Egy sosemvolt történelmi forrás tündöklése és bukása – Az iszfaháni kódex

Még manapság is gyakran találkozni különböző álhíroldalakon azzal, hogy egy rejtélyes forrás több ezer esztendővel korábbra repíti vissza a magyar nyelv múltját, és nem mellesleg igazolja a hun-magyar rokonságot. Ez a forrás nem más, mint az ún. iszfaháni kódex, amely néhány évvel ezelőtt nagy visszhangot kapott az alternatív őstörténet híveinek a körében. Természetesen azonnal megtalálták a felelőst az MTA képében, amely egzisztenciális okokból eltitkolni igyekezett egy magyar kutató nagy felfedezését. Manapság már tudhatjuk, hogy egy közönséges csalásról van szó, amely mögül az alternatív elméletet vallók jelentős része is kivonult, ám a közösségi oldalakon újra és újra felröptetett történet megkívánja, hogy újra és újra foglalkozzunk vele. Mai írásunkban az iszfaháni kódexet, mint történelmi forrást próbáljuk megvizsgálni.

Hun volt, hun nem volt

A hunok európai történelme aránylag jól dokumentált, de a nyelvükről nem sok minden maradt fenn. Amikor Priszkosz Attila udvarában járt, feljegyzett ugyan három általa hunnak tekintett szót, amelyekről azonban semmi továbbit nem tudunk meg. A ’sztrava’, a ’medosz’ és a ’kamon’ szavak közül az egyik gyaníthatóan szláv, a másik kettőnek az etimológiája pedig leginkább bizonytalannak mondható.

Ötletek persze nagy számban hangzottak el, így rokonították germán, türk, uráli, altáji, mongol, kelet-iráni, jenyiszeji és más nyelvekkel is. A hunok nyelvéről bármit mondani azért is nehéz, mert mire a nyugati források látókörébe kerültek, addigra jelentős számú germán csatlakozott és behódoltatott népesség tartozott a birodalmuk alá. Olyannyira, hogy magának Attilának a neve is magyarázható a germán nyelvekből, noha a forrásokból pontosan tudjuk, hogy ő maga nem volt germán.

Ezért is okozott tulajdonképpen kisebb szenzációt Detre Csaba híradása, amely arról szólt, hogy az iráni Iszfahánban őriznek egy kódexet, amelyben egy örmény-hun szószedet is található. Ezt először A hunok művészete című kiadványban publikálta 2003-ban, majd a Turán című folyóiratban, és más kiadványokban, például a Körösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület évkönyvében publikált az általa fellelt nyelvi anyagokból.

church_of_holy_mary_%da%a9%d9%84%db%8c%d8%b3%d8%a7%db%8c_%d8%ad%d8%b6%d8%b1%d8%aa_%d9%85%d8%b1%db%8c%d9%85_1

Az írásaiból kibontakozó történet azonban egy hangyányit homályos volt, néhány részlet ugyanis ellentmondott egymásnak a kiadott anyagokban. Mindenesetre úgy tűnt, hogy az iszfaháni kódex néven említett gyűjtemény(?) valamikor az V. században keletkezett, amely egy örmény betűkkel lejegyzett hun szószedetet, és más hun szövegemlékeket tartalmaz. Emellett többször megemlíti az ún. krétai kódexet, amelyben görög betűkkel leírt szövegek találhatóak, és 700 körül keletkezett, majd az iszfaháni örmény szerzetesek birtokába jutott.

Detre Csaba anyagát a saját bevallása szerint az 1976-ban készített feljegyzései, Schütz Ödöntől származó írások, esetleg Verzár István és Mándoky Kongur István kéziratai alkotják.

Csillagok, nyilak, szavak

Ha mindez igaz, akkor a lelkesedés nagyon is érthető, ezért az alternatív őstörténetben utazó kutatók nagy része azonnal az iszfaháni kódex mögé állt, követelve azt, hogy a magyar hatóságok, de még inkább az MTA tegyen lépéseket az ügyben. Mivel ilyen a nagy nyilvánosság előtt nem történt, kézenfekvő volt a válasz, hogy valakik titkolni akarnak valamit. A sors iróniája, hogy legjobb tudomásom szerint az iráni magyar nagykövetség valóban küldött 2004-ben egy megkeresést a megfelelő iráni szerveknek, nemleges válaszukból pedig 2010-ben egy jelentés is született, amit a Honti László szerkesztésében megjelent A sumér áfium ellen való orvosság című könyvben idéznek is. Ez a dokumentum azonban kéziratban maradt, pedig a világhálón történő publikálása elejét vehette volna azoknak a vádaknak, hogy az akadémia nem hajlandó foglalkozni az iszfaháni kódexszel.

Kiszely István egy műsorban (Duna TV, Ősi titkaink) szintén állást foglalt az iszfaháni kódex mellett. A kissé zavaros fejtegetés szerint Detre Csaba nem a tengerparton töltötte (Iszfahán nem a tenger partján fekszik), hanem a könyvtárba ment, ahol felfedezte az iszfaháni kódexet. Ezt egyébként Kiszely szerint már 1860-ban felfedezték, csak az akadémia elhallgatta. Az 1860-as dátum árulkodó, vélhetően itt a nyilatkozatot tevő a Tarih-i Ungurus-ra gondolhatott, és ezzel keverte össze az iszfaháni kódexet. Az pedig, hogy a kódex a teljes magyar nyelvtant és a teljes magyar szókincset tartalmazná, nyilvánvaló retorikai túlzás, hiszen utóbbi még egy sok kötetes lexikonba sem fért bele.

1280px-vank_cathedral_armenian_quarter_esfahan_iran

A Detre Csaba által megadott szólista egyik problematikus eleme, amint arra Fejes László is rámutatott a nyest.hu-n megjelent írásában, az az, hogy az átírási metódusáról semmit nem tudunk meg. Nem tudjuk, hogy mely magyar betűknek felelteti meg az örmény ábécé betűit, az pedig különösen furcsa, hogy a Detre által megadott betűk száma az ismert örmény ábécével nem egyezik meg.

A konkrét szólistában is felfedezhetünk ellentmondásokat. Detre Csaba közli egyetlen szónak, a nyílnak a teljes ragozását. Hogy miért ennek a szónak, az rejtély, mindenesetre a ’nyilaitok’ alak nem túl gyakori még egy régi szövegben sem, így kérdéses, hogy valóban ez szerepelt-e a nem szótár jellegű részekben.

A felsorolt csillagnevek között is van, amely több kérdőjelet tesz a kódex anyaga köré, mint ahányat megválaszol. Az Aldebaran csillag például az arab ’al-dabaran’ névből (jelentése: a követő, mivel a Fiastyúk után tűnik fel az égen) ered, világos arab névelővel. Mindezt a kódexből közölt szójegyzék szerint a hunok ugyanúgy nevezték, ahogyan mi is manapság. Igen ám, csakhogy a hunok aligha tudták az ötödik században, hogy a későbbi századokban az arab csillagászok milyen nevet adnak az égitestnek, az pedig az egészen jól megfogható arab etimológia miatt valószínűtlen, hogy a kifejezés hun eredetű lenne. Hasonló a helyzet a Betelgeuse nevével, amely ’ Bethelgeuze’ néven szerepel a listán. Az ókori görögök által is megfigyelt csillag neve szintén arab közvetítésű, ráadásul az Orion csillagképre utal. Az már csak hab a tortán, hogy mind az örmények, min a távol-keleti népek teljesen más megnevezéssel illetik az Oriont, így egy hun-örmény szószedetbe aligha kerülhetett volna bele hun részről a Betelgeuse név. Hasonló a probléma a hunok által Altair-nak nevezett Altair csillaggal is, amely hasonlóan az Aldebaranhoz, nehezen tagadható arab elnevezéssel bír, és a probléma ugyanaz, mint a másik csillaggal: nincs magyarázat arra, hogy a hunok miért hívtak volna egy csillagot arab néven, megközelítőleg száz évvel a hidzsra előtt. Szintén ez a helyzet a Fomalhaut csillaggal.

aldebaran

A földrajzi neveknél is egy kissé kilóg a lóláb. A Kárpátok neve például Karrabata a szószedet szerint. Olybá tűnik, hogy a mai magyar elnevezés a hunból eredne, csakhogy legjobb tudomásom szerint a Kárpátok név újabb korú nyelvi jelenség, a középkorban például nem használták. Valószínűtlen tehát, hogy a hunok használtak, majd utána évezredekig senki, hogy később ismét erőre kapjon a név, és elterjedjen az összes környező országban. A hegyalja szó ’sopru’ elnevezése szinte biztosan Sopron nevének az utánérzése, csakhogy Sopron nem arról kapta a nevét, hogy a hegyek alatt terül el, hanem az első magyar birtokosáról.

Forrás a süllyesztőben

A fentebbi példák természetesen kiragadottak, és még hosszasan lehetne őket folytatni, ám tény, hogy a felvetett kérdéseket Detre Csaba soha nem volt hajlandó megválaszolni. A szavak publikálásának sajátos körülményeire jellemző, hogy a már említett A hunok művészete című kiadvány egy gyerekeknek szánt képes kifestőkönyv. Nagyobb gond azonban az, hogy Detre Csabán kívül az iszfaháni kódexet senki nem látta. Iszfahán városában, amint arra Nagy Kornél armenológus is rámutatott, az örmények csak azóta vannak jelen, hogy a 17. század elején Nagy Abbász perzsa sah odatelepítette őket. Még komolyabb gond, hogy Szurb Khács nevű örmény kolostor Iszfahánban nem létezik, így kérdéses, hogy Detre Csaba hol, és mikor látta a kódexet, ha nem ott. Néha ugyan hivatkozás történik a törökországi Van-tó szigetén található hasonló nevű kolostorra, de az egyszer sem hangzott el, hogy az iszfaháni kódex jelenleg ott lenne.

A kódex eredetiségét persze az is igazolhatná, ha valaki már látta volna, illetve valaki fotót, vagy másolatot, levéltári elérhetőséget stb. mutatna fel, ahogy egyébként ez a történeti forrásoknál szokás. (Például a már említett Tarih-i Ungurusz esetében is tudjuk ezt, és a hivatkozásokban mindenkinél szerepel). Csakhogy Detre Csaba az iszfaháni kódex anyagának publikálása során csak olyanokra hivatkozott (Schütz, Mándoky, Verzár), akik nincsenek az élők sorában. Nagy Kornél, aki Schütz Ödön hagyatékát gondozta, arra is felhívja a cikkében a figyelmet, hogy a kéziratok között semmilyen említés sincs az iszfaháni kódexről. Márpedig, ha ő hívta volna fel Detre Csaba figyelmét a forrásra, akkor saját magának csak készített volna róla egy jegyzetet.

detre_csaba

Az alternatív oldalak szerzői persze arra kapacitálták az iszfaháni kódex fellelőjét, hogy hozza nyilvánosságra a nála található anyagot. Erre nem került sor, a neten kering egy Maleczki József nevével ellátott levél, amelyben elmeséli, hogy segített Detre Csabának találkozni Czakó Gáborral és az akkori külügyi államtitkárral is, de Detre hosszas fogadkozást követően néhány nappal később visszakozott, kellemetlen helyzetbe hozva a segítőjét. Bármilyen fotó, vagy a kódex elérhetőségének nyilvánosságra hozatalával Detre Csaba azóta is adósa a magyar történelem iránt érdeklődőknek.

Végül az alternatív oldalak levették a kezüket Detre Csabáról. Ennek a leglátványosabb jele Pető Imrének a nyilatkozata, amelyben a hun szószedetet kissé eufemisztikusan „rekonstrukciós kísérletnek” minősítette. Persze az iszfaháni kódex, mint lehetséges hun-magyar nyelvi forrás azóta is kering a neten, álhíroldalak újra és újra felkapják, de remélhetőleg egyre kevesebben dőlnek be az ehhez hasonló őstörténeti csalásoknak.

Felhasznált irodalom:

Detre Csaba: Hun szavak, szövegek. (Magyar fonetikus átírásban örmény és görög szövegek alapján). In: Körösi Csoma Sándor és Kelet. Gazda József – Szabó Etelka (szerk.). Kőrösi Csoma Sándor Társaság évkönyve. Kovászna, 2005. 55-85. o.

Fejes László: Miért hallgat az MTA? nyest.hu, 2011. október 31.

Nagy Kornél: Az Iszfaháni-kódex és az armenisztika. Keletkutatás, 2012. tavasz, 5–17. o.

Sárközy Miklós: A sosemvolt iszfaháni kódex hun szavai – egy őstörténeti csalás anatómiája. Átlátszó.hu, 2014. október 22.

További írásaink