“Kutyámat lövessétek agyon, hogy semmi se emlékeztessen rám!” Könyvismertető: Tatai Zsuzsanna – Nagy Róbert: Török István, az 1956-os győri események mártírja

Bár az 1956-os forradalom és szabadságharc főbb eseményeiről ma már pontos képet kaphatunk, és nagyrészt ismerjük mindkét (három?) oldal szereplőit, akadnak olyan résztvevők, akikről alig-alig lehetett hallani. Az érthető, hogy a Kádár-rendszer nem verte nagy dobra, hogy hamis amnesztia-ígéretekkel hazacsábított fiatalok közül sokat a határ átlépését követően reflexből tartóztattak le és ítéltek el (nem egyet halálra), de az ilyen esetek azóta sem mindig kapják meg a megfelelő publicitást.

Az egyik hazatért fiatal a győri Török István volt, aki bár kulcsszerepet játszott a forradalomban, tragédiája pedig szimbóluma lehetne a megtorlásnak, viszonylag ismeretlennek számít szűkebb pátriájában is. Ezen kívánt változtatni a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár két kutatója, Tatai Zsuzsanna és Nagy Róbert, akik egy külön kis könyvvel (bár 64 oldalas terjedelme miatt a füzet megnevezés is helytálló) állítottak emléket Töröknek és társainak.

Török Imre 56-os vértanú
Török István

A könyv (maradjunk ennél a megnevezésnél) három részből áll; az első Tatai Zsuzsanna Török István életútjáról írt tanulmánya, a másik Nagy Róbert Az elfelejtett forradalmár, Török István szerepe a győri forradalmi eseményekben című írása, a harmadik pedig a képmelléklet, amelyben helyet kaptak levéltári dokumentumok, korabeli és mai fényképek is. Bár a kötet rövid, tartalma mégis nagyon érdekes; Török életútja mellett képet kaphatunk belőle a győri (és környéki) 56-os eseményekről is, és igaz, csak röviden, de olvashatunk a forradalom egyik (másik?) elfelejtett eseményéről, az úgynevezett écsi csatáról is. A munka másik erénye, hogy a korabeli peranyagok mellett számos egyéb forrást is felvonultat; a szerzők egyebek mellett felhasználták Török István húgának (Polgár Lászlóné Török Rozália), egykori lakó-, majd vádlott-társának, Büki Lajosnak közléseit, de “szerepel” a kötetben dr. Borbély János és dr. Magas László és mások, akik 1990-ben részt vettek a Győrben kivégzettek exhumálásában, valamint Tihanyi László, a másik (jóval ismertebb), úgynevezett “mosonmagyaróvári perben” elítélt és kivégzett Tihanyi Árpád fia is.

Akiket e sorok írójához hasonlóan érdekel, hogy a “történelem alakítói” honnan jöttek, kik voltak, azoknak különösen érdekes lesz Tatai Zsuzsanna írása, amelyből például megtudhatjuk, hogy Török István Sárváron született 1930. november 12-én, egy nyolcgyerekes (ekkor ezt még nem tudták) család ötödik sarjaként, és mivel a szülők nem kerestek túl sokat, testvéreihez hasonlóan elég hamar “saját lábára” kellett állnia. István 1947-ben lett kőműves-segéd a helyi cukorgyárban, de nagy álma az volt, hogy énekes legyen. Emellett verseket is írt – ezek egy része az ellene lefolytatott per bűnjeljegyzékében is felbukkant – de például testvéreinek is rendszeresen fabrikált játékokat. Bár egyetemre, főiskolára nem volt lehetősége, igyekezett képezni magát: 1951-ben vasesztergályos-segéd lett (a tanfolyamot a gyár fizette, szerződés alapján), amikor pedig ősszel behívták katonának, két hét után önként jelentkezett tisztképzésre a Kossuth Tüzér Tiszti Iskolára, amit 1953-ban el is végzett. Tiszt azonban nem lett, ugyanis állítólagos klerikális beállítottsága miatt azonnal tartalékállományba került. Hazatért, majd valamikor 1956 elején Győrbe költözött; itt érte a forradalom is, aminek az egyik “botcsinálta” vezetője lett.

http://www.kapuvar.hu/_site/img/catalog32612/szigethy2.jpg
Szigethy Attila, a győri forradalom vezéralakja. A vizsgálati fogságban öngyilkosságot követett el

A forradalom leverését követően november 18-án döntött úgy, hogy nyugatra távozik; Ausztriából 1957 februárjában New Yorkba került, ahol egy farmon dolgozott (jól boldogult az állatokkal, itthon egy Seri nevű német juhász kutyája is volt, akinek később még lesz szerepe a történetben) és viszonylag jól keresett; családját hazaküldött mosóporral, gyógyszerekkel, kávéval és egyebekkel segítette. Ennek ellenére nem volt boldog, ugyanis egyre jobban gyötörte a honvágy, ami leveleiben (szintén bűnjelek lettek később) is megjelent. 1957. szeptember 28-án például így írt családjának:

“Drága jó Édesanyám, én úgy érzem soha, de soha nem tudnék megnyugodni, és idegileg csak felőrölném magam, amennyiben itt maradnék és nem birnám (sic!) soká, Drága Édesanyám (…)”[1]

Ekkor már küszöbön állt hazatérése, amit az is jelzett, hogy levelében unokahúgának babát és töltőtollat ígért, de több egyéb részletet is elárult.

“…a vonatom Szentgotthárdon, Szombathelyen keresztűl (sic!) megy, nem tudom mien ellenőrzéseken kihalgatásokon (sic!) avagy vizsgálaton kell átmenni, s ez mennyi időt vesz igénybe…”[2]

Hazatérésre Rozália húga is biztatta, aki a mai napig magát okolja a későbbi tragikus eseményekért. A visszatelepülés ekkor nem tűnt lehetetlen vagy veszélyes dolognak, a kormány ugyanis de facto amnesztiát ígért mindenkinek, aki nem vett részt fegyveres harcokban, így Török István is bizakodva érkezett meg október 2-án Bécsbe. Mindent hivatalos úton, követségeken keresztül intézett, ennek ellenére már érkezése után, október 12-én őrizetbe vették.

http://egykor.hu/images/2010/original/gyor-varoshaza.jpg
A győri városháza

Bár ekkor még az amnesztia szó nem hangzott el, Kádár János egy 1956. november 26-i rádióbeszédében úgy fogalmazott, hogy “egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásokban részt vett”, amit sokan amnesztiaként értelmeztek. Elhangzott ugyan az is, hogy fellépnek az “ellenforradalmárok, ellenforradalmi uszítók” ellen, de értelemszerűen ezt azok, akik semmilyen erőszakos cselekményben nem vettek részt, nem vették magukra. “Meg kell mondani, hogy semmiféle kegyelem nincs. Ez olyan dolog persze, mindenki tudja, egyszer lesz kegyelem… de nem mindegy, hogy mikor és hogyan” – nyilatkozott Kádár János 1957 nyarán Szénási Géza legfőbb ügyész felvetésére, de a pártvezetés ilyen jellegű gondolatait nem igazán sietett senki nyilvánosan is közölni.[3]


Népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, gyilkosságra irányuló szövetség, stb…ezek szerepeltek a vádpontok között. Az ítéletben végül nem, de a nyomozás során előkerült a “standard” kémkedés is. Akkoriban evidenciaként kezelték, hogy aki egyszer nyugatra ment, azt csak és kizárólag az imperialisták ügynökeként térhetett haza, akinek legfontosabb célja a mételyezés és a béketábor elleni aknamunka lehetett. Persze voltak olyanok is, akiket ténylegesen beszerveztek, de Török István nem tartozott közéjük.

Ennek ellenére a megyei bíróság 1958. május 3-án halálra ítélte, november 25-én pedig a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta az ítéletet, mondván

“cselekményeinek forradalomveszélyessége oly magas fokú, hogy a vele szemben kiszabott legsúlyosabb büntetés enyhítésére – a vele szemben felmerült további enyhítő körülmények ellenére sem – látott törvényi lehetőséget.”[4]

Budapestre felutazott családja is ekkor láthatta utoljára. Búcsúmondatainak első részét Katalin húgához, a többit a teljes családhoz intézte:

“Anyánkat szeresd helyettem is! Kutyámat lövessétek agyon, hogy semmi se emlékeztessen rám! (…) Ne járjatok lehajtott fejjel miattam! Eljön még az idő, amikor emelt fővel mehettek az utcán!”[5]

Győrben végezték ki 1958. december 2-án, de családját sem erről, sem végső nyughelyéről nem tájékoztatták; csak több éves kutatás után, 1990-re derült ki, hogy Török Istvánt a többi győri 56-oshoz hasonlóan a Soponkőhida-Jánostelep melletti rabtemetőben hantolták el.

http://www.visszaemlekezesek.hu/sites/default/files/styles/large/public/photos/42368_1993_kohida5a_w.jpg?itok=8UP13TbS
A két per során kivégzett győri 56-osok emléktáblája Sopronkőhida mellett

És hogy milyen cselekményei miatt ítélték halálra? Ezt Nagy Róbert tanulmányából tudhatjuk meg, aki a peranyagok és visszaemlékezések segítségével amennyire csak lehetett, rekonstruálta Török István 1956. október 25. és november 18. közötti napjait. Győrben az első tüntetés október 25-én vette kezdetét, ebbe kapcsolódott be Török István Büki Lajossal, és harmadik lakótársukkal, Élő Tiborral együtt. A tömeg leverte a vörös csillagot a városházáról és a szovjet emlékműről, majd miután híre ment, hogy államvédelmisek fiatalokat vettek őrizetbe, a tömeg egy része a börtön (itt később a sortűz három áldozatot követelt), másik része a BM Megyei Államvédelmi Főosztály épülete elé vonult. Ez utóbbi élére keveredett Török István, aki tárgyalt is az államvédelmisekkel, és sikerült lebeszélnie a tüntetőket az épület megtámadásáról. Ezt követően a Pártbizottsághoz ment, de az ottani tüntetőket figyelmeztető lövésekkel szétkergették. Másnap a tüntetések folytatódtak, ekkor Török Istvánt már a vezetők között találjuk – a városháza erkélyéről ő is beszélt a tömeghez, majd az akkori Rákóczi laktanyába ment. A honvédségtől fegyvert ugyan nem kaptak, de abba belement a parancsnok, hogy a katonák fakultatívan csatlakozhassanak a megmozduláshoz.

Ezt követően ismét pattanásig feszült helyzet alakult ki a BM államvédelem székhelye előtt, de Török mind az “ávósokat”, mind a tömeget le tudta csendesíteni, és elérte a politikai okokból becsukottak elengedését is. Bár a tüntetők ezt követően tönkrezúzták az épület felszerelését és három “ávóst” könnyebben bántalmaztak is (ez a börtönnél történ események fényében valahol érthető is), az, hogy súlyosabb esemény nem történt, nagyrészt Török Istvánnak volt köszönhető. A későbbi iratokban – az ellentmondásokra a szerző is többször utal – persze mindez már úgy jött elő, hogy Török uszította a tömeget…

https://1.bp.blogspot.com/-YlHo3ZLNjSQ/WATr0fqDYqI/AAAAAAAAMSg/buLErVxA7Y4EGAHYO7t7ld_5_1cDAl8nQCLcB/s1600/f9cbdb7a32ccd7f2b8c10c869647c751.jpg
Lenin távozik a győri városházáról

Győrben viszonylag kevés áldozattal állt fel az új vezetés, durva kilengések nem voltak, és a Nemzeti Tanács hamar megszervezte magát megyei szinten is, sőt pár nap alatt a megyeszékhely kvázi “második fővárossá” is előlépett. Török István 27-én alhadnagyként belépett a rendőrséghez, majd néhány társával “megyejárásba” kezdett. Téten segített a helyi forradalmi szervek megalakításában (és egy részeget is leszereltek, aki miatt kis híján konfliktus adódott a lakosság és a rendőrök között), másnap Dunaszegen kutatták át a párttitkár (aki korábban megsebesített egy rá támadót) házát fegyvereket keresve. A későbbi anyagokban ez az eset úgy szerepel, hogy fegyverrel hatoltak be a házba, ami igaz is volt, de miután azt a hírt kapták, hogy a párttitkár háza környékén lövéseket lehet hallani, ez inkább volt indokolt elővigyázatosság, mint megfélemlítés. Ezt követően Sárváron majd Celldömölkön és Szombathelyen jártak, elsősorban felderíteni, de ahol lehetett, Török rokonaihoz is benézett. 29-én bukkant fel Győrben Somogyvári Lajos, aki radikálisabb fellépést követelt, de a Szigethy Attila vezette Nemzeti Tanácsnak sikerült leszerelnie. Török a helyzet tisztázása és hiteles hírek begyűjtése miatt többször is járt Budapesten, de közben arra is akadt ideje, hogy lecsendesítse kollégáit, akik azon voltak, hogy két, besúgónak kikiáltott munkatárs elszámoltatását foganatosítsák. 30-án járt a Parlamentben is, ahol meghallgathatta Nagy Imre és Kádár János beszédeit, és tárgyalt Tildy Zoltánnal is.

November 4-én, miután értesültek a szovjet bevonulásról, magukhoz vettek több fontos iratot, egy rádiót (lemezjátszóval) és egy, a Nemzeti Tanács irodájában hagyott bőrkabátot (ebből később lopási vád lett), amiket egy ismerősüknél rejtettek el. Tervezgették, hogy lecsapnak a szovjetekre, de ehhez sem létszámuk, sem fegyverzetük nem volt megfelelő. November 8-án Sokorópátkára mentek, Büki nagyszüleihez (itt rejtették el géppisztolyaikat is), és 17-ig ott is maradtak. A faluban találkoztak Aba Mihály csoportjával – ők vívták az écsi csatát november 8-án, ami során 17 elfogott nemzetőrt szabadítottak ki egy szovjet kocsioszlopból – de ekkor már letettek a fegyveres ellenállásról, és mindenki hazaindult. Török István otthon értesült arról, hogy már keresik, emiatt inkább Ausztria felé vette az irányt…

https://2.bp.blogspot.com/-MWKAmdO-4F8/WATsLUrllBI/AAAAAAAAMSo/bvFJrBCYDgccvnLp_T2zoynawbXwpm4SgCLcB/s1600/11%2BGyor.jpg
Szovjet T-54-es a Kisfaludy szobor előtt

Amellett, hogy a könyvből – amelyet olvasmányos stílusa miatt jó szívvel ajánlok a “laikus” érdeklődők figyelmébe is – megismerhetjük Török István életútját és a győri 56-os eseményeket (a helytörténeti kutatás még rengeteg érdekességet tartogathat, erről már írtunk korábban is), képet kaphatunk a kádári megtorlás első időszakáról is úgy, hogy a dokumentumok mellett a rokonok és kortanúk is megszólalnak.

Török István újratemetésére végül 1991. április 12-én került sor Sárváron, 2001-ben pedig posztumusz őrnaggyá léptették elő. A sopronkőhidai kopjafa mellett Győrben utcát neveztek el róla, és emléktáblája is van, régi barátja, Büki Lajos pedig minden évben megemlékezést szervez születésnapján. Ennek ellenére még Győrben sem közismert neve és sorsa; talán ez – részben ezen kötetnek köszönhetően is – a közeljövőben megváltozik.

 

 

 

http://mnl.gov.hu/sites/default/files/gymsmgyl/torok_istvan_1.jpg
A könyv borítója

[1] Tatai – Nagy 10. o.

[2] Tatai – Nagy 11. o.

[3]Szakolczai Attila: Az amnesztia Beszélő 1997/5. 74-76. o.

[4], [5] Tatai – Nagy 12. o.

Tatai Zsuzsanna – Nagy Róbert: Török István, az 1956-os győri forradalmi események mártírja. Győri Tanulmányok Füzetek 2016/18. Győr Megyei Jogú Város Levéltára, 2016.

A nyitóképen a Dunántúli Nemzeti Tanács megalakulása, középen Szigethy Attila

Facebook Kommentek

További írásaink