A képviselő legfontosabb feladata

Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után a szocialista blokk legtöbb országában megindult egy enyhülési folyamat. Az enyhülés szót természetesen a helyén kell kezelni, ugyanis jelentősebb változások sehol sem történtek, és pár év múlva kezdetét vette a visszarendeződés is, de ugyanakkor ebben a rövid időszakban, igaz, csak „szőr mentén” de megjelenhetett némi rendszerkritika is.

Árnyéka önmagának...(Fortepan 44491)
Árnyéka önmagának…(Fortepan 44491)

A finom, ám mégis kemény kritika egyik példája volt Lontay László cikke, amely 1956. október 9-én, tehát Rajk László újratemetése után 3 nappal jelent meg. Önmagában érdekes a témaválasztás is, hiszen a parlament szerepe 1948-tól folyamatosan csökkent, az 50-es években pedig jóformán csak a szavazógép funkcióját töltötte be az országgyűlés. Emiatt a cikk úgy is értékelhető, mint egyfajta „ideális állapot” bemutatása, ahol a képviselők rendszeres kapcsolatban állnak választóikkal, akikért éjt nappallá téve munkálkodnak. Természetesen ehhez az is szükségeltetett volna, hogy ne minden fontos döntés pártvonalon szülessen meg. Ezt a szerző is megemlítette, mégpedig a „képviselőket sem az állam, sem a közvélemény nem nevelte arra, hogy a mandátum komoly dolog, a nép bizalmát fejezi ki” félmondatában, amelyben burkoltan ugyan, de nagyon kemény kritikát fogalmaz meg az egész rendszer működésével kapcsolatban.

Ahol a fontos döntések születtek: az Akadémia utcai MDP központ napjainkban
Ahol a fontos döntések születtek: az Akadémia utcai MDP központ napjainkban

„Az országgyűlés augusztusi ülésszaka után fellendült a parlamenti élet. A járásokban, falvakban, de a fővárosban is szinte naponta hangzik el képviselői beszámoló, legtöbbször fogadóórával egybekötve, a lakosság gyakran keresi fel képviselőit, s az országgyűlési tagok is sűrűbben járnak le választóik közé. Látszatra tehát minden rendben van. A valóságban kevésbé. Az elmúlt időszakot az jellemezte, hogy a képviselők ne, vagy keveset dolgoztak, és választóik nem kérték tőlük számon feladataikat. Az 1953-ban megválasztott – tehát ma is mandátummal rendelkező – képviselőket sem az állam, sem a közvélemény nem nevelte arra, hogy a mandátum komoly dolog, a nép bizalmát fejezi ki, s ennek a bizalomnak eleget kell tenni. A mi országgyűlésünknek csak akkor lesz tekintélye, ha mindenki, vagy legalább is a politikával foglalkozó emberek java része számon tartja, működik-e a parlament. A képviselő legfontosabb feladata, hogy a községeket, kerületeket járva megismerkedjen a lakossággal, s választóit bevonja az országos politikába.”

Magyar Nemzet, 1956. október 9.

1955-1956 különben is kulcsfontosságú volt a szocialista blokk szempontjából: ekkor döbbentek rá a pártvezetők (nem csak Magyarországon), hogy a Sztálin halála után meginduld „liberalizációt” képtelenek kontrollálni, és a rendszer szépen lassan lebontja önmagát, amennyiben nem vetnek gátat a folyamatnak.

A "régi rend" legismertebb arca 1954-ben (Fortepan 17995)
A „régi rend” legismertebb arca 1954-ben (Fortepan 17995)

Lontay egyértelmű kiállása a működő parlamentarizmus mellett egy pártállami diktatúrában mutatta a rendszer válságát, amely végül pár héttel később, a forradalom és szabadságharc napjaiban csúcsosodott ki.

Források:

Magyar Nemzet 1956. október 9.

Fortepan

 

Facebook Kommentek