“Lelküket a pokol várja” – Babáj Gyurka és bandájának “tündöklése” és bukása

Babáj Gyurka és rablóbandája rövid idő alatt nagy hírnévre tett szert. A vezér nevét, Rózsa Sándor „betyárkirállyal” vagy Bogár Imrével szokták egy lapon emlegetni. Nem véletlen, hisz öt vármegye perzekutorai üldözték. Története abból a szempontból is érdekes, hogy tetteikkel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Szegeden felálljon a Ráday Gedeon vezette királyi biztosság, amely aztán hozzá láthatott a Szeged környéki rablóvilág felszámolásához. Ő maga ezt azonban két társával együtt már nem érhette meg, miután a pandúrok rajtuk ütöttek Csorváson.

betyarok.jpg

Népszerű ábrázolásmód: Betyárok a csárdában (Theodore Valerio képe)

1834. április 26-án született Makón. Valódi neve Papp György volt, a Babáj nevet családja ragadványnévként viselte. Olyannyira, hogy már az édesapja is Babáj Pap Ferencként volt anyakönyvezve. A betyárok között egyébként is gyakori volt az álnév vagy ragadványnév használata, így később ő is Babáj Gyurkaként vált ismerté. Juhászlegény lett, majd egy ideig katonaként is szolgált. Hogy miként lett betyárrá az 1867-es kiegyezést követően azt nem lehet tudni. Az 1899-ben megjelent Szeged története című kötetben így írnak erről az időszakról:

„Az alföldi közbiztonsági viszonyok ugyanis teljesen felbomlottak, s a rendőrség képtelen volt a biztonság helyreállítására. Babáj Gyurka és Macsvánszky [Maxim, szerb betyár] a Duna-Tisza-köz lakosságát a legnagyobb rettegésben tartották. A rablások, útonállások, gyilkosságok és gyújtogatások csaknem mindennapiak voltak (…) Nemcsak a tanyák népe volt örökös rémületben, hanem megtörtént az is, hogy éjjel a városban rálőttek a postára. Egy másik alkalommal a pályaudvaron a postát meglopták ismét máskor megrabolták.”[1]

A kiegyezés valóban nem volt jó hatással az Alföldön amúgy is rémes közbiztonságra. A politikai átmenet következtében a régi hatalom már, míg az új még nem tudott erőteljes fellépést mutatni. Az ismét megszaporodott bűnesetek már-már a ’48-as forradalom utáni (a  közbiztonság szempontjából) sötét időket idézték. Ebben az időben tűnt föl Babáj Gyurka is bandájával. Jó lovakkal húzott, gyékényernyővel ellátott, könnyű kocsin jártak, fegyvereiket – amelyek elöltöltős puskákból és pisztolyokból álltak – a kocsi aljában rejtették el általában. A betyárokról 1868 áprilisából származik az első hír:

“Csanád- Torontál- és Temesmegye némely részében egy hat személyből álló rablóbanda űzi bűnös mesterségét: mintegy 10 nappal ezelőtt Klárafalva tájékán időztek, Torontálmegye 40 pandurral persequaltatta [üldöztette] őket, de aligha volt sikere, különben híre már hozzánk is eljutott volna.”[2]

vasarnapi_ujsag_19_sz.JPG

Rövid hír a Vasárnapi Újság 1868. május 10-i számában

A kocsin járó betyár embereivel június 10-én Csanádpalota és Makó között egy csárdában lefegyverezte a csanádpalotai járás csendbiztosát, majd az arra haladó kocsikat – köztük egy lakodalmas társaságot – mind megállították, de nem rabolták ki. Ezután következett az egyik legkirívóbb tettük. Június 21-én a banda keresztül hajtott Szeged városán, miközben a Csongrád megyei pandúrok már az algyői komptól a nyomukban voltak. Utóbbiak végül elvesztették őket, ám egy pandúrt így is lelőttek a betyárok, aki a lovak zabláját megragadta amikor azok kocsijukkal áthajtottak a városi hídon Újszegedre. A túlparton is áldozatul esett egy hajdú a vakmerő haramiáknak, akik aztán az összecsődült tömeg előtt már dalolva robogtak tovább az újszegedi utcán.

torontal.jpg

Torontál vármegye térképének egy részlete, ahol megfordultak Babáj Gyurkáék (a szerző jelölésével)

Természetesen nagy visszhangja lett az esetnek. A sajtóban a közbiztonsági közegek ügyetlenségéről,  gyávaságáról írtak és az eset végül belpolitikai üggyé vált. Ismét beigazolódott, hogy a városi és a vármegyei rendvédelmi szervek alkalmatlanok illetve gyengék a közbiztonság fenntartására. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a július 9-én indult szegedi városi és a Torontál megyei hajtóvadászat – amely katonasággal is meg volt erősítve – ismét eredménytelen volt. Sőt, Babáj Gyurka bandájával aznap kirabolta a zsombolyai szekérpostát, a két őrt álló katonát pedig megölték. Eközben a razziázó katonák valahol máshol békés parasztokat néztek betyárnak, még lőttek is rájuk. Másnap Wenckheim Béla belügyminiszter rendkívüli közgyűlés összehívására utasította Szeged városát és a megyét, intézkedéseket követelve a rablók megfékezésére. A miniszter már ekkor megemlítette a királyi biztosság felállításának lehetőségét is. Július 19-én a közgyűlésen hosszas vita után arról döntöttek, hogy a banda felszámolására és a közbiztonság helyreállítására elegendő lesz a városi perzekutorok katonákkal való megerősítése. Emellett elrendelték, hogy a tiszai és a marosi átkelőhelyeket szigorúbban fogják ellenőrizni, a gyengén felszerelt lovaspandúrokat korszerűbb fegyverekkel látják el, a rablók fejére pedig pénzjutalmat tűznek ki. A közgyűlés után több megye összefogásával közel száz katonával indítottak razziát, de a hatóságok ismét kudarcot vallottak. Amíg a katonák Klárafalva környékén keresték őket, addig a banda az oroszlámosi állomáson próbált meg kifosztani egy vonatot.

24023.jpg

Szeged 1885 körül (Fotó: Fortepan FŐDI GÁBOR/24023)

Július 19-én az állomás személyzetének feltűnt, hogy a vasút környékén gyanús alakok mozgolódnak. Mindjárt gondolták, hogy a nemsokára Pest felől érkező vonat megállítása a céljuk a betyároknak, ezért táviratoztak Szegedre, hogy onnan a vonatot ne engedjék tovább a várható támadás miatt. A vonat azonban ekkor már úton volt, így a főkapitány egy hat rendőrből és tizenegy vadászkatonából álló egységet küldött utánuk. Egy mozdonyra felkapaszkodva érték el a vonatot, ami Szőregen várta be őket. Itt átszálltak a vonatra s így indultak meg az oroszlámosi állomás felé. A katonákkal megerősített vonat gond nélkül érkezett meg, ám vagy a késés tűnt fel, vagy az egyenruhásokat pillantották meg a betyárok, akik gyorsan visszavonultak. A katonák leszálltak és átfésülték a környéket, de csak egy embert találtak a közeli kukoricásban, akit a banda összevert és kifosztott.

147575070.jpg

Tomcsányi József, Békés vármegye főispánja (Forrás)

A sikertelen kísérlet ellenére a banda tovább rabolt: Békés- Torontál- és Bihar megyében is feltűntek. Bekocsikáztak Nagyszalontára is, majd nem messze Félixfürdőn meg is fürödtek. Augusztus 3-án vagy 4-én jelentek Csorváson, ahol a környékbeli tanyákon bujkáltak. A Békés megyei főispán, Tomcsányi József eközben – nem tudva a betyárok ottlétéről – ide rendelte a megye csendbiztosait, hogy összehangolt razziát indítva kerítsék kézre Babáj Gyurkát.

csarda_1957.JPG

Szabó Ferenc történész felvétele 1957-ből a csorvási csárdáról (Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyulai Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 1964, 56.o.)

Augusztus 5-én erre a gyülekezőre tartott három emberével Novák szarvasi csendbiztos is, amikor útközben betértek egy icce borra a Csorvásról Kondorosra vezető út melletti csárdába. Itt két ember iszogatott, akiket Novák gyanúsnak vélt és kérdéseire nagyon zavaros válaszokat kapott. Ekkor a csendbiztos át akarta nézni a kocsijukat, ám hirtelen az egyikük megpróbálta lefegyverezni a csendbiztost, s közben kiáltott a kinn őrködő társainak is. Erre az egyik pandúr közvetlen közelről mellbe lőtte a betyárt, míg Novák végzett további kettővel, de a többiek elmenekültek. A rövid tűzharcot követően az őt jól ismerő tanúk vallomása alapján megállapították, hogy a mellbe lőtt ember nem más, mint Babáj Gyurka betyárvezér. A másik két halott is a bandához tartozott: Törköly István és Törköly Mihály, mindhármukat Csorváson temették el. A Babáj banda azonban még korábban valószínűleg kettéválhatott, így azok, akik nem tartózkodtak a csárdában illetve, akiknek sikerült elmenekülniük még szabadon garázdálkodtak egy ideig:

“A Tisza-Duna közt Babaj Gyurka rabolt elszánt társaival, kegyetlen vakmerőségű tetteik híre bejárta az országot, míg végre Békés megyében a Csorvási csárdában, két más társával agyonlövetett. Azonban életben maradt többi társai nem adták fel a mesterséget, hanem folytatták azt a maguk kezére, több nyilvános rablást követvén el az azon vidék végtelen pusztáin elszórt falvakon és tanyákban. (…) Azon egyének pedig, kik – mint Szilágyi Károly, Tóth János, Vajda Bandi – egy időben vele jártak, tőle már régebben elválva most kicsiben maguk kezére űzték gonosz mesterségüket, s többnyire hárman, egyes utasok megtámadása vagy kirablásában, s csak ritkábban több más, különben otthon falujában élő társsal szövetkezve, próbáltak házaknál szerencsét.”[3]

Az egyik elszökött betyár, Törköly Lajos azonban hamarosan kézre került. Orosházán zárták börtönbe, de később sikerült megszöknie, miután ismét elfogták a szegedi vár rabja lett. Vajda Andrást Makón jelentették fel, egy házban bekerítették de ő inkább az öngyilkosságot választotta, mint a szegedi várbörtönt.

babaj_vasarnapi_ujsag.JPG

Babáj Gyurka halálhíre a sajtóban (Vasárnapi Újság. 1868. augusztus 9.)

Babáj Gyurka tehát már nem érhette meg azt a  leszámolást a betyárvilággal, amelyet többek között ő maga is előidézett. Ugyanis a kecskeméti betyárok ténykedése, Csonka Ferenc és Rózsa Sándor vonatrablási kísérlete mellett Babáj Gyurka bandájának működése volt az egyik ok, hogy végül Szegeden 1869 elején felállt a királyi biztosság. Emellett fény derült ismét a városi és vármegyei pandúrság tehetetlenségére is, amit a kormány igyekezett kihasználni egy központilag irányított, országos rendészeti szerv, a csendőrség megalakítására. Természetesen a néphagyomány is megőrizte a betyárról szóló történeteket, ahol hősként szerepelt. A szegényektől nem vett el pénzt, a katonákat és a pandúrokat furfangjával mindig félrevezette, de bátran szembe is szállt velük. A haláláról is többféleképen emlékeztek, zárásként ezek közül szerepeljen itt kettő részlet:

“Mikor szegény Babáj Gyurit megfogták,

Szemit, száját paprikával benyomták.

Babáj Gyuri nem állhatta a szagát,

A csárdában, ott agyon lőtte magát.

Megüzenem a csórvási bírónak,

Ne kerestessen engem az erdőbe.

Ne kerestessen engem az erdőbe,

Itt gyugszom a csorvási temetőbe.”[4]

“Babály Gyurka, Gráfli Ádám,

Pandúr kézrül, akasztófán.

Szömüket a holló vájja,

Lelküket a pokol várja.”[5]

[1] Reizner János: Szeged története II. A XVIII. század végétől az 1879. évi árvízig. Szeged Szab. Kir. Város közönsége, Szeged, 1899, 263.o.

[2] Szabó Ferenc: Babáj Gyurka. Egy betyárballada hőse az élő néphagyomány és a korabeli adatok tükrében. In: Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve. Orosháza, 1960, 156.o.

[3] Szegedi bűnkrónika I. Athenaeum, Pest, 1870, 20. és 25.o.

[4] Nagy Pál Andor: Emlékezés Babály Gyurkára. In: Csorvási Híradó XIX. évf. 7-8. sz.

[5] Szenti Tibor: Betyártörténetek. Máyer nyomda és könyvkiadó, Budapest, 1999, 124.o.

Felhasznált irodalom:

Porpáczy Richárd: Pausenberger fizetőtiszttől Babáj Gyurka bandájáig. In: Indóház 2013/3

Szabó Ferenc: A dél-alföldi betyárvilág. Gyulai Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, 1964.

Szabó Ferenc: A tanyai közbiztonság, betyárvilág. In: Gaál Endre (szerk.): Szeged története 3/1. Somogyi Könyvtár, Szeged, 1991.

Szabó Ferenc: Babáj Gyurka. Egy betyárballada hőse az élő néphagyomány és a korabeli adatok tükrében. In: Nagy Gyula (szerk.): A Szántó Kovács Múzeum Évkönyve. Orosháza, 1960.

Szentesi Zöldi László: Nagy magyar betyárkönyv. Méry Ratio, Somorja-Budapest, 2009.

További írásaink