“Isten veletek, magyar honvédek!” – Stomm Marcell és a III. hadtest tragédiája

1943. február 3-án Krasznoje Olim térségében esett szovjet hadifogságba Stomm Marcel altábornagy és szűkebb törzse. Bár az első, fogságba jutott, parancsnoki beosztású tábornok két nappal korábban kiadott, a magyar történelemben azóta is példa nélkül való búcsúparancsáról ismert, nem mindennapi pályafutása miatt megérdemli, hogy részletesebben foglalkozzunk vele. A magyar III. hadtest parancsnokának seregtestét feloszlató intézkedése a mai napig viták tárgyát képezi, az azonban bizonyos, hogy Stomm altábornagy és katonái megtettek minden tőlük telhetőt; két héten keresztül elképesztő hidegben, minimális élelemmel, lőszerrel és egészségügyi ellátással, folyamatosan visszavonulva harcoltak, ezzel segítve a többi magyar egység (és a sokszor bajtársiatlan németek) visszavonulását.

E két hét alatt a hadtest létszáma a negyedére csökkent, és elvesztette nehézfegyvereinek és szállítóeszközeinek jelentős részét is. A felettes német parancsnokság, a Siebert-csoport rendre a legkeményebb helyeken vetette be a honvédeket, illetve adott ki egymásnak ellentmondó, vagy végrehajthatatlan utasításokat. A borzalmas körülmények, a bekerítettség és ez vezetett végül ahhoz, hogy Stomm kiadja híres-hírhedt utasítását. Arról általában kevesebb szó esik, hogy a “szélnek eresztés” mögött nem csak a kétségbeesés, hanem bizonyos szempontból érthető, katonai szempontból is valamennyire igazolható döntés húzódott.

Gróf Stomm Marcel vezérőrnagyként
Gróf Stomm Marcel vezérőrnagyként

Mielőtt azonban rátérnénk a fentebbi lehetőségek gyakorlati megvalósulására, gyorsan tekintsük át Stomm Marcel katonai pályafutását, valamint a III. hadtest helyzetét 1942 végén, 1943 elején.

A későbbi altábornagy 1890. december 24-én született ír eredetű családban, de ősei között lengyelek és horvátok is akadtak. Ősei az XVI. század közepén, a katolikusokkal, és pláne az írekkel a legkevésbé sem rokonszenvező (az érzés kölcsönös, még a mai napig is) Oliver Cromwell köztársasága elől menekültek a Német-Római Birodalomba, ahol a törökellenes harcokban tanúsított hősiességük, illetve az oktatásban vállalt szerepük elismeréseként bárói, majd grófi címet kaptak. Végül Stomm Marcel nagyapja volt az, aki Morvaországból Magyarországra települt át. Az előzmények alapján érthető, hogy mai posztunk főszereplője miért választotta a katonai pályát: 1905-ben került a pécsi hadapródiskolába, majd 1911-ben avatták hadnaggyá a Ludovikán. Először Kassára, majd a csehországi Cheb-be (akkori nevén Eger) került. Az első világháborúba a kassai 9. ezred szakaszparancsnokaként kapcsolódott be 1914. augusztusában: pár hónap alatt kétszer sebesült meg, augusztus 26-én fogságba is esett, de másnap kiszabadították. Egy alkalommal karlövést kapott és elszakadt katonáitól, de az összekavarodott ellenséges és baráti egységek között vissza tudott térni ezredéhez – ennek a későbbiekben is nagy szerepe lett.

047_schr_fer_jan_stb.jpg
A képen jobbról a második Stomm Marcel, még fiatal tisztként. Jobb oldalon Dömötör János későbbi altábornagy, Stomm évfolyam és ezredtársa, valamint a III. hadtest korábbi parancsnoka a Donnál.

Ezt követően a 39. hadosztály, majd a IV. hadtest vezérkarában szolgált, Románia 1916-os hadüzenetét követően pedig az erdélyi frontra került. Egy vezérkari tanfolyam után 1917 tavaszán tért vissza Erdélybe, ahol egységével együtt részt vett a Kerenszkij-offenzíva elhárításában, majd az ezt követő, és Románia legyőzését eredményező német-k. u. k. ellentámadásokban. Bár az 1918 október végén megkezdődött összeomlás az itteni csapatokat sem kerülte el, Stomm és parancsnokai igyekeztek fenntartani a fegyelmet és megőrizni a harckészséget. Ez utóbbi különösen decembertől vált fontossá: az Erdélybe benyomuló román csapatokkal szemben létrehozták a Székely Hadosztályt, amelyben Stomm a parancsnok, Kratochwil Károly ezredes  (majd tábornok) kísérőjeként nyert beosztást.

18696_preview.jpg
Kratochvil tábornok Kolozsváron

A hadosztály és a kormányzat viszonya 1919 elejétől folyamatosan romlott, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása után ellenségeskedésbe csapott át: a tanácskormány nem támogatta az általa ellenforradalminak vélt seregtestet, amelynek tisztjei és katonái viszont nyílt ellenszenvvel viseltettek a kommunisták irányában. Ez Szatmárnémetiben április elején összeütközéssé fajult: a székely katonák kis híján agyonverték a (még Károlyi Mihály által) nyakukra ültetett Karikás Frigyes kormánybiztost, a kommunista városi hatóságok pedig letartóztattak egy századost, akit Stomm egy fegyveres osztaggal kiszabadított. A Székely Hadosztály végül Demecser és Mátészalka között került a románok és a tanácskormány csapatainak harapófogójába; április 26-án a románok előtt tették le a fegyvert. Stomm júniusban szabadult a fogságból, ahonnan Szegedre, majd novemberben Budapestre ment.

Facebook Kommentek

További írásaink