A Molotov-koktél – a szegény emberek atombombája

A fenti címadó sorok Marton Endrétől származnak, aki az 1956-os forradalom idején az Associated Press magyarországi tudósítója volt, így testközelből tapasztalhatta meg a forradalmi harcokat. Az idézet folytatásában aztán le is ír egy olyan jelenetet, ami többé-kevésbé valószínűleg mindnyájunk fejében ott él a pesti srácokkal és a Molotov-koktéllal kapcsolatban:

Egy alkalommal végignéztem, ahogy két suhanc egy 15 év körüli lángvörös hajú, csúnyácska fruska vezetésével végzett egy harckocsival a Moszkva térre vezető budai utcák egyikében. A feladat egyszerű volt – a három kamasz szinte játékosan, de tökéletes precizitással hajtotta végre. […] Egy, a tértől mintegy száz méternyire lévő kapualjban ólálkodtak, kezükben benzinnel töltött üvegek. […] Amikor a tank elhaladt a ház előtt, a lány kiadta a parancsot: most! Meggyújtották a kanócnak használt rongyot, és az egyik fiú csendesen előlépett a rejtekhelyről. Egy másodperc tört része alatt lezajlott az egész. A viseltes tornacipőben szaladó fiú a minoszi kultúra vázafestményeire emlékeztetett: a bika felé kecsesen közeledő bikaviador ezerszer begyakorolt mozdulatai. Amikor utolérte a lassan gördülő tankot, ráhelyezte a palackot a lánctalpra. Arcán kaján vigyorral szökdécselt vissza a kapualjhoz. Robbanás rázta meg a környéket; a lánctalpait vesztett tank őrült módon csúszkált összevissza, mielőtt végleg megállt volna. Szovjet katonák ugrottak ki pánikszerűen a lövegtoronyból, és rohanni kezdtek visszafelé. Ezalatt a kölyök visszatért a kapualj nyújtotta viszonylagos biztonságba.
Marton, 2000

 

abtl_a-236_10.jpg

Fiatal Corvin közi felkelő Molotov koktéllal a kezében
Forrás

Az iskolában vagy máshol is valószínűleg már ezerszer elmondták mindenkinek, hogy nem is volt ennél egyszerűbb dolog, csak benzint kellett rakni egy üvegbe, és kész, már robbant is a tank. Maga Kovács Vilmos is így mutatja be könyvében a használatát:

A forradalmárok a harckocsik elleni közelharcban a jól bevált, benzinnel töltött palackot, a „Molotov-koktélt” használták. Az égő benzinespalack nyakán kilógó rongydarab gyújtószerkezetként működött, és amikor az üvegpalack széttört a páncéltesten, az belobbantotta a keletkező benzingőzt. A szétterülő folyékony anyagból képződő lángnyelvek azután többnyire fel tudták gyújtani a harckocsit, amelyből a kezelők megpróbáltak kimenekülni. Egy idő után a harckocsiban, rohamlövegben szállított lőszerkészlet is felrobbant.
Horváth–Kovács, 2011

 

De vajon mindez tényleg ennyire egyszerű és egyértelmű volt? Nekem például soha nem jutna eszembe, hogy égő benzines palackokat dobáljak több centiméter vastag páncéllal felszerelt lánctalpas monstrumokra. Honnan juthatott a ez eszébe a forradalmároknak? A már említett Marton ezt a választ adja erre:

– Hol tanultátok ezt a trükköt? – kérdeztem. Vállat vontak.
– Könnyű – felelte a lány. – Maga külföldi? – gyerekes, magas hangjából gyanakvás csendült. Elmagyaráztam ki vagyok, mire felnevetett.
– Akkor nem tudhatja – mondta a palackos fiú. – Az MHK mozgalomban tanultam, hogyan kell molotov-koktélt csinálni, és tankok ellen használni. Azt mondták, egy napon majd harcolnunk kell a kapitalisták ellen, akik el akarják tiporni szocialista hazánkat.
Marton, 2000

Az MHK nem más volt, mint az ifjúság militarizálásával foglalkozó Munkára Harcra Kész mozgalom. Más is beszámol arról, hogy a hidegháborús hisztéria közepette az amerikaiak ellen való állandó háborús készülődésnek köszönheti a hasznos harcászati ismereteket:

Becsaptak minket, és ekkor jöttünk rá, hogy át vagyunk verve – magyarázta a lány, miközben izgatottan megszorította a fegyvert. […] Amikor Nagy Imrét eltávolították a hatalomból, és Rákosi visszatért, tudtuk, hogy el fog jönni a mi időnk. Naponta gyakorlatoztunk a géppisztolyokkal, és megtanultuk, hogyan kell molotov-koktélt készíteni egy üres palackból és benzinből. Azt mondták az amerikaiak ellen kell majd használnunk.
Marton, 2000

Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy az ekkoriban népszerű partizánfilmekből merítették az ihletet. Mások viszont arról számolnak be, hogy csak a véletlennek köszönhetik az isteni szikrát:

A tankok egyre sűrűbben szaladgáltak a pesti utcákon. A Nemzeti Színház mellett egy építési területről valaki dühében fölkapott egy csákányt, és annak a hegyes végével ütötte a tankot. Véletlenül a benzintankját találta el. Ömlött ki a benzin. Valaki meggyújtott egy szál gyufát és ledobta a földre a kiömlött benzinre. Ettől a tank lángra lobbant. Én ekkor láttam az első tankot égni, és ekkor váltunk harcosokká, katonákká. Rájöttünk, hogy ezzel a módszerrel fogjuk tudni megverni őket. így született a Molotov-koktél használatának a gondolata. Később puskával kilőttük a tank benzintartályát, és megpróbáltuk a kiömlő benzint meggyújtani.
Nagyidai József visszaemlékezése (Kozák, 1994)

Az is biztos azonban, hogy a forradalomban igencsak megkérdőjelezhető szerepet játszó Szabad Európa Rádió is élen járt az okos ötletek adásában:

Litteráti-Loótz Gyula 24 (Patkó Gyula) október 28-án elhangzott kommentárjában azt mondta el hallgatóinak, elsősorban a katonáknak, hogyan folytathatnak eredményes harcot a páncélosok ellen. Az alapszabály az, hogy kézifegyverekkel már csak takarékossági okokból sem szabad az ellenséges páncélkocsikra tüzelni. Ezek a fegyverek úgysem használhatók a centiméteres vastagságú páncéllemezek átütésére. […] A folytatásban Litteráti a második világháborúban a partizánoktól tanult, Molotov-koktélnak nevezett benzines üveg elkészítési módját ismertette hallgatóival. Szükség van hozzá egy literes borosüvegre, amelybe benzint kell tölteni, s néhány darab sárga foszfort is bele kell tenni, majd az üveget erősen bedugaszolni. Eredményesen úgy használható, ha a palackot a páncélos végénél elhelyezett motor feletti rácsos szellőzőre tudjuk dobni. Az üveg széttörik, a benzin a foszfor segítségével lángra kap, majd a motor szívóhatására kigyullad, s a páncélos mozgásképtelenné válik. A legénység elhagyja a tankot, s ekkor már használhatók a kézifegyverek. Ha foszfor nem áll rendelkezésre, akkor tökéletesen helyettesíthető egy rongydarabbal is. Ezzel a palackot úgy kell bedugaszolni, hogy a rongy egy része kanócként kilógjon, s közvetlenül a használat előtt meg kell gyújtani.
Simándi, 2005

Bárhonnan is jött az ötlet, azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy a Molotov-koktélok szinte már a forradalom első percétől kezdve jelen voltak az utcákon. Erről számol be az utóbb a forradalom ikonikus alakjává előlépett Wittner Mária is, aki a következőket látta, amikor október 24-én a Corvin köz felé tartott:

A belvárosi forradalmárok akcióival egy időben a külsőbb kerületekben is ekkor bukkant fel a harckocsik felgyújtásának ötlete a forradalmárok között:

Október 24-ére virradó éjszaka a csepeli fiatalok megostromolták az Erzsébet utca és a mai tanácsháza, akkor községháza sarkán levő Katonai Kiegészítő Parancsnokságot. Fegyvert és lőszert akartak szerezni. Rengeteg fegyverest láttam, akik szabályos tüzelőállásban rohamoztak. Egy százados többedmagával védte az épületet. Később megjelent egy szovjet páncélautó, és a felkelők azzal is felvették a harcot. Ott láttam életemben először használni a benzinesüveget, a Molotov-koktélt. Bedobták a kocsiba, az lángra lobbant, és a szerencsétlen fiatal, kopaszra nyírt kiskatonák ugráltak ki, és ezek a csepeli srácok bizony lőttek rájuk.
Bácsi József visszaemlékezése (Kőrösi, 2007)

Sőt az első napokban hangsúlyozottan kiemelkedő szerep jutott a híres keveréknek, hiszen ekkor még sok forradalmárnak nem is nagyon jutott más fegyver:

A Corvin közben az első napokban körülbelül hatvanan lehettünk. Volt az Üllői úton, meg szétszórva a közeli utcákban is négy-öt emberünk. Volt három fő, aki állandóan a benzint töltötte, mert rendes fegyver nem volt, csak pisztoly vagy legfeljebb géppisztoly, vagy „dióverő” puska , de az is nagyon kevés.
Vizi Imre visszaemlékezése (Kozák, 1994)

 

Egy-egy tank ártalmatlanná tételéhez azonban csak a legritkább esetben volt elég egyetlen Molotov-koktél, sokszor ötöt-hatot is rá kellett dobálni, hogy a kívánt hatás meglegyen. Így aztán felmerül a kérdés az emberben: honnan szereztek a pesti srácok ennyi benzint és üveget?

Én törtem fel a benzinkút lakatját a Corvin mozi háta mögött, a Kisfaludy utcában. Tudtam, hogy a benzin lesz az oroszok ellen a legfélelmetesebb fegyverünk. A Molotov-koktél minden mennyiségben rendelkezésünkre állt. A környékbeli asszonyok a paradicsomot, az ételecetet, a pálinkát kiöntötték az üvegekből, belül kimosták és százával kaptuk a literes üvegeket, hogy készíthessük a Molotov-koktélt. Benzinünk, üvegünk volt minden mennyiségben és a pesti srácok hamar megtanulták a művészetét annak, hogyan kell egy T–34-es tankot három vagy öt üveg benzinnel megsemmisíteni. […] Amikor letörtem a lakatot benzinkútnál, akkor egy ötven év körüli férfi megszólalt: Fiatalember, kétszer is meggondolnám, mielőtt azt a lakatot letörném! Azt válaszoltam: Uram! Tízezerszer gondoltam arra: csak egyszer engedje meg a Jóisten, hogy fegyver legyen a kezembe.
Pongrátz Ödön visszaemlékezése (Stefka, 2000–2003)

 

Mások viszont nem a lakosság támogatásával szereztek üvegeket:

Szóval azt mondja az egyik, hogy vegyünk ki benzint, van itt a közelben egy kút. Föltörtük a kutat, onnét származott a koktél. Utána feltörtünk egy közértet, hogy üres üveget szerezzünk. Teletöltöttük az üveget benzinnel, és körülcsavartuk egy ronggyal. A rongy egyik végét beledugtuk az üvegbe és megráztuk, hogy kifolyjon a benzin a rongyra. Utána meggyújtottuk a rongyot, és rádobtuk a harckocsira.
Vizi Imre visszaemlékezése (Kozák, 1994)

A Széna téren pedig működő benzinkút hiányában így alakult a benzinbeszerzés:

Kiss-Dobos László visszaemlékezése, emlekpontok.hu

 Ráadásul a Széna tériek az üvegeket is máshonnan szerezték:

A Széna tériek mindenesetre megtették az előkészületeket: megtudakolták, van-e benzin és szódásüveg a laktanyában, hogy „Molotov-koktélokat” készíthessenek. Bán olyan utasítást adott embereinek, hogy keressenek benzin fecskendezésére alkalmas tűzoltófelszerelést.
Rózsa László tanúvallomása (Eörsi, 2004)

Ugyan a közhiedelem az, hogy csak benzint kell tenni az üvegbe meg egy „kanócot”, és már kész is a Molotov-koktél, azért sokan ezt a képet is tovább árnyalják. Már a Szabad Európa Rádió gyorstalpalójában is olvasható volt, hogy egy ideális világban foszfornak kellene lennie az üvegben, de ezen kívül is voltak egyéb alternatív „jó gyakorlatok”. Egyesek az égés hatásfokának és tartósságának megnövelésén fáradoztak:

Valaki azt tanácsolta, hogy a palackokba ne csak benzint tegyünk, hanem acetont is, mert jobban, tartósabban ég tőle a benzin. S akkor a srácok szereztek is acetont valahonnan, és a benzinespalackokba azt is betöltötték, bár én nem tudom, hogy tényleg jobban égett-e, pedig dobáltam én is a Molotov-koktélokat.
Csongovai Per Olaf visszaemlékezése (Kozák, 1994)

imageservice.jpg

Molotov-koktél készítése a Kilián laktanyában
Fotó

Mások szerint ellenben a benzin magában nem is működött volna megfelelően:

Itt azért szeretnék elmondani egy kis tévhitet, hogy a Molotov-koktél. Hát mindenki azt hiszi, hogy az egy benzines palack. Ha benzines palack lenne, akkor abban a pillanatban felrobbanna. Az úgy van, hogy félig petróleum volt. Lehet látni egy-két ’56-os képet, hogy fiatal srácok, csak nyakkendő van rajtuk, és ingjük nincsen. Az az ing azért nincs rajtuk, mert kanóc lett belőle. Kanócot csináltak. Na, azt kellett beáztatni benzinbe, kis benzin is volt azért természetesen az üvegben. Tehát az volt a Molotov-koktél.
Dózsa László visszaemlékezése (THM, 2016)

a-238_295_kilian_56_11_02.jpg

Molotov-koktél készítése a Kilián laktanyában
Fotó

Ha megvolt a benzin, az üveg, és sikerült dűlőre jutni az egyéb összetevők tekintetében is, akkor már csak az volt a kérdés, hogy hogyan lehet az ellenség harckocsijaira juttatni a halálos elegyet. Ennek a technikája is nagyot fejlődött a forradalom első napjai során. Eleinte még a hősiesség többet számított, mint a hideg profizmus:

De csak jöttek az oroszok, mi pedig ész nélkül dobáltuk rájuk a benzines üvegeket. Erre az egyik megtorpant, a tornyával körbeforgott, és egy darabig ész nélkül lőtt. Voltak srácok, akik hason csúszva odakúsztak a tankokhoz, és feldobták rá a benzines üveget. Ez volt az első hullám. És aztán követte a többi.
Kajtár Imre visszaemlékezése (Kozák, 1994)

Voltak közöttünk 15-16 éves gyerekek is. Hogy azok mit csináltak! Hogyan lehetett ennyi bátorságuk ilyen fiatal gyerekeknek, nem tudom! Szaladtak a benzinesüveggel, majdnem neki a harckocsinak, addig nem nyugodtak, míg ki nem robbantották.
Vizi Imre visszaemlékezése (Kozák, 1994)

Ez a mindent semmibe vevő hősiesség majd utóbb, a szovjetek november 4-i támadását követően, a teljes elkeseredettség hangulatában is visszaköszön:

November 4-én szó szerint elözönlötték tankokkal a várost. Jó, géppisztolyunk nekünk is volt, de kérdem én, mit ér az ember egy géppisztollyal egy tank ellen? Voltak fiúk, akik benzines palackkal a hasukra kötve a tank elé vetették magukat, hogy fölrobbanjanak, mert attól fölrobbantak, de amíg föl nem robbantak, addig lőttek bennünket. Mert lőttek, méghozzá keservesen. Nekünk a legnagyobb fegyverünk egy dobtáras géppisztoly volt! Nekik meg ott volt a tankban a géppuska, ami lényegesen hatásosabb, mint az a kis dobtáras.
Hrozova Erzsébet visszaemlékezése (Kozák, 1994)

A közbeeső napokban azonban egyre profibbá vált a célba juttatás technikája. Főleg a Corvin közben ment nagyot a Molotov-koktéllal kapcsolatos stratégia fejlődése. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Eörsi László Budapest ostroma című rendkívül érdekfeszítő tanulmányát, ahonnan most csak egy pár gondolatot fogunk kiemelni:

…a Kisfaludy köz legfontosabb előnye az volt, hogy a mozi mögötti benzinkútból literszám lehetett hordani vödrökben a benzint, ami azokban a napokban nem üzemanyagként szolgált, hanem harci eszközként, lőszerként a támadó Vörös Hadsereg ellen […] A literes, hétdecis és félliteres dugós üvegek voltak a legjobbak, mert azokat a nyakuknál fogva úgy lehetett dobni, mint a nyeles kézigránátot, és azokhoz illettek rendszerint legjobban a dugók is. A literes csatos üvegek – ez kiderült az első napokban – kevésbé voltak alkalmasak, mert súlyuk miatt a gyerekek célzottan alig tudtak dobni, és a távolság miatt se nagyon szerették, no meg rongy se nagyon fért a csat alá. Ezért aztán az a gyakorlat alakult ki, hogy a csatos üvegek rongy nélkül és akkor repültek, amikor a tank vagy a lövegvontató már találatot kapott, megállt és lángot fogott, s csak arról volt szó, hogy minél több benzint juttassanak a környékére. Ha a dugó túl vastag volt, bicskával lefaragták, ha meg túl karcsú, akkor vastagabb anyagból való rongyot használtak hozzá. Erre voltak jók a széttépett frottírtörülközők. Az persze nagyon fontos volt, hogy rongy és dugó olyan szorosan „üljön”, hogy kezelés közben és dobáskor semmi esetre se lazulhasson meg, s csak az üveg széttörésekor jöjjön ki az első csepp benzin. […] Készíteni csak fürdőszobában volt szabad. Benzint üvegbe tölteni csak tölcsérrel. A kész Molotovot is mindig a fürdőszobában tárolták, rendszerint a fürdőkádban. […] Az ötödik és negyedik emeleti lakások voltak alkalmasak, de néha harmadik emeletit is használtak. Az egyik ablak – amelyikből tilos volt palackot dobni – a főnöké volt, aki irányította, vezényelte a támadást. Erre a funkcióra mindig felnőttet vagy idősebb gimnazistát választottak. A dobók között, akik a többi ablak mögött működtek, már voltak fiatalabb srácok is, akik jól és messzire tudtak dobni, és fegyelmezettek voltak. A főnök sok helyütt „figyelő” néven szerepelt, s csak neki volt szabad kinézni. Az első napokban ugyanis az volt a szokás, hogy a dobás után kinéztek az ablakon, mire a ruszkik persze azonnal odalőttek, és nem egyszer találtak is. Így alakult ki aztán az a gyakorlat, hogy a dobás után nemhogy az ablakhoz nem lehetett odamenni, hanem azonnal a lakás hátsó részébe kellett rohanni. […] A főnök egy messzebb eső ablaknál figyelt […] s ha tank vagy páncélkocsi, lövegvontató közeledett a Körúton, […] akkor szólt a dobóknak, illetve átkiabált, hogy hány jön, és hogy „vonalban” vagy „libasorban” jönnek-e. Rendszerint libasorban jöttek. A figyelő főnök aztán, mikor közelebb értek, azt is bekiáltotta, hogy a Körút melyik oldalán jön a célpont: „itt” a jobb oldalon, vagy „odaát” a bal oldalon. Eközben egy vagy több ablak mögött felkészült egy-egy hármas csoport: a két dobó és a gyufás. A dobók kihoztak a fürdőkádból egy-egy – ritkábban két – előkészített üveget, és letették az asztalra vagy az odakészített hokedlire.
A támadás négy fázisban zajlott le. Az első hármat a figyelő főnök kiáltásai vezényelték: az első napokban a „készen vannak-vigyázz-rajta” mintájára alakultak ki a vezényszavak. Általánossá vált, hogy – a páncélos sebessége szerint – kb. egy perccel azelőtt hangzott el az első „tölts” kiáltás, hogy a célpont a dobók ablaka alá ért volna, mire a két dobó kézbe vett egy-egy üveget, és fejjel lefelé tartotta őket, hogy a kilógó rongyvégbe beszivároghasson egy kis benzin, miközben a harmadik kézbe vette a gyufásskatulyát, és kivett néhány szál gyufát. Pillanatok múlva jött a második parancs: „gyufa” vagy „tüzet”, mire a gyufás srác – sokszor 10-12 éves – gyufát gyújtott, ha az első nem sikerült, kettőt-hármat, s egymás után lángra lobbantotta a két dobó „bombáját”. Mire elkészültek, rendszerint már jött a harmadik parancs: „most” vagy „dobás”, mire közvetlenül egymás után, 1-2 méterre az ablaktól, a két dobó kihajította a saját üvegét, s mivel a célt nem láthatták, a szemben lévő házat célozták meg. A gyakorlat az volt, hogy az egyik egy emelettel feljebb célzott, esetleg a tetőperemre, a másik egy emelettel lejjebb, mondjuk egy balkonra. Néha az első dobó egy második üveget is kihajított. S máris következett a negyedik fázis: rohanni ki a szobából, hátra, mint már az előbb mondtam.

 

abtl_238_253.jpg

Magyar katona Molotov-koktélt hajít
Fotó

Persze emellett az egyéni fifikás megoldások továbbra is játszottak:

Egy serdülő kisleány vöröskeresztes köpenyt vett magára. A társai piros festékkel lefröcskölték az egyik oldalát. Sebesültnek látszott. Kifeküdt a körúton az úttestre, holtnak tettetve magát. Készenlétben tartotta benzines üvegét. Megbeszélték, hogy az erkélyen lévő srácok fedezik. Mikor elhangzott: „A Boráros tér felől tankok közelednek”, megvárta, amíg a tank egy vonalba ér vele, és nagy ívben elhajította a Molotov-koktélját a célpontra. Telitalálat volt. Újra lefeküdt holtnak tettetve magát, és folytatta.
Szalontay-Kovács Ilona (Orbán, 1996)

Volt azonban egy másik fejlődési iránya is a Molotov-koktélos harcászatnak, mivel többen úgy gondolták, hogy a gyújtózsinór, benzinnel átitatott rongy stb. megoldások nem éppen a leghatékonyabbak:

Kétféle technika volt. Az egyik, hogy az üveg dugójára egy rongyot tekertünk, és azt meggyújtottuk. Mikor leesett és eltört, akkor a szétfolyó benzin fölgyújtotta az egész tankot. A másik technika kifinomultabb volt. Összevissza dobáltuk a tankra a benzinespalackokat, utána valamilyen fegyverrel – géppisztollyal vagy pisztollyal – rálőttünk a tankra, az szikrát csinált, és attól a benzin meggyulladt. Mindenféle lövedék föl tudta gyújtani, mert a golyó a páncéllal találkozva szikrát adott.
Csongovai Per Olaf visszaemlékezése (Kozák, 1994)

Lássuk be, abban azonban van némi esetlegesség, hogy a lövedék vet-e szikrát vagy nem. Hamarosan már erre is született megoldás:

Beálltunk a Bokréta utca melletti Viola utcába, és onnan lőttünk az Üllői út felé, mert az utcába befordult egy páncélautó, és próbált befelé jönni. A golyószórónak ugyanaz a hatásfoka, mint a géppuskának. Nyomjelzős lövedéket is tettünk bele. Minden negyedik-ötödik vagy nyolcadik töltény az volt, hogy ha egy benzinespalackot rádobnak, akkor a nyomjelzős lövedékkel fel lehessen gyújtani.
Szigetvári István visszaemlékezése (Kozák, 1994)

Így tényleg nem kellett már semmilyen gyújtózsinórokkal vacakolni:

Volt egy lány, aki az alsószoknyáját szalagokra tépte, azokat beletettük az üvegbe, hogy kilógott a vége. Akkor az egyik fogta, a másik meggyújtotta és ahogy gyújtotta, már dobta is. Vigyázni kellett, nehogy a kezünkben robbanjon föl. Szerencsére egy se robbant fel. De később már nem kellett ezt se csinálni, mert kaptunk gyújtótöltényeket, és azzal lőttünk a benzinesüveg után. Azt hiszem, a gyújtótölténnyel vertük meg 25-én az oroszokat.
Nagyidai József visszaemlékezése (Kozák, 1994)

Persze léteztek teljességgel unortodoxnak bélyegezhető megoldások is:

Jött három-négy tank, hátuk megett pedig két páncélautó. Amikor az utolsó autó odaérkezett a közelünkbe az Üllői út kereszteződésétől nem messze, az egyik ház balkonján álló mesterlövész a második páncélautó jobb első kerekét kilőtte. Amikor az orosz katona, aki a sofőrülés mellett ült, a géppuskát a lövés irányába fordította, ez a balkonos őt is lelőtte. Amikor a sofőr kiugrott az autóból, és menekülni próbált, őt is. Egy darabig csend volt, és egyszer csak láttuk, hogy egy tizenkét év körüli gyerek kezében üveggel a páncélautó felé indul. Amikor már csak három-négy méterre volt céljától, hatalmas lendülettel a páncélautónak dobta a benzinnel teli üveget. A gyerek sértetlenül visszaszaladt. Ezt követően, mintha ő lenne a következő szereplő egy ismeretlen szerző darabjában, egy öregember indult el a páncélkocsi irányába. Olyan volt ez az öreg, mintha Róbert bácsi népkonyhájáról jött volna el egy kis sétára, hosszú kabátját spárgával kötötte össze, hatalmas bozontos szakálla volt, menni is alig tudott, szinte totyogva odaballagott egészen a páncélkocsi mellé, egyik kezét felemelte, majd lassan fel a másikat is, és láttuk, hogy az egyikben gyufa, a másikban pedig skatulya van. Szinte lassított mozdulatokkal megsercentette a gyufát, s a benzin hatalmas lánggal robbant. Az öreg – mint akinek minden mindegy már – még az előbbinél is lassabban visszatotyogott a kapu alá. Éljen a független, szabad Magyarország! – Hallatszott mindenfelől. Száz meg száz torokból. Könnyekig megható jelenet volt.
Pongrátz Ödön visszaemlékezése (Kozma)

 

Na jó-jó, most már tudjuk, hogy mi legyen az üvegben, és tudjuk, hogyan is kellene rádobni azt egy tankra, de mégis pontosan hová érdemes dobni a Molotov-koktélt? Azért egy tökig felfegyverzett gépet biztosan nem robbant fel csak úgy. A következő idézetben több ötletet is olvashatunk. Mint a szövegből kiderül, az sem volt mindegy, hogy pontosan milyen eszköz (csapatszállító vagy tank) ellen vetették be éppen az égő benzines palackokat.

Ezek a páncélautók egyébként is tökéletesen sebezhetők a tetejükön, mert nem voltak teljesen befedve. Na most, az ember fogja, bedob felülről egy égő benzines üveget, amit lehetetlen eltaposni! Ha széttörik, még jobban ég. A legtöbb harckocsit így tettük tönkre. Az is tudvalevő, hogy a harckocsinak hátul van a benzintartálya. Oda rádobta az ember a benzines üveget, a kipufogó beszívta a benzinlángot, és bődületeset robbant. Vagy ha nem, akkor addig égett a harckocsi hátulján a benzin – mert nem egy-kettő ment rá, hanem garmadával dobáltuk rá a benzines üvegeket –, amíg átmelegítette a tartályt, s az okozta a robbanást. Körülbelül három órán keresztül tartott egyfolytában ez a csata.
Kabelács Pál visszaemlékezése (Szakolczai)

Két másik visszaemlékező szerint viszont nem a kipufogóba, hanem a hűtőrendszerbe kell bedobni a Molotov-koktélt:


Almási László visszaemlékezése, emlekpontok.hu



Kéri Ádám visszaemlékezése, emlekpontok.hu

Hogy mindez a valóságban milyen hatékony volt, azt talán az is alátámasztja, hogy a forradalom vége felé már az is felmerült ötletként, hogy ipari mennyiségben fogják gyártani a Molotov-koktélokat:

H. J. százados november 1-én és 2-án minden tőle telhetőt megtett, hogy az egység harcikészültségét fokozza. A laktanyában elhelyezett II. sz. üteget négy közepes löveggel az éjszaka folyamán a szolnoki repülőtérre vezényelte ki, ahol a szovjet páncélosokkal szemben felállította. B. és R. növendékek kapcsolatot teremtettek a szolnoki vegyiüzemmel, ahol megkezdték azoknak az üvegfioláknak gyártását, a melyekből a harckocsik ellen felhasználható „Molotov-coctailt” akarták készíteni.
Gosztonyi, 2006

A visszaemlékezések bőséges száma mellett viszont sajnos magáról a műveletről nem nagyon maradt fel mozgókép, így igazából csak a képzelőerőnkre támaszkodhatunk, ha egy ilyen jelenetet minden részletében rekonstruálni szeretnénk.

Állítólag a Magyar Nemzeti Filmarchívum tulajdonában található egy amatőrfilmes felvétel egy  Molotov-koktélos akcióról, de azt eddig sajnos még csak egyszer mutatták be. Csak remélni tudjuk, hogy ezt az idei emlékév keretében újra megteszik, vagy esetleg valamelyik videómegosztón is elérhetővé teszik. Addig is érjük be egy az amerikaiak által megrendezett akcióval:

 

 


Felhasznált könyvek és egyéb források:

Emlékpontok – Mondd el, hogy tudjuk! emlekpontok.hu
Eörsi László: A Széna téri felkelők a fegyverszünet idején. Az 1956-os intézet 2004-es évkönyve. 1956-os intézet, Budapest, 2004. (http://rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/evkonyv2004.pdf)
Eörsi László: Budapest ostroma 1956. (http://bparchiv.hu/id-612-e_rsi_laszlo_budapest_ostroma_1956.html)
Gosztonyi Péter: A néphadsereg a forradalomban. Borbándi Gyula – Molnár József (szerk.): Tanulmányok a magyar forradalomról. Mikes International, Hága, 2006.
Gubcsi Lajos: A szabadság népe. Magyar Művészetért Kft., [Budapest], 2006. (http://mek.oszk.hu/03400/03496/03496.pdf)
Horváth Miklós – Kovács Vilmos: Hadsereg és fegyverek – 1956. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2011.
Kozák Gyula: Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. Századvég Kiadó – 1956-os Intézet, Budapest, 1994.
Kozma Huba: 1956 / Pongrátz Ödön (http://www.lato.ro/article.php/Pongr%C3%A1tz-%C3%96d%C3%B6n/463/).
Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienne: A forradalom emlékezete. 1956-os Intézet, Budapest, 2007.
Márton Endre: Tiltott égbolt. Kairosz Könyviadó, Budapest, 2000.
Orbán Éva: Üzenet a barikádokról. Kráter Műhely Egyesület, Budapest, 1996.
Resperger István – Kiss Álmos Péter – Somkuti Bálint: Asszimetrikus hadviselés a modern korban. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2014.
Simándi Irén: Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán, 1951–1956. Országos Széchényi Könyvtár – Gondolat Kiadó, Budapest, 2004.
Stefka István: Ötvenhat arcai (http://otvenhatarcai.pestisracok.hu/a-pongratz-testverek-amikor-mindenki-corvinista-akart-lenni/).
Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom története (http://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/oha/kabharc.htm).
Terror Háza Múzeum videótára

További írásaink