viszonyt ápolt, és a második világháború alatt is támogatta a Károlyi-féle magyar emigrációt (róluk Kobr említést tesz pozitív felhanggal a művének későbbi részében).

Talán a személyes tapasztalatok miatt, de inkább azért, mert az akkor fennálló magyar politikai rendszerről van szó, a Horthy-érát nagyon részletesen elemzi Kobr. A volt budapesti csehszlovák követnek művében arra is volt gondja, hogy a Szent Korona-tant zanzásítva összefoglalja. [2] Ez célt szolgált ugyanakkor számára: az eszmét példaként mutatta be, hogy a magyar vezetőség számára létezik egy ideológia, amely nyomán a Kárpát-medence feletti uralmat legitimálhatják. Az 1920-1943 közötti korszakot szinte sematikusan a revizionista magyar nacionalizmus korszakának festi le, amikor a kormányzat pedig hallani sem akart a szomszéd államokkal való együttműködésről – állapíthatjuk meg mi is nagyon sematikusan, ugyanakkor érezhető, hogy nem mindenhol fogott olyan vastagon az írógép tintaszalagja, főleg, ami egyes politikusokat illet.

Bethlen Istvánt is belerakja művében az előbb pár szóban felvázolt általánosító kategóriába, ugyanakkor miniszterelnöksége utáni korszakáról megállapítja, hogy a politikai nadírján rájött a valóságra, óva intve utódait, hogy a Hitlerizmus álmait kövessék. Később, mint a felsőház tagja, gyakran felszólalt a Háromhatalmi Egyezmény aláírása ellen, miközben magát a nemzeti bolsevizmus ellenségeként határozta meg. [3] Gömbös Gyulát ambiciózusnak nevezi Miloš Kobr, ugyanakkor rámutat, hogy az anglomán beállítottságú Bethlenhez képest, ő már a Tengelyhatalmak felé közeledett (felemlítve olyan eseteket, minthogy Gömbös volt az első államférfi, aki Hitler kancellárhoz látogatott el vagy a szentgotthárdi fegyverszállítás). Gömbösnél is talált olyan tulajdonságot, ami talán meglepőnek hat a leírásban: Jugoszláviával ugyanis a magyar miniszterelnök együtt kívánt működni. [4] Darányi Kálmánt középszerűnek, a gömbösi politika folytatójának látta, [5] Imrédy Bélát ugyanakkor már nácibarátnak vélte Kobr.

Imrédy miniszterelnökségénél tért ki részletesebben Kányára a szerző, amelynek ismertetése a Napi Történelmi Forráson megtörtént, így a másik, előző bejegyzésben nem említett tényezőről esik most csak szó. A volt csehszlovák követ saját szemével észlelhette, hogy a harmincas évek végén erősödött meg a nyilaskeresztes mozgalom, amelyet Imrédy próbált semlegesíteni, noha Kobr szerint még a kormányzó testőrségében is jelen voltak a nyilas szimpatizánsok. [6] A nyilasok lecsillapítására kezdődött el az etnikai helyett a területi elv újbóli hangoztatása a revízió kapcsán, amely végül felszínre került Kárpátalja visszacsatolásakor 1939. márciusában. Kárpátalja kapcsán annak ad hangot a szerző, hogy a területről már Csehszlovákia felbomlása előtt megegyezett Magyarország és Németország, hozzátéve, hogy amikor a honvédek átlépték az első bécsi döntés után létrejött határt, akkor csehszlovák területre léptek, amellyel az 1938. november 2-án hozott határozat szellemiségét is sikerült megsérteni, ezért a jövőben a nemzetközileg elismert trianoni békeszerződés alapján kell meghatározni Prága és Budapest viszonyát. [7]

Horthy Miklós kormányzó testőreivel 1938. augusztus 20-án a Szent Jobb körmeneten - Kobr a nyilasokat a magyar politikai vezetőknél is veszélyesebbnek ábrázolta - Forrás: Fortepan, 32184. kép
Horthy Miklós kormányzó testőreivel 1938. augusztus 20-án a Szent Jobb körmeneten – Kobr a nyilasokat a magyar politikai vezetőknél is veszélyesebbnek ábrázolta – Forrás: Fortepan, 32184. kép

A revízió kapcsán Kobr esetében érdemes megállni egy pillanatra: ugyan Kánya esetében az etnikai elv melletti kiállást dicsérte, az első bécsi döntést a müncheni döntésből vezeti le – amelyet a csehszlovák emigráns kormány nullifikálni kívánt. A pamfletben a Magyarországhoz csatolt területeknél az 1930-as népszámlálás adatait adja meg, de csak a ruszinok és szlovákok esetében. Azt sem felejti el ugyanakkor megemlíteni, hogy az első bécsi döntést követően mennyi cseh és szlovák hagyta el a Magyarországhoz került területet, illetve megjegyzi, hogy a berendezkedő hatóságok mennyi magyart zártak börtönbe, akik korábban még azt hitték, hogy ugyanolyan “szabad életük” lesz, mint Csehszlovákiában volt, már ami a demokratikus alapjogok gyakorlását illeti. [8] Az egyértelmű propagandafogás kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a közelmúltban Simon Attila írt utóbbi témáról a Magyar Idők a Felvidéken című könyvében.

Teleki Pált, Imrédyhez hasonlóan zsidóellenes politikusnak festi le a szerző, hozzátéve, hogy a második kabinetét irányító politikus nem csak a Tengelyhatalmakra kívánt támaszkodni, hanem Lengyelországgal is együtt akart működni, erre példa a közös határ elve. [9] Jugoszláviának adott szavát nem kívánta megszegni, ami miatt inkább öngyilkos lett, ezért Kobr a “legjobb magyar” jelzővel illette. [10] Az 1941 áprilisi eseményekhez Kobr részletesen ad háttéranyagot – amelyeket azonban a csehszlovák igényekhez igazított. A pamflet szerint Olaszország a Balkánon kívánta befolyását erősíteni, amelyhez szükséges volt Magyarország és Jugoszlávia jó viszonya, azonban ezt Hitler nem nézte jó szemmel, mivel Magyarország – Kobr leírása szerint – ugródeszkát jelentett a román olaj felé. [11] A Jugoszlávia elleni hadba vonulást a volt budapesti követ úgy magyarázza, hogy a 1941. március 30-ára összehívott Minisztertanácson Teleki a hadbalépés ellen szavazott, de elsöpörte őt Reményi-Scheller Lajos pénzügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, valamint a többi német származású és nácibarát kormánytag. Később részletesen szól a magyar hatóságok bácskai működéséről, és a mű keletkezésének idején aktuális újvidéki razziáról is. [12]

Teleki Pált öngyilkossága kapcsán szavát megtartó embernek mutatta be az olvasó számára a volt csehszlovák követ - Forrás: Fortepan, 24715. kép
Teleki Pált öngyilkossága kapcsán szavát megtartó embernek mutatta be az olvasó számára a volt csehszlovák követ – Forrás: Fortepan, 24715. kép

A román-magyar viszonyt Kobr a németek kegyeiért való rivalizálás fényével világítja meg, amelynek egyik bizonyítékaként a második bécsi döntést hozta fel, amikor a nyugat-európai Blitzkrieg sikere “lenyűgözött” mindenkit Magyarországon. Hozzátéve ugyanakkor azt is, hogy Észak-Erdély visszacsatolásakor (Kobr itt már említi a magyar lakosság számarányát) a szerző szerint volt “keserű pirula” Besszarábia szovjet megszállása kapcsán – ahogy a szerző fogalmaz: Németország ezt elnézte Moszkvának, Budapestnek viszont hátat fordított a revízió kapcsán. [13]

Magyarország háborúba lépése kapcsán azon az állásponton helyezkedik el, hogy az állam függetlensége számára végzetes lépésnek bizonyult a Barbarossa-hadműveletben való részvétel. Kobr ezt követően ír arról, hogy Magyarország – véleménye szerint – a goebbelsi propaganda hatására hadat üzent az Egyesült Államoknak, noha az USA-ban élő magyarok anyagilag támogatták Horthyt és a Magyar Revíziós Ligát is. Felemlegeti azt , hogy az USA összes korábbi diplomatáját nagyon szívesen látták a felsőbb körök Budapesten: [14] ezt akár a saját szemével is tapasztalhatta Kobr John Flournoy Montgomery esetében, akivel egy időben teljesített szolgálatot a magyar fővárosban.

Bárdossy László miniszterelnökségét in concreto nem elemezte úgy a volt budapesti követ, mint tette azt más kormányfők esetében, azonban Kállay Miklós kapcsán visszatér a részletesebb jellemzéshez. A kinevezéshez adalékként közli, hogy a kormányzóhelyettes választásnál ismét aktivizálódó Imrédyt és a szélsőjobboldalt kellett ellensúlyozni, ezért az a Kállay lett a miniszterelnök, aki a szerző meglátása szerint egyáltalán nem németbarát, és még kevésbé náci, de tipikus képviselője a magyar dzsentrinek, hozzátéve, hogy Kállay nem minden esetben tradicionalista, mert tud alkalmazkodni az új helyzetekhez. Felidézi Kállay kapcsán a szerző, hogy Gömbös idején földművelésügyi miniszterségéről azért mondott le, mert nem értett egyet a germanofil politikai iránnyal. [15]

Kobr az 1942-ben a miniszterelnöki pozícióba kerülő politikus nézeteiről kifejti írásában, hogy véleménye szerint Kállay kijelentése, mely szerint a magyar katonák az ország határain belül fognak maradni, hogy védjék az ország határait, bárki is próbálja átlépni, leginkább a románoknak szól. [16] Idézi Lukács Béla tárca nélküli minisztert is, aki arról beszélt: Magyarország a saját jövőjéért van a háborúban, nem pedig imperialista célokért Az ország ereje a területi kerete miatt limitált, így itt, ezen belül kell majd hatalmát megszilárdítani, kiegyensúlyozni a politikai és gazdasági elemeket. A csehszlovák diplomata ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy véleménye szerint a magyar politikusok sajátjuknak tekintik a Kárpát-medencét, és ugyan elismerik, , hogy nemcsak magyarok élnek itt, sőt jogokat is adnak a kisebbségeknek, ha azok elismerik az alávetettségüket, és szeretik a “magyar uraikat.” [17]

Műve végén a szerző úgy összegez, hogy a “magyar imperializmus” csak a vezetőréteg számára előnyös, emiatt nem véletlen a németekkel ápolt jó kapcsolat. Kobr azonban úgy véli: a jövőre nézve csak az Atlanti Charta lehet a működő perspektíva a háború után, amely a népek együttműködésére alapoz. [18] Ez a megállapítás sem lehet véletlen: a csehszlovák emigráció a második világháború alatt mindvégig támogatta Magyarország demokratikus átalakulását, Károlyi Mihály esetleges újbóli államfőségével együtt, azonban az 1945 utáni békeévek végső soron sem Magyarországon, sem Csehszlovákiában nem a Beneš által elképzelt módon alakultak.


Jegyzetek:

[1]: 5. oldal

[2]: 23. o.

[3]: 9-11. o.

[4]: 12-13. o.

[5]: 14. o.

[6]: 16. o.

[7]: 26-27. o.

[8]: 19. o.

[9]: 25. o.

[10]: 8. o.

[11]: 32. o.

[12]: 43. o.

[13]: 35. o.

[14]: 47. o.

[15]: 51. o.

[16]: 53. o.

[17]: uo.

[18]: 54. o.

Forrás:

Kobr, Miloš A.: Hungary’s War, The New Europe Publishing Co., Ltd. London, 1943

Facebook Kommentek

További írásaink