Kócsagőr a Kis-Balatonon, avagy a hazai természetvédelem kezdetei

Bizonyára már mindenki találkozott a természetvédelem emblémájával, a kék mezőben repülő fehér madár alakjával. A címerben látható nagy kócsag nem véletlen lett a természetvédelem jelképe. Bár ma már szerencsére kb. 3600-5500 pár fészkel Magyarországon, ez nem mindig volt így. Az első világháború idejére a faj hazai eltűnése fenyegetett, ekkoriban ugyanis csupán 25(!) pár volt a fészkelők becsült száma.

nemes_kocsag.jpg

A természetvédelem címermadara: a nagy kócsag korabeli ábrázolása (Kép: Aquila, 1899, 368.o.)

Az állomány drasztikus megfogyatkozásának több oka is volt. Leginkább a dísztollgyűjtés fenyegette a madarat, mivel a kócsag tolla igen keresett, drága tárgy volt. Fejedelmek, főnemesek és később a hölgyek kalapjának legértékesebb dísze lett, sőt a hadseregben is alkalmazták. A dísz mellett többek között a hazafiasság és a magyarság kifejező jelképe is lett az 1848-as forradalom leverését követő Habsburg önkény idején a passzív ellenállást folytató nemesek körében. A dísztollvadászok mellett a pákászoknak is nagy mellékjövedelmet jelentett a tollak begyűjtése és eladása. A legismertebb természettudósunk, Herman Ottó így írt erről:

“Mert akkoron is, mikor még a hófehér, foszlott tollú lovaskócsag [a nagy kócsag egyik népies elnevezése]  faluszámra költött a magyar rétségben, nagy volt tollának becse; nagy volt az ára, mert nagy ékessége volt a vitézek, leventék kalpagjának: ezért ezüst, arany járt érte; ebből és egyéb ékes tollakból pénzelt akkoron a rétjáró nép; tehette, mert csak ő tudta a járást, ismerte a szerzés minden fogását.”[1]

Értékes volt a tojása is, de másképpen. Virtusszámba ment ugyanis kócsagtojást hozni a fészkelőhelyek körüli falvak legényeinek, mert nem csak nehéz volt megtalálni és a nádra épített fészekből kiemelni azt, hanem a láp és mocsár akár el is nyelhette azt, aki nem ismerte a járást. A férfiasság e kifejezése mellett a csökkenés okaként meg lehet említeni még, hogy 1894-ben a Kis-Balatonon szinte a teljes állományt összegyűjtötték és eladták az állatkertnek, amely a befogott ritka madarakkal élénk csereüzletet folytatott más állatkertekkel. Ezek után Chernel István, a neves ornitológus a madárról ezt jegyezi meg:

„Magyarországon hajdanta, midőn a lápok, mocsarak és ősi fékezetlenségökben hömpölygő nagyobb folyamaink még nem szúrták annyira a mérnök szemét, közönséges, sőt helyenként igen számos volt. (…) Manapság, sajnos, igen megritkult! Elvétve fészkel a régi helyeken néhány pár s igazán telepesen csupán a Balatonnál, főleg a Kis-Balatonon és a tótszentpáli «Nagy-Berekben». Ha innen is elfogy, akkor jóformán búcsút vehetünk a lápok legelkelőbb, legnemesebb, gyönyörűséges királyi madarától.”[2]

500px-schenk_jakab_kicsi.jpg

Vönöczky Schenk Jakab (Forrás)

Vönöczky Schenk Jakab, a Magyar Ornithológiai Központ kutatója, később híressé vált ornitológus és természetvédő a Kócsag hajdani és jelenlegi fészkelőtelepei Magyarországon című 1918-as tanulmányában mindezen veszélyeket felsorolta, de ami fontosabb, hogy a kócsagok védelmére is tett javaslatokat. Többek között sürgette a szigorú büntetések kiszabását azok ellen, akik kócsagot lőnek, vagy a fészkelésben zavarják a madarat. Javasolta a kócsagok számára külön őrség felállítását, továbbá a kócsagtelepek és azok környékén lévő táplálkozási területek természeti emlékké avatását. Ezek fenntartását a kormányintézkedések, illetve társadalmi úton a Magyar Természetvédelmi Szövetség megalakítása révén gondolta. Tanulmánya végén ekképp fogalmaz a természetvédelem fontosságától:

“…nemcsak a történeti, hanem a természeti emlékeket is át kell vinni, mert hiszen az új Magyarország se lehet csak a munka országa, annak is szüksége lesz pihenésre, nemes szórakozásra, az őstermészetnek mással nem pótolható nevelő, erkölcsnemesítő hatására. Az utókor nem fogja érdemnek betudni, ha pusztulni engedjük a gyönyörű természeti emlékeinket, sőt inkább a kor elmaradottságát, az arra hivatottaknak s a köznek megbocsáthatatlan mulasztását fogja megállapítani és megbélyegezni.”[3]

13055008_1148312278536141_7185625736008853335_o.jpg

Kanalasgém és kócsag fészektelep felülnézetből (Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park facebook oldal)

Mindezek mellett a kócsagtenyésztés ötlete is felmerült benne. Az esély meg lett volna rá, hiszen az állatkertekben sikeresen fészkeltek a kócsagok. S bár Magyarországon ugyan nem volt elegendő példány a kísérletekhez, külföldről képzelt el beszállítani néhány madarat. A kócsagszaporító majort Hévíznél tervezte létrehozni, ahol a Balatonba ömlő meleg forrás vize ideális lett volna a madarak kitelelése esetén is. A meleg vízforrás biztosítása mellett egy halgazdaság is települt volna a telephez állandó táplálékot biztosítva a madarak számára. „Aránylag kevés befektetés és csekély üzemköltség mellett a kócsagtenyésztő-majorral párosult halgazdaság dús és biztos jövedelmet hozna s nem kellene a kócsagot se nélkülöznünk.” – írta Vönöczky Schenk Jakab[4]

A német nyelven is megjelent tanulmánya a külföldi ornitológusok és természetvédők körében is nagy feltűnést keltett. Ennek a hatására J. Drijver, a holland madárvédő egyesület (nederlandsche vereeniging tot bescherming van vogels) titkára gyűjtést szervezett hazájában a magyarországi kócsag védelme érdekében és 1922-ben személyesen is ellátogatott a Kis-Balatonhoz. Rajta kívül itt járt még Gilbert Pearson is, a Nemzetközi Madárvédelmi Bizottság alapító elnöke az Egyesült Államokból, akit szintén sikerült Vönöczky Schenk Jakabnak a terület madárvilágának fontosságáról meggyőzni. Ezek után Pearson is jelentős összeggel járult hozzá a magyar kócsagvédelemhez. A külföldi adományokat aztán a hazai gyűjtés is gyarapította, köztük Horthy Miklós kormányzó 1000 korona támogatást nyújtott, míg a Fővárosi Állatkert igazgatósága 500 koronát ajánlott fel, de az alábbi listán találunk magánszemélyeket és iskolás osztályokat is.

gyujtes_eredmenye_1921.jpg

A kócsagalap felajánlásainak listája (Aquila 1921, 156.o.)

Ezeknek a támogatásoknak köszönhetően 1922-ben megvalósítható lett a kis-balatoni kócsagtelep őrzése egy állandó kócsagőr felállításával. Az első fizetett természetvédelmi őr Gulyás József, vörsi halászgazda lett. Az őrzés feladata mellett persze a madarak megfigyelésével is megbízták, így nem csak az őszi és tavaszi madárvonulás idején, hanem havi rendszerességgel kellett jelentést küldenie a Madártani Intézetnek. Ezenkívül kötelessége volt a fészkelőtelepek előzetes felkutatása és a költő madarak számának megállapítása is. Maga Gulyás József így vélekedett a munkájáról:

“Hát bizony Vörsön, a faluban csúfolnak is érte. Nem tudják ésszel fölfogni miért kell a kócsagra vigyázni, mikor az se nem liba, se nem csirke, se nem ennivaló jószág. (…) Kevesebb szép lesz az életben ha kipusztulnak ezek a madarak.”[5]

gulyas.jpg

Az első természetvédelmi őr, id. Gulyás József (Forrás)

Barthos Gyula ornitológus, a Madártani Intézet kócsagellenőrző munkatársa egyik levelében ekként számol be a kócsagvédelmi akcióról:

„Mint megbízott kócsagellenőrző tisztelettel jelentem, hogy 2-szeri kisbalatoni utazásomon örvendetes rendet tapasztaltam, illetve azt, hogy a fészektelepek általában is, de különösen a kócsagra nézve senki részéről háborgatásnak kitéve nincsenek. A legutolsó halászó ember is tudja, hogy a kócsagokat bántani nem szabad.”[6]

A halászok lehet, hogy tudták, hogy nem szabad bántani a kócsagot, de akadtak még olyanok, akik nem, vagy nem akarták ezt tudni. A fészektelep környékén ezért figyelmeztető táblákat is elhelyeztek, illetve a csendőrséget is mozgósíthatták a tojásgyűjtők és az orvvadászok elfogására. Érkezett is feljelentés a hatóságokhoz, és a kócsaglövőket meg is büntették, míg a csendőrök ezért jutalmat kaptak a kócsagalapból. 1923-ban például két kócsagvadászt fogtak el és ítéltek pénzbírságra, ezenkívül fegyverüket is elkobozták. Ekkor a nyomozó csendőrök az intézet jutalma mellett 5000 koronát kaptak a Nimród-Vadászlap olvasóitól is.

kocsagor

Ma már sokszor egészen közelről megfigyelhetőek egyes példányok (a szerző felvétele)

1930-tól már a kócsagőr fia, ifj. Gulyás József is részt vett az őrzésben és miután az adományok nyújtotta pénz elfogyott, a m. kir. földművelésügyi minisztérium biztosította a kócsagőr alkalmazását a továbbiakban. A kócsagőr munkájának és Vönöczky Schenk Jakab kitartó mentőakciójának köszönhetően végül sikerült a madarat a kipusztulástól megmenteni, mely 1921 óta védett Magyarországon.

Felhasznált irodalom:

Budapesti Hírlap, 49. évf. 221. sz.

Keve András – Sági Károly Jenő: Emlékezés Vönöczky Schenk Jakabra (1876-1945) In: A Veszprém Megyei Múzeumok közleményei, 1971/10

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (2016) Magyarország madarai: Nagy kócsag. http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-egralb (Letöltés dátuma: 2016-10-21)

Természettudományi Közlöny, 1924/márc-ápr. 810. füzet

Vönöczky Schenk Jakab: Kócsagvédelem. In: Aquila, 1921.

Források:

[1] Herman Ottó: Madarak hasznáról és káráról. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2012, 14.o.

[2] Chernel István: A nemes kócsag. In: Aquila, 1899, 369.o.

[3] Vönöczky Schenk Jakab: A kócsag hajdani és jelenlegi fészkelőtelepei Magyarországon. In: Aquila, 1918, 73.o.

[4] Vönöczky Schenk 1918, 72.o.

[5] Budapesti Hírlap, 49. évf. 221. sz.

[6] Vönöczky Schenk Jakab: Kócsagvédelem – Természetvédelem. In: Aquila, 1923-24, 342.o.

További írásaink