Dióhéjban: miért április 4-ről szól(t) az ének?

“Április 4-ről szóljon az ének / Felszabadulva zengje a nép.” – énekelték egy rendszerrel korábban lelkesedve vagy kényszerből (nem csak)fiatalok generációi, és a történelemkönyvekben is az szerepelt, hogy a szovjet csapatok 1945. április 4-én Nemesmedves birtokba vételével befejezték Magyarország elfoglalását/felszabadítását (ebbe most nem megyünk bele, a nem kívánt törlendő). Na de tényleg így volt? Tényleg véget értek a harcok kis hazánkban?

A helyzet az, hogy nem. Annyiban stimmel a helyszín meg a dátum is, hogy Nemesmedves volt az utolsó közjogilag önálló magyar település, amit elfoglalt a Vörös Hadsereg, ám a harcok még közel két hétig folytatódtak, és nem csak lakatlan helyeken. A mai osztrák-magyar (akkor német-magyar) határ sávjában, ide-oda átnyúlva húzódott a Birodalmi Védőállás Steiermark szektora, amelyet szűkös lehetőségeik ellenére nagy lendülettel védtek a németek.

kep1
A magyarországi hadműveletek szakaszai. Az április 4-i állapot kissé pontatlan

Bár a szovjetek március 30-ra elérték Pinkamindszent – Szentgotthárd – Körmend térségét előrenyomulásuk jó 10 napra meg is akadt, és az itteni állásokat csak április 11-én, egy Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz) indított támadás miatt ürítették csak ki a védők. Ahogy már említettük, a Birodalmi Védőállás – ennek célja az volt hogy afféle szárazföldi Atlanti Falként távol tartsa a szovjeteket, a hatékonysága is legalább akkora volt – itteni szakasza domb- és hegyvonulatok gerincén, főleg magyar területen épült ki. Ennek megfelelően a térségben igen heves harcok húzódtak, amelyek még április 10-12-én is követeltek (a katonák mellett) civil áldozatokat is. Na de hol és mikor is értek véget a magyarországi harcok?

Megemlékezés a Nemesmedvesi emlékműnél (a páncélos annak a része) 1989. április 4-én.

Rábafüzes ekkor 274 épületből állt, amelyből 161 csak április 11-én került szovjet kézre (köztük a falu “kisközpontja” a Lang-kocsmával), és bár ezek az épületek többnyire külterületen, “hegyközségként” álltak, ez a tény maga árnyalja a nemesmedvesi álláspontot. Pár órával később elesett Szentimretelep (Felsőrönök része), amelynek ma csak temploma látható (a háborúban megfigyelőállás volt, jól össze is lövöldözték, de azóta rendbe hozták), a falut ugyanis a vasfüggöny kiépítésekor felszámolták. A harmadik helyszínünk egyben az első is, ugyanis a Nemesmedves melletti Savanyú-hegyre települt vezetési pont 11-ig német kézen maradt. Negyedik opciónk Magyarbüks (vagy Magyarbüks-telep), ahol ma már csak a temető töredezett sírkövei emlékeztetnek az egykori településre, de 1945-ben még pofás kis község volt, az onnan 4,5 kilométerre lévő Csákánydoroszló részeként (aki szeretné látni, hogy mi maradt a községből, ide kattintva megteheti). Ide már április 1-jén, a fő vonalakon átjutva beérkezett egy szovjet felderítőegység, de látva a túlerőt, inkább odébb álltak. A német (és maradék magyar) erők végül 11-én vonultak ki Magyarbüksről.

001
A Szent Imre templom háborús sérülései, amelyeket évtizedekig nem volt mód kijavítani

 

De ma már újra a régi…további képek, érdekességek itt

A német állások egy szakasza a Lovászad (Luising) és Pinkamindszent közötti dombvonulaton húzódott, itt volt egy vizenyős lapály és két major, az Alsó- vagy Kapuy-major, és a Pinka hídjánál található Felső- vagy Dénes-major; ez utóbbi március 31. és április 12. között a senki földjén feküdt. A Kapuy-major védői 12-én törtek ki az előző nap oda érkezett szovjet csapatok gyűrűjéből, és vonultak vissza Németújvár (Güssing) felé. Létezik egy hatodik variáció is, ennek valószínűsége azonban igen csekély; eszerint Szentpéterfánál értek véget a magyarországi harcok. Ezzel annyi a probléma, hogy a falut már március utolsó napján elfoglalták, igaz az onnan nyugatra lévő állásokban védekező német csapatok 13-ig tartották magukat. Mivel a falu nyugati széle egyben a határ, ezt már osztrák területen tették, de mivel a lövedéknek nem kell útlevél, az itteni összecsapások bizonyosan érintettek magyar területeket is.

dscf8287
Jól látható a hadműveletek ideje iránya és az utolsóként kiürített magyarországi települések (Lexikon 293. o.)

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a “Nemesmedves, 1945. április 4.” kitétel csak az utolsó önálló magyarországi településre igaz, a magyarországi harcok záródátuma április 13. Az utolsó résztelepüléseket/településrészeket 12-én ürítették ki védőik, az utolsó magyar területen lévő épületcsoportokat pedig egy nappal később. Azért nem minden fegyver hallgatott el: a közeli összecsapáok eredményeként még napokig értek lövedékek magyar területen (jobb esetben) földet, ezt követően pedig felfegyverzett csempészbandák jelentek meg a térségben, akik 1946-ig nem egyszer komoly tűzharcokat vívtak a határőrökkel. És hogy miért alakult ez így? Sztálin elvtárs terveiben úgy szerepelt, hogy április 4-re már Bécsben pihenhetnek meg a szovjet katonák, ami a már említett elakadás miatt nem igazán jött össze (csak a város körülzárása sikerült). Ilyen hírekkel viszont senki nem állt szívesen a “Népek tanítója” elé, ezért Tolbuhin marsall, a 3. Ukrán Front parancsnoka, hogy szépítsen a helyzeten, elégedetten számolt be Magyarország felszabadításáról. Ezt arra alapozta hogy az utolsó önálló település már a birtokukban volt, és csapatai felzárkóztak a Birodalmi Védőállásra. Ebből lett aztán április 4. mítosza, amelyet az 1980-as évekig még csak megkérdőjelezni sem volt érdemes; 1990-ig munkaszüneti nap, sőt a hivatalos álláspont szerint Magyarország legfontosabb nemzeti ünnepe volt. A páncélos ugyanakkor biztosan marad Nemesmedvesen, hiszen Rábafüzes azóta teljesen átépült, és sem Szentimretelep, sem Magyarbüks nem létezik már. A két majort és a Lang-kocsmát valamikor a 90-es évek elején bontották el, 1989-ben romjaik még álltak.

kep4
A térség mai térképen: Szentimretelepnek és Magyarbüksnek nyoma sincs már

És mi mással is zárhatnánk ezt a bejegyzést, mint az első sorban már idézett Április 4-ről szóljon az ének (A felszabadulás dala) című remekművel ami azóta a mindennapokból átkerült a történelem kategóriába.

Felhasznált irodalom:

Sipos Péter – Ravasz István (szerk.): Magyarország a második világháborúban, Lexikon A-Zs, Petit Real Kiadó, Budapest, 1996. 292-293. o.

Ravasz István: Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914-1945, Puedlo Kiadó, Debrecen, é. n. 218-220. o.

A nyitóképen: díszszemle a Sztálin téren (később egy ideig Csizma tér, majd Felvonulási tér, ma 56-osok tere) 1953. április 4-én

 

További írásaink