Trópusi vihar: ütközet az ültetvényeken

A második indokínai háború – vagyis amit mi vietnami háborúként ismerünk – kevéssé ismert vonatkozása, hogy abban az amerikai (és persze vietnami) csapatok mellett ausztrál, thaiföldi, dél-koreai és Fülöp-szigeteki katonák is harcoltak, nem beszélve az Észak-Vietnamban burkoltan, de jelenlevő szovjet tanácsadókról. Cikkünkben Ausztrália háborús részvételéről, egész pontosan a Long Tan-i gumiültetvényen lezajlott összecsapásról lesz szó. A szövegben kiemelten szereplő idézetek Harry Smith alezredes (a cikkben szereplő 6. zászlóalj D század egykori parancsnoka) visszaemlékezéséből származnak.

Vietnam – Kambodzsával és Laosszal egyetemben – 1945 előtt Francia Indokína részét képezte. A helyzetet az 1940-es japán megszállás bolygatta fel, ugyanis a Felkelő Nap Országa kihasználva Franciaország európai vereségét, nekilátott ismét átrendezni a térképet. A japánokat (akik korlátozottan, de támogatták a helyi függetlenségi mozgalmakat) az sem zavarta különösebben, hogy a terület hivatalosan Vichy, vagyis szövetséges adminisztráció alatt állt…

Francia Indokína térképe
Francia Indokína térképe

1945-ben visszatértek a franciák, és kezdetét vette az 1954-ig tartó első indokínai háború; a közel nyolc évig tartó konfliktus, amelyben fiatal tengerészgyalogosként Alain Delon is részt vett, finoman szólva sem kaphat helyet a francia hadtörténet aranykönyvében. Franciaország súlyos veresége után Vietnamot északi és déli országrészre osztották, ahol Koreához hasonlóan északon kommunista rendszer alakult ki, amely fő céljává tette az ország egyesítését.

Alain Delon az 1966-os Lost Command című filmben: élethű alakítás
Alain Delon az 1966-os Lost Command című filmben: élethű alakítás

Észak-Vietnam ezen szándéka miatt komoly érdekütközésbe került az ekkor már a Truman-doktrínát képviselő Egyesült Államokkal, és természetesen annak szövetségeseivel is. Az első amerikai katonák (kiképzők, tanácsadók) már 1955-ben megjelentek Dél-Vietnamban, de nagyobb erőkkel csak az 1960-as évek elejétől képviseltették magukat. A konfliktus az 1964-es Tonkini Incidenssel eszkalálódott, ezt követően érkeztek az országba egyre nagyobb számban immár harcoló alakulatok is.

1967 Vung Tau: robbanásban megsebesült katona evakuálása
1967 Vung Tau: robbanásban megsebesült katona evakuálása

Ausztrália 1962-ben küldte első kiképzőit, 30 főt Vietnamba, ők voltak az Australian Army Training Team Vietnam (AATTV – az Ausztrál Hadsereg Vietnami Kiképzőcsoportja). A The Team-ként, vagyis a Csapatként emlegetett kontingenst 1973-ig összesen még 60 000 katona követte. A harcokban a szárazföldiek mellett a légierő és a haditengerészet is kivette részét. Miután 1965-re világossá vált, hogy a Dél-Vietnami Hadsereg képtelen egyedül megbirkózni a kommunista gerillákkal, Amerika mellett Ausztrália is megnövelte csapatai létszámát: a hadsereg összesen 9 zászlóaljából egy mindig Vietnamban állomásozott, ami harci tapasztalatok szerzése miatt volt előnyös. Emellett a légierő helikopterekkel és bombázókkal támogatta a földieket, a haditengerészet pedig az Apokalipszis most című klasszikusból ismert hajós őrjáratokat végzett a Mekong folyón.

A 6. zászlóalj katonái őrjáraton 1966 végén Phuoc Tuy tartományban. A képen - a három jobb oldali katonánál - megfigyelhető, hogy párhuzamosan használták saját gyártású L1-es karabélyaikat az akkoriban újnak számító amerikai M-16-osokkal. (Australian War Memorial P01404.028)
A 6. zászlóalj katonái őrjáraton 1966 végén Phuoc Tuy tartományban. A képen – a három jobb oldali katonánál – megfigyelhető, hogy párhuzamosan használták saját gyártású L1-es karabélyaikat az akkoriban újnak számító amerikai M-16-osokkal. (Australian War Memorial P01404.028)

Az ausztrálok legkomolyabb harcát a 6. zászlóalj vívta 1966. augusztus 18-19-én Long Tannál. Az egység májusban érkezett Vietnamba, és Nui Dat mellett építette ki bázisát, amelyet augusztus 16-17-én éjjel vietkong aknavető támadás ért. A gerillák felkutatására kiküldött őrjáratok eleinte nem találtak senkit, másnap azonban a D század 108 katonája egy Long Tan melletti gumiültetvényen keserű ízelítőt kapott a partizán-hadviselésből. A sűrű, átláthatatlan ültetvénybe és közvetlen környékére mintegy 2000 Vietkong gerilla fészkelte be magát, akik aknavető és géppuskatűzzel árasztották el a gyanútlan ausztrálokat.

Ausztrál őrjárat és békésen közlekedő földművesek Tan Phu falu mellett
Ausztrál őrjárat és békésen közlekedő földművesek Tan Phu falu mellett

“Nem sokkal később 8 vietkong lazán besétált Gordon Sharp hadnagy 11. szakasza elé. Egyet lelőttek. Ahogy követni kezdték a többit, hamarosan tűz alá vették őket. Nem tudtak mozdulni, és veszteségeik is lettek, így tüzérségi támogatást kértek. A 10. szakasz, Geoff Kendall hadnagy parancsnoksága alatt északról indított támadást, hogy tehermentesítse a 11-eseket, de ők is elakadtak. Visszarendeltem őket, és Dave Sabben hadnagy 10. szakaszát küldtem jobb oldalról a bekerített szakaszhoz, akik ekkor már parancsnokukat is elvesztették. A 12. szakasz, a 10-esekkel együtt belefutott egy másik nagyobb Vietkong egységbe, és sokakat megöltek.”

A helyzetet az Új-Zélandi Hadsereg egyik tüzérütege mentette meg a már hagyományosnak tekinthető ANZAC-együttműködés keretében. A tűzcsapások némileg mérsékelték a gerillák harci kedvét, így lehetőség nyílt arra, hogy helikopterekkel lőszert és elsősegély-felszerelést dobjanak le a D századnak. A helyzetet fokozta egy hatalmas trópusi zápor is, ami viszont a védekező félnek kedvezett, bár a morális harcértékre nagyon rossz hatással volt. Lassan viszont a többi ausztrál egység is észbe kapott: két üteg csatlakozott új-zélandi kollégáikhoz, illetve két további század indult meg az ültetvényre, egy részük lövészpáncélosokkal.

Szanitéc lát el egy sebesülten fogságba esett gerillát a Long Tan-i ütközet után
Szanitéc lát el egy sebesülten fogságba esett gerillát a Long Tan-i ütközet után

“A 11. szakasz túlélői lőszerük elfogytával visszaverekedték magukat a 12. szakaszhoz, és együtt vonultak vissza a századhoz, ahol védelmi vonalat alakítottunk ki, hogy visszaverhessük a támadásokat. Felállítottunk egy segélyhelyet is a sebesülteknek, majd egymás után vertük vissza a támadó hullámokat. A századom hatékony géppuska és kézifegyver-tüze, valamint a pusztító tűzcsapások, amelyek mindig oda érkeztek, ahova a velünk levő tüzérségi összekötő kérte, megállította, majd visszavonulásra kényszerítette az ellenséget. Kis idő múlva újraszerveződve, kürtszó mellett, halott bajtársaik testén átgázolva indultak ismét rohamra, de az első vonalainkban harcoló bátor katonák helytállása következtében sosem érték el hátsóbb állásainkat. Volt, hogy nagyon közel, jóformán saját fejünkre kértük a tüzérségi támogatást.”

A felmentő sereg este 7 óra körül futott be, és az immáron túlerőben lévő ausztrálok hamar birtokba vették az ültetvényt. A harcok során 18 ausztrál katona vesztette életét és 24 fő sebesült meg. A területet átkutató csapatok három sebesültet és 245 vietnami gerilla holttestét találták meg a csatatéren, de a veszteség ennél magasabb lehetett, mert arra mutató jeleket is találtak, hogy a Vietkong el tudta szállítani sebesültjeit és elesettjeinek nagy részét.

A D század túlélői a hazaúton, M113-asok fedélzetén
A D század túlélői a hazaúton, M113-asok fedélzetén

“Este 7 óra körül, sötétedéskor, egy óra késéssel megérkezett a B század szakasza. A védővonal délnyugati szakaszára helyeztük őket, ahol korábban több lombokkal-levelekkel álcázott vietkongot futamítottunk meg. Ekkor már csökkenni kezdett a támadások hevessége.Nem sokkal később déli irányból hét lövészpáncélos érkezett, némelyikük felkapcsolt fényekkel, amelyek az A századot hozták. Századom hangosan megéljenezte őket. A páncélosok átúsztak egy megáradt folyón, figyelmen kívül hagyva az “Állj!” vezényszót, és útközben átvágák magukat két ellenséges csoporton is. 11 katona, az A század Peter Dinham vezette 2. szakaszából Frank Alcorta őrmester vezetésével öntevékeny módon elhagyták járművüket, és harcba bocsátkoztak egy nagy Vietkong csoporttal, amelynek több tagját megsemmisítették. Az egyik lövészpáncélos parancsnoka elesett, de zajos megjelenésükkel és nehézgéppuskáikkal sikeresen futamították meg az ellenséget. Mintha csak elvágták volna, úgy szűnt meg minden lövöldözés. Újabb három lövészpáncélos érkezett, akiket korábban visszarendeltek, hogy kiszállítsák Colin Townsend alezredes zászlóaljparancsnokot és törzsét. Ő vette át a parancsnokságot. Amikor világossá vált, hogy az ellenség nem indít ellentámadást, ő adott parancsot a visszavonulásra, és éjfél után helikopterekkel el tudtuk szállítani elesett bajtársainkat is. De a 11. szakasz fele hiányzott.  Az éjszaka hátralevő részében kábán, elázva és kimerülve ücsörögtünk a lövészpáncélosokban, és azon idegeskedtünk, hogy vajon mi lehet hiányzó bajtársainkkal. Megtudtuk, hogy hajnalban újabb művelet indul az ütközet helyszínére. ragaszkodtam hozzá, hogy az első hullámban legyünk, hogy megkeressük a hiányzókat, és megnézzük, hogy milyen károkat okoztunk az ellenségnek, már ha hagytak erre utaló jeleket.”

1966. augusztus 19. Őrjárat kutatja át a csatateret. Látható a sűrű bozót, ami nagyon megkönnyítette a gerillák dolgát.
1966. augusztus 19. Őrjárat kutatja át a csatateret. Látható a sűrű bozót, ami nagyon megkönnyítette a gerillák dolgát.

1969-ben zajlott le az első háborúellenes tömegtüntetés Ausztráliában, 1970-1971-ben pedig közel 200 000 fős megmozdulások is zajlottak, amelyek eleinte a sorállományúak vietnami bevetése ellen tiltakoztak, később viszont a teljes kivonulást kezdték követelni. Látva a hatalmas tiltakozást, a kormányzat megkezdte a csapatkivonást: 1970 novemberében hazatért a 8. zászlóalj, de a helyére nem érkezett újabb alakulat; ekkor már “csak” a megnövelt létszámú Csapat, és a légierő egységei voltak Vietnamban. Az utolsó katonák 1972 decemberében tértek haza, és hivatalosan 1973. januárjában jelentették be a teljes kivonást. Ekkor már csak egy szakasz ausztrál katona volt Saigonban, akik a nagykövetség védelmét látták el egészen 1973 júniusáig.

A D század katonái, a dél-vietnami kormánytól hősies helytállásukért kapott babákkal és szivarosdobozokkal 1966. szeptember 2-án. Kitüntetést azért nem kaphattak, mert idegen kitüntetések átvételét tiltották hagyományaik.
A D század katonái, a dél-vietnami kormánytól hősies helytállásukért kapott babákkal és szivarosdobozokkal 1966. szeptember 2-án. Kitüntetést azért nem kaphattak, mert idegen kitüntetések átvételét tiltották hagyományaik.

A vietnami háborúban összesen 521 ausztrál katona halt hősi halált, a sebesültek száma 3000 volt. A háborús részvétel, noha nem volt jelentős, hatalmas társadalmi elégedetlenséget generált: sokan tagadták meg a bevonulást, illetve a szolgálatot, valamint a visszatérő veteránokat is igen ellenségesen fogadta a társadalom nagy része, mondván, egy igazságtalan háborúban vettek részt. Sok veterán – amerikai társaikhoz hasonlóan – nehezen, vagy sehogy sem tudott visszailleszkedni a békés hétköznapokba. A dzsungelháború borzalmairól, és a kísértő emlékekről a Redgum együttes 1983-ban egy dalt is írt, amelyet azóta is rendszeresen játszanak megemlékezéseken.

Az I Was Only 19 (Csak 19 voltam) egyes szám első személyben meséli el egy Vietnamba vezényelt katona útját a kiképzéstől a kemény harcokon át a hazatérésig, és az emlékekig, amelyek nem hagyják nyugodni. A szöveghez még angolul értőknek is kellhet szótár, ugyanis tele van katonai, és azon belül ausztrál katonai szlenggel, ugyanakkor a hozzá készült klip is nagyon jól átadja az érzésvilágot és a hangulatot.

A vietnami veteránok emlékműve Canberrában
A vietnami veteránok emlékműve Canberrában

 


Források:

Australian War Memorial: Vietnam War 1962–75

Australia and the Vietnam War – The Battle of Long Tan

Lt. Col. Harry Smith: No time for fear Wartime Issue 2006/35

borítókép: https://www.awm.gov.au/collection/EKN/67/0130/VN/

Facebook Kommentek

További írásaink