“Mindhalálig leghívebb”: Kováts Mihály az első jenki huszár

Közismert tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok igazi soknemzetiségű ország. Ez nem volt másképp a kezdetekben sem, amikor még hatalmas bölénycsordák és indiántörzsek kergették egymást a végtelen prériken, amikor néhány lelkes bostoni úgy határozott, hogy hatalmas teáscsészévé változtatja a kikötőt, és amikor Benjamin Franklin, John Adams és barátaik először vetették papírra az azóta legendássá vált “We the people” kezdetű sorokat. Ekkoriban a keleti partot uraló britek mellett franciák, spanyolok, kisebb arányban svédek, dánok, hollandok és poroszok élték mindennapjaikat a mai USA keleti és délkeleti területein. Külön érdekes volt az írek (és kisebb mértékben a skótok) helyzete, akiknek egy része a brit koronát támogatta, amíg mások az első adandó alkalommal a függetlenségi mozgalom mellé álltak.

Fabriczi Kováts Mihály ezredes, az Amerikai Egyesült Államok lovasságának alapítója
Fabriczi Kováts Mihály ezredes, az Amerikai Egyesült Államok lovasságának alapítója

A Függetlenségi Nyilatkozat megjelenése előtt – 1775. április 19-én – már kitört a háború; a 13 gyarmat igen kockázatos vállalkozásba kezdett, ugyanis az akkori világ legerősebb hatalmának mutatott fügét, ami még úgy is merész vállalkozás volt, hogy a britek inkább a tengeren voltak erősek, a szárazföldi hadsereget a flotta amolyan “lekezelt kistestvérének” tekintették. Bár gyalogságuk kis létszámú volt, az a hétéves háború amerikai változatában komoly rutinra tett szert, valamint több tízezer német (főleg hesseni) zsoldost is szerződtettek, akik nagyon hamar rettegetté váltak az újszülött USA katonái és polgárai szemében.

Bár ez első blikkre furcsának tűnhet, de ne feledjük, a brit uralkodó ekkoriban a Hannover-házból került ki, így – nomen est omen – német felmenőkkel és kapcsolatokkal is rendelkezett, valamint pontosan tudta, hogy igazán jó sajtért a dánokhoz, kemény, harcedzett gyalogosokért pedig a németekhez érdemes fordulni. Persze az amerikaiak sem zárkóztak el a külföldi segítségtől: a lassan szerveződő Kontinentális Hadsereg és a helyiekből álló önkéntes milícia (lásd: Mel Gibson Hazafi című filmjét) mellett több nemzet önkéntesei, így magyarok is – mint mai posztunk főszereplője, az amerikai lovasság atyja, Fabriczi (Fabrici, Fabricy) Kováts Mihály is – csatlakoztak a jenkikhez, akiket a későbbiekben Franciaország hivatalosan is katonai támogatásban részesített.

Hesseni gránátos
Hesseni gránátos

Persze nem csak németek szegődtek el ilyen-olyan zsoldba a 18. század folyamán; hasonló híre volt a magyar huszároknak is, akik Európa összes fontosabb országában megfordultak. A poroszok, hollandok, oroszok, majd később a britek is magyar mintára, magyar kiképzők segítségével állították fel saját könnyűlovasságukat. A csúcstartó Nagy Frigyes volt, aki szabályosan egész ezredeket lízingelt (illetve szervezett politikai menekültekből), és a porosz-osztrák háborúkban időnként előfordult, hogy magyar huszárok mindkét oldalon részt vettek az összecsapásokban. Külön érdekes volt a franciák helyzete: a Rákóczi-szabadságharc után rengeteg kuruc tiszt (sőt, maga a vezérlő fejedelem is) Franciaországban talált menedéket. Belőlük, illetve a folyamatosan érkező menekülő, vagy csak szimplán kalandvágyó ifjakból állt fel a Bercsényi-huszárezred, amely ma is létezik, és bár lovaikat jó ideje ejtőernyőkre és felderítő páncélosokra cserélték, hírnevük ugyanolyan legendás maradt. Rajtuk kívül még három magyar huszárezred harcolt Bourbon-liliomos lobogó alatt.

A mai Bercsényi ezred jelvénye
A mai Bercsényi ezred jelvénye

Ez a helyzet nem csak az emigránsoknak, hanem a kalandvágyó fiatal katonáknak és tiszteknek is kedvezett; jó példa erre kicsivel korábbról Savoyai Jenő, aki azután állt császári szolgálatba, hogy a franciák elhajtották, mint alkalmatlant, vagy akár a blogunkon már szereplő Benyovszky Móric, aki megfordult a lengyel felkelők táborában és a francia hadseregben is. Köztük volt Kováts Mihály, akit a grófhoz hasonlóan a kalandvágy és a szabadságszeretet hajtott Karcagtól egészen Charlestonig.

Kováts Mihály 1724-ben született Karcagon, köznemesi családban. Eleinte a református gimnáziumban tanult, majd 16 évesen felcsapott huszárnak, cseppet sem zavartatta magát attól, hogy ezt hivatalosan 24 éves koráig nem tehette volna meg, bár ebben minden bizonnyal a mustrakönyvet vezető altiszt cinkossága is benne volt. Nem sokkal bevonulása után a Hávor-huszárezredet bevetették az osztrák örökösödési háborúban (1740-1748), először Sziléziában, majd Prága környékén. Kováts hamar kitűnt bátorságával és ügyességével, így rövidesen zászlóssá (kornétássá) léptették elő. 1742-ben Itáliában harcolt, egy három évvel későbbi irat szerint viszont letartóztatták Passauban és Budára küldték. Még Itáliában találkozott először francia szolgálatban álló Bercsényi-huszárokkal, és részben az ő “rebellis eszméik”, részben pedig a kunok hagyományos Habsburg-ellenessége miatt dezertálhatott, és három évig a francia hadseregben harcolt. Később, egy amnesztiarendelet hatására hazatért, ekkor vették őrizetbe, mert felületesen olvashatta el csak a rendeletet, és nem felelt meg minden passzusának.

Ennek ellenére valahogy mégis tisztázta magát, és a második sziléziai háború már a jász-kun huszárezredben érte; miután a harcok itt 1746-ban véget értek, és az ezredét feloszlatták,  Kováts kénytelen volt újabb hadszínteret keresni magának. Így került ismét a Bercsényi-huszárokhoz, akikkel Németalföldön harcolt, majd 1752-ben létszámcsökkentés miatt kénytelen volt elhagyni a francia hadsereget. Sok időt nem töltött munkanélküliként, ugyanis leszerződött az ekkor porosz szolgálatban álló Székely-huszárezredhez, ahol eleinte kornétásként, 1757-től másodhadnagyként, egy évvel később pedig hadnagyként szolgált.

Kováts Mihály másik ismert portréja
Kováts Mihály másik ismert portréja

Mai szemmel meglepőnek tűnhet ez a váltás, a korban azonban teljesen megszokott volt, hogy akár a korábbi ellenséghez is átszegődjenek a katonák. Kicsit hasonló volt a helyzet, mint a mai PMC cégeknél, bár ők inkább leszerelt katonák közül toboroznak. A magyar huszárok jó híre miatt több európai ország igyekezett vagy a harcok szünetében toborozni közülük, vagy átcsábítani őket saját szolgálatukba. Kováts az 1756 és 1763 között lezajlott hétéves háborút így porosz szolgálatban kezdte meg. 1759-re már annyi magyar dezertált a Habsburg hadseregből, hogy megérte belőlük külön szabadcsapatot szervezni. Hősünket 1760-ban 230 fős csapatával együtt Szászországba vezényelték, ahol a hadisarcbehajtást és túszszedést kapta feladatul, amelyet igyekezett emberséges módon intézni, amivel kiváltotta felettesei rosszallását. A harcterektől távoli, katonához méltatlan feladat amúgy sem volt Kováts ínyére való, főleg, hogy még a szőnyeg szélére is állították miatta. Emiatt döntött úgy, hogy Lengyelországba megy (feletteseit persze elmulasztotta erről tájékoztatni), majd 1761 májusában hazatért. Mivel a bécsi udvar kémei régóta figyelték, szinte azonnal letartóztatták, de az ellene felhozott vádakat nem sikerült bizonyítani, így elengedték, és vagyonát is visszakapta.

Porosz csapatok a hétéves háború idején
Porosz csapatok a hétéves háború idején

Kováts néhány évig viszonylagos nyugalomban élt: 1763-ban megnősült, de Szinyei Merse Franciskával kötött házassága nem sikerült, felesége hamar visszaköltözött szüleihez, fiuk pedig három éves korában meghalt. Közben továbbra is kapcsolatban maradt lengyel ismerőseivel, köztük Kazimierz Pulaski gróffal, akivel Amerikában is együtt harcolnak majd. A Bari Konföderáció (a haláltusáját vívó lengyel nemesi köztársaság Oroszország ellen harcoló része) csapatainak egy részét Kassa és Bártfa környékén képezték ki, amiben Kováts kulcsszerepet játszott, Pulaski többször megemlítette, hogy milyen jó érzéke volt a kiképzéshez. Ez azonban keveset hozott a konyhára, így az 1772 óta anyagi gondokkal küszködő volt őrnagy (ezt a rendfokozatot még a poroszoknál szerezte) 1776 végén elhagyta Magyarországot, és Genova érintésével Bordeaux-ba utazott.

Kazimierz Pulaski, a későbbi harcostárs
Kazimierz Pulaski, a későbbi harcostárs

Ha korábban nem is, de itt biztosan értesült az Amerikában zajló háborúról, és látatlanban is szimpatizálni kezdett a jenkikkel. 1777. január 13-án aztán egy latin nyelvű levelet küldött Benjamin Franklinnek, aki ekkor Párizsban szolgált nagykövetként, amiben felajánlotta szolgálatait a világ (akkor) legfiatalabb országának.  A lentebb látható írás, amelyet Vasváry Ödön, az ezredes életének egyik legismertebb kutatója 1939-ben talált meg, több szempontból is érdekes. Hősünk valószínűleg ösztönösen érezett rá, hogy “motivációs levelében” nem nemesei címeket és hasonlókat kell hangsúlyozzon, hanem inkább tapasztalatait, és azt, hogy igazi self made man-ként a közhuszárságból jutott el az őrnagyi rendfokozatig, ami minden vitán felül szép teljesítmény. Bár Washington végig bizalmatlan volt vele – javarészt származása (általában osztráknak, jobb esetben lengyelnek hitték) – miatt, miután a gyakorlatban bizonyított, elfogadták a magyar tisztet.

level_nagy

A másik érdekesség – természetesen a felajánláson kívül – a “József kárára” kitétel. A célzás II. Józsefre vonatkozik, aki 1765-től társuralkodóként állt anyja, Mária Terézia mellett; Kováts érthető módon ellenezte mind Lengyelország felosztását (1772), mind pedig az abszolutista politikát. Emellett II. József több régi tisztjét, köztük hősünket is reaktiváltatni kívánta, amiben a nyugalmazott őrnagy semmiképp sem akart részt venni.

Kováts a választ meg sem várva hajóra szállt (így azt sem tudhatta meg, hogy levelét a címzett nem kapta meg, mert az bekerült a politikus elfekvő iratai közé), és személyesen kereste fel George Washingtont, a Kontinentális Hadsereg főparancsnokát, aki azonban visszautasította jelentkezését. Kováts, ha már ott volt, beállt a pennsylvaniai szabad német zászlóaljba (németek, ahogy írek, skótok és angolok is harcoltak mindkét oldalon) toborzótisztnek, és már ekkor lovas alakulatok megszervezésével foglalatoskodott. Eleinte sem Washington, sem a többi brit iskolán (nyílt gyalogos összecsapások + bozótharc) nevelkedett tiszt nem tudta elképzelni, hogy mekkora jelentőséggel bír a reguláris lovasság, amely ekkoriban felderítő és “gerilla” szerepe mellett még csatadöntő jelentőséggel is bírhatott.

George Washington, a Kontinentális hadsereg parancsnoka (itt éppen Valley Forge-nál)
George Washington, a Kontinentális hadsereg parancsnoka (itt éppen Valley Forge-nál)

Pulaski gróf júliusban érkezett meg az Újvilágba; Washingtonék szívesen fogadták a tapasztalt szabadságharcost, és rá bízták az amerikai lovasság megszervezését, aki igyekezett a lovassági kérdésekben sokkal jártasabb Kovátsot is bevonni a munkákba. Végül 1778. április 18-án, a lengyel gróf sokadik közbenjárása után Kovátsot kinevezték a Kontinentális Hadsereg ezredesévé, és beosztották a Pulaski-légió parancsnokhelyettesének. A légió ekkoriban mintegy 330 főből állt össze, és nem sokkal később, nagyrészt Kováts alapos, a magyar és porosz mintát ötvöző kiképzési módszerének köszönhetően ez az alakulat lett az amerikaiak legütőképesebb lovas egysége. Ebben nagy szerepe volt a menedzser-alkatú Pulaskinak, aki igyekezett minden felszerelést és engedélyt kijárni csapatának. Egyik első csatájukra október 15-én Egg Harbor mellett került sor; egy dezertőr elárulta a briteknek a légió táborhelyét, akik azonnal támadásba kezdtek; 250 brit támadt a lázadók mintegy 50 fős szakaszára, amelyet le is mészároltak. Végül Kováts lovasrohama vetett véget az öldöklésnek; az ezredes csapatával szétkergette a briteket.

A Pulaski-légió zászlója
A Pulaski-légió zászlója

Az új alakulatot indiánok ellen is alkalmazták; ez bevett módszernek számított. Egyrészt az angolokkal szövetséges törzsek megrendszabályozását előszeretettel bízták még nem harcedzett egységekre, amelyek ilyen módon össze is kovácsolódtak, és harci tapasztalatokat szereztek,másrészt az ingadozó őslakosokat ilyen büntetőhadjáratokkal igyekeztek meggyőzni arról, hogy nem érdemes a britek mellé állni. A függetlenségi háború során jelentős területekről üldözték el az őslakosokat, ugyanis már ekkor számítottak a későbbi nyugati terjeszkedésre is. Kováts ezredes különösebben nem rajongott ezekért a műveletekért, így örült, amikor 1779. február 2-án Charlestonhoz rendelték a légiót.

A légió menetvonala Charlestonig
A légió menetvonala Charlestonig

Charleston Dél-Karolina egyik fontos kikötője volt már akkor is, amelyet a britek 1778-as georgiai sikereik után következő célpontnak néztek ki maguknak. A választást az is megkönnyítette, hogy a déli hadszíntéren az amerikaiak sokkal gyengébb csapatokkal rendelkeztek, amelyeket egy bátor, de súlyos beteg tábornok, bizonyos Benjamin Lincoln vezetett. Bár a várost védők sáncokat ástak, és a külváros szép villáit is lerombolták, hogy azok ne akadályozzák a védelmet, annyi eszük nem volt, hogy a Charleston melletti folyókon lévő kompokat megsemmisítsék, vagy legalább bevontassák a város kikötőjébe.

Benjamin Lincoln tábornok
Benjamin Lincoln tábornok

A légióra mintegy 1200 kilométeres menet várt, télen, gyenge ellátmánnyal. Útközben pestisjárvány tört ki az alakulatban, amelynek a 300 fő fele áldozatul esett. Egyes források szerint kisszámú gyalogság is Kovátsékkal tartott, mintegy pár tucat fő. A kis csapat maradéka, május 8-án ért a britek által ostromolni készült kikötőbe, el tudjuk képzelni milyen állapotban. A britek Charleston környékén mintegy 2000 katonával rendelkeztek; a város vezetése és az amerikai parancsnok, Moultrie tábornok Pulaskiék érkezése előtt már a város feladásáról tárgyalt Prevost tábornokkal, és a vöröskabátosok gyakorlatilag azért nem nyomultak be a városba, mert azt hitték, csak napok kérdése a megadás.

Charleston látképe 1762-ben
Charleston látképe 1762-ben

Pulaski és Kováts érkezése viszont felzavarta az állóvizet: kijelentették, hogy megadásról szó sem lehet, és azonnal ellentámadás tervezésébe kezdtek. Tudták, csak akkor van esélyük, ha sikerül meglepniük a város közelébe az otthagyott kompok segítségével érkezett 900 fős kontingenst. Ennek érdekében 11-én kivezényelték a lovasságot azzal a céllal, hogy a város környéki sáncokban elrejtett gyalogság és lövegek elé csalják az angolokat.

Augustin Prevost tábornok
Augustin Prevost tábornok

A támadás eredetileg jól indult, Kováts ezredes emberei élén vetette magát a túlerőben lévő angolokra, ám cselük nem sikerült, a lelkesedés ugyanis annyira átragadt a gyalogosokra, akik elhagyva sáncaikat, szintén rohamra indultak, amivel viszont a lovasság mozgását akadályozták. A britek hamar eszméltek, és gyorsan visszakergették fedezékeikbe a gyalogosokat (a légió gyalogságának maradéka gyakorlatilag megszűnt létezni), a lovasságot pedig megtizedelték a sortüzeik. Egy lövedék halálosan megsebesítette Kováts ezredest, aki lefordult lováról; később a britek temették el; sírja felett ma a Huger Street húzódik. Charlestonnál vált valóra levelének záró sora, vagyis “híven mindhalálig”.

Demmel József tanulmányában olvasható, hogy a magyar tisztről az ellenség is tisztelettel emlékezett meg;

“A charlestoni angol haderők kötelékébe tartozó Skelly őrnagy másnap, május 12-én ezt írta hadinaplójába: »Elesett a Pułasky-légióból a tiszt, aki a legkitűnőbb volt azok közt, akik felett a lázadók egyáltalán rendelkeztek.”

Az ezredes halálának helye
Az ezredes halálának helye

Bár Kováts ezredes életét vesztette az összecsapásban, és Pulaski is megsebesült, vakmerő akciójuk sikerrel járt; a briteket teljesen meglepte Charleston védőinek harci kedve, emellett pedig olyan hírek kezdtek terjedni táborukban, hogy Lincoln tábornok 5000 katonájával épp a félsziget lezárására készül, így jobbnak látták visszavonulni Savannah (Georgia) kikötőjébe. A maradék lovasság és pár helyi egység azonnal üldözőbe vette az angolokat, akiknek ha nagy veszteségeket nem is, sok kellemetlenséget okoztak visszavonulásuk során. Charleston védelme ekkor kulcsfontosságú volt, ide várták ugyanis a francia ellátmány és csapatok jelentős részét, a kikötő elvesztése viszont borította volna a terveket. Savannah sikertelen ostroma után a britek ellentámadásba mentek át, és 1780 májusában végül elfoglalták Charlestont, azonban a szó szerint életmentő francia utánpótlást ekkorra már kirakodták.

Kováts ezredes szobra Washingtonban
Kováts ezredes szobra Washingtonban

Pulaski kereken öt hónappal élte túl barátját és helyettesét; az időközben befutott francia erőkkel szeptemberben kezdték meg Savannah ostromát, amely során a tábornok október 9-én kartácstól megsebesült, majd 11-én elhunyt. Savannah ostroma volt a légió utolsó hadművelete, utána a néhány túlélő egyfajta “veterán-alakulatot” képezett, de sosem szervezték őket újra. Pulaski és Kováts munkája azonban maradandónak bizonyult, az USA Lovassága (United States Cavalry) a mai napig létezik, igaz ők is átnyergeltek a helikopterekre és a páncélosokra. Jelképük, a két keresztbe tett kard több híres vietnami háborús képen és filmen feltűnt, de látható volt a közelmúlt háborúiban is. Az alapító atyák emlékét is lelkesen őrzik, elsősorban a tengerentúlon, ahol Pulaskiról három megyét (Arkansas, Virginia és Indiana államokban) és erődöt is elneveztek, Kováts nevét pedig a charlestoni katonai akadémia egyik gyakorlótere (Michael Kovats Field), szobor (a washingtoni magyar nagykövetség udvarán), és emlékérem is őrzi. Az ezredes felesége 1780-ban Szinyén kápolnát építtetett férje emlékére, de az ő halála után Kováts Mihály neve hosszú időre feledésbe merült. A helyzet az 1920-as években változott, ekkor kezdték amerikai magyar történészek kutatni az ezredes pályáját és 1992 óta Karcagon is van emléktáblája.

Emléktábla szülővárosában
Emléktábla szülővárosában


Források:

Demmel József: Egy szoboravatás margójára Valóság 2005. június XLVIII. évfolyam 6. szám

Colonel Commandant Michael Kovats de Fabricy of the Pulaski Legion:
A Founding Father of the United States Cavalry

Kováts Mihály levelének forrása: a BenjaminFranklin életét bemutató kiállítás (összeállította Kórász Mária) honlapja

Nagy Tibor: Fabriczy Kováts Mihály, az amerikai könnyűlovasság alapító apja

 

Facebook Kommentek

További írásaink