Szétszakadó Magyarország: szegénység a rendszerváltástól a 2008-as válságig

Az 1989–90-nel beköszönő új, magántulajdonon alapuló piacgazdaságnak szembe kellett néznie az elmúlt rendszer hagyatékával: a szocialista gazdaságszerkezettel, a felvett hitelekkel, az államadóssággal és a folyamatos költségvetési hiánnyal. Ezt tetézte, hogy a gazdaság szerkezetének megváltozása, átalakítása rendkívüli szociális nehézségekkel járt. A költségvetési hiányból fakadó kiadáscsökkenés pedig tovább rontotta a rendszerváltozás veszteseinek életkörülményeit.

Az 1989–1991 közötti adatokból kiderül, hogy a rendszerváltozás éveiben, jövedelmi szempontból még viszonylag differenciált társadalomról beszélhetünk, ahol a szegényebb rétegek aránya nem volt kiugróan nagy: a legszegényebb réteg a mintául vett 12 000 háztartás mintegy 10%-a volt.[1] Az alábbi kimutatásban sem a legmagasabb, sem a legalacsonyabb jövedelmű réteg nem alkot elenyészően kis csoportot a más jövedelmi szintekhez képest. A legmagasabb jövedelmi csoport pedig nem teszi ki a legalacsonyabb háromszorosát sem.[2] Fontos megjegyezni, hogy ennél sokkal rosszabb arányok figyelhetők meg a 2008-at követő jövedelmi felmérésekben!

fogy1

Aktív kereső városi háztartások egy főre jutó éves személyes jövedelme és a háztartások felszereltsége[3]

Budapest, IX. kerület, Angyal utcai ház belső udvara, 1990. ERDEI KATALIN / FORTEPAN
Budapest, IX. kerület, Angyal utcai ház belső udvara, 1990. ERDEI KATALIN / FORTEPAN

A táblázatban szereplő adatok alapján – amelyek ugyancsak a magyar társadalom egy szeletét, az akkori lakosság mintegy 13 százalékát, a városi háztartásokat jelentik – a legfontosabb megállapítás az, hogy hatalmas egyenlőtlenségek ekkor még sem a fizetésekben, sem az életkörülmények tekintetében nem voltak hatalmasak. Az alábbi ábrán figyelemmel követhető, hogy milyen eltérések voltak szignifikánsak a jövedelmi hányadra bontott társadalmon (mintán) belül.

jov1

Egyes javak megoszlása a jövedelmi szintek alapján százalékban kifejezve, háztartásonként, egy főre vetítve.[4]

Amint azt a fenti ábra jelzi, a felmérésben szereplő lakosságon belül nem tapasztalhatunk olyan többszörös, esetleg több tucatszoros eltéréseket, mint a korábbi időszakokban (1930-as években,vagy az 1960-as években),  még a legnagyobb különbséget mutató javak tekintetében sem. A saját telefon birtoklásában meglévő nagy különbségeket azzal magyarázhatjuk, hogy éppen erre az időre tehető a telefonnal való ellátottság elterjedése.

Az 1990-es évek folyamán azonban a gyermekvállalási kedv a jobb jövedelmű családoknál jelentősen csökkent, a rosszabb jövedelműeknél stagnált, vagy kevésbé csökkent. Míg 1991-ben a háztartásonkénti átlagos létszám 3,3 volt, ez a legszegényebbeknél 4,1-re esett, addig legmódosabbaknál pedig 2,3-re. 1995-ben a nagyobb háztartás már csak a szegényekre volt jellemző, a módosabbak gyermekvállalási kedve rendkívül visszaesett.[5]

Az 1995-re megállapított 18,1%-os szegénységi ráta alapján a három vagy több gyermekes családok 37,5%-a volt szegénynek tekinthető,  az egygyermekes családok esetében ez a szám az átlag alatti, 12,7%-os.[6] A szubjektív szegénység a KSH adatai alapján – amely nem pusztán a jövedelmi szintet nézi – 39,5%-os volt.[7] Ez a magas szám abból adódik, hogy itt megvizsgálták a lakáskörülményeket és a fogyasztási szokásokat is. A vizsgálatokból kiderült, hogy 1995-ben a lakások 30,2%-a volt komfort nélküli, illetve a lakások 31,4%-ban a mellékhelyiség a lakáson kívül volt található a szegények esetében. Ezek az adatok országos átlagban 14,3%–15,1%-re módosultak.[8] Ha az alábbi ábra segítségével ezeket az adatokat összehasonlítjuk a 9 évvel későbbiekkel, akkor megállapíthatjuk, hogy a szubjektív szegénység 32,7%-ra csökkent, kis romlást tapasztalhatunk a mutatókban; melynek hatására a relatív szegénység 19,6%-ra nőtt.

fogy2

Szegény családok aránya a gyermekek számától függően százalékban[9]

Ha rátekintünk az alábbi két ábrára, akkor láthatjuk, hogy a relatív szegénység kismértékű romlásának ellenére a lakáskörülmények jelentősen javultak, ami összességében végül – a KSH által kiemelt bérszínvonal növekedésen túl – azt eredményezhette, hogy a szubjektív szegénység csökkent.

Az egykori "dzsumbuj" telep 2009-ben.
Az egykori „dzsumbuj” telep 2009-ben. Indafoto

szeg1

Szegénynek minősített lakosság lakásviszonyai 1995-2004 százalékban[10]

szeg2

Lakossági átlag lakásviszonyai 1995-2004 százalékban[11]

Az adatsorokból kiderül, hogy jelentős mértékben javultak a lakásviszonyok, de ez a változás nem egyformán érintette a lakosságot, sőt a folyóvízzel ellátott háztartások száma még arányaiban csökkent is a szegényebb rétegek körében. Tehát elmondható, hogy míg átlagosan javultak a viszonyok és csökkent a szegénység, nőtt a távolság a szegények és az átlag között.

Jövedelmi szempontból elmondható, hogy ugyan teljes felmérés nem készült, de a minimálbér, a növekedés ellenére sem érte el az átlagkereset 60%-át, 2004-ig a legmagasabb érték ennek 40,8%-a volt.  Elmondható tehát, hogy a minimálbérért dolgozókat, amennyiben más bevételi forrásuk nem volt, illetve ha háztartásukban az egy főre eső jövedelmet más sem (házastárs, gyermek jövedelme) módosította felfelé, relatív értelemben szegénynek tekinthetjük.

szeg3 Minimálbér megállapított szintje és százaléka az átlagbérhez képest[12]

Fent kimutattuk, hogy a gyerekek számával arányosan nőtt a szegény családok aránya. Ezt a következtetést támasztja alá az is, hogy a családi pótlék összege még öt gyermek esetén sem érte el az átlagjövedelem 1/5-ét, így a pótlék nem tudta a minimálbérből élő, többgyermekes családok státuszát javítani.[13] A KSH által készített létminimum számítások alapján pedig elmondható, hogy 2007-re, a válság előtti utolsó évre, egy fő havi élelmiszer-minimumát jelentő 3,4 kg hús, 4 kg burgonya és 6,5 kg zöldség-gyümölcs beszerzése éppen a nagycsaládos háztartásoknak jelenthetett problémát. A havi létminimum fejenként ugyanis ebben az évben 17 577 Ft-ot tett ki.[14]

Fontosnak tartom továbbá megvizsgálni, hogy jövedelmi hányad szerint az élelmiszerre fordított kiadások milyen szórás szerint oszlottak meg. A minimálbér összege a 2007-es évben havonta három fő számára tette lehetővé  a létminimumnak megfelelő élelmiszerek beszerzését, ha a háztartásnak más jövedelme nem volt. Ez a számítás egyfelől nem számol a további költségekkel – amely költségek még, mint látni fogjuk, a legszegényebbeknél is nagyobbak, mint az élelmiszerre költött kiadások –, illetve nem számol az egyéb bevételi forrásokkal sem. 2001-ben, az ország átlagát tekintve az élelmiszerre fordított költések az összes kiadás 29,9% volt. [15] Ez a mutató az 1989-1991-es, fentebb idézett viszonyokhoz képest valamelyest kedvezőnek mondható, tehát javulásról beszélhetünk; ha azonban megvizsgáljuk a két számsort a társadalom különböző szegmenseiben, akkor azt láthatjuk, hogy eltérő mértékben változtak a társadalmi arányok, így stagnálás és romlás is megfigyelhető.

szeg4

 A lakosság élelmiszer-fogyasztása a végzett munkához szükséges képesítés alapján[16]

A tartós fogyasztási javak tekintetében nem tapasztalható ilyen eltérés, míg a hátrányos lakókörülmények között élő társadalmi rétegen belül is a jövedelem 3,8%-át költötték ilyen cikkekre, addig a falusias lakókörnyezettel bíró szegmens a jövedelme 4,6%-át, a lakótelepek lakossága pedig 5,2%-át. Az átlag 4,3%-ot tett ki, melyen belül a szakmunkások 4,0%-ot, az egyetemi végzettséggel rendelkezők 5,2%-ot, a legfeljebb 8 általánossal rendelkezők 3,1%-ot, az inaktívak pedig a legkevesebbet,[17] 2,7%-ot költöttek tartós fogyasztási javakra.[18] Vagyoni hányad alapján elmondható, hogy a legszegényebb csoporttól haladva a leggazdagabb felé nő a művelődésre, a közlekedésre, ruhára költött hányad, de csökken a lakásfenntartásra, az élelmiszerre – mint fent láthattuk – és az élvezeti cikkre költött hányad. A közlekedési kiadásokban mutatkozó eltérés egyfelől konzerválja a lemaradtságot és csökkenti a mobilitást a társadalmi rétegeken belül, illetve szabadság idején csökkenti a pihenés minőségét.

szeg5

Fogyasztási hányadok a jövedelmi ötödök alapján.[19]

Fentiekből adódik, hogy a szegényebb rétegeken belül megnőtt az élvezeti cikkek fogyasztása, illetve az alkoholizmus elterjedése nagyobb léptéket öltött. A rendszerváltásig, 1988-ra az égetett szeszes ital fogyasztása ugyanis közel duplájára nőtt, és leginkább a fizikai munkások körében volt meghatározó.[20] Továbbá elmondható, hogy a szegényebb háztartások tartós javak szerinti vizsgálatából kiderül, hogy lemaradásuk az 1990-es évek alatt megduplázódott.[21]

A rendszerváltozás és a 2008-as válság között eltelt több mint másfél évtized nem értelmezhető tehát egyetlen korszakként. A szocialista rendszer összeomlásával megnőtt a munkanélküliség, a 1991-ben regisztráltak száma 1 000 526-ra nőtt, majd ez a szám folyamatosan csökkent, az ezredfordulóra már fél millió alá zsugorodott.[22]

Cigány 6 roma népesség Magyarországon, 2001
Cigány 6 roma népesség Magyarországon, 2001

A minimálbér összegének a kezdeti reálértéken bekövetkezett csökkenése, az átlagbér  30%-a alá való esése  után, 2008-ra újra el tudta érni a 35%-os értéket. A lakások komfortfokozata jelentősen javult. Ezzel szemben a foglalkozási statisztikákban ki nem mutatható rejtett munkanélküliség hatására is nőtt a szegényebb csoportok lemaradása, az élelmiszerre költött jövedelmi hányaduk megnőtt. Ferge Zsuzsa kimutatása szerint a létminimum alatt élők aránya az 1993-as 13%-ról 1998-ra már 30%-ra nőtt.[23] Meglátásom szerint a korszak legnagyobb kihívását a társadalmi olló szétnyílása, a vidék, és elsősorban Kelet- és Délnyugat-Magyarország (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Baranya megyék) falusi lakosságának a lemaradása jelentette.[24] Emellett elmondható, hogy már a 2008-as gazdasági válság előtt, a szocialista teljes foglalkoztatás megszűnése miatt, a legszegényebb réteg lemaradása mentén elindult a cigányság szegregációja. Ez a lemaradás egyfelől a társadalmi olló szétnyílása mentén egy automatikus folyamatként révén ment végbe. Ebben a társadalmilag feszült helyzetben ez nem csak az életkörülmények szempontjából jelentett eltávolodást a társadalom többi csoportjától. Ferge Zsuzsa már 2000-ben kiemelte, hogy 1999-re több mint 150 szegregált cigány iskola létezett.[25] Erre a korszakra tehető továbbá az energiaszegénység, mint új jelenség megjelenése a szegényebb csoportokban. Éppen a társadalom leginkább lemaradott rétegeiben élő cigány származású emberekkel szemben szülhetett régi-új indulatokat ez a jelenség. Összefoglalásként tehát elmondható, hogy a 2008-as válság radikális gazdasági átalakulást, társadalmi traumákat megélő, lassan szétszakadó, vagy szétszakadásnak indult közösséget talált Magyarországon.


Borítókép

Az egykori Ganz gyár a II. kerületben, Budapesten, 1990. ERDEI KATALIN / FORTEPAN

Jegyzetek

[1] Családi költségvetés. 1989-1991 (12 ezer háztartás adatai). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 1999. (Továbbiakban: KSH, 1999.): p.: 18-20.

[2] Fontos megjegyezni, hogy tekintve, hogy az 50 400 Ft-nál kisebb egy évre számított fejenkénti átlagjövedelmi csoport esetében szintúgy, mint a 132 000 Ft-nál magasabb egy évre számított fejenkénti átlagjövedelmi csoportnál az adott csoportba esők differenciálása nem megadott csak abból indulhatunk ki, hogy az egész társadalmon belüli viszonyokhoz képest a különbségek kiegyenlítettek.

[3]KSH, 1999.: p.: 18-20.

[4] Uo.

[5] Központi Statisztikai Hivatal: Jövedelmi helyzet, jövedelem eloszlás 2004. KSH, Budapest. 2007. (Továbbiakban: KSH, 2007.): p.: 9.

[6] Uo.: p.: 10.

[7] Uo.: p.: 9.

[8] Uo.: p.: 13.

[9] Uo.: p.: 10

[10] KSH, 2007.: p.: 13.

[11] Uo.

[12] Központi Statisztikai Hivatal: Foglalkoztatottság és kereseti arányok 1998-2003. KSH, Budapest. 2005. (Továbbiakban: KSH, 2005b): p.: 24. és lásd még: Minimálbér (1992-), KSH http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli041.html utolsó hozzáférés: 2014. március 26. (Továbbiakban: KSH, Minimálbér (1992-)

[13]KSH, 2007.: p.: 13.

[14] Központi Statisztikai Hivatal: Létminimum 2007. KSH, Budapest. 2008. (Továbbiakban: Létminimum 2007.): p.: 3.

[15] Központi Statisztikai Hivatal: Fogyasztási csoportok és szokások a mai Magyarországon. KSH, Budapest. 2001. (Továbbiakban: KSH, 2001.): p.: 5.

[16] KSH, 2001.: p.: 5.

[17] Ez egyfelől magyarázható alacsony jövedelmükkel, azonban másfelől, tekintve, hogy jelentős részük öregségi nyugdíjas nem költenek új cikkekre (például számítógépek) illetve háztartásuk már rendelkezik tartós fogyasztási javakkal (rádiók, hűtőszekrények stb.)

[18] KSH, 2001.: p.: 5.

[19] Uo.

[20] Andorka Rudolf: Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon. (Szerk.: Dús Ágnes). Budapest, 1988. Kossuth. (Továbbiakban: ANDORKA, 1988.) p.: 38-42.

[21] Központi Statisztikai Hivatal: A háztartások tartós javai. KSH, 2000 (Továbbiakban: KSH, 2000.): p.: 19.

[22] KSH, 2003.: p.: 25.

[23] Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek. Állam, kormányok, civilek. Hilscher Rezső Alapítvány, Budapest. 2000. (Továbbiakban: FERGE, 2000.): 127.

[24] Lásd például: Obádovics Csilla – Bruder Emese – Kulcsár László: A gazdasági és szociális helyzet területi egyenlőtlenségei a vidéki Magyarországon – hasonlóságok és eltérések. In: Bódi Ferenc – Fábián Gergely (szerk.): Helyi szociális ellátórendszer Magyarországon. Debreceni Egyetem, Debrecen, 2011. (Továbbiakban: OBÁDOVICS-BRUDER-KULCSÁR, 2011.): p.: 143. http://www.mtapti.hu/loss/pdf/Loss_143-157.pdf Utolsó hozzáférés: 2014. március 29.

[25] FERGE, 2000.: p.: 134.

Facebook Kommentek