Az ember a Fellegvárban történész szemmel – elindult a második évad

Mióta az Amazon belevágott a sorozatgyártásba, a történelemkedvelők számára talán a legjobb hír az volt, hogy zöld utat kapott Az ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle) pilotja, amely később megkapta a teljes évados berendelést is. Az első évad fogadtatása alapvetően pozitív volt, és ez szerencsére azt jelentette, hogy megtörtént a második évad berendelése is. 2016. december 16-tól érhető el a sorozat az Amazonon, amelynek nemrég magyarországi elérhetősége is megnyílt, bár a cikk írásának pillanatában a sorozat nem volt elérhető itthonról, reméljük, hogy ez hamarosan meg fog változni. Addig is egy kicsit történész szemmel tekintünk vissza az első évadra, és némi könyvismertetővel egybekötve belenézünk egy kicsit a másodikba is.

A könyv meg a film

Philipp K. Dick döbbenetes fantáziájú író volt, aki a technológiai és az emberi fejlődés következményének számtalan lehetséges élethelyzetét gondolta végig a műveiben, a sci-fi irodalom örök halhatatlanjai közé emelve saját magát. Igaz, életének egy részében tonnaszámra ontotta magából az újabb és újabb írásokat, amelyek sokszor a minőség rovására mentek, de emellett számtalan remekmű is kikerült a keze közül. A The Man in the High Castle volt az első, amely komoly sikert könyvelhetett el, mert egy évvel a megjelenése után, 1963-ban Hugo-díjat nyert a regény.

Érdekes módon ez a műve valamelyest kilóg a többi könyve sorából. Az alternatív történelem ugyan nem áll annyira messze Dicktől, mint azt gondolnánk, de mégsem úgy tartjuk számon, mint aki ezen a téren sokszor és rendszeresen alkotott volna. A The Man in the High Castle című regényében, két évtizeddel a győztesen megvívott második világháború után, mégis arra tett kísérletet, hogy felvázolja, miként nézett volna ki egy olyan világ, amelyben a náci Németország és a császári Japán diadalt arat a szövetségesek felett.

A regényben egy Roosevelt elleni sikeres merénylettől kezdődik az általunk ismert és a műben megvalósult történelem kettéválása. Az uralomra jutó republikánus elnökök képtelenek kivezetni az Egyesült Államokat a gazdasági világválságból, és a megoldásul kínált izolacionizmus azt eredményezi, hogy Nagy-Britannia és a Szovjetunió képtelenek lesznek arra, hogy legyőzzék a tengelyhatalmakat. Az USA végül kiveszi a részét a vereségből, és a területét három részre osztják: egy német, egy japán és egy semleges államra. A könyvbeli 1962-ben Adolf Hitler még életben van, de a Führer a szifilisz következtében elszenvedett szellemi és fizikai leépüléstől szenved, helyette Martin Bormann kancellár kormányoz, egészen addig, amíg meg nem hal. Ezt követően kitör az utódlási harc a náci vezetők, Göring, Göbbels és Heydrich között, amely a könyv második felének a cselekményére is rányomja a bélyegét.

Ezzel párhuzamosan döbbenetes technológiai fejlődés veszi kezdetét. 1962-re a nácik megvalósítják a Mars-utazást, és már túlestek a Hold sikeres kolonizációján is. (Ne feledjük, hogy Dick korában még szinte csak Gagarin űrutazásánál tartott az emberiség). Az Atlantropa terv keretében megtörténik a Földközi-tenger lecsapolása, úgy szántóföldeket és bányákat eredményezve a náci birodalomnak, akik mellesleg kiirtották a zsidókat, de még az alacsonyabb rendűeknek tartott afrikaiakat is. A császári Japánnal szemben, amely egyértelműen lemarad a technológiai versenyben, és nem valósít meg semmilyen holokausztot, egy új hidegháború bontakozik ki.

Ebben a nyomasztó, ám egyszersmind valamelyest élhető világban keresik a boldogulásuk kulcsát a főbb karakterek. A zsidó származású Frank Frink, akit elbocsátanak a munkahelyéről, a régiség-, és műtárgyhamisításban leli meg az új hivatását, sikeresen átverve a hanyatló amerikai kultúra emlékeit rajongva gyűjtő japánokat. Ebben végül Robert Childan is a segítségére lesz, akinek az egyik rendszeres vevője Noboszuke Tagomi, egy magas rangú japán, aki egy álnéven utazó német ügynökkel próbál zöldágra vergődni, aki tájékoztatja őt a fentebb említett utódlási harc várható következményeiről.

Persze Dick művében fontos szerepet játszik az alternatív valóság, már persze nemcsak a mi valóságunk, hanem egy másik is, amelyet egy könyvbeli könyv mutat meg számunkra, amelynek a címe The Grashopper Lies Heavy (korábbi magyar fordításban: Nehezen vonszolja magát a sáska, az újban: S tova hányattatom, mint a sáska, amely a Bibliából, a Zsoltárok könyvéből vett idézet). A fiktív világon belüli világban a hidegháború a győztes, ám autoriter rendszerré váló Nagy-Britannia, és a faji megkülönböztetést véglegesen feladó Egyesült Államok között tör ki. (Ne feledjük el, Dick könyve a hatvanas évek legelején íródott, egyáltalán nem volt természetes, hogy az USA végül tényleg erre az útra lépett). Emellett még Hitlert kivégzik, Maót legyőzik a kínai nacionalisták, a szovjetek pedig visszaszorulnak.

Dick főhősei mind a maguk módján próbálnak meg boldogulni az új rendszerben, amelynek elsősorban a japán oldalát ismerjük meg. Különös párhuzama a huszadik századi világnak, hogy itt az amerikai kultúra kvázi halálra van ítélve, mindenki úgy beszél róla, mint olyasvalamiről, ami nemsokára a történelemkönyvek lapjaira kerül, míg a japánok domináns kultúrája szép lassan átveszi az uralmat.  Az amerikaiakat zavarja az ebből fakadó kisebbrendűségi komplexus. Van aki tud ellene küzdeni, van aki pedig megpróbálja a japán kultúrát elsajátítani, így például Julianna Crain, Frank ex-felesége is, aki dzsudót oktat, és nem mellesleg egy olasz kamionsofőr oldalán kalandozza be a semleges zónát, hogy megkeresse az Embert a Fellegvárban.

A sorozat első évadában változtattak ezen a felálláson. Több teret kapnak a nácik, és az ő szolgálatukban álló amerikaiak, és a legfőbb karakterek útja rendszeresen keresztezi egymást, ami Dick könyvében szinte soha nem fordul elő. A legfontosabb változtatás azonban talán az, hogy itt a Grashopper Lies Heavy nem egy könyv, hanem egy filmtekercs. A régi technológiát utánozva ezeken a filmtekercseken láthatjuk az alternatív valóságot. Először azt, ahogy a szövetségesek megnyerik a háborút, de utóbb kiderül, hogy a sorozat ebben is követte a mester alkotását, és utóbb hallunk arról, hogy egy Sztálinról szóló 1954-es filmrészletet nézett meg az egyik főhős, Joe Blake (Luke Kleintank), majd láthatjuk azt is, hogy San Francisco atombombával történő elpusztításának kockáit is megnézik a főszereplők. A regénynek ugyanis a szerző folytatást tervezett, amelyből három fejezet el is készült (ebben elmélkednek a náci vezetők az ún. Nebenweltről), de Dick végül soha nem fejezte be ezt a tervezett második kötetet. (A három fejezet magyarul a Csúszkáló valóságok című kötetben jelent meg).

Boldog békeidők, sieg heil!

A sorozatnak talán a Dick által felvázolt világ vizuális megrajzolása a legnagyobb erénye.  Az amerikai társadalomban egyfajta aranykorként is emlékeznek a hatvanas évekre, hogy mennyire, arra talán az idei elnökválasztás is egy kiváló példa. Mindezt a sorozat visszaadja nekünk, csak éppen náci köntösben. A Győzelem Napja váltja fel a Függetlenség Napját, amely egy nagyszabású ünnep lesz, felvonulásokkal és utcai parádékkal, aki arra kíváncsi, és meghitt családi vendéglátással azoknak, akik inkább erre használják ki a munkaszüneti alkalmakat. A tengerentúli nézőknek alighanem egy kicsit meglepő lehet, hogy az emberek egy diktatúrában is élhetnek boldogan, békebeli családi idillt teremtve maguk körül. A szomszédot Sieg heil-lal köszöntő Jon Smith (Rufus Sewell) Obersturmbahnführer nevetve vágja fel a pulykát, köszönti a vendégeket és törődik a családjával. Olyannyira, hogy nem kell sokat várnia, míg a birodalom embertelen rendelkezései rajtuk is csattanjanak, hogy a teljes lojalitása és a szerettei iránti érzelmei ellentmondásba keveredjenek egymással.

Persze az, hogy egy diktatúra teremthet látszólagos élhető világot, Európának a kevésbé szerencsésebb történelmi felén tapasztalat, a Tengerentúlon viszont még nem. Éppen ezért kellett Dick világához hozzáírni az Ellenállást is, amely egy sorozatos ötlet, a könyvben nem létezik. Mindezt tették a készítők vélhetően azért, mert alighanem rossz reakciókat szült volna az, ha azt mutatják be, hogy egy komplett társadalom behódol a megszállóknak. Emellett pedig lépten-nyomon érezzük azt, hogy a békés élet csak a kiváltságos keveseknek jut osztályrészül, a többiek kénytelenek félelemben élni a napjaikat. Julianna Crain (Alexa Davalos) és férje, Frank Frink (Rupert Evans) világa darabokra hullik, amikor a nő húgát a Kempetai, a japán titkosszolgálat megöli egy film után kutatva. Julianna megszerzi a filmet, és beugrik a húga helyére, de a nyomába ered egy náci ügynök, Joe Blake, valamint a japán titkosszolgálat, amely arra is képes, hogy Frank nővérét és a családját elgázosítsa, miközben a férfit is alaposan megkínozzák a titkosrendőrség szűk pincéiben.

A japán oldalon elsősorban a hódító elit él jobban, a fehérektől elkülönített lakónegyedekben, ahol őrzött házakban lakhatnak, fehér lakájokkal kiszolgálva. A nyugati part nagyvárosa, San Francisco, teljesen átalakult, ázsiai várost csináltak belőle, japánul teleírt hirdetésekkel, oszlopokkal, számtalan Toyotával és apró japán boltokkal. A japánok kereskedelmi minisztere Noboszuke Tagomi (Cary-Hiroyuki Tagawa) arra törekszik, hogy valahogy létrehozza az egyensúlyt önmagában, no meg a két világhatalom között.

A folytatás és az Ember a Fellegvárban

Az első évad fogadtatása alapvetően pozitív volt, így a következő is megkaphatta a berendelést. A második évad lényegében ott folytatja, ahol az első abbahagyta, csakhogy tudatosan törekszik arra, hogy mind a megismert világ univerzumát, mind pedig a főszereplő karakterek családi kötődéseit kibővítse. Láthatunk képeket Berlinből, például a Tempelhof körül körben álló Concorde-okról, vagy a Große Halle épületének külsejét, majd belsejét.

A legnagyobb változást azonban az jelenti, hogy visszakanyarodtak Philipp K. Dick értelmezéséhez. Míg az első évad végén úgy tűnt, hogy az Ember a Fellegvárban nem más, mint maga a Führer. Hitler ugyanis, a többi nácitól elzárkózva, egy várban töltötte a napjait, ráadásul azzal, hogy az SS, vagy éppen az amerikai Ellenállás által neki eljuttatott filmeket nézte meg, majd a kirajzolódó jövő alapján hozta meg legfontosabb döntéseit. Itt érte el őt az a merényletkísérlet, amit az első évad végén láthattunk. Az új évadban azonban már a legelső részben megláthatjuk a valódi Embert a Fellegvárban, mégpedig Hawthorne Abendsent, aki a könyvben a már emlegetett Sáska írója. Itt nem más, mint egy kissé őrültnek ható elme, aki a filmtekercsek között él, és azt kutatja, hogy miként lehetne megakadályozni San Francisco atombomba által történő elpusztítását.

Így Julianna új küldetésre indul, mivel felfedik előtte, hogy ki lehet az a személy, akin megfordulhat ez az egész. Nem lesz könnyű dolga, hiszen az Ellenállás meg akarja ölni őt, a japánok meg a németek pedig minden követ megmozgatnak, hogy elkapják. Jon Smith pedig személyes megbízást kap a Führertől, hogy kerítse kézre az Embert a Fellegvárban, kerüljön bármibe is. Hogy milyen szerep vár rájuk, azt most inkább nem mondanánk el, érdemes megnézni a folytatást.

Érdemes, már csak azért is, mert a sorozat vizuális világa továbbra is lenyűgöző a maga módján. A stáblista végén felsorolt kisebb csapat történész és más segítő láthatóan jól végezte a dolgát, noha az igazi hardcore történészek, akik a korszakkal foglalkoznak, legyen szó a náci vagy a császári Japánról, esetleg a hatvanas évekről, meg fognak találni néhány nem különösebben súlyos hibát.  Mindezek ellenére szívesen néztem meg minden egyes pillanatát a sorozatnak, és remélem hogy nem ez volt az utolsó évad a sorozatból.