Partizánok a Kiliánban – Maléter Pál és Uszta Gyula találkozása az 1956-os forradalom alatt

Persze volt partizánokról van szó. Az ismert, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharcban a pesti srácok mellett illetve közöttük részt vettek olyan „öreg” bakák is, akik a második világháborúban szereztek tűzkeresztséget. Többségük a Magyar Királyi Honvédség valamely alakulatában küzdött, de voltak, akik az „antifasiszta” erők oldalán harcolva fejezték be a háborút. Maléter Pál, egykori partizán, 1956-ban a forradalom oldalára átállt ezredesként a Kilián laktanya védőinek parancsnoka lett, majd honvédelmi miniszter, 1958-ban a Nagy Imre és társai perben halálra ítélték és kivégezték. Partizántársa, Uszta Gyula a forradalmat követő megtorlások egyik fő alakjává vált. Kettejük találkozásáról szól ez a poszt.

40260.jpg

A Kilián laktanya épülete a harcok szünetében (előtérben egy kilőtt ISZ-3-as szovjet harckocsi) (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/40260)

Természetesen sem Maléter Pál, sem pedig Uszta Gyula nem a szovjetek oldalán harcolva kezdte meg a második világháborút. Utóbbi már 1941-től frontszolgálatot teljesített, 1942-től a magyar 2. hadsereg katonájaként a Don-kanyarnál találjuk. Egy évvel később szovjet hadifogságba esett Osztrogozsszkban. A fogolytáborokban aztán antifasiszta iskolát végzett és partizánkiképzést is kapott. 1944 elejétől Alekszej F. Fjodorjov partizánseregében harcolt Ukrajna területén. Később egy önálló, magyar-szovjet partizánegység élén (amit később Rákóczi csoportnak neveztek el) került bevetésre a Kárpátokban.  Megtagadva a Debrecen irányába történő tovább indulást, a fogságból szökött szovjet katonákkal és a korábbi utánpótlások után megerősödve Munkács–Huszt–Szolyva térségében hajtottak végre sikeres akciókat egészen novemberig.

00002702.jpg

Uszta Gyula a háborúban (Fotó: MNM Ltsz 64.3352)

Maléter 1944-ben került ki a frontra az 1. hadsereg kötelékében a Kárpátok előterében. A páncélos felderítő-zászlóalj tettre kész hadnagyaként fogolyszerzési akcióra jelentkezett, ám a vállalkozás során megtámadták őket, többen elestek ő pedig sebesülten a szovjetek fogságába esett. Májusban az egyik tábort megkereste Révai József, magyar kommunista emigráns és a németek elleni harca várt jelentkezőket. Miután meggyőzte Malétert, hogy Magyarország független marad az oroszok bevonulása után is, jelentkezett. Kijev mellett, Szvjatosinóban kapott partizánkiképzést. Egy partizán csoport parancsnokaként szeptember 17-én az erdélyi Tasnád környékén dobták le ejtőernyővel. Osztaga egyik része rossz helyen ért földet, a partizánok egy kivételével mind meghaltak a német és a magyar csapatok gránáttüzében. Maléterék azonban szerencsésebbek voltak, így később sikeres akciókat tudtak végrehajtani és október 17-én találkoztak a Vörös Hadsereg katonáival.

tor-161cs2b.jpg

Maléter Pál Debrecenben, 1945-ben

A háború után Maléter – bár belépett a kommunista pártba – természetesen a katonai pályán maradt és elindult felfelé a ranglétrán. Megfordult a Honvédelmi Minisztérium őralakulatainál, majd a határőrségnél,  1948-tól pedig a Köztársasági Elnök testőrségének parancsnoka lett. Uszta Gyula viszont egy darabig a pártmunkában merült el, s 1945 elejétől Budapesten a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének Gazdasági Hivatalában dolgozott. 1947-től a párt jelöltjeként Zemplén vármegye főispánja lett, majd egy évvel később átirányították a honvédség állományába. A törzstiszti tanfolyam elvégeztével ezredesi rangot kapott és kinevezték az esztergom-tábori harckocsizóezred parancsnokának, nem sokkal később pedig az 1. páncélos hadosztály parancsnokának.

mti-mtva_fotoarchivum_bartal_ferenc.jpg

Uszta Gyula vezérőrnagyként

A két ex-partizán katonatiszt az 1950-ben felállított 11. gépesített hadtestnél került össze. Uszta Gyula, ekkor már vezérőrnagyként a hadtest parancsnoka lett, míg Maléter a hadtest törzsfőnöke. 1952. március 1-én azonban Malétert felmentették beosztásából, aki a Nagy Imre és társai per során Usztával való kapcsolatára így emlékezett ezekből az időkből:

“Mivel Uszta Gyula partizántársam volt, én a haragról letettem, és én úgy éreztem, hogy az Uszta Gyulával szemben jó elvtársi, majdnem baráti viszony volt közöttünk, én így éreztem, ha találkoztunk, voltam én is fent náluk, igaz, hogy csak kétszer, de közösen érdeklődtünk a gyerekeink iránt, találkoztunk moziban meg másutt is. Nem tudom, ezt a kapcsolatot, most hogy én így elmondtam, hogy szerintem több volt, mint ugyanazon hadsereg két tisztjének a találkozása, volt benne valami közelebbi nexus is, amikor hazajött a Vorosilov akadémiáról és találkoztunk május 1-én, vagy mikor az ünnepségeken, ott úgy emlékszem összeölelkeztünk, vagy kezet fogtunk, de mindenképpen szeretettel üdvözöltük egymást.”

39835.jpg

A Kilián laktanya Üllői úti oldala, kapujában Maléter beszorult harckocsija (Fotó: Fortepan Nagy Gyula/39835)

1956. október 23-án kitört a forradalom, Maléter ezredesként ekkor a Katonai Műszaki Kisegítő Alakulatok parancsnoka volt. Október 25-én őt bízták meg, hogy a Kilián laktanyában állítsa vissza rendet, miután az előző napon az ott állomásozó katonai munkaszolgálatosok és a felkelők a szovjet csapatokra támadtak. A rendcsináló támadásból végül az lett, hogy átállt a forradalmárokhoz, és parancsnokukként aztán sikerült a rendet helyreállítani. A másik volt partizán ekkor Moszkvában tartózkodott, s éppen október 23-án védte meg a diplomamunkáját a Vorosilov Vezérkari Akadémián. Október 28-án indult haza, s másnap már a Honvédelmi Minisztériumban érdeklődött a kialakult helyzetről. Uszta erre így emlékezett:

“A honvédelmi minisztérium ebben az időben elég nehéz helyzetben volt, és főképpen én nem tudtam megállapítani (…) hogy mi van valójában Budapesten. És én voltam az, aki kértem, hogy én szétnézhessek és megnézhessem a Kilián laktanyát is, hogy kapjak egy helyzetképet, hogy tudjak véleményt alkotni róla (…) [A Kilián laktanyában] Fegyveresek vannak, Maléter a vezetője, Maléterrel én ismeretségben voltam, mi együtt dolgoztunk is. Kíváncsi voltam hogy van.”

55854792.jpg

Maléter ezredes a Kilián parancsnoka harckocsizósapkában (Fotó:John Sadovy/The LIFE Images Collection/Getty Images)

Október 30-án délután tett látogatást a Kilián laktanyában, ahol találkozott Maléter Pállal. Valójában azonban nem a kíváncsiság vitte oda, hanem az aznap zajló, a Forradalmi Karhatalmi Bizottságot előkészítő megbeszélésről hiányolta partizántársát. Maléterről, mint egykori beosztottjáról igen jó véleménnyel számolt be a résztvevőknek és javasolta, hogy hívják el az ülésre. Az előkészítő bizottság helyet adott Uszta kifogásának, ezért őt és Horváth Mihály vezérőrnagyot elküldték a Kilián laktanyához. Uszta a Nagy Imre és társai per során tett tanúvallomásában az alábbiakat mondta erről:

“Ki is mentem, nem egyedül, hanem Horváth vezérőrnaggyal (…) Itt találkoztam egy kis helységben, a Kilián laktanyába ahogy bemegyünk, ha az Üllői útról megyünk be, úgy emlékszem egy kis helység volt, ahol Maléter Pál ténykedett. (…) amikor bementünk, volt ott valaki, nem tudom ki lehetett, de az nem sokáig volt bent, megkérdeztem tőle [Malétertől], hogy ő mit csinál itt. Ő azt mondja, láthatod, azt mondja, hogy itt ennek a csoportnak azt mondja, vagyok a parancsnoka. Hogy kerültél ide? – Akkor ő elkezdte nekem és elmagyarázta végig – idekerültem, azt mondja és itt azt láttam, hogy itt a nép harcol, ők felkértem engem, legyek a parancsnokuk, és én ezt vállaltam. (…) Én kérdeztem tőle, hogy tudja e ő azt, hogy mi van kint az utcán? Hogy kint az utcán már gyilkolnak. Még ezt megelőzően azt kérdeztem tőle, hogy mit akar ő tulajdonképpen, ő azt mondja, azt, amit te. A szocializmust felépíteni. Erre mondtam, hogy tudod, hogy az utcán már gyilkolások mennek? – Igen, azt mondja, tudom, hogy már gyilkolnak.”

Hogy Uszta milyen gyilkolást látott, azt nem lehet tudni, hiszen a környéken nem folytak már harcok. Mindenesetre érdekes, hogy pont ő kérdi ezt Malétertől, aki csak az előző nap érkezett Budapestre és állítása szerint azért ment a Kiliánhoz, hogy “helyzetképet kapjon”. Az viszont tény, hogy aznap zajlott a forradalom eseményei közül a legvitatottabb akció, a Köztársaság téri pártház ostroma, amely mint ismeretes az ÁVH-sok és pártfunkcionáriusok lincselésével végződött. Erről a vezérőrnagy azonban nem tudhatott, illetve tanúvallomása szerint éppen akkor, a Kiliánban értesült róla:

“Még pár kérdés volt, amikor az ajtó nyílott, három ember, különböző öltözetűek beléptek, fegyverrel a nyakukban, és jelentették azt, hogy a feladatot végrehajtották. Felszámolták a pártházban tartózkodókat, ávósokat, Maléter felállt, azt mondja, jól van fiúk – és ezek mindjárt elkezdték, három ember, egymást túlkiabálva jelenteni, hogy milyen nagy hőstett volt, amit ők végrehajtottak – ahogyan ők jelentették, nagyon nehéz helyzetben voltak, mert a pártházban ávósok voltak és lőttek kegyetlenül,  és közben érkeztek meg a páncélosok, ők már azt hitték, hogy most széttapossa őket a páncélosok (sic!), de nagyon derék fiúk voltak, mellénk álltak és az ő segítségükkel rövid idő alatt felszámoltunk mindenkit aki bent volt.”

Természetesen ez sem volt igaz. A láthatóan fáradt Maléter barátságosan fogadta a megjelent tiszteket. Uszta kérdésére, hogy milyen feltételekkel hajlandó együttműködni, illetve a Honvédelmi Minisztérium mennyire számíthat rá, néhány pontban összeszedte követeléseit: ismerjék el a Nagy Imre-kormányt, meg kell akadályozni a “kapitalista restaurációt”, a szovjet csapatok november közepéig vonuljanak ki az országból, teljesítsék a diákok követeléseit és a felkelőket nyilvánítsák szabadságharcosokká. Ezután javasolta, hogy menjenek át a Corvin közbe, mert az ottaniak véleményét is ismerniük kell.

“…itt van mellettünk a Corvin köz, javasolja, hogy nézzük meg és azt is tekintsük meg, hogy mi van ott és győződjünk meg. És közben mesélte, hogy hát hogyan szervezi ő ottan ezeket az embereket, és aki nem úgy viselkedik, nem fegyelmezetten, lop és ehhez hasonlót, hogyan vonják felelősségre, a lényeg az, mi kíváncsiak voltunk arra is, hogy megnézzük mi van ott, a Corvin moziban. Oda is bementünk.”

pongratz.jpg

Pongrátz Gergely a Corvin közben a tűzszünet időszakában

Itt többek között a Pongrátz testvérekkel, illetve Antalóczi Sándorral találkoztak, akik hangsúlyozták, hogy nem teszik le a fegyvert és vezető pozíciót követeltek az újonnan létrejövő forradalmi fegyveres szervezetnél. Ezt a csevejt szakította félbe Schmidt László, a Práter utca 9. sz. alatti felkelők parancsnokhelyettesének jelentése, miszerint a Köztársaság téren zajlik a pártház ostroma. A tárgyalók, mintha mi se történt volna, folytatták a beszélgetésüket, sőt, Schmidtet az ajtó elé állították, hogy senkit se engedjen be hozzájuk. Ennek ellenére később bekísértek két sebesült személyt, egy ÁVH-s sorkatonát és egy pártmunkást, akiket a pártház ostroma után fogtak el a forradalmárok. A vitázókat azonban ez sem érdekelte különösebben, egyedül Maléter követelte, hogy vigyék kórházba őket. Ezt követően Maléter kivételével a tisztek, Pongrátz Ödön és Ernő, Antalóczi és Schmidt a Deák téri rendőr-főkapitányságon vett részt a Forradalmi Karhatalmi Bizottságról szóló megbeszélésen.

1_196a.jpg

Malinyin szovjet vezérezredes és Maléter Pál honvédelmi miniszter a Parlamentben, november 2-án

Malétert november 2-án vezérőrnagyi rangba emelték és a kormány honvédelmi minisztere lett. Másnap Tökölön a szovjet csapatkivonásokról folyó tárgyaláson a szovjetek letartóztatták. 1957. január 24-ig szovjet fogságban volt, majd kiadták a Kádár-kormánynak. Az egykori partizánt, volt honvédelmi minisztert Nagy Imrével és társaival koncepciós perbe fogták és 1958. június 15-én halálra ítélték. Másnap kivégezték. Ehhez a súlyos ítélethez nagyban hozzájárultak Uszta Gyula vezérőrnagy fentebb idézett tanúvallomásában elhangzott rágalmai, hazugságai. Habár a Köztársasági pártház ostromában játszott szerepét tényállás nem tudta bizonyítani, de tényként állapították meg, hogy három fegyveres jelentett nála az eseményekről. Maléter természetesen nem volt hajlandó elfogadni a vádakat:

“Rá kívánok világítani, hogy erre az eseményre Uszta vezérőrnagy a jelenlévők közül kizárólag egyedül emlékszik. (…) minden olyan vallomását, vagy célzását Uszta vezérőrnagynak, amely azt a célt szolgálja, hogy én a nagybudapesti pártház [Köztársaság téri pártház] megtámadásáról tudtam volna, a legszigorúbban visszautasítom a magam részéről.”

Ez azonban már sorsán nem segíthetett. Zárszóként következzen a mártír utolsó szó jogán elmondott beszéde:

Forrás:

Hanák Gábor–Szabó Csaba (szerk.) 2008. Megrendült a világ. A Nagy Imre és társai elleni per hangfelvétele és szó szerinti leirata. MOL-ÁBTL-OSZK-Kossuth kiadó, Budapest

Felhasznált irodalom:

Dornbach Alajos–Kende Péter–Rainer M. János–Somlai Katalin (szerk.): A per. Nagy Imre és társai 1958, 1989. 1956-os Intézet, Budapest, 2008

Eörsi László: Corvinisták 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 2001

Horváth Miklós: Maléter Pál. H&T Kiadó, Budapest, 2002

Kis András: Magyar partizánok a Szovjetunióból. In: Kiss Sándor (szerk.): Magyarország 1944. Fejezetek az ellenállás történetéből. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994

Uszta Gyula: A karhatalomtól az újjászervezett néphadseregig. In: Berecz János (szerk.): Visszaemlékezések 1956. Zrínyi, Budapest, 1986

További írásaink