A „felszabadult” cigányság. Magyarok cigányokról 1945-1949.

A magyarországi cigányság történetének egyik legkevésbé kitárgyalt fejezete kétségtelenül az 1945 és 1956 közötti korszak. Úgy vélem, hogy a Rákosi-rendszer feltárása mellett nem sikkadhat el az úgynevezett koalíciós évek bemutatása sem, ez az időszak talán a diktatúra éveinél is kisebb figyelmet kapott a rendszerváltás óta eltelt időszakban. Írásomban ezen időszakban keletkezett újságcikkeket mutatok be.

Egy rövid szakcikk természetesen alkalmatlan arra, hogy nagyobb ívű következtetéseket vonjuk le a korszakra vonatkozóan, s a bemutatásra kiválasztott cikkek nem képzik az adott években keletkezett írások összességét, ennek ellenére igyekeztem reprezentatív írásokat kiválasztani. A háború utáni évek roma központú elemzése a jövő feladata, s bízom benne, hogy írásommal rávilágíthatok olyan kérdésekre, amelyek felkeltik a témát kutatók figyelmét. Emellett azt is hangsúlyoznom kell, hogy a források itteni csoportosítása még nem jelenti azt, hogy ez végleges volna, s ne lehetne bővíteni-szűkíteni a felosztást.

Kutatásaimat a Ludas Matyival kezdtem, ugyanis a kezdetektől szélsőbalos-kommunista szerkesztőség által írt élclap már egy tavalyi cikkemnek is remek forrásbázist szolgáltatott. Úgy véltem, hogy a németek kitelepítése kapcsán megengedett hangnem; a holokauszt borzalmaival és a kitelepítés embertelenségével űzött fekete humor miatt érdemes a cigánysággal kapcsolatos cikkeket itt keresnem. Nem kellett csalódnom, az alábbi 1945-ben megjelent vicc eklatánsan példázza a cigánysággal kapcsolatban megjelent írások egy részét:

„— Öregapám meséli, hogy a 70-es években híres rablógyilkos volt Durcás Kolompár Miska. De egyszer aztán rajta vesztett, elfogták s a törvény halálra ítélte. Erre az ünnepségre hivatalos volt a falu apraja-nagyja. A bitófa egy kis dombon volt. Észreveszi a hóhér, hogy az előkészületek alatt nagyon fészkelődik a cigány, meg is kérdi tőle:

— Tán vóna valami kívánságod, more?

— Jájj, kezsit lábát csókolom, tekintetes hóhér úr, né ákásson árccsál á közsönség felé, mert én méghálok ségyenletémben!”[1]

A cigánysággal kapcsolatos írásokat több, egymástól jól elkülönülő csoportra lehet osztani. A fenti cigányvicc az egyik ilyen, markáns kategória képviselője, s az ilyen viccek zömmel az 1945 utáni egy-két évben láthattak/láttak napvilágot, később nem voltak jellemzőek. Ezen felült további kategóriát lehet felállítani például a kortársak által cigánysághoz kötött bűncselekményekről szóló tudósításokból; ebben elsősorban a Friss Ujság (sic!) járt élen:

„Fegyveres cigány rablóbanda Váralján kiirtott egy családot

A tolna megyei Váralja községben borzalmas rablógyilkosság történt. Fegyveres cigány rablóbanda tört be a Blézer-féle malom tulajdonosának házába. Blézer Péterné 70 éves asszonyt fejszecsapásokkal agyonverték és amikor Blézer János malomtulajdonos anyja segítségére sietett, revolverrel nyakszirten lőtték. A lövések zajára az épület másik részéből előrohant ifj. Blézer János főiskolai hallgató, akit a támadók három lövéssel leterítettek. A rablók 50 ezer forint értékű ékszert és ruhaneműt szedtek össze, majd elmenekültek. Kézrekerítésükre a rendőrség széleskörű nyomozást indított.”[2]

„Hurokra került a baranyai cigány rablóbanda

A Baranya vármegyében elfogott, három vármegye területén gyilkosságokat és rablásokat elkövető cigánybanda eddig még szökésben lévő két, tagja is hurokra került. Lakatos Sándor 20 és Lakatos Lajos 21 éves döbröközi cigányokat fogták el Dombóvárott akik bevallották, hogy a banda tagjai voltak. Kihallgatásuk során azt is beismerték, hogy a záhonyi malmost ők rabolták ki. A két bűnözőt helyszíni szemlére Kakasára szállították, mert azzal gyanúsítják őket, hogy az ottani postarablást is ők követték el. Ügyükben folytatják a nyomozást.”[3]

79612

A Szabad Nép félórára felhívó plakát. Rákóczi út 58., a felvétel az ÁMTI (Állami Mélyépítéstudományi Tervező Intézet) irodaházában készült. UVATERV / FORTEPAN

Vagy lásd még: Elfogták a csaló cigányasszonyokat Arany helyett rézgyűrűt árultak [4] A Szabad Nép szintén beszámolt cigány bűnelkövetőkről, ezek a beszámolók azonban a Friss Ujsággal ellentétben nem a bulvár szintjén tárgyalták az elkövetés módját, hanem meglehetősen morózusan számoltak be az államhatalom és a szovjetek  ellen elkövetett esetekről.

„— Orosz katonaruhában garázdálkodó cigány rablóbandát fog ott el a lajosmizsei rendőrség. Rácz Vidák Sándor, Horváth Ferenc és fiatalkorú társuk rögtönítélő bíróság elé kerül.”[5]

„Négy csepeli cigány megtámadta az őket Igazoltatni akaró rendőrt, ütlegelni kezdték majd a puskáját akarták elvenni. A rendőr segítséget kapott és a cigányokat őrizetbe vették.”[6]

A fenti két újság mellett a Népszava is beszámolt cigány rablóbandákról:

„Elfogták a baltás cigányokat

Csobánkán vasárnap több cigány megtámadta Hodzsár József gazdálkodót és családját. A cigányok baltával súlyosan megsebesítették Hodzsárt, feleségét, leányát és egyik fiát, úgyhogy azokat súlyos állapotban kórházba szállították. A rendőrség azonnal a rablótámadók kézrekerítésére indult és még azon az éjszakán sikerült is a három cigányt elfogni. Horvát Lajost, Horvát Gyulát és Horvát Jánost őrizetbe vették.”[7]

Kriminológiai vizsgálatot nem állt módomban elvégeznem, így ezen bűncselekmények hátterét nem göngyölítettem fel. Annyit azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a fent felsorolt újságok meglehetősen egyszerűen jártak el a feltehetően cigány származású bűnelkövetők kapcsán. Az esetek óta eltelt idő miatt ugyanis nem lehet megállapítani, hogy valóban cigányok voltak-e az elkövetők vagy sem, sok esetben maguk a hatóságok – ránézésre – döntötték el ezt a kérdést. De sokkal nagyobb problémát jelent az a körülmény, hogy ha el is fogadjuk az elkövetők cigány származását, akkor is nehezen lehet ezeket az eseteket reprezentatívnak kikiáltani. A háborút megelőző években ugyanis a cigányok által elkövetett bűncselekmények aránya, az össze bűncselekmény 1,05 %-a volt, míg a cigány lakosság országos aránya 1-1,25% volt. Az ellenmondásokra és a problémákra egy korábbi cikkemben hívtam fel a figyelmet.[8] Nagyobb gond azonban az, hogy a háború utáni korszakra vonatkozóan sokkal kevesebb adat áll rendelkezésünkre!

A cigánysággal kapcsolatos „híradások” egy újabb csoportját jelenti az anekdoták közlése, a Friss Ujság (sic!) ezek esetében is élen járt:

„A nyúl

A vadászatról hazatérő gróf egyik elejtett nyulát egy cigányra bízza, hogy vigye át a falu plébánosának.

Útközben a cigány betér a kocsmába és mialatt iszik, pajkos legények kiemelik a nyulat tarisznyájából és helyébe a kocsmáros kutyáját kötik be.

Nagy a plébános meglepetése, amikor a tarisznyából egy kutya ugrik ki, amely mindjárt az ágy alá rohan, és onnan ugat ki dühösen vicsorogva.

— Szemtelen cigány, kutyát hoztál nyúl helyett! — kiált a plébános.

— Nyúl az könyörgöm, — feleli a cigány — csak azért ugat, mert fél.

Beküldte: Bobory János, Budapest. Conti-u. 44. I. 29.”[9]

„Cigány a sorozáson

Cigányt soroztak, és mivel nem volt semmi hibája, bevált. A katonaorvos azonban úgy találta, hogy piszkos s egy altiszttel elküldte a fürdőépületbe, hogy fürdessék meg. Mikor a cigány meglátta a nagy medencét, tele vízzel, rémülten felkiáltott:

– Ajaj, a tengerészethez kerültem.

Beküldte: Tillmann János földműves, Teszár”[10]

Ezek a legtöbbször negatív hangvételű, vicceskedő történetek sokkal inkább az olvasóközönség igényeiről, mintsem a bennük foglalt megtörtént, vagy meg nem történt eseményekről szólnak.

A háborús pusztítás és a cigány holokauszt borzalmairól szóló híradások után kutatva rá kellett döbbennem, hogy meglehetősen szűk azon tudósítások száma, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A Szabad Nép alábbi, meglehetősen pikírt cikkéből csak a sorok között olvasni tudók kaphattak információt a náci koncentrációs táborokba hurcolt cigányokról (kiemelés tőlem) :

„A feketekereskedelem egyik legnagyobb cikke még ma is a magyar kincstári lepedő és takaró. Neuburgban egy magyar „átmentett” hadikórház van teljes felszereléssel, a kórház orvos vezetője egy Tóth nevű alezredes. Nemrégiben egy magyar cigány került ebbe a kórházba, aki Dachauhan annakidején sínylődött s most súlyos betegen vitték Neuburgba. Tóth alezredes teljes katonai díszében fogadta kihallgatáson a beteg cigányt; és ráripakodott: „Vigyázz, hogy állsz előttem? Nem tudod, ki vagyok?[11]

12

Cigányzenész ábrázolása a Szabad Népben

Szintén a Kommunista Párt lapjában, a Szabad Népben jelent meg az alábbi beszámoló, ami jóval inkább a nyugatiak elleni hangulatkeltésről, és a Szovjetunió veszteségeiről szól, mint a népirtásról:

„Nyugati mérték.

A hamburgi brit katonai törvényszék előtt most folyik von Mannstein volt német tábornagy ügyének tárgyalása. E bírósági komédia kiemelkedő szereplője a Generalfeldmarschall első számú védőié, Paget angol ügyvéd és képviselő, akinek nézete szerint Mannstein háború alatti magatartása nemcsak mocsoktalan volt, hanem kifejezetten megütötte a „nyugati mértékét”. Semmi túlzás, a képviselő úr szószerint így mondta.

Nos, a tárgyaláson nyilvánosságra került, hogy Mannstein parancsot adott a Vörös Hadsereg politikai biztosainak elpusztítására és hogy csapatai összesen több mint félmillió szovjet állampolgárt mészároltak le. Ahol csak járt, Mannstein kiirtotta az utolsó szálig a zsidó, cigány és más nemzeti kisebbségeket és rendelkezése szerint egyetlen német, sebesülés esetén 10 orosz túszt végeztek ki. íme, a nyugati mérték.”[12]

Az előzetesen általam szemlézett nagyobb lapok közül egyedül a Népszava számolt be – ha nem is részletesen –, de jóformán a cigányokat érintő háborús bűntettekről.

„— Százharminc cigány gyilkosa — kötelet kapott. A nyilas rémuralom idején Kemenesi Imre csendőrtörzsőrmester Győr és Veszprém környékén összefogdosott 130 cigányt és — mivel nem tudta, hogy a cigányok árják — halomra gyilkolta őket. A győri népbíróság a 130-szoros gyilkost halálra ítélte.”[13]

A Népszava újságírói nem szenteltek különösebb figyelmet ezeknek a híreknek, ugyanis címlapon egyet sem közöltek tőlük, sőt rendre az 5-10. oldal környékén számoltak be a gyilkosságokról, a gazdasági, társadalmi hírek társaságában. Nyilvánvaló, hogy a százezerszámra elhurcolt és meggyilkolt zsidó lakosság tragédiája, a kibombázottak száz és százezrei mellett a meggyilkolt 10-20 ezer cigány története nem lépte át azt az ingerküszöböt amivel – ilyen szomorú években – címlapra kerülhettek volna. Ennek ellenére úgy látom, hogy a porajmos éppen azért nem kapott akkora figyelmet, mert egész egyszerűen „túl marginális” volt ahhoz, hogy egyik vagy másik értelmiségi és/vagy hatalmi csoport sajátjának érezze a veszteséget s képviselje az áldozatokat. Ennek az okai pedig szerintem a laikus olvasók számára is egyértelműek.

„Rigó Károly gordonkajátékos, a Rigók híres, régi cigánycsaládjából való. Gyermekévei óta muzsikál, de csak 34 éves korában tanult meg kottát olvasni. Sötét szép szemében kigyúlnak a tüzek, hangja remeg, amikor háborús élményeiről kezd beszélni. 1942-ben kivitték a frontra, ahol cigányvolta miatt sokat kellett szenvednie csapattisztjeinek gúnyolódásától. 1943-ban visszakerült, de 1944-ben Ismét kivezényelték. Németekkel találkozott odakünn, akik »Du bist ein Zigeuner le« felkiáltással koncentrációs táborba akarták hurcolni. Századparancsnoka mentette meg ettől, akinek hegedüléssel nyerte meg tetszését. De szemtanúja volt sok cigány kegyetlen megkínzásának és kivégzésének. Szégyellte származását s már szinte kételkedett emberi mivoltában, amikor 1945-ben fogságba esett. Orosz tiszt lépett hozzá: »Cigány vagy?« Igenlő fej- bólintására a tiszt megölelte és megcsókolta. Ez visszaadta neki elvesztett emberi öntudatát. Ezzel pedig felébredt benne a vágy, hogy felemelkedjék eddigi zenei színvonaláról, jó zenekarok jó tagja legyen és jó muzsikát játsszék. Így került ide.”[14]

„– Várpalotán 118 meggyilkolt cigány tömegsírját találták meg. Pintér József fejérmegyei volt nyilas főispán bünlajstromát a népügyészség most állítja össze. A nyomozás során Várpalotán hatalmas tömegsírt hantoltak ki, amely 118 meggyilkolt székesfehérvári cigány holttestét takarta. A cigányokat a nyilasok végezték ki.”[15]

A korszak cigányokkal foglalkozó írásainak egy másik részét a hivatalos kommunista pártpropaganda, vagy a „csatolt részek”, az új rendszer kiszolgáló értelmiségi szerzők írásai alkotják. Ezek az írások a „felszabadult” keleti országokban végbemenő társadalmi változásokat méltatják:

„— Cigányiskola és cigány színház Szófiában. Bulgáriában Jelenleg 150.000 cigány él. Bégebben a cigányokat nem tekintették teljesjogú állampolgároknak Bulgáriában, most azonban a cigány kisebbségnek is megvan a fejlődési lehetősége és minden cigány teljesjogú polgára az államnak. Bulgáriában saját lapjuk van a cigányoknak és a cigánygyerekek gimnáziumba és egyetemre is járhatnak.” [16]

„(…) Feltámad a szél, kavarja a pelyvát, töreket, szalmát fúj Zegnál Sándorné szeme közé, aki árpát hozott csépelni, megprüszkölteti a cséplőgépek cigány dolgozóit, akik napról-napra jobban értik a munkát. Fúj a szél, a bátaiak reménykedve fordulnak a láthatár felé. A gép csendesen búgó zajában, a cséplőgép…”[17]

 „Új erőmű, új város születik… (Inota)

Cigány is jön ide, nem is kevés. A munkáslakótelep földmunkáján dolgozik az egész Rézműves család, vályogvetők a szatmári Hodászból. Nemrég jöttek mezítláb, most már bakancsuk van. Egy se tud közülük írni olvasni. De a legidősebb, Gyula, már megtanulta, hogy a Szovjetunióban egyforma joga van minden népnek. Ki mint dolgozik, úgy becsülik. Beiratkozott az esti analfabéta tanfolyamra, tanul. Az első betűket veti már papírra. A munkásosztály új embert farag belőle.” [18]

Ezek az írások sajátos vegyületét adják a kommunista ember megteremtésére tett erőfeszítésekbe vetett hitnek, a tények tudatos torzításának és a háború utáni optimista várakozásoknak. A pozitív fejlődésbe vetett naiv optimizmust sugallják azok az írások is, amelyek a rendszer megszilárdulása után keservesen szertefoszlottak. A Társadalmi Szemlében – amely ugyan már nem napilap – jelent meg a következő, némileg téves, de már kevésbé optimista, inkább realista összefoglalás az 1945 előtti állapotokról és az 1945 utáni kihívásokról:

„A múlt sok kasztra tagozódott magyar társadalmának legalsó kasztjáról a felszabadulás óta kevés szó esett. A magyar cigányokat is az India legalsó kasztját megillető „érinthetetlen” szó jellemezte és ugylátszik problémájukhoz ma is nehéz még hozzányúlni.” [19]

A háború előtti, s az 1945-re kialakult állapotokat a legélesebben Faludy György jellemezte már 1946-ban:

„A régi Borsszem Jankóban — idősebb barátaim emlékezetéből idézek — valamikor a múlt század végén kitűnő torzkép látott napvilágot. Vakondtúrás tetejéről magyar úr sercintett a lejjebb álló cívis felé, a cívis továbbadta a köpést a munkásnak, a munkás a parasztnak, a paraszt a zsidónak, zsidó a cigánynak, aki végül, kifogyván az emberanyagból, kutyáját köpte le. Mindez szociális struktúrájában is hűségesen szemléltette a magyar úri társadalmat és ha e ranglétrán a második világháború befejezéséig történt valami változás, úgy legfeljebb a zsidó került a kutya helyére — a cigány maradt, ahol volt, kettejük közt a legalján.” [20]

Az, hogy ezzel a diagnózisa mennyire igaz volt az 1947/49 utáni időkben is Faludy nem sejthette 1946-ban, de sajnos megtapasztalhatta.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


[1] Ludas Matyi, 1945. 09. 23. 1. évf. 19. sz. 6. o.

[2] Friss Ujság, 1948. 05. 04. 24. évf. 102. sz. 3. o.

[3] Friss Ujság, 1948. 06. 19. 24. évf. 139. sz. 2. o.

[4] Friss Ujság, 1947. 07. 13. 23. évf. 13. sz. 2. o.

[5] Szabad Nép, 1946. 05. 19. 4. évf, 122. sz. 5. o.

[6] Szabad Nép, 1948. 08. 13. 6. évf. 185. sz. 8. o.

[7] Népszava, 1948. 01. 06. 76. évf. 4. sz. 5. o.

[8] Balogh-Ebner Márton: A magyar cigányság megítélése és a bűnügyi statisztikák esete. A „vér azonban nem válik vízzé” In: Napi Történelmi Forrás, 2016. február 17.

[9] Friss Ujság, 1948. 07. 09. 24. évf. 155. sz. 5. o.

[10] Friss Ujság, 1948. 09. 25. 24. évf. 221. sz. 5. o.

[11] Szabad Nép, 1946. 12. 01. 4. évf. 273. sz. 9. o.

[12] Szabad Nép, 1949. 10. 13. 7. évf. 238. sz. 2. o.

[13] Népszava, 1948. 06. 18. 76. évf. 138. sz. 5. o.

[14] Népszava, 1949. 02. 20. 77. évf. 43. sz. 10. o.

[15] Népszava, 1946. 09. 18. 74. évf. 210. sz. 2. o.

[16] Friss Ujság, 1948. 01. 17. 24. évf. 13. sz. 5. o.

[17] Szabad Nép, 1950. 07. 09. 8. évf. 157. sz. 8. o.

[18] Szabad Nép, 1951. 04. 15. 9. évf. 88. sz. 9. o.

[19] Társadalmi Szemle, 1946. 1. évf. 8-9. sz. 656. o.

[20] Haladás, 1946. 06. 06. 2. évf. 21. sz. 9. o.

Facebook Kommentek