Szentjánosbogarak a háborúban – a brit Sherman Firefly harckocsi

A Sherman Firefly harckocsi jó példája a britek azon irányú háborús erőfeszítéseinek, amelyekkel a rendelkezésükre álló erőforrásokból fölösleges erőbefektetés nélkül, olyan páncélost sikerült létrehozni, amivel hatásosan tudták felvenni a harcot a német csúcstechnikával. Habár a tank megalkotásához és rendszeresítéséhez vezető út nem volt zökkenőmentes, de a harci alkalmazása abszolút sikernek bizonyult. 

sherman_firefly_mkvc_nz_italy44.png

A lövegcsövön lévő álcafestés célja, hogy az ellenség összetévessze a harckocsit a hagyományos, 75 mm-es ágyúval felszerelt Sherman-ekkel.

A második világháború előtt a brit harckocsifejlesztés a gyors, mozgékony tankokban látta a páncélos hadviselés sikerét. Harckocsijaik ezért is kapták a cirkáló (cruiser) besorolást, elgondolásaik szerint a tankok a szárazföld cirkálóiként, mintegy modern lovasságként operálnak majd a harcmezőn. Ezért a háború előtt és még annak első felében tankjaik rossz páncélzattal és bizonyos esetben elégtelen tűzerővel rendelkeztek, annak érdekében, hogy megőrizzék mozgékonyságukat. A brit harckocsifejlesztésnek természetesen volt egy másik ága is, mégpedig a gyalogságot támogató harckocsik (infantry tank), de ezeket most nem mutatnám be. A cirkáló harckocsik háborúban is résztvevő utolsó három típusa a Crusader, Cromwell és Comet voltak, melyekre alapvetően igaz, hogy megjelenésükkor már sok szempontból elavultnak számítottak. Főként az elégtelen vastagságú és függőleges kialakítású páncélzatuk miatt, de például a Crusader kétfontos (40 mm-es) majd később hatfontos (57 mm-es) lövege nem rendelkezett repeszromboló gránáttal, amelyre az afrikai harcokban nagy szükség lett volna, még úgy is, hogy kis hatásfokkal rendelkeztek.

large_000000_1.jpg

Crusader és Covenanter cirkáló harckocsik, mozgékony, ugyanakkor alulpáncélozott és nem megfelelően fegyverzettek voltak. Imperial War Museum

Mindezekkel a hiányosságokkal legkésőbb az észak-afrikai harcok idején már halmozottan szembesültek a brit páncélos erők, de a hadszíntér döntő csatájára, a második El-Alamein-i ütközetre már kaptak egy nagyobb szállítmány (kb. 250 db) amerikai M4 Sherman közepes harckocsit. Ez mondhatni átmenetileg megoldotta a britek harckocsiproblémáját, mivel a háború végéig a jelentős mennyiségben kapott Sherman a brit páncélos erők fő típusává vállt. Az észak-afrikai harcokban az új tank tűzerő, mobilitás és páncélvédettség terén abszolút felvette a versenyt a német PzKpfW III-as és IV-es típusokkal. 75 mm-es ágyúja pedig páncéltörő és repeszromboló gránát tüzelésére is képes volt. Igaz a tunéziai harcokban “bemutatkozó” Tiger nehéz harckocsik már jelezték az éppen csak rendszeresített Sherman korlátait.

001.jpg

Az El-Alamein-i csata, ahol a Sherman harckocsi bemutatkozott. Imperial War Museum

A brit vezetés már 1941-ben jól ismerte harckocsijaik inkompetenciáját, ezért már ekkor elhatározták, hogy szükségük van egy tankra, amely főfegyverzete az akkor újonnan kifejlesztett 17 fontos (76,2 mm-es) páncélelhárító ágyú lesz. A döntés egészen korán megszületett, de a fejlesztések jelentősen elhúzódtak. Az első harckocsi, amelyet ezzel az ágyúval szereltek fel az A30 Challenger volt, ez lényegében egy meghosszabbított Cromwell-nek tekinthető, nagyobb toronnyal és vékonyabb páncélzattal. A Challengerből összesen csak 200 db készült és elsősorban a Cromwell-lel felszerelt egységekben szórták szét. Az A30-ast sokan nem megfelelő tanknak tartották, mivel tovább öregbítette a cirkáló harckocsik főbb hiányosságait, csupán a tűzerő kérdését oldotta meg, másfelől a brit ipari kapacitások sem tették lehetővé nagy számú gyártását.

101752.jpg

A30 Challenger. Túl későn érkezett kis mennyiségben és alapvetően rossz dizájnnal rendelkezett. National Army Museum

A Challenger-t bírálók csoportjába tartozott George Brighty őrnagy is. Szerinte a már meglévő Sherman harckocsi sokkal alkalmasabb volt a Challenger-nek szánt szerepre. Véleményéről sikerült meggyőznie George Whiteridge őrnagyot, aki szintén nem találta kielégítőnek a brit harckocsik tűzerejét és az új A30-as páncélost. Az ötlet gyakorlati megvalósítása, vagyis a Sherman 17 fontos löveggel való felszerelése már nem ment ilyen könnyen, mivel az ágyú egyszerűen túl nagy volt és elsütése esetén a hátrasikláshoz már nem volt hely a harckocsitoronyban. Ezt a problémát átmenetileg úgy oldották meg, hogy a löveget fixen rögzítették a toronyba. A próbák során Whiteridge az első három lövést távirányítással adta le, de miután látta, hogy a harckocsiban semmi kár nem esett, így abba bemászva még hét lövést adott le az ágyúval. A sikeres tesztek után viszont újabb falba ütköztek, utasítást kaptak a Harckocsi Tervezési Osztálytól (Department of Tank Design) projektjük leállítására. Whiteridge nem adta fel ilyen könnyen és magas pozícióban lévő ismerőseihez fordult segítségül, személy szerint Raymond Briggs dandártábornokhoz, akit nem rég neveztek ki a Királyi Páncélos Hadtest (Royal Armoured Corps) igazgatójává, segítségével zöld utat kapott a projekt.

106203.jpg

Várakozás a D napra. Sherman-ek a partraszállás előtt Angliában. National Army Museum

Sherman harckocsi sorozatban történő átalakításához előbb jelentős módosításokat kellett azon és az új főfegyverzeten is végrehajtani. Ebben W. G. K. Kilburn a Vickers mérnöke játszott kulcsfontosságú szerepet, aki ekkor a Harckocsi Tervezési Osztálynál dolgozott. Sikerült a löveg hátrasiklását megoldani egy új hidropneumatikus rendszerrel, valamint a töltőkezelő kapott egy saját búvónyílást a harckocsitorony tetején. A löveg is jelentős módisításokon esett át, a lövegzár nyitó mechanizmusát vízszintesen nyílóra cserélték, így a lövegtorony baloldalán lévő töltő oldalról tudta behelyezni az ágyú rendkívül hosszú lövedékeit.

11221.JPG

Az áttervezett 17 fontos ágyú mérnökei. (David Fletcher: Sherman Firefly. New Vanguard 141. Osprey Publishing, 2008. 17. o.)

Az új rövidített hátrasiklás ellenére a 17 fontos ágyú még mindig túl nagy volt a Sherman tornyának, mivel az annak hátuljában lévő rádió már nem fért el, ezért a torony hátsó falát kivágták és egy hozzá hegesztett páncélozott dobozba szerelték be az adó-vevő készüléket.

sherman_firefly_cutaway.jpg

Figyeljük meg a Firefly-á átalakított Sherman harckocsi fontosabb jellemzőit: a nagy méretű balra nyitott lövegzárat, a “hátra tolt” rádiót és dobozát, valamint az extra lőszerrakaszokat.

large_000000000.jpg

Lőszerkészlet feltöltése. A 76,2 mm-es 17 fontos lőszer jelentősen nagyobb volt mint a Sherman hagyományos 75 mm-ese. Imperial War Museum

Ez a kialakítás segített kiegyensúlyozni a lövegtornyot, amely nagyon orr nehéz volt a hosszabb csövű ágyú miatt. Jelentős módosítás volt még az alap Sherman-hez képest a harckocsivezető mellett elhelyezkedő, a tank homlokgéppuskáját kezelő rádiós pozíciójának megszüntetése, mivel szükség volt a helyre a 17 fontos ágyú nagyobb lőszere számára. Ennek köszönhetően teljes lőszerkészlet 77 db lett, valamint a kezelők száma négy főre csökkent. Az első hivatalos prototípus 1944 januárjában került bemutatásra, amely után egy program keretében elrendelték a Sherman-ek sorozatban való átalakítást, a megfelelő tűzerejű harckocsik hiányára hivatkozva. A Firefly név eredete nem tisztázott, valószínűleg a hatfontos ágyúval utólag felszerelt Morris felderítő járműtől ered, mivel ezt becézték korábban így.

104781.jpg

1944. június 7-én kora reggel a Sword partszakasznál. National Army Archives

Az összes Sherman harckocsi átalakítására nem volt kapacitás (és cél sem volt) ezért az 1944. június 6-án meginduló normandiai partraszállás idején és később a normandiai csata alatt általában minden negyedik Sherman volt Firefly változat. Úgy osztották szét a tankokat, hogy a négy harckocsiból álló szakaszokban mindig legyen egy Firefly, ezzel biztosítva a nagyobb német páncélosok elleni tűzerőt. Fontos adalék, hogy 1944 nyarán a 17 fontos löveg még nem rendelkezett megfelelő hatékonyságú repeszromboló gránáttal, ugyanis még nem tudták megoldani gránátok becsapódás utáni időben történő elműködtetését, mivel nagy sebességgel rendelkeztek. Ezért sem volt célszerű tisztán Firefly szakaszokat létrehozni.

105505.jpg

A Firefly és négy fős kezelőszemélyzete. National Army Museum

A Firefly a brit páncéloserők alaptípusa lett a háború során, amelyre nagy szükségük is volt, mert 1944 nyarán ez volt az egyetlen harckocsi a szövetségesek repertoárjában, amely érvényben fel tudta venni a harcot a német Panther vagy Tiger harckocsikkal. A páncélvédettsége természetesen nem volt jobb mint az alaptípusé, ezért a Firefly-t működtető harckocsizók ugyanúgy rettegtek a német monstrumoktól, de már képesek voltak azok elpusztítására. Az amerikaiak 76 mm-es löveggel felszerelt Sherman-je még nem állt rendelkezésre nagy számban 1944 nyarán, ezért nem is játszhatott fontosabb szerepet a normadiai harcok idején. Mindemellett az új hosszabb csövű amerikai harckocsiágyú jelentősen rosszabb teljesítményt nyújtott a 17 fontos löveghez képest.

101770.jpg

Lesállásban 1944 végén, Gangelt térségében. National Army Museum

A Firefly harci bevetései közül talán a legismertebb és mind a mai napig az egyik legvitatottabb Michael Wittmann és az ő Tiger harckocsijának kilövéséhez köthető az 1944. augusztus 7-én megindult brit Totalize hadművelet idején. A szövetségesek ezzel a támadással akarták áttörni a német frontvonalat Caen városától délre annak érdekében, hogy elfoglalják Falaise-tól északra lévő területeket, ezzel elősegítve a Normandiában állomásozó német erők tervezett bekerítését. Augusztus 8-a reggelén a brit és kanadai erők egy előző este végrehajtott támadás során elfoglalták a Saint-Aignan-de-Cramesnil közelében lévő magaslatot és a hadműveleti tervnek megfelelően itt megálltak, hogy bevárják a szövetséges nehézbombázók támadását. Ez utóbbiról nem tudván Kurt Meyer a 12. Hitlerjugend SS páncélos hadosztály parancsnoka ellentámadást rendelt el, amiben Michael Wittmann is részt vett és a hadművelet során életét vesztette. A legszéleskörűbben elfogadott nézet alapján a brit 33. páncélosdandár egyik Firefly harckocsija lőtte ki Wittmann Tiger tankját.

107390.jpg

1945 februárjában egy Jagdpanther német páncélvadász által megsemmisített Firefly. National Army Museum

A háborút követően a Firefly harckocsik már nem maradtak szolgálatban, leváltották azokat az A34 Comet és a nagyobb “karriert” befutó A41 Centurion harckocsik. A britek “szentjánosbogara” akár egy barkácsolt megoldásnak is tekinthető, mivel a háború okozta szükség, egyszerű, gyors és könnyen kivitelezhető megoldásokat követelt. Ezzel a “barkácsolt” páncélossal sikerült némiképp egyenlíteniük páncélosaik hiányosságait a német csúcsmodellekkel szemben, amikor arra a legnagyobb szükségük volt.

Felhasznált irdoalom:

David Fletcher: Sheman Firefly. New Vanguard 141. Osprey Publishing, 2008.

John Buckley: British Armour in the Normandy Campaign 1944. New York, 2004.

Stephen Hart: Sherman Firefly vs Tiger. Osprey Publishing, 2007.

Steven Zaloga. Sherman Medium Tank 1942–1945. Osprey Publishing, 1993.

További írásaink