Nagy Sándor és az indiai meztelen bölcselők

Nagy Sándor [III. Alexandrosz] világtörténelmi jelentőségű hadjáratsorozatának (Kr. e. 334-325) legvégső színhelye a távoli India volt. A makedón hódító itt nem csak az Indus vidékének meghódoltatásával foglalkozott, hanem neveltetéséhez illően – gyermekkori tanára nem más, mint maga Arisztotelész volt – igyekezett kapcsolatba kerülni a helybéli bölcsekkel, értelmiséggel. A hellének a meleg égtájak lenge öltözetű aszkéta bölcseit gümnoszophistáknak – magyarul: meztelen bölcselőknek – nevezték. A megnevezés igencsak általános jellegű, jelölheti az indiai szubkontinens bármelyik nagyobb őshonos vallásához – hinduizmus, buddhizmus, dzsainizmus – tartozó aszkétákat, de az ókori Etiópia bölcseit is. Plutarkhosz görög történetíró (Kr. u. 46-120) Nagy Sándorról szóló életrajzában a makedón királlyal találkozó gümnoszophisták egyikéről közöl különleges tudósítást.

Kalanosz – ezt a görögösített változatot hozzák az antik források nevéül – aki a leghíresebb indiai bölcselők módjára teljes elzárkózottságban élt, először durván és arcátlanul elutasította Nagy Sándor követének, Onészikritosz filozófusnak a megkeresését. Később mégis elfogadta a király meghívását és csatlakozott kíséretéhez. Plutarkhosz szerint ő adta Nagy Sándornak az ötletet, hogy birodalma központjául Babilont jelölje ki. Az indiai bölcs a király udvarában bizonyára a keleti lemondás és önuralom példáját adta. Bármekkora hatást gyakorolhatott tanácsaival vagy magaviseletével, Kalanosz a kortársakra és az utókorra mégsem életével, hanem különleges halálával tette a legmélyebb benyomást.

Öèôðîâàÿ ðåïðîäóêöèÿ íàõîäèòñÿ â èíòåðíåò-ìóçåå Gallerix.ru
Jean-Baptiste de Champaigne: Nagy Sándor fogadja Kalanosz halálának hírét – 1672.  Plutarkhosz az európai történelem legnagyobb részének folyamán a legolvasottabb szerzők közé tartozott. Wikipedia

Ekkor történt az is, hogy Kalanosz, aki egy idő óta gyomorbántalmakban szenvedett, azt kívánta, hogy készítsenek neki máglyát. Odalovagolt, imádkozott, meghintette magát vízzel, hajából levágott egy fürtöt, felment a máglyára, üdvözölte a jelenlevő makedónokat, felszólította őket, hogy legyen ez a nap számukra és a király számára – akit, úgymond, nemsokára meglát majd Babilónban – a vidám mulatság ideje. Miután ezt elmondta, lefeküdt, betakarózott, és meg sem mozdult a tűz fellángolására, így áldozta fel magát az ottani bölcsek ősi törvénye szerint. Ugyanígy cselekedett később Athénban egy másik indus is, aki Caesar kíséretében volt. Az indus síremlékét mai napig mutogatják. [Plutarkhosz: Nagy Sándor LXIX. Fordította: Máthé Elek]

A betegeskedő, 70-es éveiben járó Kalanosz Kr. e. 323-ban, Perzsiában (amint az más forrásokból kiderül) elevenen elégette magát egy máglyán. Vajon milyen hatással lehetett ez a jelenlevőkre, görögökre, makedónokra, perzsákra? A görög-római antikvitásnak már régebbi hagyományában nevezetes esetei voltak az öngyilkosságnak. Szókratész maga vette kezébe és itta ki a méreggel teli poharat, Publius Decius Mus római hadvezér életét előzetesen az istenek áldozatául ajánlva indult a csatába, a megbecstelenített Lucretia szégyenében fordította saját maga ellen a tőrt. Ezekben az esetekben azonban nyilvánvalóan nagyon erős a külső nyomás, Kalanoszéhoz hasonló jellegű, szándékos és egyúttal sajátosan egyéni motivációjú öngyilkosságra azt lehet mondani nincs nevezetesebb példa a klasszikus ókor korábbi időszakában.

Plutarkhosz Kalanoszról csak annyit ír, hogy gümnoszophista volt, amelyen belül a modern szakirodalom buddhista voltát egyértelműsíti. Lakóhelye Taxila (a történelmi India északnyugati részén, a mai Pakisztán területén) akkoriban a még igencsak „friss” buddhizmus – Buddha valamikor az V. században halt meg – központi területének számított. A Plutarkhosz által említett hasonló tett elkövetője, egy az Augustus császárhoz – Caesar név alatt a Plutarkhosz korabeli szóhasználatnak megfelelően őt kell érteni – követségbe érkező indiai, akit más források egybevetésével név szerint is azonosíthatunk, Zarmanochegas (Sztrabón görög történetíró névváltozatát követve) a szakirodalom szerint minden bizonnyal szintén buddhista volt. Az efféle, tűz általi öngyilkosság a Kelet világában is buddhista sajátosságnak számít. Legközelebb hozzá a hindu szatí gyakorlata áll, ahol az özvegy veti magát elhunyt férje halotti máglyájára, azonban itt nem az egyéni felszabadulás szempontja játssza a döntő szerepet.

bamyanbuddha_smaller_1

A Kr. u. VII. században épült bámiján-völgyi kisebb (sic!) Buddha-szobor Afganisztánban. A képen még áll (1977), 2001-ben a tálibok robbantották fel. Wikipedia

A Kalanosz önégetésénél jelenlevők valószínűleg döbbenten szemlélték a történteket. A szemtanúk megrendülten és vegyesen kavargó érzésékkel távozhattak a helyszínről. Plutarkhosz írja, hogy a valamikor az időszámítás fordulóján Athénban öngyilkosságot elkövető indiainak a poliszban emelt emlékmű turisztikai látványosságnak számít. Ez arra utal, hogy az efféle tett elfogadottságot élvezett az athéni polgárok szemében, a követ síremlékét valószínűleg büszkeséggel mutogatták a városukat felkeresőknek. Itt számításba lehet venni azt az eshetőséget, hogy Nagy Sándor kortársai még zavartan és elutasítással tekintettek erre a tettre, az egyéni motivációjú öngyilkosságokhoz való hozzáállás az ekkor tapasztalt példák hatására fokozatosan változott pozitívabb irányba Plutarkhosz és az Augustus alatt történő eset idejére. Az öngyilkosság értékelése még ha koronként változott is a klasszikus ókorban, kategorikus értelemben sosem tartozott a kimondottan súlyosnak tartott bűnök közé. Mindezt figyelembe véve többen lehettek azok a szemtanúk, akik Kalanosz tettére pozitívan, megértéssel vagy legalábbis nem rosszallóan tekintettek vissza. A legnagyobb csodálatot bizonyára az aszkéta, Plutarkhosz által megemlített mozdulatlansága ébresztette, amely hatalmas önuralmat engedhetett sejtetni. Kalanosz eutanáziájában az önmegtagadás, autonómia és a lelki értékek a testiek fölé helyezésének az antikvitásban mindig is magasra értékelt példáját is láthatták. Ebbe az irányba mutat az is, hogy a jelek szerint maga Nagy Sándor is magáévá tette Kalanosz utasítását a halálát követő vidámságra vonatkozólag, hisz Plutarkhosz szövege a történtek elbeszélése után egy a makedón király által rendezett lakoma leírásával folytatódik.

Amikor Szent Ágoston a Kr. u. V. században írt, Isten városáról című művében a kortárs római közfelfogás és hagyomány által példamutatónak tartott öngyilkosságokat bírálja – köztük a már említett Lucretiáét, a Kr. e. I. században a Julius Caesarral szemben alulmaradó és öngyilkosságot elkövető sztoikus Catóét és Brutusét – hatalmas tabukat dönt le. Az ókori világ görög-római kultúrájában az első monoteista világvallássá váló, a világot teremtő – ráadásul megtestesülő (ami esetünkben különösen figyelemre méltó) – Isten létét valló kereszténység általános térnyerése előtt nem volt olyan fundamentális norma, amely alapját képezze egy efféle cselekedettel szembeni széleskörű ellenérzésnek.

Arra, hogy az ókorban mennyivel kisebb lehetett a távolság „Nyugat” és „Kelet” között annál, mint amekkorának hagyományosan gondolni szoktuk, jó példát szolgáltat éliszi Pürrhón (Kr. e. 360-270). A görög filozófus Nagy Sándor hadjáratával tartva jutott el Indiába, ahol megismerkedett az ottani gümnoszophisták tanaival. Ettől kezdve magányos életet folytatott és nyugatra visszatérve a szkepticizmus iskolájának megalapítója lett. Korábban is ismert volt, hogy Pürrhón tanaihoz az ihletet az indiai filozófiájából merítette, arra azonban, hogy tanai kimutathatóan szoros kapcsolatban állnak a buddhizmussal, csak a legutóbbi időkben derített fényt a kutatás. Figyelemre méltó, hogy a buddhizmusra egyik leginkább hasonlító klasszikus görög filozófiai iskola, a sztoicizmus a Kr. e. III. század elején veszi kezdeteit, tehát a Nagy Sándor hadjáratai által lehetségesen kiváltott első görögségre gyakorolt közvetlen indiai hatásokkal legszorosabb időbeli összefüggésben. Erről az esetleges kapcsolatról azonban gyakorlatilag nem állnak rendelkezésre tudományos kutatások.

Egy modern párhuzam

Az efféle öngyilkosságok hagyománya a buddhizmus történetében jól nyomon követhető folytonosságot képez. Ennek figyelemre méltó példájaként végezetül lássuk Kalanosz önégetésének egy modern párhuzamát. Kevéssé ismert, hogy a vietnami háború eszkalálódásában kulcsszerepet játszott egy vallási jellegű konfliktus. Dél-Vietnam katolikus elnöke, Ngô Đình Diệm (1901-1963) míg saját vallását támogatta, korlátozólag lépett fel a buddhizmussal szemben. Az elnök politikája elleni tiltakozás eszközéül Thích Quảng Đức (1897-1963) buddhista szerzetes az önégetést választotta. A halálhírt követően fölerősödő buddhista ellenállás alapjaiban rengette meg a dél-vietnami kormányt – a népszerűtlenné váló elnököt amerikai jóváhagyással buktatta meg egy katonai puccs – és az országot a háború szélére sodorta. A szerzetes utolsó pillanatairól készült tudósítás bejárta a nyugati sajtót. Közismert, hogy a 60-as évek Amerikájában mekkora kultusza volt a keleti filozófiáknak azon belül is a buddhizmusnak. Azonban a Távol-Keleten történtek nemcsak a nyugati világban, hanem valamiképpen a szovjet uralom alatt álló területeken is hatást gyakoroltak. 1968-ban a prágai tavasz leverése ellen tiltakozva a lengyel Ryszard Siwiec könyvelő követett el önégetést Varsó legnagyobb stadionjában, 100 ezer ember szeme láttára. Európai precedens nélküli tettéhez a példát Siwiecznek egyértelműen Thích Quảng Đức önégetése szolgáltatta. Siwieczet követve csatlakoznak a tiltakozás e módjához 1969-ben Prágában Jan Palach és idehaza a közismert, magát a Múzeumkertben felgyújtó, 17 éves Bauer Sándor autószerelő tanuló. Mindhármukat egy ősrégi tan és gyakorlat tett egyszersmind mártírrá és áldozattá.

2


Borítókép:

Nagy Sándor és Arisztotelész egy 1866-os ábrázoláson

A forrás:

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I. Nagy Sándor. Máthé Elek (ford.). Budapest, Osiris Kiadó. 592-593. 595-596.

Felhasznált irodalom:

Beckwith, Christopher I., Greek Buddha. Pyrrho’s Encounter with Early Buddhism in Central Asia, Princeton University Press, Princeton and Oxford, 2015.  http://press.princeton.edu/chapters/s10500.pdf

https://en.wikipedia.org/wiki/Buddhist_crisis

Halkias, Georgios: The Self-immolation of Kalanos and other Luminous Encounters Among Greeks and Indian Buddhists in the Hellenistic World. Journal of the Oxford Centre for Buddhist Studies. 8: 163–186. Retrieved 30 May 2015.                http://jocbs.org/index.php/jocbs/article/view/111/128

http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/01/19/bauer_sandor_onegetese

Szent Ágoston: Isten városáról. I. könyv. XIX. XX. XXII. XIII. XXVII.

https://en.wikipedia.org/wiki/Zarmanochegas

 

Facebook Kommentek

További írásaink