Kelet-római aranypénzek és perzsa lovak a Tibeti-fennsíkon

Szerző: Balogh Mátyás

A Tibeti-fennsík zord, terméketlen vidék. Területének jó részén, jelenleg Kína két, gazdaságilag legelmaradottabb tartományi szintű közigazgatási egysége, a Tibeti Autonóm Terület és Csinghaj tartomány osztozik. Ez utóbbi kellős közepén, Wulan és Dulan megyékben, az ezredforduló környékén, két Kelet-római aranypénz került elő. Ezek, és még sok más régészeti lelet alapján biztosak lehetünk abban, hogy a kedvezőtlen természeti adottságai; a rendkívül száraz éghajlat és a nagy tengerszint feletti magasság ellenére, ez a vidék nem mindig volt egy, a gazdasági körforgástól távol eső annyira periférikus régió, mint manapság. Ezt tanúsítják a perzsa lovakat, szogd kereskedőket említő írott források és a Tibeti-fennsík északi részén, Csinghaj tartományban előkerült, szogd, perzsa és kelet-római eredetű leletek.

A Tibeti-fennsík nagy része főként állattartásra alkalmas magashegyi legelő
A Tibeti-fennsík nagy része főként állattartásra alkalmas magashegyi legelő

Az elsőként, 1999-ben előkerült aranypénzt Wulanban találták egy sírban, hat szászánida (224-651)  ezüstérme társaságában. Az érme I. Jusztiniánosz (527-565) Kelet-római császár korából származik. A 2002-ben Dulan területén, szintén egy sírból előkerült másik aranyérme Zénón (474-491) korából való. A két aranyérmén kívül még több száz perzsa eredetű selyem, nagyszámú, szászánida ezüstérme, és különféle használati tárgyak kerültek elő Csinghajból.

Ezek a tárgyak iráni nyelvű szogd kereskedők révén jutottak el Kelet-Turkesztán városállamain keresztül a Tibeti-fennsík északi peremére, azon belül is főként a Dulan, Wulan, és a mai Hszining környékére. Hasonló leletekből még több került elő, Kína belsőbb területein, az egykori fővárosok Csang’an (ma Hszi’an) és Luoyang környékén, a Tibeti-fennsíkot északról határoló Kanszu-folyosóban, illetve az attól nyugatra fekvő Kelet-Turkesztánban (ma Hszincsiang Ujgur Autonóm Terület). Ez azonban könnyen érthető, hiszen a Kínát a Földközi tenger vidékével összekötő Selyemút a Han-kortól ( i.e. 206 – i.sz. 220) kezdve éppen a Kanszu-folyosón keresztül kötötte össze Kelet-Turkesztánt, Csang’annal és tudvalevő, hogy a szogd kereskedők Kína szinte minden jelentősebb városában jelen voltak. Arra, hogy miként juthatott ezekből a javakból a Kanszu-folyosó által megkerült Tibeti-fennsíkra, a Han-dinasztia bukását követő politikai helyzet ad választ.

A Dulanból előkerült aranyérme
A Dulanból előkerült aranyérme

A Kína és Kelet-Turkesztán közti politikai és kereskedelmi kapcsolatok kezdete Csang Csien nevéhez fűződik. Csang Csient Wu császár (I.e 140-87)  i.e. 138-ban a Kanszu-folyosón keresztül nyugatra küldte, hogy a korábban a hiungnuk (ázsiai hunok) elől nyugatra menekült jüecsi népet felkeresse és rávegye őket egy hiungnuk elleni szövetségre. Csang Baktriában, a Pamir és a Hindukus környékén megtalálta a jüecsiket, de azok visszautasították ajánlatát, így a szövetség nem jött létre. Az út mégsem volt teljes kudarc, hiszen  Csang értékes információkkal tért haza, melyek felkeltették Wu császár érdeklődését a kínaiak által később Nyugati Területeknek elnevezett térség iránt. A Kanszu-folyosóban hamarosan katonai helyőrségek épültek, és elkezdődött a rivalizálás Kína és a hiungnuk között a Nyugati Területek feletti befolyásért.

A Wulanból előkerült aranyérme
A Wulanból előkerült aranyérme

A Han-dinasztia bukását követően Kína először három részre szakadt (220-280), majd a Csin-dinasztia (265-317/420) egy igen rövid időre újra egyesítette Kínát (280-317). A Csin egész Kínára kiterjedő uralmának az “öt barbár nép”, azaz a Kína északi határvidékein letelepült, egykori északi nomádok felkelése vetett véget. Ekkor a kínai uralkodó elit a Sárga-folyó vidékéről a Jangce völgyébe menekült és a mai Nancsingban (akkor Csienkang) hozták létre  fővárosukat. Észak-Kína területén az “öt barbár nép” saját dinasztiákat hozott létre, melyek egymással és Dél-Kínával is jellemzően ellenséges viszonyban álltak. A 317 és 589 közti időszakban, Kína széttagoltságának idején a Nyugati Területekkel összeköttetést biztosító Kanszu-folyosó végig, az északi dinasztiák valamelyikének az ellenőrzése alatt állt, elzárva ezzel a déli dinasztiákat a Nyugati Területekkel való közvetlen érintkezés lehetőségétől.

Szászánida ezüstérme Csinghajból
Szászánida ezüstérme Csinghajból

A mai Csinghaj tartomány területén, ekkor már nagyon rég óta a csiang, egy, a tibetivel rokon nép folytatott főként nomád állattenyésztő életmódot. 317-ben azonban nem csak Észak- és Dél-Kínában, de itt a Tibeti-fennsík északi felén is változások történtek. Ekkor ugyanis a mai Kanszu, Szecsuán és Csinghaj tartományok határvidékén megjelent egy új nép, a mandzsúriai Liao-folyó vidékéről származó tujühunok, akik egyre nyugatabbra terjeszkedve leigázták a csiangokat és 329 körül saját államot alapítottak. Ez, keletről és északkeletről Észak-Kína kisebb-nagyobb barbár államaival, délkeletről pedig a Jangce vidékére menekült kínaiak egymást követő dinasztiáival volt határos.

Táncoló lovat tanító idomár szobra a Tang-korból
Táncoló lovat tanító idomár szobra a Tang-korból

 

Táncoló ló Tang-kori ábrázolása
Táncoló ló Tang-kori ábrázolása

A tujühun állam geopolitikai helyzetének köszönhetően különösen érdekes szerepet töltött be Kína és Belső-Ázsia történetének ezen korszakában. Egyrészt, a tujühunok állama Kínán kívüli területnek számított,  másrészt ha földrajzilag nem is teljesen, politikai értelemben mégis az egymással szemben álló Észak- és Dél-Kína közé volt ékelődve. A korszak körülményeihez képest igen hosszú fennállását (329-663) a két térség hatalmai közti sikeres diplomáciai egyensúlyozásnak köszönheti. A tujühunok és az északi barbár dinasztiák viszonyát a békés és konfliktusos periódusok váltakozása jellemezte.

Tibeti királysír Dulan környékén
Tibeti királysír Dulan környékén

 

Szogd készítésű halotti urna, a 7-8 századból
Szogd készítésű halotti urna, a 7-8 századból

A Dél-Kínával való kapcsolatfelvétel viszonylag későn, csak 423-ban, nem sokkal a Liu-Szung dinasztia (420-479) alapítását követően történt meg. A tujühunok kapcsolata a Liu-Szunggal és az azt követő déli dinasztiákkal mindvégig békés volt, igaz a déliek katonai segítséggel sosem támogatták a tujühunok északiak elleni küzdelmeit. A tujühunok állama tulajdonképpen egy védőbástya volt a déliek számára, hiszen a saját maguk védelme, illetve érdekeik érvényesítése céljából vívott harcaikkal és diplomáciai manővereikkel lefoglalták az északi dinasztiák erőit. Emellett volt egy másik, szintén nem elhanyagolható haszna a tujühunok létének, Dél-Kína számára. 445-ben az északi Vej dinasztiától (386-534) elszenvedett egyik komoly vereség hatására a tujühun uralkodó, Mulijen a Cajdam-medencén keresztül egészen Hotánig menekült. Megölte annak királyát és kiterjesztette befolyását a Tárim-medence keleti peremére. Egy év elteltével Mulijen uralma helyreállt a Tibeti-fennsíkon, és sikerül megtartania újabb hódításait is. Ennek köszönhetően a tujühunok “rácsatlakoztak” a Selyemút Tárim-medence déli peremén haladó szakaszára és ezáltal hozzáfértek a Tárim-medencétől is nyugatra eső területek javaihoz.

Feltehetően szogd fémműves által készített főnixmadár Dulanból
Feltehetően szogd fémműves által készített főnixmadár Dulanból

A dolog jelentősége Dél-Kína számára abban állt, hogy a Nyugati Területek kereskedelmét a tujühunok saját területükön keresztül hozzáférhetővé tették, a Kanszu-folyosótól elzárt Dél számára. Így létrejött a Selyemútnak egy újabb, a Kanszu-folyosóban haladóval nagyjából párhuzamos szakasza,  ami a Cajdam-medencén, a Csinghaj-tó déli partvidékén, majd a fennsík délkeletre taró folyóvölgyein keresztül kötötte össze a Tárim-medencét a Szecsuánival, a Dél-kínai dinasztiák nyugati felének fontos kulturális és kereskedelmi központjával. Az új kereskedelmi út mentén, jórészt szogd kereskedők közvetítésével jutottak el többek között perzsa lovak is a tujühunokhoz, melyeket ők saját fajtáikkal kereszteztek. Az akkoriban elterjedt hiedelem szerint a tujühunok a perzsa kancákat, a Csinghaj-tó szigetére vitték, ahol sárkányok termékenyítették meg őket, majd a csikóikból olyan nagyszerű paripák fejlődtek, melyek napi több mint tízezer lit (egy li = 450 méter) voltak képesek megtenni. A tujühunok keresztezett lovai igen népszerűek voltak mind az északi, mind a déli dinasztiákban. Különösen keresettek voltak betanított zenére táncoló lovaik, melyeket gyakran küldtek ajándékként a szomszédos dinasztiák udvaraiba.

A Csinghaj-tó az űrből. A közepén látható kis, körülbelül két kilométer hosszúságú szigeten tenyésztették a tujühunok messze földön híres "sárkány-lovaikat"
A Csinghaj-tó az űrből. A közepén látható kis, körülbelül két kilométer hosszúságú szigeten tenyésztették a tujühunok messze földön híres “sárkány-lovaikat”

581-ben a Szuj-dinasztia alatt egyesült Észak-, majd 589-ben az utolsó déli dinasztia a Csen (557-589) bukásával egész Kína. 609-ben a Szuj második császára, Jang (604-617) még a tujühunok területét is elfoglalta néhány évre. A tujühunok elleni szuj hadjárat egyik motivációja éppen a sárkány-lovakat adó sziget megszerzése volt.  A Szuj gyors hanyatlásával aztán a tujühunok uralma ismét helyreállt, 618-tól pedig már a Tang-dinasztia vette át az egységes Kína feletti uralmat.  630 környékén a Tang aztán megszerezte a Kanszu-folyosó feletti ellenőrzést is, így Kína már a tujühunok közvetítése nélkül is bekapcsolódhat a Nyugati Területekkel folytatott kereskedelembe. Időközben a tibetiek egyre erősödő királysága terjedt észak, azaz a tujühunok állama felé, amit 663-ban meg is döntenek és annektálnak. A tujühunok idején létrejött kereskedelmi út mindezen fejlemények ellenére nem szűnt meg. Sőt, a hatalma teljében lévő Tibeti Királyságban a  Nyugati Területekről származó anyagi javak, és szogd mesteremberek iránti kereslet még növelte is annak jelentőségét.  A Cajdam-medence keleti peremén előkerült két aranypénz is feltehetően már tibeti uralom alatt, vagy legalább is a már Szuj és Tang dinasztiák alatt egyesített Kína idején élt tujühunok sírjaiból származik, akik a feltételezések szerint azokat kilyuggatva és fejfedőikre varrva kiegészítőként viselték.

Perzsa eredetű selyemdarab Dulanból
Perzsa eredetű selyemdarab Dulanból

Források:

Barfield, Thomas J. The Perilous Frontier, Nomadic Empires and China 221 BC to AD 1757. Cambridge and Oxford: Blackwell.

Beckwith, Christopher I. 2009 Empires of the Silk-Road: A History of Central Eurasia from the Bronze-Age to present. Oxford: Princeton University Press.

Carroll, Thomas D. 1953 Account of the T’u-yü-hun in the History of the Chin Dynasty. Berkley & Los Angeles: University of California Press

Molé, Gabriella 1970 The T’u-yü-hun from the Northern Wei to the Time of the Five Dynasties. Roma: IIMEO

Tao Tong 2008 The Silk Roads of the Northern Tibetan Plateau during the Early Middle Ages (from the Han to Tang dynasty as Reconstructed from Archaeological and Written Sources. PhD Dissertation: Everhard-Karls University, Tübingen

Xu Hongmei 许红梅2004 Dulan xian chutu de Dong Luoma jinbi kaozheng 都兰县出土的东罗马金币考证.Minzu Lishi Yanjiu 民族历史研究15/2. pp. 90-93

Xu Xinguo 许新国 2009 Dulan chutu sheli rongqi 都兰出土舍利容器. Zhongguo Zangxue 中国藏学86 (2009/2). pp. 74-81.

Zhou, Weizhou 周伟州1983 Tuyuhun shi 吐谷浑史. Shanghai

Zhu Shikui 2010 A New Investigation of the Geographic Position of of the Bailan Capital of the Tuyuhun. Asian Highland Perspectives 6. pp. 99-150.

 

Facebook Kommentek

További írásaink