Itt vagy
Hadijelentés a tizenöt éves háborúból Forrás kora-újkor 

Hadijelentés a tizenöt éves háborúból

Korábban már esett szó arról, hogy a tizenöt éves háború hadisikereiről hogyan értesülhetett a közvélemény. Az információ áramlása azonban ezzel egy időben „felfelé” is működött. A bécsi kancelláriába beérkezett (és onnét minden bizonnyal a császári székvárosba, Prágába továbbított) napi jelentések révén Rudolf császár mindig tisztában volt a helyzettel.  A távolból követhette nyomon Esztergom 1595-ös ostromát is.

1595 elején meghalt III. Murád szultán, így a trónváltozás és a háborús erőviszonyok alakulása (Erdély és a román vajdaságok csatlakozása) arra késztette az új nagyvezírt, Ferhát pasát, hogy békét ajánljon. A tárgyalások végül kudarcba fulladtak, ugyanis mindkét oldal olyan feltételeket szabott, mintha ők győztek volna és azt követelték, a másik vonuljon ki Magyarországról.  Maradt a háború, és a török csapatok először az engedetlen vazallusok, Erdély és Havasalföld ellen vonultak. Ezt kihasználva a császári hadvezetés Magyarországon csapott le.

Korabeli metszet Mansfeldről (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története)

A fősereg most is Esztergomot vette célba, mert a vár elfoglalásával a keresztények egy lépéssel közelebb kerültek volna Budához és biztosítják a Dunát, ami az egyetlen megbízható utánpótlási vonalnak számított. Az előző év májusában-júniusában Mátyás főherceg már megpróbálkozott ezzel, de sikertelenül. A kortársak szerint a kudarc oka az volt, hogy alábecsülték az ellenállást, rosszul szervezték meg az egész hadjáratot, a főherceg pedig rossz hadvezér volt és nem tudott fegyelmet tartani (néhány hónappal később megint bakot lőtt, amikor nem tudta elkergetni a törököket Győr alól).  Nyilvánvaló volt, hogy jobb szervezésre és főleg másik hadvezérre van szükség. Rudolf császár a spanyol Habsburgoknál kezdte a keresgélést (II. Fülöp hadvezéreit „edzésben tartotta” a németalföldi szabadságharc, a császárságban viszont a hosszú béke azzal a hátránnyal járt, hogy nem volt hol kitanulni a „szakmát”) és végül Karl von Mansfeldet nézte ki magának. Mansfeld már szolgálta őt egy évtizeddel azelőtt, amikor a szekularizációt fontolgató kölni érseket kellett megfegyelmezni.

varm-esztergom-090.jpg
Esztergom látképe a XVII. században (“Magyarország vármegyéi és városai” könyvsorozat)

A császár 1594. október 11-én nevezte ki a magyarországi hadszíntér helyettes főparancsnokává Mátyás főherceg mellé (igazából helyette). A török elleni hadjáratba elkísérte kétezer lovas is (itt bukkant fel a magyar hadtörténetben Adolf von Schwarzenberg) és 2500 gyalogos (köztük az a Vaubecourt báró, aki 1598-ban berobbantotta a győri várkaput).

Mansfeld serege 1595. július 1-jén ért Esztergom alá. Az 1594-es ostrommal szemben most egy profi hadvezér állt a sereg élén, aki fegyelmet tudott tartani, ráadásul az ostromok legmodernebb módszereit hozta magával Németalföldről.  Több roham után bevette a Vízivárost és visszaverte a kívülről érkező török támadásokat. Ezek közül a legjelentősebb az augusztus 4-i összecsapás volt, amikor a Szinánpasazáde Mehmed (a régi-új nagyvezír Szinán fia) vezette felmentősereget kergették el Esztergom alól. A törökök ezen a napon megpróbáltak erősítést juttatni a várba és ezt összehangolták egy kirohanással, de így is kudarcot vallottak. Alig 250 ember jutott be, köztük Pecsevi Ibrahim, aki a visszaemlékezéseiben apokaliptikus képet rajzol a helyzetről. Szerinte a készletek augusztus végére annyira kimerültek, hogy

“A víztartó körül [..] egy csepp vízért kétségbeesetten könyörgő, kezetlen, lábatlan sebesültek hörögtek [..] már három napra való vizünk sem maradt. Kenyérnek pedig csak a néhai Kara Ali bég [az ostrom alatt elesett várkapitány] élelmi készletéből volt egy kis liszt csupán a pasa számára, s a várparancsnok is takarékos ember lévén, összeszedett maga számára egy kevés lisztet, [de] a többi népnek élelme csakis búza volt…”

Mansfeld visszaveri a török felmentősereget. Korabeli metszet (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története)

A keresztényeknek a török sereg nélkül is volt épp elég bajuk. A zsúfoltság és a hőség miatt vérhasjárvány tört ki és augusztus 14-én elvitte Mansfeldet is. Ez azt jelentette, hogy Mátyás főherceg fogja átvenni az irányítást, amitől az előző ostrom emlékei miatt mindenkinek a hideg futkoshatott a hátán.

Pálffy Miklós ezért azt javasolta, még a főherceg megérkezése előtt rohamozzák meg a várat, alig tudták lebeszélni erről.  Az augusztus 18-án a táborba érkezett Mátyás főhercegnek sem akadt jobb ötlete. Eredetileg a következő napra tűzte ki a rohamot, de azt elmosta az esős idő. A pápai segédcsapatok megérkezése után a főherceg megint összehívta a haditanácsot és általános rohamra adott parancsot, hiába ellenkezett a tüzérség főparancsnoka (a toszkán nagyherceg féltestvére). A pápai támogatás megszerzése miatt fontos volt, hogy az olaszok is megtalálják a számításukat (vagyis a látványos győzelmet) és a főherceg is kiköszörülje az 1594-es kudarco(ka)t. 25-én a keresztény erők rohamot intéztek a vár ellen. Az ezt követő eseményeket örökítette meg egy Brüsszelben nyomtatott hadijelentés („Valós jelentés azokról a hadisikerekről, melyeket Ő császári felsége Magyarországon elért a szépemlékű Mansfeld Károly gróf, birodalmi herceg halála után. Összeállították az Ő császári felségének Esztergom ostroma közben vagy más helyekről küldött napi jelentések alapján”).

“Augusztus 29-én [!] Mátyás, Ausztria főhercege [..] általános támadást rendelt el mindazon nemzetek számára, amelyek két oldalról ostromolták a mondott várat; az egyik oldalon a vallonok, németek és csehek, a másik oldalon az olaszok és a magyarok [..] az élen haladók közül 234-en megsebesültek, ebből 40-en a helyszínen meg is haltak. [..] A pápai nuncius, aki az ostromot szemlélte, megsebesült. Amikor a németek másodszor támadtak, a várvédők visszavonultak állásaikba, és 300 katonát vesztettek.  A törökök (amint azt [az ostromlók] egy hadifogolytól hallották) fegyverszünetet szerettek volna kérni, de a vezérük, a pasa nem engedte.”  

matthias_holy_roman_emperor.jpg
Mátyás főherceg. Lucas van Valkenborch festménye, 1583

A törökök megint megpróbálkoztak Esztergom felmentésével, de augusztus 27-én ezt a sereget a keresztény lovasság egy rajtaütéssel szétverte. Ezt a hadijelentés is megemlíti, de az időrendet összezavarva csak a vár feladása után.

“A szeptember 4-i levélből Ő Császári Felsége értesült arról, hogy Palffi úr [Pálffy Miklós], don Juan de Medices és Schwartsembergh [Schwarzenberg] urak elindultak Buda felé, azon értesülés nyomán, hogy a törökök ott gyülekeznek és [..] bátran megrohanták az ellenséget és tönkreverték [..] Ez után az összecsapás után 600 török [..] adta meg magát a fent nevezett uraknak, és megesküdtek, hogy hűségesen szolgálják Ő Császári Felségét a török elleni harcban. [..] Ezután a fent nevezett urak Buda felé indultak azzal a szándékkal, hogy megostromolják; és kérték Őfelségét, hogy küldjön oda tüzérséget, lőszert és más szükséges dolgokat…”

Ezek után nyilvánvaló volt, hogy az ostromlottak sehonnan nem kapnak segítséget, úgyhogy a 25-i roham visszaverése ellenére tárgyalásokba bocsátkoztak a főherceggel.

“Szeptember 1-[j]én […] a törökök tárgyalni kívántak, amibe Őfelsége [a főherceg] beleegyezett; szabad elvonulást kértek személyes holmijaikkal, bútoraikkal [?], csomagjaikkal, lőszereikkel, fegyvereikkel és kibontott zászlóikkal. Ebbe Őfensége nem egyezett bele, és csupán azt engedélyezte, hogy a kardjukat, a nőket és gyermekeket, valamint annyi holmit vigyenek magukkal, amennyit a hátukon elbírnak. Ebben megegyezvén 30 hajót bocsátott rendelkezésükre, a hadifoglyokat mindkét oldalon szabadon bocsátották, […] majd eltávozott az a mintegy 1700 katona, akiknek a többsége nőtlen és hitehagyott keresztény volt […] 30 tüzérségi löveg, nagy mennyiségű lőpor, kén, sok búza és árpa volt [a zsákmány között]. A ciszterna tele volt vízzel, ily módon hosszabb ideig is kitarthattak volna, ha akarnak. Sok élelmet, muníciót és mindenféle holmit találtak a vár föld alatti helységeiben, amelyeknek pontos felsorolását meg fogják küldeni […]”

A zsákmányról szóló jelentés ellentmond Pecsevi beszámolójának. Valószínűleg arról lehet szó, hogy a felmentősereg visszaverése után a törökök morálja a mélypontra süllyedt és úgy látták, akár van vizük és élelmük, akár nincs, még egy (két, három) rohamot nem tudnak visszaverni.

A budai hadjáratból ebben az évben az őszies idő és a logisztikai problémák miatt nem lett semmi. Murád utóda, III. Mehmed úgy vélte, a kudarcokat csak azzal tudja ellensúlyozni, ha a következő évben Nagy Szulejmán példáját követve személyesen vezet hadjáratot Magyarország ellen…

HA TETSZETT A CIKK, KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!

 

Forrás

Esztergom 1595-ös visszavétele a napi jelentések tükrében. Sajtó alá rendezte BAGI Zoltán Péter. Documenta Historica 37., Szeged, 1998.

Felhasznált irodalom

BAGI Zoltán Péter: Esztergom 1595-ös ostroma. Aetas 14. (1999) évfolyam 4. szám

CSORBA Csaba: Esztergom hadi krónikája. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1978.

G. ETÉNYI Nóra – HORN Ildikó – SZABÓ Péter: Koronás fejedelem. Bocskai István és kora (General Press, Budapest, 2006.)

SAHIN-TÓTH Péter: Lotaringia és a tizenöt éves háború. Századok 138. (2004) évfolyam 5. szám 1149-88. oldal

A nyitóképen: korabeli metszet Esztergom ostromáról (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története)

Kapcsolódó

Komment