A betyárok üldözői – A “Hírös Város” pandúrszervezete az 1867-es kiegyezés környékén

Vidéken a nemesi vármegyékben a csendbiztosi- vagy pandúrszervezet volt a rendvédelem alapja. A betyárok, haramiák velük találták szembe magukat a legtöbbször az ellenük indított nyomozások, üldözések során. A betyártörténetekben és a népi emlékezetben e szervezetről igen negatív képet festettek, ahol hanyagnak, könnyen megvesztegethetőnek, s olykor gyávának tüntették fel tagjait. Hogy ez így volt-e a valóságban is, arra az alábbiakban próbálok meg választ adni. A következőkben Kecskemét város pandúrszervezetét igyekszem röviden bemutatni a kiegyezés környékén a levéltári és más korabeli források alapján.

Kecskeméten 1858 augusztusában állt fel újra a csendbiztosi intézmény (latinul persecutio, a persecutor magyarul üldözőt jelent), miután elégtelen és megbízhatatlan működésük miatt a szervezetet az 1850-es évek legelején mindenhol megszüntették. Az 1848/49-es szabadságharc után mélyponton lévő közbiztonság javítására számos intézkedés született a kormányzat részéről. Korábban már írtunk a rögtönítélő bíróságok felállításáról, de emellett ide sorolható a csendőrség létrehozása, a (főként idegen) katonaság alkalmazása, vagy akár a „betyártanyaként” működő csárdák bezárása, lerombolása is. A helyi viszonyokat nem ismerő csendőrség és katonaság azonban szintén nem lehetett elég hatékony. Hosszas kérvényezés után így a helytartóság ismét engedélyezte csendbiztosok alkalmazását. Végül az elnyomó hatalom eszközének tekintett csendőrséget Ferenc József 1867. március 23-án fel is oszlatta. Szerepét így ismét a megyei alárendeltségben működő pandúrszervezet vette át.

007_kozrendeszet_clip_image002_0001.jpg

Csanád megye csendbiztosai 1878-ban. (Forrás)

Az alföldi városban 1867-ben tizenhat lovas hadnagy volt kiállítva egy csendbiztos vezetésével illetve tizenhat városi rendőr. Rajtuk kívül még kettő börtönész és öt börtönőr is szolgált. A rendőrök illetve a lovas hadnagyok megválasztása a városi tanács eljárásával történt, miután a gazdászati bizottmány előzetes vizsgálatot tett. A választást a közgyűlés hagyta jóvá.[1] A városi rendőröket a kecskeméti főkapitány, Halassy Sándor közbenjárása mellett jelölték ki ugyanúgy, mint a lovas pusztázókat. A város ezenkívül a közbiztonság felügyelésére éjjeli őröket is alkalmazott. Feladatuk a perzekutorokéhoz hasonlóan a közbiztonság és rend fenntartása volt. Az esküjük letétele után mind az éjjeli őröktől, mind a lovas pusztázóktól illetve rendőröktől természetesen elvárták, hogy

“a közbátorság és rend érdekében fontos szolgálatuknak pontos, hűséges és szorgalmatos teljesítésére utasítattnak, továbbá figyelmeztettnek, hogy elöljáróiknak engedelmeskedjenek, a lakosság irányában illedelmesen viseljék magukat, mert ellenkező esetben szolgálatukból időközben is el fognak bocsájtatni.”[2]

Ez azonban nem mindig teljesülhetett, hisz az újra felállított pandúrszervezet továbbra sem volt hatékony és semmi fejlődést nem tudott felmutatni korábbi működéséhez képest. A vármegyékben illetve városokban alkalmazott közbiztonsági közegek nem voltak jól megfizetve, létszámuk és felszerelésük sem volt megfelelő. A betyárok elleni harcban nem voltak túl megbízhatóak, hamar megfutamodtak, ezenkívül sokszor hanyagnak bizonyultak. Ezek, ahogy alább látni fogjuk a kecskeméti pandúrokra is igazak voltak.

szaz_ev_0132_nagykep.jpg

Jankó János: Perzekutorok I. című grafikája (Országos Széchenyi Könyvtár, Digitális Képarchívum, DKA-086852)

Lipóczi Péter csendbiztos a hiányos fegyverzetről tett 1867. július 5-i jelentésében az olvasható, hogy Szűcs Sándor pandúrnak két pisztolya és az öve hiányzik, mivel az előtte szolgáló Csendes János nem adta át, ahogy Tóth Ferencnek sem adták át a pisztolyát. Balogh Imre és Kók János pandúrok viszont elveszítették a pisztolyaikat, összesen hármat. Rajtuk kívül még Bíró Györgynek is hiányzott a fegyvere. Itt jegyezi meg Lipóczi, hogy a többi város példáját követve tanácsosabb lenne kardokat beszerezni a pandúrok számára. Ennek következtében a közgyűlés július 8-án 11 db kardot rendelt meg a pusztázó hadnagyoknak és az őrvezetőnek.[3] Korszerű fegyvereket csak 1871-ben kaptak a lovas hadnagyok. Ekkor a Vetterli-féle hátultöltős karabélyt rendszeresítették, amelyből 16 db érkezett a városnak.[4]

47293.jpg

Piac Kecskeméten a 19. század végén. (Fotó: Fortepan VARGHA ZSUZSA/47293)

Több kihágásról is találhatóak iratok, melyek közül az egyik 1869. december 23-án éjszaka történt. Ekkor Dobos Pál rendőr a városházánál látott el „fennháló” őrséget, elhagyva őrhelyét azonban kártyázni és borozni ment el egy közeli házba. Utána az este folyamán több éjjeli őrrel is pálinkázott, s így lerészegedve botrányosan viselkedett. Az eset után állása megmaradhatott, de büntetésben részesült a többi őrrel együtt.[5] Dugár Pál pusztázó hadnagyot viszont felmentették a szolgálata alól, miután Bugac pusztán az úsztató korlátját letörte, s ennek kártérítését is megtagadta (bár a tiszti ügyész nem talált bizonyítékot ellene). Volt akit egyszerűen visszaminősítettek éjjeli őrnek, mint Bakos József rendőrt korábbi kihágása miatt.[6]

47286.jpg

Piac a város főterén (amit ekkoriban még Piacztérnek hívtak) a 19. század végén (Fotó: Fortepan VARGHA ZSUZSA/47286)

Tóth Imre városi őr ellen figyelmetlensége miatt indult fegyelmi vizsgálat, miután 1868. június 27-én délután négy és öt óra között Varjú Imre, többrendbeli tolvajlásért elítélt rab megszökött a felügyelete alól. A közmunkára ítélt fegyencek e napon a városi piacteret takarították, amikor Varjúnak sikerült vasban(!) eltűnnie.[7] Olykor azonban a túlzott “szigor” okozott gondot, mivel a pandúrok körében sűrűn előfordult a foglyok bántalmazása. Erre utal egy 1870. augusztus 19-én kelt körrendelet:

„A m. kir. igazságügyi minisztérium f. évi körrendeletével azon szomorító tapasztalat által indíttatott, hogy még mindig többfelé fordulnak elő esetek, midőn a fegyencek betegség alapokainak egyikét azon testi bántalmazások képezik, melyekkel a vádlottak közvetlenül elfogásuk után, az elővizsgálat alkalmával közbiztonsági közegek, és pedig első vonalban az un. csendbiztosok által illetnek, felhívja a közösséget, hogy gondosan őrködjenek afelett, hogy ezentúl közegei a testi bántalmazással járó vallatási rendszertől szigorúan tartózkodjanak, továbbá, hogy azok, kik e tekintetben hivatalos hatalmukkal visszaélnek szoros feleletre vonassanak és érdemelt büntetéssel fenyíttessenek.”[8]

A betyárvilág felszámolására létrehozott szegedi királyi biztosságtól is érkezett felszólítás a város részére. Maga Ráday Gedeon királyi biztos 1870. november 4-én kelt levelében (már nem először) figyelmeztette a polgármestert, hogy a csendbiztosok heti őrjárati jelentései elmaradoznak:

“Tekintetes polgármester úr! Az alföld némely vidékein újabb időkben habár szórványosan – gyakori lopások fordulnak elő. Az oly nagy nehezen fenntartott közbiztonság csak úgy tartható fenn, ha a legkisebb ilyetén jelek feltűntével az újból mutatkozó bajok gyors és sikeres orvoslást nyernek. Az eziránybani közbenjárásomnak pedig csak úgy lehet sikere, ha az illető hatóságok az alattas közegeket a legnagyobb erélyesség kifejtésére utasítják, s ez utóbbiak által minden egyes eset alkalmával úgy a tény álladékról, mint közbenjárásuk eredményéről rögtön értesülök, hogy ekként a közbiztonság miben létét folytonosan ismerve a kellő intézkedéseket nyomban megtehessem. Ezen értesítésekre annál nagyobb súlyt kell fektetnem, mert tapasztalás szerint ilyen kisebb tolvajlások, orgazdaságok elnézése vagy ki nem derítése bátorítja fel a bűnözőket a nagyobb és sűrűbb tolvajlásokra és rablásokra.(…) … sürgősen felhívom tekintetes polgármester urat, miszerint a közbiztonság feletti közvetlen felügyeletre hivatott közegeket szigorúan utasítani szíveskedjék, hogy minden előforduló esetek alkalmával úgy erről, mint tett intézkedésük eredményéről engem nyomban értesítsenek, a városi csendbiztosok pedig ezen fölül még nemleges esetekben is rendes őrjárati jelentéseket küldjenek be, legalább is havonként kétszer.”[9]

raday_gedeon.jpg

Gróf Ráday Gedeon királyi biztos (Kép: Szegedi bűnkrónika. Athenaeum, Pest, 1870, 4.o.)

Később aztán máshogy is kapcsolatba kerültek a kecskeméti csendbiztosok Rádayval, de sajnos nem (csak) a sikeres kézre kerítések jelentéseivel kapcsolatban. A királyi biztos kíméletlen de eredményes nyomozásának eredményeként ugyanis a kecskeméti betyárbanda mellett a város volt főkapitányát, Halassy Sándort is letartóztatták és eljárás indult több csendbiztos ellen is. A főkapitányt, akit mikor még ügyészként dolgozott a híres rablóbetyár Bajdor János is többször lefizetett, holtan találták meg a szegedi várban, ahova néhány nappal azelőtt szállították. Erről a Szegedi Híradó így tudósított:

“A kecskeméti főkapitány, Halassy Sándor, kit csak a múlt héten hoztak a szegedi várba, alig néhány napi bentléte után, – mint múlt számukban említettük – szerdán éjjel börtönében felakasztotta magát. A szerencsétlent egy irodaszobában helyezték volt el, ahol nem vették észre vagy figyelembe egy falba vert szöget. A fogoly a zsebkendőjéből s egyéb tárgyakból készített magának kötelet s ezzel a fönnebbi szögre akasztotta magát, másnap reggel 6 órakor nyitottak be hozzá – akkor már halva volt. Asztalán egy nyitott levél feküdt egyik lányától, melyben vígasztaló és bátorító sorokat intéz hozzá. (…) Ha jól vagyunk értesülve Halassy idehozatala előtt már Kecskeméten pár napig letartóztatva s előlegesen vallatva volt, mely alkalommal már többrendbeli bűnrészességét bevallotta volna. (…) Amint a kecskeméti viszonyokkal ismerősek beszélik – egyáltalán nem tartozott a kedvelt egyéniségek közé, különösen az alsóbb néposztályban, ami egyébként nem csuda, mert a rendőrfőnöki hivatalnak vajmi kevéssé lehet alkalma arra, hogy kedveltséget szerezzen. A kecskeméti alsóbb néposztály eléggé ki is tüntette ebbéli érzületét, midőn Halassy elviteléről értesülve, tömegesen kísérte ki a vasúthoz, s egészen a botrányig hangos szavakban nyílvánítá örömét az elfogatás fölött.” [10]

Ráday hiába sürgette az esetek kivizsgálását csak 1871 nyarán kezdte el tárgyalni a csendbiztosok ügyét a Szegedre delegált Pest megyei törvényszék. A végtárgyaláson Varga József 8 év, Lipovszky Sándor volt csendbiztos pedig 3 év börtönbüntetést kapott. Július 29-én került sor az akkori csendbiztos Lipóczi Péter és Szabó Pál pandúr elleni tárgyalásra. Utóbbi 3 hónap börtönbüntetést kapott, míg Lipóczi összesen 10 esetben volt vádolva hivatali visszaéléssel és bűnpártolással, ebből 6 esetben találták bűnösnek, így 5 év börtönt és kártérítési büntetést kapott.
halassy_eger_hetilap_ix_evf_27_sz_1871_jul_6.jpg

Rövid hír Halassy öngyilkosságáról (Eger hetilap IX. évf. 27. sz., 1871. július 6.)

A kiegyezés után tehát a helyreállított vármegyei közigazgatás, a csendőrség feloszlatásával visszakapta az egyik fontos funkcióját. Az újra működő csendbiztosi rendszer azonban ugyanazokat a jegyeket viselte, amiket 1848 előtt is, emiatt képtelen volt hathatósan ellátni a feladatát. Az elmaradott szervezet szinte gátjává vált a hatékony rendfenntartásnak.

Felhasznált irodalom:

Csapó Csaba: A m. kir. Csendőrség története 1881-1914. Pécs, 1999.

Csapó Csaba: Ráday Gedeon és a szegedi királyi biztosság. A betyárvilág felszámolása. Pécs, 2007.

Péterné Fehér Mária: Betyárok Kecskemét környékén az 1848/49. évi szabadságharc után. In: Bács-Kiskun megye múltjából 20. Kecskemét, 2005.

Reizner János: A kecskeméti banda.Korrajz a rablóvilág idejéből. In: Szegedi Napló Karácsonyi könyve. Szeged, 1899.

Szegedi Híradó 1871. július 14-én és július 30-án megjelent számai

Források: 

[1] Bács-Kiskun Megyei Önkörmányzat Levéltára (BKMÖL) IV. 1609/a Kecskemét város Tanácsának iratai, Tanácsülési jegyzőkönyvek (továbbiakban IV. 1609/a) 811/1867.

[2] BKMÖL IV. 1609/a 814/1867.

[3] BKMÖL IV. 1609/a 959/1867.

[4] BKMÖL IV. 1609/a 1431/1871.

[5] BKMÖL IV. 1609/a 65/1871.

[6] BKMÖL IV. 1609/a 2081/1870.

[7] BKMÖL IV. 1621/a Kecskemét város Közbiztonsági osztályának iratai, Kapitányi Hivatal iratai 81/1868.

[8] BKMÖL IV. 1609/a 1401/1870.

[9] BKMÖL IV. 1621/b Kecskemét város Közbiztonsági osztályának iratai, Tiszti ügyészi iratok 278/1870.

[10] Szegedi Híradó, 1871. július 2.

További írásaink