A „Mickey Mouse hadművelet” háttere

 Mi volt jugoszláv partizán küldöttek és ifj. Horthy Miklós 1944. október 15-i találkozójának tétje?

Bern Andrea

1944. október 15 délelőtt fél 12-kor kezdődött az a koronatanács, amelyen Horthy Miklós kormányzó kormánya tagjaival közölte, hogy fegyverszüneti bejelentést kíván tenni. Fél 12-kor, félórás késéssel, erre azonban jó oka volt. 11 óra körül tudta meg, hogy fiát, ekkora egyetlen élő gyermekét, aki aznap reggel Tito követével indult találkozni egy pesti belvárosi lakásba – elrabolta egy német SS egység. A késésnek súlyos következménye lett: Nem látta a nevében kiadott proklamáció végső formáját, melyből addigra Lakatos Géza miniszterelnök és Vörös János vezérkari főnök kihúzta a leglényegesebb mondatot: „ Mától fogva Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát Németországgal.”[i]

Ifj. Horthy Miklós a háború után mesélte el családjának, mi történt a kérdéses reggelen.

Fél tízre volt megbeszélve a találkozó Tito küldöttjével, Bornemissza Félixnek, a Magyar Szabad Kikötő Társaság Igazgatójának az irodájában, az Eskü téren. Ehhez a kiránduláshoz három testőr kíséretét kérte […] csengettek és Félix ment ajtót nyitni. Visszajött a jugoszlávval, aki nagyon szívélyesen köszöntötte. „Jó reggelt, kegyelmes úr, itt van nálam Tito marsall üzenete.” […] A férfi alacsony alkatú és sötét hajú volt, de kellemes, nyílt arcú. Nyugodtnak és őszintének látszott,  de Nicky valahogyan nem bízott benne. A nadrágja hajtókáját vágta fel, onnan vette elő a levelet. Mindez növelte Nicky gyanúját. […] Amint meglátta, hogy a levél az illető anyanyelvén, horvátul volt írva, már biztosan tudta, hogy hamisjáték az egész.  Nem tudta persze, hogy a levél hiteles-e vagy sem, mert Félixnek nem volt ideje elolvasni. Az utcáról lövöldözés hallatszott. Megint csengettek, és Félix ment ajtót nyitni, amikor egy durva hang németül azt kiáltotta „Fel a kezekkel!”[i-b]

Tito sakkjátszma közben, 1944 októbere /AFP PHOTO
Tito sakkjátszma közben, 1944 októbere. /AFP PHOTO

Kalandregény oldalaira illő történet. Néhány ponton azonban homályos. Nem derül ki belőle, mi oka volt Tito marsallnak minden előzmény nélkül kapcsolatot keresni a magyar kormányzó kisebbik fiához.  Elgondolkodtató a kérdés másik oldala is: Mi oka volt ifjabb Horthy Miklósnak épp a tervezett átállás reggelén találkozni egy ismeretlen tartalmú üzenetet hozó ismeretlen küldöttel, holott napok óta nem hagyta el a Vár területét, sem ő, sem családtagjai, éppen attól tartva, hogy a németek letartóztathatják őket. S ha már így döntött, s tisztában volt a veszéllyel, miért csak három testőrt vitt magával?

A történet másik főszereplője, az akciót német oldalról vezető Otto Skorzeny SS vezérezredes a következőképpen emlékszik:

Szeptember második felében „Hírszolgálatunknak tudomására jutott, hogy „Horthy Miklós, az államfő fia titokban találkozott Tito néhány küldöttével, hogy kapcsolatba lépjenek az orosz főparancsnoksággal, és különbéke tárgyalásokat kezdjenek. […][ii] javasoltam titkosszolgálatunk vezetőjének, hogy kapcsoljuk be egy ügynökünket a találkozókba. Sikerült egy horvát férfit beépíteni, akit mindkét fél kedvezően fogadott.  S megtudtuk, hogy a közeljövőben az idős Horthy maga is részt fog venni egy találkozón. […]október 10-én éjjel ismét volt egy találkozó ifj. Horthy és a jugoszlávok között. A német rendőrség értesült a hírről, de kivárt. A következő megbeszélést 15-re tervezték., […] A biztonsági rendőrség úgy döntött, kihasználja a legelső adódó alkalmat, hogy letartóztassa a kormányzó fiát, s a jugoszláv delegáltat. Az ifjabb Horthy nevéből: Nikolas – „Mickey egér” lett az akció fedőneve.[iii] […] Október 15-e napfényes vasárnap volt. […] Ahogy a térre érkeztem, észrevettem egy magyar katonai teherautót […] a szóbanforgó épület előtt.  […] alig léptek az első német titkosrendőrök az épületbe, amikor lövések dördültek a teherautóból. […] Magyar katonák bukkantak fel az ablakokban, és az épület erkélyein. […] egy közeli ház is magyar erőkkel volt megszállva. […] úgy láttam, támadásra készülnek, így kézigránátokat dobtunk az épületre, ami lesodorta a kaput, és annak márvány födémét, ami eltorlaszolta a bejáratot, így a fegyverek egy ideig elhallgattak.  Rendőreink ekkor lejöttek, négy foglyot hozva magukkal. A két magyart, „Mickey Mouse”-t, és Bornemisszát az egyik teherautóra dobták.”[iv]

Otto Skorteny Budapesten, a kiugrási kísérlet után 1944. október 16-án. Bundesarchiv, Bild 101I-680-8283A-30A
Otto Skorzeny Budapesten, a kiugrási kísérlet után 1944. október 16-án. Bundesarchiv, Bild 101I-680-8283A-30A

Az október 15-i találkozó eszerint tehát nem egyszeri, kalandos vállalkozás volt, ahogy ifj. Horthy mesélte,  hanem egy megbeszélés-sorozat része.  Nem október 15-én látta a beépített német ügynököt, horvát partizán-futárt először. Valóban léteztek jugoszláv küldöttek. A Sicherheitsdienst csupán kihasználta a lehetőséget, s beépítette közéjük saját emberét.  Az is nyilvánvaló, hogy az ifjú Horthy nem védtelenül, három testőrrel indult ezekre a találkozókra. A magyar honvédség nagy erőkkel biztosította.

Nincs biztos forrásunk arról, mi volt az október 15-i találkozó tétje. Az azonban kétségtelen, hogy komolyabb annál, mint egy ismeretlen jugoszláv futár ismeretlen témájú levelének a kézhez vétele.

Skorzeny szerint szeptember második felében értesültek először a partizánok és a kormányzó fiának titkos találkozóiról. Nézzük sorra, mi történt ekkoriban a két oldalon.

Románia 1944 augusztus 23-i kiugrását követően a Vörös Hadsereg 2., 3., és 4. Ukrán Frontja kezdett átfogó támadásba a Magyar Királyság és az 1941-es német-magyar támadás után feloszlott jugoszláviai államformációi ellen.

A magyar politikai vezetés ennek ellenére még 1944 őszén is reménykedett az angolszász szövetségesek balkáni partraszállásában, s abban, hogy Magyarország esetlegesen az érdekszférájukba kerülhet a háború után. Szeptember 23-án a szövetséges haderők Nápoly melletti főhadiszállására, Casertába érkezett Horthy Miklós megbízásával Náday István vezérezredes, és Charles T.  Howie, a brit hadsereg repülőezredese, hogy tárgyalásokat kezdjenek. Sikerrel azonban nem jártak, mivel a rejtjel kulcs, amit magukkal vittek, tévesnek bizonyult, így nem tudtak kapcsolatba lépni a Kormányzósággal, erre pedig nagy szükség lett volna: a kormányzó kézírásos, ám nem ellenjegyzett felhatalmazó nyilatkozata nem volt elegendő a szövetségeseknek, akik Nádayt így letartóztatták. [v]

Szeptember 23-a a Balkán további sorsa szempontjából is lényeges dátum. Ekkor került sor kenyértörésre Josip Broz Tito Marsall s a brit hadvezetés között.

Titonak, aki partizánjaival 1944 nyár elején a tengely által el nem foglalt utolsó erőd, az adriai Vis szigetén rendezte be főhadiszállását, a brit hadsereg nyújtott jelentős segítséget a sziget megtartásában. 1944 augusztusára brit javaslatra az Egyesült Államok kormánya is hajlandónak mutatkozott az együttműködésre a kommunista partizánokkal. Augusztus 5-én a partizánvezér Casertába utazott, ahol az elkövetkező napokban találkozott William J. Donovannal, az OSS ( Office of Strategy Service, az USA legfőbb titkosszolgálati szerve) vezetőjével, illetőleg magával Winston Churchillel is. [vi] Hadianyag támogatást kért tőlük. Ígéretet nem csupán erre kapott, de Churchill kijelentette előtte, nézetei szerint szükséges lesz egy isztriai szövetséges partraszállás. [vii] Tito természetesen üdvözölte ezt a tervet, kijelentve, hogy ehhez a hadművelethez partizánjaival maga is csatlakozna. Biztosította mindemellett a brit kormányfőt, hogy a háború után helyreállított Jugoszláviában nem áll szándékában kommunista rendszert bevezetni. [viii]

Az isztriai szövetséges partraszállás természetesen nem következett be. A Vörös Hadsereg azonban augusztus végére elérte a volt Jugoszláv Királyság keleti határait.

Szeptember 12-én Péter király Londonból rádióbeszédet intézett „Jugoszlávia népéhez”, felszólítva mindenkit, hogy Tito vezetése alatt egyesítsék erőiket. Egyben árulónak nevezett mindenkit,  aki erre hajlandóságot nem mutat. A nyilatkozat meg nem nevezett címzettje Dragoljub “Draža” Mihailović csetnik vezető volt, akinek paramilitáris fegyveres mozgalma kezdetektől Tito kommunista partizánszervezetének riválisa volt. Mihailović egyszerre tartott kapcsolatot a német megszállókkal, a szerb bábkormánnyal és a szövetségesekkel. Egyetlen cél vezérelte: Jugoszlávia helyreállítása Péter király vezetése alatt. Az uralkodó rádióbeszéde azonnal demoralizáló erővel hatott a csetnik alakulatokra, számos vezető elhagyta posztját, többen a partizánokhoz álltak.  Szeptember hónapja azonban ezzel együtt partizán-csetnik belháborúkkal telt el.[ix]

Brit légvédelmi ágyú Vis szigetén 1944 augusztusában. Imperial War Museum, NA18246
Brit légvédelmi ágyú Vis szigetén 1944 augusztusában. Imperial War Museum, NA18246

A csetnikekkel viaskodó, szövetséges partraszállást hiába váró Tito a hónap második felében eltűnt az angolszász szövetséges vezetők látóteréből. Szeptember 23-án kiadott egy kommünikét, ami váratlanul érte a casertai főhadiszállást: eszerint a partizánvezér Vis-i főhadiszállására akkreditált brit és amerikai haderők tagjai innentől nem közlekedhettek szabadon a partizánegységek között. Válaszul a szövetséges kormányok a következő naptól megvonták hadianyag-támogatásukat Tito egységeitől, s a sebesültek evakuálásában sem vállaltak többé szerepet. [x]

Négy nappal később, 1944 szeptember 28-án a partizánvezér már Moszkvában tartózkodott, ahol szeptember 29-én egyezményt írt alá Sztálinnal, mely szerint egységei segítséget nyújtanak a Vörös Hadseregnek a a volt Jugoszlávia területén folyó harcokban, a háború befejezését követően azonban a szovjet egységek elhagyják az országot, átadva a vezetést a jugoszláv civil hatóságoknak. [xi]

1944. szeptember 24-e délután A Budai Vár Krisztina szárnyában, Horthy Miklós kormányzó dolgozószobájában megbeszélés zajlott. „Zichy Ladomérék fenn.” – jegyezte fel naplójába Edelsheim-Gyulai Ilona ezen a napon. [xii] Zichy gróf a szlovák határ két oldalán is rendelkezett birtokokkal. Ezeken keresztül kapcsolatba lépett egy szlovák partizáncsoporttal, s vezetőjükkel egy orosz tiszttel, akit ő Makarov ezredesként nevezett meg ezen a találkozón, s aki szóban közölte vele, hogy ha birtokain át sikerül a magyar kormánynak parlamentert átjuttatni a határon, azt ő segít Kijeven át Moszkvába küldeni. [xiii]

A Makarov-levél rejtélyéről lásd: A Makarov-levél rejtélye

Másnap, szeptember 25-én  Kudar Lajos csendőrezredes, a magyar katonai elhárítás, az Államvédelmi Központ parancsnok-helyettese személyesen utazott a helyszínre és megállapította, hogy a Zichy-birtok átkelésre alkalmas. Ő maga is beszélt az orosz megbízottal, aki megígérte, hogy, ha indul Moszkvába delegáció, azt ő személyesen Besztercebányára kíséri, majd onnan a küldöttek repülőgépen utazhatnak Moszkvába.

Makarov őrnagy ezen a találkozón Kudar szerint kijelentette, hogy Oroszországnak nincs szándéka a magyar belügyekbe beleszólni, s Magyarország orosz részről előzékeny bánásmódra számíthat, s a szovjet hadsereg a harcok lezárulta után visszaadja a vezetést a magyar civil közigazgatásnak.

Három nappal később, szeptember 28-án három tagból álló, vadásztársaságnak álcázott küldöttség érkezett Horthy Miklós kormányzó szóbeli meghatalmazásával Zichy birtokán át a magyar-szlovák határra. Faragho Gábor vezérezredes, gróf Teleki Béla (a néhai miniszterelnök fia), és Szent Iványi Domonkos. Egy partizánfiú, Vincent várta, és Jevgenyij Fjodorovics Voljanszkij és Makarov ezredesek szállására kísérte őket. Érdekes módon utóbbit gondolták a partizánosztag parancsnokának, s előbbit a helyettesének.  Bőséges vacsorát kaptak, amit vodkával öblítettek le. [xiv]

Szeptember 30-án,  vasárnap, a delegáció megérkezett a szovjet fővárosba, ahol tárgyalásokba kezdett, melyek nem indultak zökkenőmentesen, hiszen a feltehetően titkosszolgálati hátterű Makarov ígéretekről a szovjet külügy nem akart tudni, Faraghoék viszont nem rendelkeztek a kormányzó által hitelesített megbízólevéllel. [xv]

Összefoglalva tehát mégegyszer: Azon a napon, szeptember 23-án, amikor kenyértörésre került sor Tito és az angolszász szövetségesek között,  tartózkodott épp egy magyar delegáció Casertában, a szövetségesi főhadiszálláson. Egy delegáció, mely pont azt akarta elérni, melyre Tito ugyanott alig egy hónappal korábban ígéretet kapott: az isztriai partraszállást.

Hat nappal később pedig, amikor Tito Moszkvában egyezséget írt alá a szovjet-jugoszláv katonai együttműködésről, s írásbeli garanciát kapott arra, hogy a szovjetek a hadműveletek lezárulta után elhagyják az országát – tartózkodott épp egy magyar delegáció Moszkvában, ami épp egy ilyen tartalmú ígéreten felbátorodva indult előzetes fegyverszüneti tárgyalásokat folytatni a szovjet fővárosba.

Mindez pedig egybeesik azzal a Skorzeny által homályosan „szeptember vége”-ként meghatározott időponttal, amikor ifj. Horthy Miklós, a magyar kormányzó kormányzó kisebbik  fia először találkozott Budapesten Tito küldötteivel.

Ifj. Horthy Miklós mindkét magyar delegáció útnak indításában aktívan részt vett, a Faraghó küldöttséggel pedig személyesen tartott távíró-kapcsolatot.

Nem nehéz kitalálni, mi lehetett a budapesti titkos találkozók célja: megszervezni egy jugoszláv-magyar kooperációt a moszkvai tárgyalásokra. A csetnikek és a németek harapófogójában szorított Tito minden bizonnyal kész lehetett elfogadni a magyar együttműködést, maga számára eggyel kevesebb ellenséget, s eggyel több szövetségest biztosítani.

Ezekről a találkozókról Horthy kormányzó nyilvánvalóan nem tudott. Erről tanúskodik ifj Horthy Miklós háború utáni beszámolója.  Így viszont a megbeszéléseknek nem is lehetett komoly politikai hátterük. Skorzeny emlékiratából azonban kiderül, hogy ifj. Horthy Miklós ígéretet tett egy későbbi találkozóra nézve, ahová az államfőt is magával viszi. Ez sosem következett be. A magyar fél feltehetően késlekedés folytán maradt ki a közös fellépés lehetőségétől. Mire Faraghóék asztalhoz ültek, Tito már el is hagyta Moszkvát.

Október 11-én a Faragho delegáció is aláírta a fegyverszüneti egyezményt – feltétel nélküli kapitulációt elfogadva.

Mi lehetett ezek után a végzetes következményekkel járó találkozó tétje? A Faraghóék által aláírt egyezmény tartalmazta, hogy a magyar kormány kivonja megszálló erőit a volt Jugoszlávia területéről. Ez azonban október 15-e reggeléig nem következett be.  Ha az átállás aznap sikeres, a kormányzó proklamációja alapján elméletileg ezeknek az egységeknek is kötelessége lett volna a németekkel szembefordulni – kimondva vagy kimondatlanul egy oldalon harcolva Tito partizánjaival.

A kiugrás azonban kudarccal végződött, többek közt azért, mert a németekkel szembefordulásra felszólító mondat kimaradt a kormányzói proklamációból – végsősoron azért, mert Horthy Miklós az aznapi koronatanácsról fél órát késett, így nem látta a nevében kiadott nyilatkozat végleges formáját. S azért késett, mert ekkor értesült, hogy fiát, aki Tito követével indult találkozni – elrabolta Otto Skorzeny SS alakulata.

De vajon miért vállalta háború után  ifj. Horthy Miklós a saját családja előtt is inkább a „felelőtlen,  könnyen csapdába csalt fiú” szerepet, évekkel később is, ahelyett, hogy az események valóságos hátterébe – legalább ekkor –  beavatta volna őket? Rejtély.


Borítókép

Az égő Budapest 1944-ben. FORTEPAN, 05842

Jegyzetek

[i] Vígh Károly: Ugrás a sötétbe, Budapest, 1984. 253-254

[ib] Edelsheim- Gyulai Ilona: Becsület és Kötelesség, Budapest, 2001, 315.

[ii] [ii] Otto Skorzeny: Skorzeny’s special missions – The memoirs of the Most Dangerous Man in Europe  1957, London, 133.

[iii] Uo. 134.

[iv] Uo.137.

[v] Edelsheim – Gyulai, 2001, 287-289.

[vi] Par Walter R. Roberts: Tito, Mihailović, and the Allies, 1941-1945, Durham, 1987, 245.

[vii] uo.

[viii] Uo. 246.

[ix] Sabrina P. Ramet: The three Yugoslavian state-building and legitimation 1918 – 2005, Woodrow Wilson Center, Washington DC, 2006. 158.

[x] Roberts 1987, 261.

[xi] Ramet 2006, 158.

[xii] Horthy család levéltára, 2.1.1  Horthy Ilona, ötéves naplók, szeptember 24.

[xiii] Vattay Antal naplója 1944 – 1945, szerkesztette Vígh Károly, 1990,  79-80.

[xiv] Szent-Iványi Domonkos: Visszatekintés, 1941 – 1972, részletek, in: Magyar Szemle XXV. 9-10.

[xv] Edelsheim-Gyulai 2001, 286.

Gosztonyi  Péter: háború van, háború, Budapest, 1989. 69.

Facebook Kommentek

További írásaink