„Elnézést kérek, de ez itt tudomásom szerint Magyarország…” – Nagy Attila színművész a borsodi forradalom sűrűjében

Ha 1956-ról beszélünk legtöbbször a budapesti eseményekről esik szó, pedig a „vidék forradalma” legalább annyi figyelmet érdemel, mint a fővárosé. Miskolcon 1956. október 25-én egy akkor 23 éves fiatalember, – a későbbi kétszeres Jászai Mari-díjas színművész – Nagy Attila, a borsodi forradalom egyik vezéralakjaként hatalmas szerepet játszott abban, hogy október utolsó napjaira helyreállt a közrend Miskolcon, és nem került sor újabb vérontásra.

Nagy Attila mellszobra a Miskolci Nemzeti Színház udvarán. Forrás: OSZK Digitális Képarchívum
Nagy Attila mellszobra a Miskolci Nemzeti Színház udvarán. Forrás: OSZK Digitális Képarchívum

   Nagy Attila 1933-ban született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pácinban, 1955-ben a Színművészeti Főiskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházban kapott szerződést. 1956. október 23-án a fiatal színész épp esti fellépésére készült, ahol Illyés Gyula kérésére adott volna elő Szabó Lőrinc-verseket. A Budapestről érkező hírek megrémítették, mivel kedvese, Galambos Erzsi is a fővárosban tartózkodott, Katalin nevű húga pedig meg is sebesült a Rádió ostrománál. Nagy kezdetben igyekezett minél kevesebb szerepet vállalni az eseményekben, a forradalom követeléseivel ugyan egyetértett, de a szovjet csapatok kivonását nem tartotta reálisnak, ezért szorongva várta a fejleményeket.

Nagy Attila 1956-ban. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis
Nagy Attila 1956-ban. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis

   Október 25-én Budapestre utazott a Diósgyőri Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár (DIMÁVAG) és a Nehézipari Műszaki Egyetem közös küldöttsége – amelyet ígéretéhez híven elkísért Földvári Rudolf, a Magyar Dolgozók Pártjának megyei első titkára is. A delegációt a fővárosban Nagy Imre miniszterelnök fogadta, aki elismerte a DIMÁVAG 21 pontos követelését. A miniszterelnök ekkor szembesült azzal, hogy azok a célok, amelyekért fegyveres harc folyik Budapesten, nem szűk, és nem ellenforradalmár csoportok követelései, hanem mögöttük áll az egész ország, különösen a borsodi iparvidék. A küldöttség távollétében Miskolc hatalmas felvonulás színhelye lett, a mintegy 35–40 ezer főre duzzadó tömeg eredeti felvonulási célja a belvárosi Búza tér lett volna, de a Fekete Simon egyetemi diákparlamenti elnök és a városi pártbizottság között lefolytatott tárgyalások eredményeként az embereket az Egyetemvárosba irányították, ennek érdekében pedig motoros egyetemistákat indítottak a felvonulók elé.

Vonul a tömeg Miskolc utcáin, elől az V. éves egyetemi hallgatók. 1956. október 25. Forrás: minap.hu
Vonul a tömeg Miskolc utcáin, elől az V. éves egyetemi hallgatók. 1956. október 25. Forrás: minap.hu

   Az egyetemre tartó tömeghez Nagy Attila is csatlakozott színésztársaival. A nagygyűlés nyitánya után ismertették a különböző forradalmi követeléseket: a miskolci diákparlament 11 pontos felhívását és a DIMÁVAG 21 pontos kiáltványát. Bár az eseményen Nagy több színészkollégája is jelen volt, a tömeg tőle követelte, hogy szavaljon, aminek végül kénytelen-kelletlen eleget tett; elszavalta a Szózatot. Mindeközben a frissen megválasztott miskolci sztrájkbizottság az egyik egyetemi előadót szemelte ki ülése megtartására. A tömeg egyre türelmetlenebbé vált, ezért Nagy Attila is bement az ülésre, hogy megnézze, mi folyik ott. A sztrájkbizottságban hatalmas káosz volt, egyszerre többen mondták a magukét, igen nagy volt a fejetlenség. Nagy  ezt látva rendreutasította a teremben lévő választmányi tagokat, majd maga vállalta a gyűlés levezetését, ami után csak az ő engedélyével lehetett felszólalni. Sokáig azonban nem vett részt az ülésen, mivel hamarosan kihívták, ugyanis a tömeg ismét követelte, hogy szavaljon. Ekkor a hatalmas embertömeg előtt előadta a Nemzeti Dalt.

Az egyetemi nagygyűlés október 25-én. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis
Az egyetemi nagygyűlés október 25-én. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis
Nagy Attila szaval az Egyetemvárosban. Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár
Nagy Attila szaval az Egyetemvárosban. Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár

   Előadása óriási hatást gyakorolt az embereke. A színész így emlékszik vissza erre a pillanatra:

„Amikor kiérkeztünk az egyetemi városba, az egyik hallgató éppen a Nemzeti dalt szavalta, de egymás után kétszer is belesült. A tömeg elkezdte üvölteni, hogy „Nagy Attila, Nemzeti dal! Nagy Attila, Nemzeti dal! Gyerünk!” – mondták mindenütt körülöttem. Fölmentem az egyetem aulájának a tetejére, elszavaltam a Nemzeti dalt. 50–60 ezer [35–40 ezer fő maximum, túloz – K.T.] kéz emelkedett a levegőbe, és velem mondták az eskü szövegét. Az ember ilyenkor olyant érez, mintha személyében megsemmisülne, mintha fantommá változna. Szép dolog a művészet, de a művészi cselekvés és a társadalmi mozgás egybeesése valami megélhetetlen, döbbenetes dolog.”

 A tömeget az egyetemi nagygyűlés vége után a belvárosi Petőfi-szobor felé irányították, ahol a demonstráció befejezését tervezték. Nagy Attila a menet elé sietett, hogy elejét vegye bármiféle rendbontásnak. Miskolc határában a tüntetők egy szovjet katonai alakulattal találkoztak. A tömeg szidalmazni kezdte az orosz katonákat, felhangzott a „Mars ki, ruszki”félreérthetetlen jelszava. Nagy az egyik teherautóra állva csitította az embereket, kérésére a dobálás és szidalmazás abbamaradt, a tömeg rendben elvonult, így a színész sikeresen hárította el a lehetséges katasztrófát. A tömeg így rendbontás nélkül ért a Petőfi térre, ahol a szobor elé állva Nagy Attila ismét elszavalta a Nemzeti dalt, majd a felvonulás véget ért.

Nagy Attila színművész a miskolci Petőfi-szobor előtt. Forrás: Herman Ottó Múzeum
Nagy Attila színművész a miskolci Petőfi-szobor előtt. Forrás: Herman Ottó Múzeum

   Még aznap, október 25-én késő délután az egyetemen megválasztott sztrájkbizottság ülést tartott a Lenin Kohászati Művek műszaki klubjában. Nagy Attila nem volt a bizottság tagja, de a szervezők mégis felkérték az ülés levezetésére, mivel tudták, hogy a népszerű színészre hallgatnak az emberek. Már javában tartott a tanácskozás, amikor híre jött, hogy a Borsodi Nyomda előtt összegyűlt tömeg követeli, hogy nyomtassák ki az egyetemen elfogadott miskolci követeléseket. Nagy azonnal a helyszínre sietett, majd a nyomda erkélyéről beszélt az emberekhez, amivel sikerült elérnie, hogy az emberek megnyugodjanak. A tömeg oszladozni kezdett, ő pedig visszatért a műszaki klubba. A nyomdánál ezalatt elterjedt a főváros szovjet csapatok általi körbezárásának híre, ezért teherautókon fiatalok indultak útnak Budapestre, hogy megsegítsék a fővárosi felkelő-szabadságharcosokat. Bár ebben Nagy Attilának ebben nem volt szerepe, a bíróság 1958-ban tényként kezelte, hogy a miskolci fiatalok az ő buzdítására indultak útnak.

 

A Borsodi Nyomda épülete. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis
A Borsodi Nyomda épülete. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis

   Október 26-án Miskolcon is halálos áldozatokat követelő sortűzre került sor. Az ekkor történteket egy korábbi cikkünkben már kielemeztük. A sortűz és az azt követő népítéletek idején Nagy Attila albérleti lakásán tartózkodott időközben hazatért menyasszonyával, az egyébként szintén színész Galambos Erzsivel. Tudtak a lövöldözésről, de csak a délutáni órákban mertek kimenni az utcára, amikor már viszonylag nyugodtabb volt a város. Nagy így emlékszik vissza a sortűzre és az azt követő eseményekre:

„Miskolcról fiatalemberek indultak Budapestre harcolni, de elfogták őket, egy részüket hazakergették, kisebb hányadukat viszont letartóztatta a rendőrkapitányság és az ÁVH. Amikor ennek a híre elterjedt, [a tömeg] először elment a városi rendőrkapitányságra,[ahol] a rendőrkapitány […] közölte velük, hogy az épületben nincsenek letartóztatott emberek. […] Ezek után a megyei rendőrkapitányságra vonultak, […] mire a tömeg odaért, az épületben nem volt senki. De hiába mondták, a tömeg nem hitte el nekik és megrohamozták az épületet. Amikor a kapuban álló őr géppisztolysorozata felcsattant, az emeleti helyiségekben elhelyezett biztonsági őrök is tüzet nyitottak. Meghaltak, megsebesült emberek, lótetemek hevertek a kapitányság előtt. Olyan zűr támadt, hogy a katonai helyőrség parancsnokságáról valaki áttelefonált a rendőrségre, hogyha nem hagyják abba a tüzelést, akkor ők szétlövik a kapitányságot. Erre abbamaradt a tüzelés, a menekülő tömeg összeszedte magát és újra ostrom alá vette a kapitányság épületét. […] Az első lövöldözés után […] a tömeg újra összeverődött és szétdúlták az egész épületet, mindent fölforgattak. És elkezdtek vadászni az ávósokra. De a rendőrök és az ávósok addigra már megszöktek a kapitányság épületéből. Miskolcon ekkor elkezdődtek a lincselések, és ezek 27-én délutánig tartottak. 11 vagy 14 embert lincseltek meg.” – Nagy erre kétség kívül rosszul emlékszik vissza, mivel 7 ember vesztette életét a népítéletek során. [K.T.]

   A színész és menyasszonya délután a színházba mentek. Ott Nagy kollégái szinte követelték, hogy tegyen valamit, érje el, hogy a tömeg lecsillapodjon, mivel ha ezt nem tudja elérni, további értelmetlen áldozatok lesznek. A színész ekkor három kollégájával bement a megyei tanács épületébe, ahol a megyei munkástanácsból csak az elnökhelyettest találták ott, mivel a tanács többi tagja és vezetője megszökött a felbőszült emberek elől, akik ÁVH-sok megszöktetésével vádolták őket. Nagy az erkélyről, majd a hangos híradón keresztül szólt az utcán lévő tömegekhez. A városban anarchia uralkodott, és a színész volt az egyetlen, aki konszolidálni tudta a helyzetet. „Két megoldás között választhattam. Vagy otthagyom az egészet, és folytatódnak a lincselések, vagy ott maradok, és megpróbálok mindent megtenni a rend vagy annak látszata fenntartása végett” – olvasható Nagy Attila bírósági vallomásában. A fiatal színész az utóbbit választotta.

Népítélet Miskolcon. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis
Népítélet Miskolcon. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis

   A helyzet mihamarabbi rendezésének érdekében rövid időn belül számos intézkedést vitt véghez. A megyei tanács épületéhez nemzetőröket állíttatott, hogy kiszorítsa onnan az illetékteleneket. A közbiztonság helyreállítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezett az egyetemi diákparlamenttel és a néphadsereggel. A Borsodi Rádiónak pedig meghagyta, hogy semmilyen olyan műsort nem közölhet, ami a lakosság nyugalmának megzavarására alkalmas lehet. Utasításait csupán aláírásával látta el, mindenféle beosztás feltüntetése nélkül. Ez is azt jelzi, hogy bár ő maga nem volt a munkástanács tagja, rendelkezési és utasítási jogkörét mindenki elfogadta, őt tekintették a megyei munkástanács elnökének. Intézkedéseinek köszönhetően a fontosabb épületeket már aznap este nemzetőr-egységek vonták felügyelet alá, másnap pedig megindult a városban a tömegközlekedés, megkezdődött az illegálisan a lakosságnál lévő fegyverek begyűjtése, így lassan helyreállt a közrend.

   Október 28-án Diósgyőrben összeültek a miskolci–diósgyőri és más borsodi gyárak küldöttei, a megbeszélésen mintegy 300–400 fő vett részt, köztük az egyetemi diákparlament képviselői is. Az első ülést másnapra, hétfő reggelre tűzték ki. A gyűlés után összeült az új vezetőség, a megbeszélésre meghívták Nagy Attilát is, aki bár egyetértett az új munkástanács megalakításával, magának funkciót nem kívánt, Földvári Rudolf első titkár azonban ragaszkodott jelenlétéhez, mivel tudatában volt annak, hogy a népszerű és a tömeggel szót értő színművész kihagyása komoly bonyodalmakat jelentett volna. Október 29-én megalakult az új Borsod Megyei Munkástanács is, és Nagy Attila immáron hivatalosan is egyik vezetője lett. A színész azonban csak november 3-ig vállalta feladatát, amikor megelégelte közéleti szereplését, lemondott tisztségéről és visszatért a színházhoz.

A Miskolci Munkástanács felhívása a megyei Munkástanács alakuló nagygyűlésére. Forrás: OSZK Kisnyomtatványtárának 1956-os különgyűjteménye
A Miskolci Munkástanács felhívása a megyei Munkástanács alakuló nagygyűlésére. Forrás: OSZK Kisnyomtatványtárának 1956-os különgyűjteménye

   A szovjet vezetés október 31-én újabb erők Magyarországra irányításával, és a már az országban lévő megszálló csapatok jelentős növelésével a november 4-i támadást készítette elő. A „Forgószél” (Vihr) nevű hadműveletben 17 szovjet hadosztály mintegy 60 ezer katonával vett részt. November 4-én hajnali négy órától a szovjetek ellenállás nélkül szállták meg Miskolcot. A városban egy halálesetről tudunk: Simon Lajos földművest valószínűleg egy szovjet harckocsi gázolt halálra. Miskolcon csak az Egyetemvárosban került sor tűzharcra, amelyben két hallgató vesztette életét.

Forrás: mek.oszk.hu Történelmi atlasz. Cartographia Kft., Bp., 1997.
Forrás: mek.oszk.hu Történelmi atlasz. Cartographia Kft., Bp., 1997.

   Nagy Attila a második szovjet katonai intervencióra, és az Egyetemváros elleni támadásra így emlékszik vissza:

„November 4-én, amikor bejöttek az oroszok, reggel 7 órakor ébredtem fel. Értesültem róla, hogy lövöldözés van az egyetemi városban, több diák megsebesült, mindent elfoglaltak. Ekkor lemondásom ellenére kötelességemnek éreztem, hogy bemenjek a megyei tanács épületébe. Ott 6–8 szovjet tiszt diktálta, hogy mit hajtson végre a megyei munkástanács. Akkor fölment a pumpa a fejemben, és azt mondtam nekik, hogy elnézést kérek, önök a Szovjetunió közmegbecsült tisztjei, de ez itt tudomásom szerint Magyarország. Önökkel szemben ülnek a megye választott vezetői, köztük a megyei kommunista párt első titkára. Az egyik szovjet tiszt üvölteni kezdett velem, Földváriék könyörögtek, hogy tűnjek el. Mondtam nekik, ha ti ezt lenyelitek, akkor nekem semmi közöm hozzá, és elmentem. Őket aztán, az egész munkástanácsot, ott helyben letartóztatták. Ebből én kimaradtam. A kokárdák és a karszalagok eltűntek, […] én ekkor föltettem egy piros-fehér-zöld karszalagot.”

Nagy Attila képe személyi igazolványában. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis
Nagy Attila képe személyi igazolványában. Forrás: 1956-os Intézet Fotóadatbázis

   A színművészt november 10-én tartóztatták le először, ám 24-én még szabadlábra helyezték, ami után nem kapcsolódott be az új, kádárhű megyei munkástanács tevékenységébe, hanem ismét színházi szerepeivel foglalkozott. 1957. március 9-re virradó éjszaka ágyából kirángatva másodszorra is őrizetbe vették. Az eljárás során többször bántalmazták, a kegyetlenkedéseket és túlkapásokat így élte meg:

„Színpadias körülmények között tartóztattak le, éjszaka egy órakor. Magyar nyomozók csinálták. Szemtelenkedtek a zokogó anyámmal, és amikor rendreutasítottam őket, végig gúnyolódtak az egész házkutatás alatt. […] Amikor bevittek a rendőrségre, a három ember kiegészült négyre és úgy megvertek, hogy tíz napnál tovább véreset pisiltem. A számból egy fogat kirúgtak, amit csak a váci börtönben csináltak meg. Szörnyűségesen összevertek, aztán másnap 9 órakor felvittek kihallgatásra. Az egyik verőlegény volt a vizsgálat vezetője. Azt mondtam neki, hogy magukhoz, akik engem ütöttek, nem vagyok hajlandó egy árva szót sem szólni. Fenyegettek, hogy szétverik a pofámat, de már erre sem válaszoltam többet. Nyolc napon keresztül naponta háromszor vittek fel kihallgatásra, de úgy ültem ott, mint aki megnémult.„

   Az ügyész a több mint egy éves bizonyítási eljárás során folyamatosan halálbüntetést kért. 1958. július 18-án a Földvári Rudolf és társai ügyének negyedrendű vádlottjaként a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint annak részcselekményeként államtitok megsértése miatt bűnösnek találták, és tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték. 1961-ben egyéni kegyelemmel szabadult, ami után hamarosan visszatérhetett a színészi pályára. Arra a kérdésre, hogy miért nem hagyta el Magyarországot, Nagy így válaszolt:

„Mert színész akartam lenni és színész csak abban az országban lehet az ember, amelyikbe beleszületett. A másik dolog pedig, ha elmegyek, mindent rám kennek, mindenki azt hazudik rám, amit akar. Pedig figyelmeztettek, hogy alábecsülöm a veszélyt. Provokációk kezdődtek körülöttem, levelet is kaptam, ha 24 órán belül nem tűnök el az országból, akkor éjszaka végrehajtják rajtam a halálos ítéletet. Aláírás: A bükki partizánok.”

   Nagy Attilának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Miskolcon a sortüzet követően helyreállt a rend. Ha ő nincs, az október 26–27-i események nagy valószínűséggel további értelmetlen véráldozatokkal jártak volna. A forradalom és szabadságharc alatti bátorsága, önzetlensége, becsületessége, szervezőkészsége és a rend megóvására tett igyekezete kiemeli ’56 hősei közül. Mellszobrát 2006. október 23-án avatták fel a Miskolci Nemzeti Színház Déryné kertjében.

Nagy Attila mellszobrának koszorúzása 2015. október 23-án, a Miskolci Nemzeti Színház udvarán.

Felhasznált források és irodalom:

Bertha Bulcsu: Írók, színészek, börtönök – Az ember elpusztíthatatlan: Nagy Attila (ítélet: 12 év). Új Idő, Debrecen, 1990.

Dobrossy István: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban. Acta Archivistica 5. Miskolc, 1998.

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó, Bp., 2003.

Horváth Miklós: Fegyveres erők és testületek részvétele az 1956-os forradalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei eseményeiben. In: Á. Varga László (szerk.): Miskolc és Északkelet-Magyarország 1956-ban. Nagy Imre alapítvány, Bp., 2003.

Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc. 1956-os Intézet, Bp., 2001.

Szakolczai Attila (szerk.): A vidék forradalma. I. 1956-os Intézet, Bp., 2003.

Szakolczai Attila: Tömegmozgalmak Miskolcon, 1956. október 22–23. In:Évkönyv VIII. 1956-os Intézet, Budapest, 2000.

Facebook Kommentek

További írásaink