A debreceni pokolgépes merénylet – 1914. február 23.

Topor István

1914. február 23-án, hétfőn 10 óra körül csomag érkezett Miklósy István görög katolikus püspök Werbőczy utca 2. szám alatti rezidenciájára, a Kereskedelmi és Iparkamara épületének, 1. emeleti püspöki szobájába. A küldeményt Szina Sándor postás kocsin szállította ki. Számítottak a küldeményre, hiszen az érkezését megelőző héten a püspök meleg hangú levelet kapott Kovács Anna nagykárolyi származásúnak hívétől. A bukovinai Csernoviczban feladott levél szerint csomagot szeretne eljuttatni a püspöknek, amely tartalmaz 100 koronát, a főpap személyes használatára egy leopárdbőrt, valamint a templom javára egy aranyozott ezüst gyertyatartót. A küldeményekért cserébe azt kérte, hogy elhunytjairól a szentmisén emlékezzen meg. Levele végén a szent atya áldásától kísért „hosszú és hűséges” életet kívánt a püspöknek.[1]

A kézbesített tárgy alakját nézve faládát sejtetett. A 60-70 centiméter hosszú, 30-40 centiméter szélességű 2kg 30 dkg súlyú csomag a leírás alapján ajándéktárgyakat tartalmazott 1300 korona értékben. A magyar nyelvű címzésen ez állt: „Méltóságos görög katholikus püspöknek Miklóssy Istvánnak.”

Miután Miklósy átvette a csomagot, távozott a szobából, mivel egy sürgős telefonhívást kellett elintéznie. Előtte azonban megkérte Kriskó Elek írnokot, bontsa fel azt. A szobában Kriskón kívül Jackovics Mihály püspöki vikárius, Slepkovszky János püspöki titkár és dr. Csatth Sándor egyházmegyei ügyész tartózkodott. A felbontás közben lépett be a szobába Dávid József ügyvédbojtár. Csatth és Kriskó hozzáláttak, hogy a csomagolásként használt leopárdbőrt lefejtsék. Miután ez sikerült azt a dívány elé a földre terítették. Slepkovszky egy baltával látott hozzá a doboz felbontásához. Amint belevágott, hatalmas robbanás következett be.[2]

Slepkovszkyt és Jackovics, akik a csomaghoz legközelebb álltak, azonnal szörnyethaltak. Testüket darabokra tépte a pokolgép. A Debreczeni Újság 1914. február 26-i számában Mit találtak a hullákban? A boncolás eredménye című cikkében részletesen beszámolt az áldozatok sérüléseiről. Ebből tudjuk, hogy a rendőrség által elrendelt orvostani boncolás Slepkovszky János testén szörnyű sebeket tárt fel. Teste borzalmasan összeroncsolódott és összeégett. Egyes testrészei hiányoztak. Belső szervei a detonáció következtében megsemmisültek, bordái és gerincoszlopa több helyen eltört.

Jackovics Mihály teste is leírhatatlan látványt nyújtott. Hiányzott a koponyája, a jobb alkar és az elülső hasfal. A szobában tartózkodó dr. Csatth Sándor ügyvédet a légnyomás a földhöz teremtette. Orrán, száján, fülén ömlött a vér. Sebeit dr. Fráter Imre és dr. Kiss Gyula látták el, de a kórházba szállítást követően életét vesztette.[3]

Kriskó Elek is több sebből vérzett. Testének egy része megégett, reverendáját a robbanás letépte. Szinte a csodával határos módon maradt életben. A tragédia pillanatában szobába belépő Dávid József szintén összeéget, megsérült a szeme. Másfél évvel később szerzett sebeibe belehalt. A három halotton kívül heten súlyos, 26-an könnyebb sérülést szenvedtek. Így például Szívós Zsuzsanna szakácsnő. A robbanás következtében leomló falak sebesítették meg Klár Andornét és Molnár Ilona hivatalnoknőt. A robbanás pillanatában épület előtt elhaladók közül is többen megsérültek. Pesze Miklós fűszerkereskedőt üvegszilánkok sebesítették meg. Görgey Sándor írnoknak vasszilánk fúródott a fejébe.[4]

11A vértanúk. Vasárnapi Ujság, 1914. 9. szám, 172.

A támadás igazi célpontja, Miklósy püspök sérülés nélkül megúszta a merényletet, mivel néhány szobával távolabb tartózkodott.

A robbanást követően a rendőrség Rostás István rendőrfőkapitány vezetésével a helyszínre vonult. Megdöbbenve nézték az eléjük táruló látványt. Az épület félemeletén lévő püspöki hivatal utcai oldalfala kidőlt. Számtalan közfal leomlott, több mennyezet leszakadt, a nyílászárók is teljesen megsemmisültek. A levegőben kesernyés szag terjengett.

22

Vasárnapi Ujság, 1914. 9. szám, 170.

33

Vasárnapi Ujság, 1914. 9. szám, 171.

Először gázrobbanásra gyanakodtak, ám a kiérkező Baáry Jenő tartalékos tüzértiszt megállapította, hogy a kesernyés szag, valamint a detonáció okozta sérülések egyértelműen robbanóanyagot feltételeznek.

Sejtelme beigazolódott. A nyomok vizsgálásánál ekrazit részecskéket találtak. A szakértők véleménye szerint, „ennyi robbanóanyaggal az egész utcát fel lehetett volna robbantani, és ha pincében, vagy zártabb helyen történt volna a robbanás, az egész házsor összedőlt volna”.[5] Vagyis az elkövető vagy elkövetők biztosak akartak lenni dolgukban. A kiszemelt célpontot mindenáron el akarták pusztítani, ezért használtak nagy mennyiségű robbanóanyagot.

A helyi és országos lapok is első oldalon adtak hírt a tragikus eseményről. A Nagykárolyi Kereskedő Társulat hivatalos közlönye a Nagykároly és Érmellék még aznap délután 4 óra 45-kor rendkívüli kiadásban számolt be az eseményről. Ebben még öt halottról és tíz sebesültről adtak hírt.[6] A Vasárnapi Újság 1914. évi 9. száma fényképeket közölt a merénylet helyszínéről.

Azonnal megkezdődött a találgatás, vajon kinek vagy kiknek állt érdekében a terrorcselekmény.

A politikai és vallási indíttatás már első perctől kezdődően szinte kézenfekvő volt. Hosszas előkészítés és tárgyalássorozat eredményeként ugyanis I. Ferenc József magyar uralkodó, mint a magyar katolikus egyház főkegyura, a közjog előírásainak megfelelően 1912. május 6-án megalapította a Hajdúdorogi Egyházmegyét. A románok heves tiltakozása ellenére 1912. június 8-án X. Szent Pius pápa kibocsátotta a „Christifideles Graeci” kezdetű bulláját, amellyel szentesítette a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye létrehozását.[7]

Nem csoda tehát, hogy a kormánypárti lapok a máramarosi skizmapert és az ezzel kapcsolatos orosz érdekeket jelölték meg a merénylet okául.[8]

A Rákosi Jenő szerkesztette Budapesti Hírlap 1914. február 24-i számának vezércikke az alábbiakat írta: „A pokolgép Debrecenben robbant, de a gyujtózsinór messze elnyúlik a kálvinista Rómától. Az istentelen kéz, amelynek intésére a tragédia megindult, ma még a homályban van. De az okok, amelyek e gyalázatos merényletre bírták, ismeretesek és ez okok nyomán elindulva meg fogják találni a tettest is.

A cikk írója a románok között kereste először az értelmi szerzőt. Indokként hozta fel, hogy a románok évek óta féktelen durvasággal izgatnak a magyar görög­katolikus püspökség ellen.

„Nekik szálka a szemükben ez az uj egyházi intézmény, amely nem tesz kárt senki vallásos érzésében, sőt megerősíti az anyanyelv közvetetlenségével a hitükben azokat, a kik eleddig kénytelenek voltak idegen ajkú istentiszteletnek fél-malasztján tengődni”.

Ezután az orosz szálat is felvetette. Ezt pedig az elkövető módszerével támasztotta alá.

„A módszer, amellyel a merénylő dolgozott, az orosz nihilisták régbevált metódusa. Az oláh védtelen asszonyokat, gyermekeket fölkoncol, házakat fölgyujt, elhagyott kastélyokat kifosztogat. De a pokolgép orosz specialitás”.[9]

Az ellenzéki sajtó a románokat vádolta. Szerintük az újonnan felállított hajdúdorogi egyházmegyével szembeni román ellenérzés, valamint Tisza István zátonyra futott paktumtárgyalásai vezettek a merénylethez. Ezt a gondolatot fejtette ki a Károlyi Mihály gróf nevével fémjelzett Magyarország című lap A debreceni villámlás című cikke. Eszerint – a kormány románokkal szembeni gyenge politikájának köszönhetően – a románokat állhatnak a merénylet mögött. Majd megállapította:

„Románia felől fenyeget a legnagyobb veszedelem, s erdélyi határunk mégis egy hajszálnyira sincs megerősítve”.[10]

A Nagykárolyban megjelenő Északkeleti Ujság című politikai és társadalmi hetilap is a románokat vélte a merénylet mögött. Február 28-i számának vezércikkében feltett kérdésre rögtön meg adta a választ:

„Nemzetiségeink közül kik vicsorgatták a fogukat legádázabbul az uj g. k. püspökségre? Az oláhok. Ők izgattak ellene az őket jellemző antikulturális durvasággal megalakulásától kezdve Rómában, Bécsben, Erdélyben, Kismajtényban, mindenütt ahol csak tudtak, amilyen ádázul csak tudtak. A papok a szószékről, az izgatok a kocsmában, a csőcselék az utcán.”[11]

Két nappal a tragikus események után kísérték utolsó útjukra merénylet áldozatait.

41

43

42

Az áldozatok gyászjelentései

A gyászszertartás az Attila téri görögkatolikus templomban kezdődött reggel nyolc órakor. Itt ravatalozták fel a három mártírt. A koporsókat elborították az emlékezés virágai. Mintegy harmincezer gyászoló és érdeklődő gyűlt össze a templom környékén. A szertartáson Debrecen város tisztikarán kívül megjelent Hajdúvármegye vezetése is Domahidy Elemér főispánnal az élen. A református egyházat Balthazár Dezső püspök képviselte, de ott voltak a református egyház képviselői valamint az egyetem teológia karának tanárai is. A szomszéd vármegyék és városok szintén képviseltették magukat. A gyászszertartást Miklósy István görögkatolikus püspök végezte. Papp István debreceni görögkatolikus parókus gyönyörű gyászbeszéddel búcsúzott a vértanúktól. Ezt követően Slepkovszky János és dr. Csatth Sándor koporsóját fényes kísérettel a Szent Anna utcai temetőbe kísérték, ahol végső nyughelyükre temették.[12] Jaczkovics Mihályt Hajdúdorog saját halottjának tekintette, így holttestét Hajdúdorogra szállították és ott helyezték örök nyugalomra.

De kik voltak a merénylet végrehajtói?

A nyomozás nehezen indult. Miután kiderült, hogy a csomagot Csernoviczban adták föl, megkezdődött a román rendőrséggel való kapcsolatfelvétel. Már néhány nappal az eset után a rendőrség látókörébe került két személy, akik gyanúsíthatók volt a bűncselekménnyel. Az egyikük egy Catarau, a másikuk pedig a Patyomkin orosz hadihajóról megszökött Kirilov nevű matróz.[13] Miután a debreceni rendőrség értesült a fejleményekről, kérték a román kollégákat tájékoztassák őket. A román rendőrség meglepő módon azt válaszolta, hogy nem Catarau és Kirilov az elkövetők. Véleményük szerint a merénylőket tovább kell keresni.[14]

A debreceni rendőrség számára egyértelművé vált, hogy nem lehet a romániai nyomozásra támaszkodni, ezért saját hatáskörébe vonta az ügyet. Március 12-én körözőlevelet adtak ki, amelyben Catarau már igazi nevén, Ilie Wasiliewitz Catarau-ként szerepelt. Két nappal később pedig nemzetközi körözőlevelet tettek közzé, 30000 koronát ígérve a nyomravezetőnek. A nyomozás azonban holtpontra jutott. Ebben nem kis szerepet játszott a bukaresti rendőrség. Mindent elkövettek, hogy hátráltassák a tettesek felderítését. Félevezető információkat jutattak el a magyar hatóságokhoz és a sajtóhoz is.[15]

A Nagy Háború kitörése aztán teljesen szertefoszlatta a reményeket, hogy valaha is kézre kerülnek az elkövetők. 1916. augusztus 27- én Románia az antant oldalán belépett a háborúba és hadat üzent a Monarchiának. Román csapatok törtek be Erdélybe és ezzel a már meglévő három front mellett (szerb, orosz, olasz) újabb frontra kellett vezényelni a közös hadsereget. A román hadba lépés igazolta azt a feltevést, hogy egyedül az ő érdekeiket sértette a hajdúdorogi püspökség felállítása, és így a merénylet is hozzájuk kapcsolható. Ezt a merénylet vélt tettesének tartott Catarau halála előtt, 1937 májusában a bukaresti Universal lapnak küldött levelében be is ismerte.[16]


A szerző tanár, helytörténész.

Bibliográfia

Források

Budapesti Hírlap, 1914. február, márciusi számai

Debreczeni Újság, 1914. február, márciusi számai

Északkeleti Ujság. 1914. február 28. 1.

Gyászjelentések. Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára

Magyarország, 1914. február, márciusi számai

Nagykároly és Érmellék. 1914. február 23.

Szatmármegyei Est. 1914. február 25. 1-2.

Vasárnapi Ujság. 1914. 9. szám. 170-172.

A Budapesti Hírlap, a Magyarország és a Vasárnapi Ujság forrása az Arcanum Digitális Tudománytár.

A Szatmármegyei Est, az Északkeleti Ujság, a Nagykároly és Érmellék, valamint a Gyászjelentések forrása a Hungaricana Könyvtár.

A Debreczeni Újság forrása a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Fotótár és Helytörténeti Gyűjtemény mikrofilm archívuma.

Irodalom

Gönczy Andrea: A máramarosi per. In.: Kárpátalja. Társadalomtudományi tanulmányok. Szerk.: Beregszászi Anikó, Papp Richárd. MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Budapest – Beregszász, 2005., 13-30.

Petrus Jenő: A hajdudorogi görög kath. püspökség. In.: Debreczeni Képes Kalendáriom. 1914. http://fulltext.lib.unideb.hu/journals/bin/tibi.cgi?fi=dkk&ev=1914&sz=14. Letöltés ideje: 2017. február 12.

Pirigyi István: Debreceni bombamerénylet.- Debrecen, Hajdú-Bihar M. Kvt., 1995 12.

Dr. Szűcs Ernő: A debreceni bombamerényletről. In.: Csokonai Kalendárium. Debrecen. Csokonai Kiadó, 1988 122-123.

Végseő Tamás: Egy kálvária út vége. A Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítása és első évtizedei. http://byzantinohungarica.hu/node/593. Letöltés ideje: 2017. február 12.

Jegyzetek

[1] A merénylő levele. Debreczeni Újság, 1914. február 24. 1.

[2] A magyar püspökség vértanui. Debreczeni Újság, 1914. február 24. 1.

[3] Mit találtak a hullákban? A boncolás eredménye. Debreczeni Újság 1914. február 26.

[4] Dr. Szűcs Ernő: A debreceni bombamerényletről In: Csokonai Kalendárium. Debrecen. Csokonai Kiadó, 1988 122-123.

[5] Milyen volt a pokolgép? Debreczeni Újság, 1914. február. 24. 4.

[6] Nagykároly és Érmellék. 1914. február 23. Rendkívüli kiadás.

[7] Végseő Tamás: Egy kálvária út vége. A Hajdúdorogi Egyházmegye megalapítása és első évtizedei.

[8] A máramarosi királyi ügyészség 1913 júliusában 94 főt fogott perbe a magyar állam elleni lázítás, valamint a magyar nemzet, a görög katolikus felekezet és papság elleni izgatás vádjával. A vádirat szerint a vádlottak célja az volt, hogy a magyar állam görög katolikus rutének által lakott területeit az Orosz Birodalomhoz csatolják, valamint, hogy Máramaros, Ugocsa és Bereg vármegyék községeiben a görög katolikus rutén lakosokat a görög keleti orosz vallásra áttérítsék és beolvasszák a kijevi patriarchátus alá tartozó orosz egyházak keretébe.

[9] A debreceni bomba. Budapesti Hírlap, 1914. február 24. 1-2.

[10] A debreceni villámlás. Magyarország, 1914. február 24. 1-2. és Oláh pokolgép Debrecenben című cikk 5.

[11] Északkeleti Ujság. 1914. február 28. 1.

[12] Szatmármegyei Est. 1914. február 25. 1-2.

[13] Nyomuk veszett a merénylőknek. Magyarország, 1914. február 28. 9.

[14] Nyomozzák a pokolgépes merénylőket. Debreczeni Újság, 1914. március 1. 5.

[15] Hová lettek a merénylők? Debreczeni Újság, 1914. március 5. 3.

[16] Pirigyi István: Debreceni bombamerénylet.- Debrecen, Hajdú-Bihar M. Kvt., 1995 12.

Facebook Kommentek

További írásaink