Az emlékezés pipacsa és a király zarándokútja

Az 1918. november 11-én megkötött fegyverszüneti egyezmény napja és a pipacs szimbólummá vált a győztes angolszász hatalmak országai között. Hívják bár Fegyverszünet Napjának, Emlékezés Napjának vagy akár Veteránok Napjának, mindhárom megemlékezés eredete a 98 évvel ezelőtti eseményig nyúlik vissza, és szorosan kötődik az első világháború kollektív emlékezetéhez. A világégés ugyanakkor földrengésként hatott a dinasztikus alapokon nyugvó európai birodalmakra. A konfliktus után az addig legerősebben monarchiapárti Nagy-Britannia sem mondhatta már el magáról, hogy a királyság intézménye oly biztos alapokon áll, mint a Viktoriánus érában. 1918-ban V. György angol király első kézből figyelhette meg az Osztrák–Magyar Monarchia, a Német és az Oszmán Birodalom felbomlását, ami után helyesen ismerte fel, hogy birodalma egyben tartásáért személyesebb, közvetlenebb kapcsolatot kell kialakítania alattvalóival.

Az 1918-as év tizenegyedik hónapjának tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában lépett életbe a Compiègne melletti erdőben egy vasúti kocsiban a Német Birodalom és az antant képviselői által aláírt fegyverszüneti megállapodás, amely véget vetett a harci cselekményeknek a nyugati fronton is. November 11-e azóta szimbólummá vált a győztes antanthatlmak országaiban, a legtöbb helyen Fegyverszünet Napjaként emlékeznek meg róla. Nagy-Britanniában és a brit Nemzetközösség egyes országaiban ezzel párhuzamosan Emlékezés Napját tartanak, az Amerikai Egyesült Államokban pedig Veteránok Napjának hívják a november 11-i megemlékezést. (Érdekesség, hogy Olaszország A Nemzeti Egység és a Fegyveres Erők Napja alatt november 4-ét ünnepli, az Osztrák–Magyar Monarchiával megkötött padovai fegyverszünet aláírásának napját.) Az első hivatalos Fegyverszünet Napját 1919. november 11-én tartották Nagy-Britanniában, Londonban. Az eseményt eredetileg egy fogadás előzte meg, amelyet egy nappal korábban, november 10-én tartott V. György brit király a francia köztársasági elnök, Raymond Poincaré tiszteletére a Buckingham-palotában. A másnapi, november 11-i ünnepségen az angol uralkodó kezdeményezésére két perces néma csenddel emlékeztek meg a fegyverszünet – és az ellenségeskedések befejeződésének – első évfordulójáról.[1] 

A Fegyverszünet Napjával párhuzamosan alakult ki az Emlékezés Napja, amelynek szimbóluma Nagy-Britanniában (és a Birodalomban) a pipacs lett. De mégis miért pont ez a virág? John McCrae kanadai alezredes In Flanders Fields c. verse erősen kötődik a Brit Birodalom első világháborús emlékezetéhez. A kanadai tiszt a második yperni csatában egyik elesett barátja emlékére írta meg költeményét, amelynek központi eleme az élénkvörös színű pipacs lett, amely az elesett bajtársak sírjain nő a belgiumi Flandriában. A vers magyarul Nika Géza fordításában:

Flandria Mezején
Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket; s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben nem hallod őket.

Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket s most itt a vég,
Flandria mezején.

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni, bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.

McCrae verse inpsirálta Moina Belle Michael amerikai egyetemi tanárt is, aki 1918-ban írta meg We Shall Keep Faith c. költeményét. Michael fogadalmat tett arra, hogy minden november 11-i évfordulón pipacsot fog viselni az elesettek emlékének tiszteletére. Emellett selyemből készült pipacsokat kezdett árulni, a bevételből pedig a hadirokkantakat kívánta támogatni (humanitárius tevékenységéért „Pipacsos-hölgyként” vált ismertté).[2] Az 1921. november 11-i megemlékezéseken a pipacs már általánosan elfogadott szimbóluma volt az évfordulónak. Az Emlékezés Napján Nagy-Britanniában manapság már nemcsak az első világháborúban elesettekre emlékeznek, hanem az azóta fegyveres szolgálatban elhunyt összes brit katonára is.

A Royal British Legion jótékonysági szervezet pipacsa, amit november 11-re gyártanak. Forrás: Wikimedia Commons
A Royal British Legion jótékonysági szervezet pipacsa, amit november 11-re gyártanak. Forrás: Wikimedia Commons

John McCrae verse Roger Emerson által megzenésítve.

Az 1914 és 1918 közötti világháborúban mintegy tíz millió katona vesztette életét. A Brit Birodalom – beleértve a domíniumok és a gyarmatok veszteségeit is – körülbelül egy millió halottal [3] „vette ki a maga részét” a konfliktusból. Az 1922-ben megjelent hivatalos brit háborús statisztika alapján a hatalmas emberveszteségből a Brit-szigetek több mint 700 ezer katonát vesztett. [4] A z elesettekről az 1920-as évben a Fegyverszünet Napja mellett máshogy is megemlékeztek. A világégés alatt az eltűnt halottak száma olyan magas volt, hogy a Nagy Háborúban elesett egyszerű katona emlékét úgy kívánták tiszteletben tartani, hogy egy azonosítatlan baka holttestét exhumálták és hazaszállították Nagy-Britanniába. 1920. november 11-én nagy katonai tiszteletadás mellett a westminesteri apátságba szállítottak egy előre kiválasztott holttestet (a Brit Birodalom „Ismeretlen Harcosát”), és az apátság bejáratánál temették el. Koporsójára többek között egy 16. századi kardot is illesztettek, amelyet V. György ajánlott fel személyes gyűjteményéből. Az Ismeretlen Katona sírján a következő felirat található: „A királyok közé temették, mert jót cselekedett Istenért, és az Ő házáért”. Az angol közönség ezután szabályos zarándoklatot tartott a koporsóhoz, a BBC cikke szerint csak az első héten több mint egy millió 250 ezer ember kereste fel a sírt.[5]

Az Ismeretlen Katona sírja a Westminster apátságban. Forrás: Wikimedia Commons
Az Ismeretlen Katona sírja a Westminster-apátságban. Forrás: Wikimedia Commons

Az alábbi felvétel az Ismeretlen Katona temetését örökítette meg, a videó végén V. György is feltűnik amint koszorút helyez a koporsóra:

Az Ismeretlen Katona koporsójának hazaszállítása és temetése, 1920.

A győztes nemzetek fővárosai közül többen is követték a gyakorlatot, így 1920. november 11-én egy ismeretlen francia katonát is eltemettek Párizsban, ám amikor 1924-ben Németország próbálkozott hasonló megemlékezéssel, az „ünnepség politikai tiltakozások káoszába fulladt.”[6] 1921. október 17-én az Egyesült Államok nevében John Pershing amerikai tábornok a Becsületéremmel, a legmagasabb fokozatú amerikai katonai elismeréssel tüntette ki a brit Ismeretlen Harcost, cserébe pedig az 1921. november 11-én eltemetett amerikai Ismeretlen Katonát Viktoria-kereszttel, a legmagasabb brit katonai elismeréssel illették. Érdekesség, hogy V. György először nem támogatta az elképzelést, hiszen ő még a brit Ismeretlen Katonának sem ítélte volna oda a Viktória-keresztet. Az angol király indoklása szerint a „világ legmagasabb katonai kitüntetése” nem mérhető össze a csak a közelmúltban létrehozott és történelmi háttérrel nem rendelkező amerikai elismeréssel. Végül György miniszterelnöke, Lloyd George nyomására kötélnek állt, de mindenképpen rosszallással figyelte, hogy hogyan tűnik el a brit uralkodó kiváltságai közül a kitüntetések odaítélésének kizárólagos joga.[7]

Az amerikai Ismeretlen Katona sírja, 1922. Forrás: Library of Congress
Az amerikai Ismeretlen Katona sírja, 1922-es kép. Forrás: Library of Congress

Bár a Nagy-Britannia győztes hatalomként fejezte be az első világháborút, a monarchia már nem állt olyan erős lábakon, mint a konfliktus előtt. Az európai uralkodódinasztiák közül a Romanovokat kivégezték, a Habsburgok és Hohenzollernek elvesztették trónjukat, a szultán birodalmát a sévres-i béke szabdalta fel[8] és a két világháború közötti időszakban a megmaradt európai monarchiák közül több egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került (lásd Olaszország, Spanyolország). A balkáni királyságok (görög, jugoszláv, albán) pedig különösen bizonytalan helyzetben voltak. V. György háború utáni uralkodása alatt tudatosan is törekedett arra, hogy személyesebb kapcsolatot tartson fel birodalma alattvalóival, és arra is rájött, hogy a nyilvánosságot jobban be kell vonnia a királyi család mindennapi életébe, és a birodalmi körútakba, látogatásokba. György, aki látta a Habsburg, a Német, az Orosz és az Oszmán Birodalom összeomlását, felismerte, hogy a Brit Birodalom egybentartásának kulcsa az, ha „nemzeti és birodalmi” uralkodóvá válik.[9] Ennek egyik kifejeződése volt 1922-es európai útja, amely során franciaországi és belgiumi brit katonai temetőket és emlékműveket keresett fel, hogy adózzon a birodalma összes szegletéből elesett katonái emléke előtt. Ezzel a lépéssel is a birodalmi öntudatot és az összetartozást igyekezett erősíteni, illetve érzékeltetni azt, hogy a brit monarchia nem felejti el a királyért életüket adó elesettek tömkelegét, származzanak azok akár Nagy-Britanniából, vagy akár a Birodalom többi területeiről.

V. György és kísérete a Vlamertinghe katonai temetőben, 1922. Forrás: The King's Pilgrimage, 1922. 24. p.
V. György és kísérete a Vlamertinghe katonai temetőben, 1922. Forrás: The King’s Pilgrimage, 1922. 24. p.

Az útra elkísérte az irodalmi Nobel-díjas angol író és költő, Rudyard Kipling is, aki The King’s Pilgrimage címmel verset írt a király utazásáról, és ugyanezen a néven egy könyv is napvilágot látott Frank Fox ausztrál újságíró jóvoltából, amelyben a zarándokúton történtetek írta le. Kipling költeménye először 1922. május 15-én jelent meg a The Times-ban, majd az út után néhány héttel később megjelenő könyvben is helyet kapott. A vers az alábbi linken elérhető: http://www.kiplingsociety.co.uk/poems_kingpilgrim.htm

Rudyard Kipling és V. György Belgiumban, 1922. május 11. Forrás: National Portrait Gallery
Rudyard Kipling és V. György Belgiumban, 1922. május 11. Forrás: National Portrait Gallery

A király zarándokútja 1922. május 11-én kezdődött, amikor I. Albert belga királynál tett hivatalos látogatást, majd utána a brit uralkodó feleségével és kíséretével (köztük Douglas Haig brit tábornaggyal, a somme-i mészárossal”) vonattal járta be Belgiumot és Franciaország északi részét, a temetőket és emlékműveket pedig autóval közelítették meg. Az út utolsó állomását, a Terlincthun brit katonai temetőt május 13-án keresték fel. Kipling költeménye megírása mellett a király beszédének vázlatát is elkészítette, amelyet György itt kívánt elmondani, és amelyen a király csak csekély változtatásokat eszközölt. Miután a király végigjárta az itteni sírokat, az Önfeláldozás Keresztjére koszorút helyezett el és két perces néma csönddel adózott az elesettek tiszteletének. Ezután tartotta meg beszédét, amiből egy rövid részletet közlünk:

„[…] zarándoklatom alatt sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy az elkövetkező évek során lehet-e erőteljesebb szószólója a békének ezen a földön, mint a háború borzalmainak ez a rengeteg néma szemtanúja. […] Örülök, mivel voltam annyira szerencsés, hogy tavasszal lássam [ezeket a sírokat], amikor az évnek ebben a lüktető szakaszában a szakadatlan, szűnni nem akaró élet a látható veszteségek és roncsok szeme előtt halad mégis előre; és buzgón imádkozom, hogy nemzetként és egyénként is alárendelhessük életünket azoknak az eszméknek, amiért testvéreink életüket adták, hogy bátor lelkeikkel alázattal, de szégyentelenül találkozhassunk még egyszer. ”[10]

V. György és Mária királyné a két perces néma csend alatt. 1922. Forrás: The King's Pilgrimage, 1922. 72. p.
V. György és Mária királyné a két perces néma csend alatt. 1922. Forrás: The King’s Pilgrimage, 1922. 72. p.

 

Sajnos a háború „borzalmainak rengeteg néma szemtanúja” – ahogy György a számtalan hősi halált halt katona sírját nevezte – nem tudta megakadályozni a következő világégést.

Annak ellenére, hogy a brit uralkodó nagyobb nyilvánosságot kívánt biztosítani a királyi család utazásainak, ő maga az első világháború után – az 1922-es belgiumi utat leszámítva – már csak egyszer hagyta el hivatalos állami látogatás miatt a Brit-szigeteket (1923. Olaszország).[11] Az 1920-as években a király és a királyné nagyrészt London külvárosait és nyomornegyedeit kereste fel, a Birodalom többi részének meglátogatását elsőszülött fiukra, a későbbi VIII. Edvárdra hagyták.[12] 1932-ben György megtartotta az első királyi karácsonyi beszédet, a rádió segítségével a Brit Birodalom összes alattvalóját igyekezett megszólítani; ezzel a lépéssel hagyományt teremtett. Bár V. György uralkodása alatt mindent megtett azért, hogy egyben tartsa birodalmát, regnálása második felére már előtérbe kerültek azok a problémák, amelyek a Brit Birodalom felbomlását vetítették elő.

                                                                                                                                                                                        

Borítókép: 

V. György és kísérete a Tyne Cot temetőben Belgiumban, 1922. május.
Forrás: rslvirtualwarmemorial.org.au

 

Jegyzetek:

[1] Gregory, Adrian: The Silence of Memory: Armistice Day 1919–1946. Berg Publishers, Oxford, 1994.

[2] Michael, Moina Belle: The Miracle Flower, The Story of the Flanders Fields Memorial Poppy. Dorrance and Company, Philadelphia, 1941.

[3] Keegan, John: Az első világháború. Európa Könyvkiadó, Bp., 2010. 690. p.

[4] Statistics of the Military Effort of the British Empire during the Great War 1914–1920. The War Office, London, 1922. 237. p.

[5] The unknown soldier’s journey from trench to tomb. (http://www.bbc.com/news/magazine-11710660) (2016.12.12.)

[6] Keegan 2010. 10. p.

[7] Rose, Kenneth: King George V. Weidenfeld and Nicolson, London, 1983. 261–262 pp.

[8] Bár a törökök Kemal pasa vezetésével kedvezőbb feltételeket harcoltak ki maguknak, és a sévres-i béke revíziójaként 1923. július 24-én megkötötték a lasuanne-i békeszerződést.

[9] Cannadine, David: George V. The Unexpected King. Penguin Books, London, 2014. 67. p.

[10] Fox, Frank – Kipling, Rudyard: The King’s Pilgrimage. Hodder & Stoughton, London, 1922. 92. p.

[11] Rose 1983. 294. p.

[12] Cannadine 2014. 76. p.

További írásaink