A seriff, a boszorkány, Texas sárga rózsája és az “első Ferrari”

Különleges repülőgép-díszítések I.

Legyen szó békeidőről vagy háborúról, a katonák valamilyen szinten kötődni kezdenek harceszközeikhez, fegyvereikhez, és a lehetőségeikhez képest igyekeznek azokat személyessé, egyedivé alakítani, vagy azzal/azon is üzenni az ellenségnek. Legyen szó egy szépen faragott géppisztoly-tusáról, egy bombára festett elrettentő üzenetről, vagy egy repülőgépre festett nose-artról, a lehetőségeknek csak az adott eszközök mérete, és persze az elöljárók mentalitása szabhat(ott) határt. Legkönnyebb helyzetben a repülősök voltak, a bombázókra és vadászokra festett cápafogak, rajzfilmfigurák és csinosabbnál csinosabb hölgyek sokak előtt ismertek, de hasonló díszítések például tengeralattjárókon és kisebb mértékben harcjárműveken is megfigyelhetők. Mai posztunkban néhány egyedi jelzést és nose-artot válogattunk össze, arra szigorúan ügyelve, hogy a 18-as karikát azért ne kelljen kitenni.

535090cd0e58b_image.jpg
A Waddy’s Wagon nevű B-29-es és vidám legénysége

Az egyedi azonosíthatóság a “menőzés” mellett az azonosítást is segítette: ha például 1942 nyarán a Don-kanyar felett egy magyar pilóta összefutott egy Dongó-századjelvénnyel, valamint “Sheriff” felirattal és két pisztollyal díszített géppel, egyből tudhatta, hogy Horthy István főhadnagy, kormányzóhelyettes Reggiane 2000-es Héjáját látja.

Horthy István (1904-1942) katonai pályafutása több szempontból rendkívülinek tekinthető. A kormányzó gépészmérnök végzettségű fia széleskörű nyugati tapasztalatokkal bírt és közismerten angolbarát volt. A MÁV vezérigazgatójaként dolgozó Horthy István emellett tartalékos vadászpilóta is volt, főhadnagyi rendfokozatban. Kormányzóhelyettessé (ez nem jelentette azt, hogy apja után automatikusan megörökli a címet) 1942. február 9-én választották, kis idő múlva pedig megkezdte frontszolgálatát a magyar 2. hadsereg kötelékében.

horthy_istvan.jpg
Horthy István repülő-főhadnagy

Az, hogy állami vezetők rokonai katonai szolgálatot vállaltak, nem volt meglepő: Churchill lánya a brit légoltalomnál szolgált, Normandia fövenyén pedig kissé eltévedt katonáival együtt gázolt partra Theodore Roosevelt tábornok, a hivatalban lévő amerikai elnök közeli rokona. Egy időben II. Erzsébet királynő is egyenruhát öltött, és a női kisegítő erők kötelékében szerelőként és sofőrként szolgált, miközben későbbi férje, Fülöp herceg a Földközi-tengeren segédkezett Mussolini Mare Nostrum-ról szőtt álmainak tönkretételében. A dolog rendkívüliségét az adta, hogy Horthy István aktív államfő-helyettesként vállalt szolgálatot, amihez hasonló eset nem sok létezett. Az, hogy a kormányzóhelyettes csapattiszti szolgálatot vállalt, és nem csak szemlézni járt ki a frontra, mindenképp bátor tettnek minősíthető.

cc856b4cc4a2ca9c9bd9ffc001c78305.jpg
Már fiatalon is vezetett, igaz nem országot, hanem teherautókat…

Döntését természetesen semmiféle katonai szükségszerűség nem indokolta, arra egyrészt kötelességtudatból, másrészt a politikai ellenfelek leszerelése miatt került sor. A frontszolgálat tragikus következményekkel járt, a kormányzóhelyettes 1942. augusztus 20-án, minden bizonnyal repülőgépe konstrukciós hibája miatt Ilovszkojénál lezuhant. A balesettel kapcsolatban több legenda is lábra kapott, egyesek szerint a németek “berhelték meg” gépét, a nyilasok pedig azt terjesztették, hogy az István-napi (amit a reformátusok, így a Horthy család is december 26-án ünnepel) mulatozások után részegen/másnaposan felszálló főhadnagy ebből fakadó bódultsága miatt vesztette életét. Az alábbi filmhíradó-részletben is szerepel Horthy István, és jól megfigyelhető gépének egyedi jelzése is, repülőhalálával kapcsolatban pedig részletesebben itt lehet olvasni.

Pár évvel később és egy fronttal nyugatabbra ugyanígy ismerhették fel az amerikai és német pilóták is a későbbi “hangfaltörő” Chuck Yeager Glamorous Glen nevű P-51-esét, vagy Gerhard Barkhorn Christl nevű Messerschmittjét. Az egyediség mellett a jelzések más fontos szereppel is bírtak: a pilóták sok esetben jelölték győzelmeik/bombázóbevetéseik számát, ahogy a lövegcsövekre festett karikák a lelőtt repülőgépek számára utaltak.

A díszítések szokása egész az ókorig nyúlik vissza; az egyedi pajzsok és sisakok sokáig (a középkorban is végig) az azonosítást segítették, másrészt viselőjük azok alapján vált ismertté az ellenséges táborban is. A tömeghadseregek megjelenésével a szokás kissé háttérbe szorult, jóformán csak a hadihajók orrszobraiban élt tovább, hogy azután az első világháborúban újraéledjen. Ekkor jelentek meg a hadirepülőgépek, amelyeket hamarosan dühösen vicsorgó állatokkal, halálfejekkel, vagy akár koporsókkal díszítettek. Külön érdekes az olasz Baracca őrnagy esete, aki egy ágaskodó vadlovat festett vadászgépére. Aki az olaszokról és az ágaskodó lovakról a Ferrarira asszociált, jól tette, ugyanis a háború után az őrnagy kabalája lett a torinói luxusautó-gyár szimbóluma, de az Avanti benzinkutakon is megfigyelhető.

francesco_baracca.jpg
Francesco Baracca őrnagy (1888-1918) és a híres ló paripa

Ahogy már említettük, a különféle műalkotások terén élen jártak a bombázók: a légierőknél alapjáraton kevésbé volt fontos az álcázás, a nagyobb két- és négymotorosokon pedig hely is akadt bőven, ahol a személyzet kreatívabb tagjai kiélhették szenvedélyüket. Jó példa erre az első képen szereplő Waddy’s Wagon, ahol nem csak, hogy a legénységet ábrázoló teljes jelenetet festettek, de egy fotó erejéig még el is játszották azt, jelentősen megdobva a legénység és persze a többi bajtárs hangulatát is.

Bár a rajzfilmfigurák mellett népszerűek voltak az ördög, illetve a teljesen egyedi, általában a gép nevére reflektáló rajzok, a prímet még szép, hogy a hölgyek vitték, már csak azért is, mert a katonák leginkább az ő társaságukat nélkülözték.

Fentebb látható egy szép orrfestés, amely a görög/római mitológiából merített ihletet; a B-17-es orrán, persze kellően lenge öltözékben látható Diana (Artemisz), amint épp zsákmányán tipor. A lenti képen szerepel az a két dolog, amire a bombázók személyzete leginkább vágyott, vagyis a hölgytársaság és a szerencse. Bár a bombázók hatalmas zárt alakzatokban (combat box) repültek, ahol fedélzeti fegyvereikkel fedezhették egymást, de veszteségeik súlyosak voltak. Mind a légvédelem, mind az ellenséges vadászgépek nagy veszélyt jelentettek számukra.

A gépek neve, illetve a rajzok sok esetben utaltak a legénység lakhelyére, például a Bronx Bomber legénységét főleg bronxi, de legalább is New York-i katonák alkották. Sajátságos utalás az alábbi Sárga Rózsa is (és most nem feltétlenül Jókai regényére gondolok), amely egy B-25-ös közepes bombázón díszeleg,és a hölgy jellegzetes texasi “népviseletben” látható, már amennyiben ezt a mennyiséget viseletnek tekinthetjük.

Bár a legtöbb gépen – mint a leghíresebb Memphis Belle-n is – nőalakok szerepeltek, helyet kapott például egy meteoron lovagoló ördög is, stílszerűen a Hell’s Express (kb. Pokol/i/ Expressz) gép orrán.

Érthető okokból a pokol is népszerű téma volt, és akadtak, akik összehozták ezt a legnépszerűbbel. Az alábbi B-24-esen látható harcias amazon a Hell’s Belle nevet kapta, amelyet talán magyarázni sem nagyon szükséges. Ahogy láthatjuk akadt olyan eset is, amikor ha két dudás nem is, de két hölgy “osztozott” egy gépen; a harcias amazon mellett olvasható Judy and Chuck felirat a pilótára és feleségére/barátnőjére vonatkozik.

Alább látható az Ice Cold Katy nevű jószág, ahol Katynek is osztoznia kellett Ruby Alyce-cel, aki Judyhoz hasonló viszonyban lehetett a pilótával. Bár a nose-artok legtöbbje a “naiv festészet” kategóriába tartozott, akadtak közöttük komoly művészi értékkel bíró darabok is. Azt mindenképp figyelembe kell venni, hogy a rajzokat lelkes amatőr tisztek és tiszthelyettesek készítették, és céljuk elsősorban a morális harcérték emelése volt.

Volt olyan nose-art, amelyen az amerikai hagyományok is hangsúlyosan jelentek meg. Lentebb látható a Liberty Belle, ami utalás a Philadelphiában látható Liberty Bell-re, vagyis a Szabadság Harangjára, ugyanakkor pedig egy kellően fárasztó szóvicc is egyben. A legenda szerint 1776. július 4-én, vagyis a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésekor a Liberty Bell (vagyis akkor még Philadelphia város vészjelző harangja) kondulása jelezte a függetlenséget. Bár ez annyiban sántít, hogy nyilvánosan csak négy nappal később olvasták fel a deklarációt, mindenesetre a harang nagyon hamar jelképpé vált; mielőtt 1777-ben a britek elfoglalták volna a várost, külön katonai egységgel menekítették ki, és azóta is az USA egyik szimbóluma. A nose-arton is látható sérülés még készítésekor, a nem megfelelő anyagminőség vagy egy gyakorlatlan harangozó miatt keletkezett.

wwii-planes-nose-art-photos-6.jpg
Liberty Belle

Persze volt olyan személyzet, akik nem vitték túlzásba a cicomázást, hanem megelégedtek a mai is népszerű cápafog-mintázattal, úgy, mint ennek a B-26-os közepes bombázónak a legénysége is. A motívum kétségkívül hatásos félelemkeltésre is, főleg ha hozzávesszük, hogy a gép tekintélyes mennyiségű előretüzelő fegyverzettel (5 vagy 6 nehézgéppuska) is rendelkezett, így a félelmetes látványhoz pusztító tűzerő is társult.

A cápafogas minta nemzeti hovatartozástól függetlenül népszerű volt; Varga Lajos, a 102/2 Puli csatarepülő század pilótája ha MICA nevű gépét nem is, de bombarakományát ilyenekkel dekorálta. A bombák orr-részére hegesztett rúd szerepe annyi volt, hogy megakadályozza azt, hogy az ejtőlőszer csak a földbe fúródva robbanjon.

47224.jpg
MICA és halálos rakománya (Vargha Zsuzsa/FORTEPAN)

Volt olyan is, amikor a nose-art jóformán eltörpült a bevetési jelzések mellett; a lenti B-24-es Liberator esetében a bevetések száma és azok helyszíne mellett a lelőtt ellenséges gépek száma is szerepel, bár a nagy számból ítélve elképzelhető, hogy a megrongáltakat is felfestették. A bombasziluettek számát és a helyszíneket elnézve ez a B-24-es (amely sérülékenyebbnek bizonyultak a B-17-eseknél) rekorder lehetett; az éppen festő tiszt talán a bevetések aktuális számát rögzíti.

24349.jpg
A repülő földrajzatlasz (National Archives/FORTEPAN)

Ha vetünk egy pillantást a gépen levő “földrajz-atlaszra”, megállapíthatjuk, hogy a Libi megfordult Afrikában, a Dodekanészosz-szigetek, Kréta, Görögország, Olaszország légterében, és Magyarország felett is. A jobb szélen látszik a nose-art kis része is, de annak típusára sem igazán lehet ebből következtetni. A nose-art-ok és különféle feliratok alkalmasint a fegyverbarátságot is erősítették; az ingabombázások alatt amerikai bombázók Olaszországból indulva hajtották végre feladataikat, majd szovjet területen szálltak le, ahol tankolás, pihenő és újrafegyverzés után visszafelé menet is bombáztak. Az alábbi képen a 95. Bomber Group egy ilyen bevetésen részt vett B-17-ese szerepel, amelyet a Sarkcsillag (Poljarnaja Zvezda) után nevezték el, és a nevet oroszul festették fel az orrára.

Az ingabombázásokról, vagyis a Frantic Joe hadműveletről 1943 közepén született döntés, de a végrehajtás csak egy évvel később, 1944. június 2-án kezdődött meg. A nagy-britanniai és olaszországi támaszpontokról felszálló amerikai bombázók és vadászkíséretük a szovjet területen levő pirjatyini, poltavai vagy mirgorodi támaszponton landolt, ahol már előre odaszállított felszerelés és személyzet várta őket, majd hazafelé újabb célpontot bombázhattak. Az első támadás során Debrecent és Püspökladányt támadták, majd június 11-én tértek vissza. Szeptember 19-ig összesen nyolc bevetés-sorozatra került sor (az utolsóra Szolnok ellen), amelyek a magyarországiak mellett német, román és a korábbi Lengyelország területén található célok ellen irányultak. A németek igyekeztek gátat szabni a sikeres akcióknak: június 21-én nagy kötelékekkel támadták a poltavai repteret, súlyos anyagi veszteségeket okozva az amerikaiaknak. Az ingabombázásokról további érdekes képek tekinthetők meg itt.

A bombákra, cápafogakon kívül üzeneteket is lehetett írni, ahogy az lentebb is látható. A hidegháború még évekre van, szovjet és amerikai katonák teljes egyetértésben dekorálták a ledobni kívánt bombákat. A Frantic hadműveletek nem tartottak sokáig, javarészt Sztálin paranoiája miatt. A diktátor szerint az ármánykodó jenkik minden alkalmat megragadtak arra, hogy bomlasszanak és a kommunista rendszer ellen hangolják a vöröskatonákat. Tragikus módon az alábbihoz  hasonló képek több szovjet katona halálát okozták, a fraternizálás büntetése sok esetben több éves GULAG-fogságot jelentett. Ismétlem, szövetségesek közötti fraternizálásról beszélünk…

Mivel a második világháború során több tízezer bombázó (és mellettük legalább annyi szállítógép) készült, a nose-artok száma szinte kifogyhatatlan, és akkor nem is beszéltünk még a vadászgépek szintén hasonló tematikájú díszeiről. Megfigyelhető, hogy a szokás elsősorban az amerikaiaknál volt népszerű, de kisebb méretű rajzok, díszes századjelvények magyar és német gépeken is előfordultak. A britek sokkal szigorúbban kezelték a kérdés, így náluk szinte kizárólag csak a gép neve szerepelhetett; természetesen légigyőzelmeik számát mindenhol feltüntethették a hajózók.

A Szovjetunióban is szép számmal készültek díszes jelzések, azonban ezek jelentős része kimerült a hazafias feliratokban, illetve adott esetben a gárdajelvény felfestésében. Üdítő kivétel fenti kép, amelyen egy amerikai gyártású, de a szovjet 8. gárda-bombázóezred állományába tartozó A-20 Boston látható, orrán egy szép oroszlán-festménnyel.

petty-george-04.jpg
Egy másik Salem-i boszorkány

A nose-artok története nem ért véget a második világháborúban: kisebb arányban (és a nehézbombázók számának folyamatos csökkenése miatt kisebb méretekben) készültek a koreai és vietnami háborúk alatt, több díszített gép vett részt az Öböl-háborúban, valamint a mai harci gépeken is megtalálhatóak. A következő részben ezekkel folytatjuk!


Források:

FORTEPAN (www.fortepan.hu)

Sipos Péter – Ravasz István (szerk.): Magyarország a második világháborúban, Lexikon A-Zs, Petit-Real Kiadó, Budapest, 1996.

The Artist: George Petty

 

Facebook Kommentek

További írásaink