Cseh foglyok Magyarországon és az amerikai unitáriusok

Közismert, hogy Magyarország a második világháború alatt több tízezer lengyelnek nyújtott menedéket, de francia és később olasz foglyok is kielégítő ellátásban részesültek ugyanekkor. Az viszont már nem igazán ismert, hogy 1939-41 között csehek is voltak hazánk területén, akik szintén elmenekültek hazájukból, hogy később csatlakozhassanak az emigráns katonai alakulataikhoz, akárcsak a lengyelek. A két világháború közti csehszlovák-magyar viszony azonban rányomta a bélyegét az ő ellátásukra. A magyar hatóságok arra hivatkoztak, hogy a cseh menekültek nem lehetnek hadifoglyok, mivel Cseh-Szlovákia megszűnt 1939. március 15-én, és nem volt akkor hadviselő fél. A csehek így határsértőknek lettek minősítve, és szigorúbb elbírálásban részesültek, mint a lengyelek. Ellátásukról gondoskodott az állam, az előírásoknak megfelelően, de ezt a gyakran nem megfelelő ellátmányt gyakran külső szervezetek egészítették ki. Ilyen volt az Amerikia Univerzalista Unitárius Egyház, melynek küldötte, Robert C. Dexter a feleségével1940-ben a saját szemével láthatta, hogyan telnek a napjaik a cseh menekülteknek Magyarországon.

Az 1938-as őszi események után a csehszlovák hadsereg egy részét leszerelték, a csalódott katonák azonban továbbra is harcolni kívántak a német megszállók ellen. Ez a kedv a márciusi megszállás után csak fokozódott. Egyelőre azonban többet nem tudtak tenni, minthogy külföldre szöktek. Először Lengyelországba távoztak, ahol 1939 nyarán egy kezdetleges katonai szervezet is létrejött Ludvík Svoboda alezredes vezetésével, azonban a második világháború kitörése ezt az alakulatot a Szovjetunióba sodorta (jó három év múlva ez az egység lesz az ottani csehszlovák hadosztály magja). Lengyelország természetesen nem volt végállomás: sokan Franciaországot célozták meg, ahol beléptek a Francia Idegenlégióba. Később az itt szerveződő csehszlovák katonai egységbe tudtak jelentkezni a menekülő csehek. 1940 júniusában ez az alakulat Angliába lett evakuálva, miközben a Közel-Keleten, brit fennhatóság alatt is szerveződött egy csehszlovák katonai zászlóalj.

tomanbrod
Főbb cseh emigrációs útvonalak 1939-40-ben. Forrás: Brod, Toman – Čejka, Eduard: Na západní frontě

A rossz megítélés miatt a csehek először nem kockáztatták meg, hogy Magyarországon keresztül Jugoszláviába szökjenek, ez a balkáni útvonal csak Lengyelország eleste után értékelődött fel. Aki pedig hazánkon túljutott, az már szinte biztonságban volt: Belgrádban és Zágrábban különböző félhivatalos egyesületek támogatták a cseheket, akiket különböző transzportokban juttattak ki az országból – hasonlóan, ahogy Magyarország is szervezte a jóval nagyobb számú lengyelek menekítését. 1939-1941 között körülbelül háromezer-négyezer cseh használta ki a balkáni útvonalat Magyarországon keresztül. Sokaknak már elsőre sikerült eljutni Jugoszláviába, de voltak olyanok, akiket a magyar csendőrök füleltek le, vagy éppen a bizalmatlan civilek jelentették fel őket (sokszor az sem segített, hogy lengyeleknek adták ki magukat, bízva abban, hogy a magyarok nem tudják a két szláv nyelvet megkülönböztetni egymástól). A csehek elfogásuk után különböző börtönökbe, majd toloncházakba kerültek, mivel rájuk, mint határsértőkre, kitoloncolás várt.

Cseh internáltak és az őrszemélyzet a Citadella előtt, 1940. március 15. - forrás: Melíšek, Ladislav: U Tobrúku pod československým praporem proti Rommelovi, Městské kultúrní středisko, Veselí nad Moravou, 2008, 63. o.
Cseh internáltak és az őrszemélyzet a Citadella előtt, 1940. március 15. – forrás: Melíšek, Ladislav: U Tobrúku pod československým praporem proti Rommelovi, Městské kultúrní středisko, Veselí nad Moravou, 2008, 63. o.

A toloncházban nemcsak az ellátás volt rossz, hanem gyakran köztörvényes bűnözőkkel voltak összezárva, így a zsúfoltság csak az egyik gond volt a fogsággal. Az angol, francia és jugoszláv diplomáciai misszió (sőt az illegális lengyel szervezetek is) próbált javítani a csehek helyzetén, azonban a magyar kormányzat hajtatlan volt. Így került képbe az amerikai unitárius egyház, mely Nyugat-Európában már foglalkozott karitatív tevékenységgel. Csehszlovák diplomáciai kérésre küldöttük Robert C. Dexter feleségével 1940 tavaszán Magyarországra jött, hogy megpróbáljon javítani a csehek helyzetén, elérje, hogy ne toloncolják vissza őket Szlovákiába, hanem engedjék őket tovább Jugoszlávia felé. Közben a magyarországi unitárius egyházzal is tárgyalt a különböző külföldi menekültek ellátásának a javításáról. Dextert a hittársai kedvezően fogadták: 1940. április 7-én a Koháry utcai (ma Nagy Ignác utca) templomban részt vett egy, a rádió által is közvetített istentiszteleten, ahol Józan Miklós püspöki vikárius külön üdvözölte. Felesége, Elizabeth másnap az Unitárius Nőszövetség új otthonának ünnepélyes átadásán volt jelen, ahol szintén külön üdvözölte őt Józan Miklós.

Férjének azonban a magyar külüggyel már nem volt ilyen szívélyes a találkozása. Április 9-én Ghyczy Jenővel tárgyalt, aki akkoriban Külügyminisztérium Politikai Osztályát vezette. Bár Barcza György a naplójában félénk embernek rajzolja meg a későbbi külügyminisztert, a napi jelentésből egy igencsak határozott személy sejlik fel. Dexter először megdicsérte a magyar hatóságokat, hogy milyen példásan bánnak a lengyelekkel, majd később kifejtette, hogy nem érti miért bánnak másként a csehekkel, akik szintén megszállt területről jöttek, és ők is harcolni akarnak a németek ellen, de amíg a lengyelek szökéseit elnézik a magyarok, addig a cseheket elfogják, és visszatoloncolják oda, ahonnan átlépték a határt. Ghyczy Jenő erre így válaszolt: „Bár el lehet tekinteni a magyar nemzetiség húsz éves üldöztetésétől, de nem lehetnek politikai menekültek, mert Prágában toborzóiroda van a légiók számára és Magyarországon keresztül jutnak ki az országból.” A korábbi nemzetiségi sérelmek ostora, most a harcolni vágyókon csattant, Ghyczy értesülései a prágai irodáról mindazonáltal nem voltak pontosak, de ebből is látszik, hogy volt fogalma az emigrációban szerveződő csehszlovák egységekről.

Robert C. Dexter jelentése a csehek magyarországi helyzetéről

Mindenesetre azt bölcsen elhallgatta, hogy a magyar kormányzat kettős mércét alkalmazott: a lengyelek evakuációját ugyanis egy félhivatalos szervezet intézte Jan Emisarski alezredes vezetésével Budapesten. Dexter későbbi jelentésében leírja, hogy a lengyelekkel elnézőbbek a magyarok a tradicionális barátság okán, azonban miattuk és a csehek miatt is nagy a német nyomás Magyarországon: a Harmadik Birodalom ugyanis mindkét nemzethez tartozó foglyokat szerette volna megszerezni, mivel 1940-ben hivatalosan német területről szöktek meg. Sokat nem kell találgatni, hogy mi várt volna a csehekre és lengyelekre, ha visszaküldi őket Magyarország a Harmadik Birodalomba. A lengyeleket hazánk később arra használta, hogy az angolszász hatalmak felé kapcsolatot teremtsenek titokban, így kifejezetten értékesek voltak a magyar diplomácia számára is.

Donald A. Lowrie levele Robert C. Dexternek a Magyarországon tapasztaltakról - forrás: Harvard Egyetemi Könyvtár: Unitarian Universalist Service Commitee iratai
Donald A. Lowrie levele Robert C. Dexternek a Magyarországon tapasztaltakról – forrás: Harvard Egyetemi Könyvtár: Unitarian Universalist Service Commitee iratai

Dexter és felesége végül nem tudta rávenni a magyar hatóságokat a csehek helyzetének javítására: útjukat folytatták: Romániában és Jugoszláviában is megvizsgálták a hadifoglyok helyzetét. Dexter azonban megkért egy másik unitárius tisztségviselőt, Donald A. Lowrie-t, hogy utazzon ő is Magyarországra, és győzködje tovább a csehek ügyében a hatóságokat. Lowrie 1940 májusában érkezett hazánkba, és itt azt tapasztalta, hogy a cseheket szabadon engedték: Magyarország megunta a német és nyugati nyomást (utóbbiak szintén amiatt tiltakoztak, amiért az amerikai unitáriusok), és kíséret mellett a jugoszláv határra szállította a cseheket. Így a Dexter szerint 1000-1500 cseh feláldozásával, szélnek eresztésével legalább csökkent valamelyest a német nyomást, és alkalmasint a nyugati szövetségesek helyeslését is ki lehetett váltani. Persze korábban is előfordult már, hogy a magyar hatóságok a kitoloncolást hanyagul végezték el (a határon nem ellenőrizték, hogy a csehek továbbindulnak-e Szlovákiába, vagy épp nem várták be a szlovák határőröket, de olyan is előfordult, hogy nyílt területen “véletlenül” őrizetlenül hagyták őket), így a csehek újra megpróbáltak átjutni – másodjára már – többnyire sikerrel. Az 1941-es balkáni harcok azonban ezt a menekülési útvonalat is szinte teljesen megszüntették.

Források:

Brod, Toman – Čejka, Eduard: Na západní frontě, Naše vojsko, Prága, 1963

A Harvard Egyetemi Könyvtár digitalizált állományai:

bMS 16185/2 (4) – European representatives, letters, 1940-1941: http://pds.lib.harvard.edu/pds/view/14718269

bMS 16114/4 (73) – UUSC War records: http://pds.lib.harvard.edu/pds/view/25341768

Melíšek, Ladislav: U Tobrúku pod československým praporem proti Rommelovi, Městské kultúrní středisko, Veselí nad Moravou, 2008

MNL OL K63 72. csomó 7. tétel 988/940: Ghyczy napi jelentése, 1940. április 9.

Unitárius értesítő, 1940/4. (19. évfolyam)

Varga E. László: Jan Emisarski vezérkari alezredes, budapesti lengyel katonai attasé működése, 1938–1940, In: Aetas, 2010/1 (25. évfolyam)

Facebook Kommentek

További írásaink