TETRIS – a szovjet videojáték

Nem hinném, hogy a Tetris különösebb bemutatóra szorulna, bizonyára mindenki próbálta már egyszer. Most viszont megismerhetjük, hogyan pattant ki egy szovjet számítógépes szakember fejéből unalmában a játék ötlete. Miként lett az világhírű, mi ebben Magyarország szerepe és hogyan lett egy vasfüggönyön átívelő szerzői jogi harc okozója.

tetris_atari_cover.jpg

A Tengen által kiadott Tetris

Alekszej Pazsitnov a Szovjet Tudományos Akadémia Számítástechnikai Központjában dolgozó fiatal szakember mindig is szerette a társasjátékokat. Eredetileg rakéták és szputnyikok röppályájának számításával kellett foglalkoznia, de elmondása szerint akkoriban sokat unatkozott. 1984 júniusában támadt az ötlete, hogy az egyik kedvenc társasjátékából a pentominóból számítógépes játékot írjon.

tetris-veryfirstversion.png

A Tetris első változata

A pentominóban eredetileg öt azonos négyzetből álló alakzatokkal kell játszani, de ezek leprogramozását Alekszej túlságosan bonyolultnak találta ezért tetrominókkal, azaz négy azonos négyzetből álló alakzatokkal próbálkozott. Azért is volt szükség az egyszerűsítésre, mivel az Elektronika 60-as szovjet számítógép csak szöveget tudott megjeleníteni. A név a tetrominó és kedvelt sportja a tenisz házasságából született. Miután megmutatta a játékot kollégáinak, rövidesen az egész központ azzal játszott. Ekkor írták át a programot a sokkal elterjedtebb IBM PC platformra, amellyel már megkezdhette világhódító útját.

tetris_dos_1986.png

IBM PC változat 1986-ból

1986-ra a Tetris már a baráti országokba is eljutott, így került Budapestre is. Itt találkozott vele Robert Stein, aki az Andromeda szoftver cég képviselőjeként a szocialista országokban vásárolt szoftverek nyugaton való terjesztésével foglalkozott. Stein megpróbálta megszerezni a Tetris PC licencét a szovjetektől arcade és hordozható platformokra a magyaroktól, de mielőtt ezt kalap alá hozta volna, már el is adta a PC-s jogokat a Mirrorsoft UK és a Sepctrum Holobyte vállalatoknak. A tényleges PC-s jogokat csak 1988-ban szerzi meg Stein.

A Mirrorsoft és a Sepctrum Holobyte adta ki a Tetrist először nyugaton és a játék reklámjában erősen építettek arra, hogy az a vasfüggöny túloldaláról érkezett.

z0047924.jpg

A Spectrum Holobyte által kiadott változat

Ekkor választották a játék mondhatni betétdalául az orosz Korobejniki népdalt is, melyet ha meghallgatunk biztosan nem az orosz folklór jut róla eszünkbe!

Az összehasonlítás kedvéért itt meghallgatható a jóval ismertebb Gameboy változat zenéje:

A játék licenceit a nyugati vállalatok meglehetős önkénnyel kezelték, mindezt tehették azért, mivel a szocializmusban tilos, ismeretlen volt a szellemi tulajdon és a szerzői jog nyugati értelemben vett bérbe adhatóságának, eladhatóságának fogalma és csak az állam kereskedhetett ezekkel, amely nem igazán értett ehhez. A Mirrorsoft a Bullet-Proof Softwarenek adta tovább a Tetris számítógépes és videojáték formátumban Japánban való terjesztésének jogait. Pontosan ugyanezt tette a Sepctrum Holobyte, csak ezekt a jogokat az Atarinak adta el, amely a Tengenen keresztül akart arcade és Nintendo NES változatokat terjeszteni.  Ezzel mondhatni teljes volt a zavar a Tetris különféle licencét illetően, mivel több cég is magáénak tartotta az azonos platformra vonatkozó jogokat. Ez nem maradt sokáig így, mivel 1988-ban a Tetris a legkeresedtebb játék lett az USA-ban és Nagy-Britanniában, továbbá volt még egy vállalat, amely meg akarta szerezni a játékot.

tetris_screenshot_amiga_infogrames.png

A Spectrum Holobyte által Amigára kiadott változat

A Nintendo ekkoriban fejlesztette a Gameboy első generációját és hogy biztosítsák annak sikerét, a Tetrisszel akarták azt piacra dobni. Mivel a játék szerzői joga korül nagy volt a kavarodás a Nintendo megbízza Henk Rogerst a Bullet-Proof Software vezetőjét, hogy szerezze meg közvetlenül a Szovjetunióból a hordozható eszközökre való jogokat.

1989 februárjában el is utazott Rogers Moszkvába, hogy találkozzon az Elorg (Elektronorktechnika) vállalat illetékeseivel, amely a szoftverek és hardverek importjával és exportjával megbízott szovjet állami szerv volt. Rogers elmesélte az oroszoknak a történet azon részét, amelyet Robert Stein „elfelejtett” nekik megemlíteni, vagyis hogy a Tetrist több vállalat is forgalmazza. Rogers egy tiszta, őszinte ajánlatot adott nekik a játék hordozható platformra való licencéért. Az őszintesége kifizetődött és a Nintendo nem csak a hordozható hanem az arcade licencet is megkapta, a Mirrorsoft és a Spectrum Holobyte által továbbadott jogok, pedig visszavonásra kerültek.

gb_tetris.png

A Tetris Gameboy változata

Így került piacra a Gameboy a Tetrisszel és lett ez utóbbi az egyik legismertebb videojáték a világon, amelynek csak a Gameboy változatból több mint 35 millió darabot adtak el. Az összes verzió eladási statisztikáit nehéz meghatározni, mivel a Tetrisnek rengeteg legális és illegális klónja is napvilágot látott azóta. Bizonyára mindannyian ismerjük a Brick Game nevű konzolt, amely egy a sok klón közül:

brick_game.jpg

Brick Game

A játék hatalmas siker (volt), de a feltaláló Alekszej Pazsitnov nem sok hasznot húzott belőle, főként mivel 1986-ban tíz évre az állam birtokába bocsájtotta annak jogait, így csak 1996-ban kapta azt vissza. A Szovjetunió felbomlása után az USA-ba költözött és Henk Rogers segítségével megalapították a Tetris vállalatot, ami jelenleg is birtokolja a játék jogait, így legalább azok visszakerültek hozzá.

tetris-inventor-001.jpg

Balról jobbra: Henk Rogers, Alekszej Pazsitnov

Aki szeretne többet megtudni a Tetris történetéről, annak ajánlom figyelmébe a BBC által 2004-ben készített dokumentumfilmet, melyben többek között Alekszej Pazsitnov és Henk Rogers is megszólal:


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Források:

At 25, Tetris still eyeing growth In: reuters.com, 2009.

How Tetris conquered the world, block by block In: theguardian.com, 2009.

Sheff, David: Game over, how Nintendo conquered the world. New York, 1993.

Tetris In: Compute! Magazine, Issue 098, 1988.

Tetris story In: vadim.oversigma.com

Tetris: how we made the addictive computer game In: theguardian.com, 2014.

Tetris: The Soviet Challenge In: museumofplay.org

The creation of Tetris In: bbc.co.uk, 2011.

The Tetris Saga In: atarihq.com

Facebook Kommentek