Betyárok vonatrablási kísérletei a kiegyezés után

A betyárokról szóló történetek közül az 1848-49-es szabadságharcban való „bevetésük” vagy a Bodri juhász ellen elkövetett aljas gyilkosság mellett a legismertebb a pesti személyvonat kisiklatása. Nem hiába, hisz a vadnyugati kalandba illő támadás egyik szereplője nem más, mint a betyárkirály, Rózsa Sándor. Blogunk sem kerülheti el, hogy egy posztban ne emlékezzen az egyik legmerészebb vállalkozásról rávilágítva annak következményeire is.

Az eset már a betyárvilág alkonyán, 1868. december 8-án történt (más források szerint 7-én). Ebben az évben szabadult egyéni amnesztiával Rózsa Sándor, aki még 1857-ben került a hatóság kezére. Bár a kiegyezés utáni amnesztia őt nem érintette, Ferenc József császár és király negyedik gyermeke, Mária Valéria hercegnő születésének alkalmából végül a nagybetűs Betyár kiszabadulhatott.

Sokan örömmel fogadták szabadulását, Újvidéken még bankettet is rendeztek a tiszteletére. Egyes források szerint az idősödő betyár ekkor fejébe vette, hogy tisztességes útra lép és pandúrnak áll. Csendbiztosi kérelme eljutott egészen Wenckheim Béla belügyminiszterhez is, de büntetett előélete és analfabétizmusa miatt nem valósulhatott meg eziránti törekvése. Ha nem is volt így, az biztos, hogy a frissen létrejött Monarchia nem kezdhette volna meg a közbiztonság megszilárdítását úgy, hogy egy volt rablót pandúrként alkalmaz. Rózsa Sándort végül újra egy betyárbandában találjuk. Itt nem ő volt már a vezér, hanem a szegedi puszta egyik veszedelmes alakja, Csonka Ferenc.

Csonka Ferenc: „2-300 forintért az istent is meg lehetne ölni.” (Szentesi 2006, 123.o.)
Csonka Ferenc: „2-300 forintért az istent is meg lehetne ölni.” (Szentesi 2006, 123.o.)

Csonka Ferenc Szegeden élt és halászként dolgozott mielőtt bűnözővé vált. Míg Rózsa Sándor Kufstein várában raboskodott, ő a bandájával már túl volt – egyéb súlyos bűncselekmények mellett – az első vonatrablási kísérleten is. 1865. szeptember 5-én éjjel a Szőreg és Oroszlámos (ma Szerbiához tartozik) közötti vasútvonalon felszedték a síneket, aminek következtében a 4-dik számú vonat kisiklott. Az eredmény magukat a rablókat is meglepte, s inkább elmenekültek a helyszínről. Az utasok közül senki nem sérült meg, csupán a közeli őrházban élő pályaőr és felesége illetve rokona lett megkötözve, akiktől némi készpénzt sikerült elrabolni.

csikos
Csikós az utolsó vonatrablásnál nem volt ott. (Fári 1999, 457.o.)

betyárkirállyal kibővült banda (Tombácz Antal, ifj. Hegedűs Antal, id. Hegedűs Antal, Papdi Pál, Szabó Imre, Csikós József élükön Csonka Ferenccel) aztán ismét megkísérelt kirabolni egy vonatot. 1868. november 14-én éjjel a Pusztapéterinél haladó vasútvonalon próbálkoztak. Miután az éppen arra járó Víg József, kisteleki lakost megkötözték és az árokba tették, csak a vonat megállítására koncentráltak, és a vasúti töltés mentén elhelyezkedve vártak. A terv az volt, hogy vastag láncot csavarnak a sínre, amin nem bír áthaladni a vonat és kisiklik. A támadás azonban nem sikerült, az éjjel 10 órakor érkező 3-dik számú gyorsvonat átvágva a láncot egy nagyot zökkent, de baj nélkül robogott tovább. A betyárok így szabadon engedve Víg Józsefet megint üres kézzel távoztak. Másnap Varga József vasútőr a kettészakadt láncot megtalálta, s azt a kisteleki szolgabíróságra el is juttatta, ami után megindították a hivatalos nyomozást, de ekkor eredménytelenül zárult.

Csonka Ferenc ezután sem adta fel, bandájával újabb támadásra készült. Természetesen a népemlékezetben úgy maradt meg a rablás előkészítése, hogy Rózsa Sándor személyesen, a vonaton utazva végzett szemlét. Kérdő szűcs Ernő közlése szerint ez így festett:

„Rúzsa vonaton utazott, és kérdözte a kan doktort [1], hogy »mögáll-ë Pétörinél a bagony [így]?« A kalauz azt válaszolta, hogy »ha Pallavichi[ni] őrgróf volna kend, azért mögállna, de kendért nem.« Rúzsa gatyába vót, mint paraszt. Legközelebb osztán Rúzsa társai is fölszálltak a vonatra, és elvegyültek az utasok közt, akik ëgymás közt beszélték, hogy hová rejtik el az ékszereiket, ha a bëtyárok mögtámadják őket. Az asszonyok a hajukba rakták a gyűrűt, karkötőt stb.” (Szenti 2000, 70.o.)

Csonka Ferenc egyik embere (Fári 1999, 454.o.)
Csonka Ferenc egyik embere (Fári 1999, 454.o.)

Okulva a novemberi támadás kudarcából, megint a sínek felszedésével akartak próbálkozni. Ehhez sikerült szerezni – állítólag Simon József vasúti őrtől – egy vasrudat és egy strófkulcsot is. Veszelkáné Gémes Eszter könyvéből – aki 1968-ban gyűjtötte össze a családja illetve a balástyai tanyavilág emlékeit a betyárról – szintén Rózsa Sándor felderítéséről olvashatunk ezzel kapcsolatban:

„A megállók ritka kis őrházaknál voltak. Egy ilyen őrházhoz ment be Rúzsa. Azt mondja az őrnek:
– Adjék neköm egy bilétát.
– Möddig szóljon a biléta?
– Mi a szösz, hát beszélni is tud a biléta?
– Dehogy! Dehogy! Meddig utaz kigyelme?
– Hát adjék egy korona árút!
– Az még a városon túl is eviszi.
– Csak adjék, ha mögkedvelöm a rajtalövést, lejárom a bilétát, ha nem, amit nem járok le, visszahozom, oszt ami píz jár, visszaadódik.
– Soha! Itt ilyen alkudás nincs! – feleli az őr.
– Nem tom, van-ë olyan jó rajta, mint a ló hátán?
– Én mán ütem rajta, jobban döcköl, mint a ló. Me amék lóhoz odatapad a lovas, az csak ringás.

Még volt egy óra hossza a vonatjövésig, így beszélgettek. Kimentek a pályára is.

– Hogy vannak ezök leszögezve? – kérdi Sándor.
– Így ë! – mutatja az őr.
– Hát mivel húzik ki ezt a vasszöget?
– Van annak húzója – feleli az őr. – Nemsoká föl lösz az egész szödve, mer ez másodrendű Rësica-sin. Osztán a keleti expressz vonat mög akar indúni Európán körösztül, aki csak az országok fővárosainál áll mög. Ki lösz e’ mind cserélve Rësica elsőre, diósgyőri, ózdi sinökre.
– Még én is égyünnék munkásnak! – így Sándor.
– Biz az jó lönne, mer olyan nehéz pályamunkást kapni.
– Nem olyan messze vagyok én, maj’ tudakozódok abba az üdőbe – mondja Sándor” (Veszelkáné 1981, 130.o.)

A rabláshoz minden előállt, így 1868. december 7-én este már Becsei András bandatag és Csonka Ferenc szegedi otthonánál gyülekeztek. Innen a vasrudat és a strófkulcsot magukhoz véve a banda Tombácz Antal és Becsei kocsiján előbb Hegedűs Antal tanyájára, majd Seiben Antal kisteleki tanyájára ment. Itt eltöltöttek egy napot, s mikor beesteledett felfegyverkezve elindultak a Félegyháza és Kistelek között futó vasút irányába.

Egy korabeli francia újságban megjelent kép az 1868. december 8-i támadásról (Küllős Imola: Betyárok könyve. Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1988, 236.o.)
Egy korabeli francia újságban megjelent kép az 1868. december 8-i támadásról (Küllős Imola: Betyárok könyve. Mezőgazdasági kiadó, Budapest, 1988, 236.o.)

A vonatrablás helyszínéül a Félegyháza és Pusztapéteri közötti vasúti szakaszt választották. A 258. őrház közelében volt egy rész, ahol a Pest felől érkező vonat egy homokdombon lévő kb. 3 láb mély bevágásban haladt keresztül. Itt kezdték meg a kulcs segítségével a sín felszedését. Érdekes, hogy Csonka Ferenc később a tárgyaláson igyekezte emberségesebb arcát megmutatni, s a helyszínről megjegyezte, hogy “azért ugratták oly helyen a mozdonyt, hol a part-oldalba feködjenek le a vaggonok és személyek ne sérüljenek meg.” Miután a sínt sikerült felszedniük a közeli kiserdőben húzták meg magukat. Veszelkáné Gémes Eszter közlése alapján feszülten, s kicsit félve várakoztak a betyárok:

“Lesték, visszafojtott lélegzettel a vonatot. Szájhagyomány szerint soha, sehol, semmi vállalkozástól nem féltek, de még Rúzsa is félt itten.
– Cimborák! Most rözögök! – mondta. – Emmán nem a parasztok! Mög a gulya! Mög a vásárosok! E’ az állam! A’ pedig hatalmas!” (Veszelkáné 1981, 131.o.)

Csonka Ferenc ezzel szemben így biztatta embereit:

“Nem kell félni semmit, 2-300 forintért az Istent is meg lehetne ölni.” (Ujváry 2000, 267.o.)

A Cegléd-Szeged vasútvonal, Félegyháza és Kistelek között Pusztapéteri megállóval (a szerző jelölésével) (Magyar Vasúti évkönyv 1880. Budapest, 4.o.)
A Cegléd-Szeged vasútvonal, Félegyháza és Kistelek között Pusztapéteri megállóval (a szerző jelölésével) (Magyar Vasúti évkönyv 1880. Budapest, 4.o.)

A 3-dik számú pesti személyvonat este 10 óra tájban tűnt fel és a betyárok számítása szerint a felbontott szakaszon kisiklott. A mozdony és vele három kocsi a bevágás oldalának dőlve állt meg, míg a szerelvény többi része a sínen maradt. A rablók rögtön előtörtek a rejtekhelyükről, egyikük a mozdonyból kivetődött Krausz János mozdonyvezető után lőtt, aki jajveszékelve Pusztapéteri felé kezdett menekülni. De lövéseket adtak le a vonatra is mintegy elrettentés céljából. Csonka és Tombácz Antal a mozdony utáni vagonhoz sietett, mivel a rablók a postavagonra utaztak, az pedig általában a mozdonyt követő kocsi volt. Csalódniuk kellett, mert az nem egy postavagon volt. A csalódás mellé azonban hamarosan meglepetés is társult, miután a vonaton négy katona is utazott – köztük egy tiszt, aki azonnal tüzet vezénylet a betyárokra. Rózsa Sándorék azt hitték, hogy komolyabb erővel állnak szemben ezért jobbnak látták elhagyni a helyszínt.

 

Rövid hír a Vasárnapi Ujságból. (Vasárnapi Ujság, XV. évf. 50.sz.)
Rövid hír a Vasárnapi Ujságból. (Vasárnapi Ujság, XV. évf. 50.sz.)

A rablás tehát most sem sikerült. A lövöldözés ellenére áldozatai nem voltak a támadásnak. A kisiklás során Román György gépfűtőre rázúdult a kihullott fa és szén, illetve Sarbóni Gyula főmozdonyvezető és Gruber József podgyász-szolga a postavagonnak vélt kocsiba szorult be, de sikerült őket kiszabadítani. Az utasokat pedig az ijedtségen kívül az a kellemetlenség érte, hogy csak reggel 6 órára érkeztek meg Szegedre. A hatóságok megkezdték a nyomozást, de ekkor az még nem hozott eredményt.

Ahogy az eddig vázolt eseményekből is kirajzolódik a közbiztonság az 1867-es kiegyezés után sem javult az előző évekhez képest. Sőt, a vonatrablási kísérlet súlyos esetei mellett, megemlíthetjük még a szintén Csonka Ferenc bandájához köthető szegedi postakocsi rablást, vagy Weithert Hermann perjámosi kereskedő kirablását, de aktív volt ekkor a kecskeméti betyárbanda is, amely 1868. október 28-án hajtott végre postakocsi rablást Izsák és Kecskemét között. A hatalomnak tehát lépnie kellett.

Katonai kíséret elrendeléséről szóló hír a Vasárnapi Ujságban (Vasárnapi Ujság, XV. évf., 52.sz.)
Katonai kíséret elrendeléséről szóló hír a Vasárnapi Ujságban (Vasárnapi Ujság, XV. évf., 52.sz.)

A hatóságok különféle intézkedésekkel próbálták helyreállítani a nyugalmat és biztonságot. Ezek közé tartoztak például a postaszállítás védelmére hozott rendeletek is. Itt a rendőri vagy katonai kíséretadás mellett a Földművelési és Kereskedelmi minisztérium vagy a kerületi kir. postaigazgatóság kérésére a fenyítő törvényszéknek ki kell állítani egy hasonló bűnügyekben jártas személyt, aki a nyomozást segít lefolytatni. A december 8-án elkövetett vonatrablási kísérlet szintén gyors intézkedést követelt. A Belügyminisztérium 1868. december 15-én kelt rendeletével a Duna-Tisza közti „némely alsóbb vidéken garázdálkodó rablók által veszélyeztetett Cegléd-Szeged vasútvonalon közlekedő közösség személy- és vagyonbiztonságát fenyegető szerencsétlenségek elhárítása tekintetéből rendkívüli rendszabályokat léptetvén életbe, egyszersmind felhívja az ország mindazon törvényhatóságát melynek területét vasútvonalak hasítják, hogy a vasúti közlekedés biztonságának sikeres megóvására a szükséges rendőri intézkedést tegyék meg.” Egy újabb, szintén decemberi leiratában értesíti Kecskemét város közösségét, hogy a Cegléd-Szeged közötti vasútvonal biztosítására kirendelt katonai csapatok december 29-től kezdve a Szegeden állomásozó 11. cs. kir. dragonyos ezredének parancsnoksága alá tartoznak. Ezeken kívül a pandúroknak megengedték, hogy más törvényhatóságok területén is “határok nélkül” folytathassák az elkövetők üldözését.

Rózsa Sándor a szamosújvári börtönben, kevéssel a halála előtt. (Szentesi 2006, 124.o.)
Rózsa Sándor a szamosújvári börtönben, kevéssel a halála előtt. (Szentesi 2006, 124.o.)

Az igazi megoldást azonban az 1869. január 4-én felállított szegedi királyi biztosság jelentette. A szegedi várban berendezkedett intézményt gróf Ráday Gedeon vezette, aki működése alatt kíméletlenül felszámolta a betyárvilágot. Ekkor már elnyerték méltó büntetésüket a vonatrabló betyárok is. Csonka Ferenc, a banda vezére az 1872-es tárgyaláson 15 év börtönbüntetést kapott, de végül 20 évet ült. Szabadulása után 76 (!) évesen újra gyilkolt, ezért 1896-ban felakasztották. Rózsa Sándort először életfogytiglani börtönbüntetésre, majd később halálra ítélték. 1874-ben azonban a király (már másodszor) megkegyelmezett neki. A szamosújvári börtönben halt meg 1878-ben gümőkórban.


Források:

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára (BKMÖL) IV. 1609/a 1038/1868. Kecskemét város Tanácsának iratai, Tanácsülési jegyzőkönyvek

BKMÖL IV. 1609/a 26/1869.

BKMÖL IV. 1609/a 2457/1868.

Fári Irén: Szegedi betyárfényképek. Adatok a betyárkérdéshez Ráday Gedeon királyi biztos idejéből. In: A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. Történeti tanulmányok. Studia Historica 2. Szeged, 1999

Szentesi Zöldi László: Nagy magyar betyárkönyv. Méry Ratio, Somorja-Budapest, 2009

Szentesi Zöld László: Rózsa Sándor. Legenda és valóság. Méry Ratio, Somorja, 2006

Szenti Tibor: Betyártörténetek. Máyer nyomda és könyvkiadó, Budapest, 1999

Ujváry Zoltán: Rózsa Sándor perei. In:A debreceni Déri Múzeum évkönyve 1999. Debrecen, 2000

Veszelkáné Gémes Eszter: Történetek Rúzsa Sándorról. RTV-Minerva, Budapest, 1981

Facebook Kommentek

További írásaink